TOP5: Emberi tragédiák

Egy jelenség, 5 (oké, most sem 5) játék, harmadik felvonás. Szörnyű sorsok, és a pixelhalmazzal együttérzés képességének miértjére válaszkeresés.

Kommentek

#21
#14: A Raziel miért?
Az egész story pont arra volt kihegyezve hogy ő dönt és határozza meg a sorsát. Bármikor cselekedhetett volna máshogy, volt lehetősége megváltoztatni a múltat bőven.
SPOILER!
Épp ezért volt jó a Defiance vége, mert ott ő döntött úgy hogy feláldozza magát és ezzel megtörhetik a sors körforgását. Az hogy az egykori vámpírvadászból vámpírt csináltak inkább bosszú volt és büntetés, mivel ha jól emlékszem nem voltak épp jó fejek életükben sem. Ezért is döntött úgy a hylden (kék Raziel) hogy ki is nyírja mindet mind lovag mind vámpír formában.
#20
#19: Karaktereket említenek, az nincs benne hogy meg is halnak (GoW2-3 elkerülte a PC-t sajnos, azon akadtam fent :( ). Oké én írtam, de ugyanarról a karakterről aki a cikkben is van.

De hát annyi baj legyen, valószínűleg sajnos sosem fogom végigjátszani ezt a két játékot, a 4. pedig nem érdekel, szóval spongyát rá, nem történt tragédia. Ezt pedig ha én mondom aki Havas Remsey-vé változik ha valaki elspoilerez nekem valamit, akkor az már valami :D.

(Nem, meg se próbáld, nekem csak most a jön 9. rész, magyar szinkronnal kezdtem sajnos tehát azzal is nézem végig, és a 9. most jön).
#19
#18: Ja, bocs, bár a témát tekintve nem láttam értelmét, és a többi kommnt is hasonló.
#18
#17: Azért, spoiler warning plz.
#17
Jó cikk, jó volt olvasni. Nekem ami hirtelen beugrot, az a Gearsből Dom és vele együt Marcus drámája. Bár tény, hogy a megértéséhez segît a könyv is, de nekem mind a második rész beli feleséges jelene, mind a harmadik beli önfeláldozása nagyon szívbemarkoló volt. Számomra meghatározó volt a sorozat, és Dom elvesztése anno nagyon szivenütöt.

Amit ide tudnék sorolni, az a Witcher 3 negatív befejezése, Ciri elvesztése, ami igen gondterheltre sikerült. Ami még eszembe jutt, a jelenet az Ac IV-ből, mikor a végén Edward körbenéz az asztal körül, és azt látja, hogy mindenkije meghalt, nincs már senkije. Mint játék a To the moon volt számomra a legszomorúbb, azelött semmi nem tudod így megérinteni.
#16
No hát, most látom csak hogy ismét a főoldalon vagyok, köszi szépen fojesz!
#15
#10: Valószínűleg nem. Max Payne ugyanakkor semmi különöset nem tudhat magáénak, a családját veszített kiégett zsaru bosszúhadjáratának története pedig 15 évvel ezelőtt is lerágott csont volt. A stílusos képregényes megoldás, borongós hangulat és az itt először megjelenő bullet-time kétségtelenül emlékezetessé, mérföldkővé tette a játékot, de a karakter önmagában az én személyes (<--- ezen van a hangsúly) toplistám közelébe sem ér, ha TOP10 lenne, akkor sem. Itt egyébként éreztem is hogy az 5 kevés, de a TOP5 sorozat formátumát tartani akarom, tartanom kell, így is igyekszem kicsit szabadabban kezelni (lásd az 5 ami 6 a reboot-al, és nem 5 játékról van szó), feszegetni a magam szabta határokat, de ezt a határt okkal szabtam meg akkorára, amekkorára.

@11: Nekem kimaradtak, de hát azért van a komment szekció, hogy ki-ki hozzátegye a magáét az aktuális témához :).

@14: Ő nagy esélyes volt az 5. helyre nálam is, jól érzed! Annak amiért Arthas kapta a pozíciót, több oka is van. Egyrészt hiába a szomorú történet, ha nem látjuk, ismerjük, éljük meg mi (befogadó félként) kicsit is az életét olyannak, amilyen azelőtt volt. Márpedig Raziel-t sosem látjuk családos földművesként, ahogy én emlékszem. Másrészt Raziel-t csak szörnyetegként látjuk - ha nem is a megtépázott roncsot hanem korábbi formáját, akkor is maximum vámpírként, nem mielőtt azzá vált volna, így pedig sokkal nehezebb rá emberi lényként tekinteni, szimpátiát és empátiát mutatni felé, mint teszem azt Gabriel Melmont esetében, ahol a játékos jó 20-25 órányi küzdelemben kíséri végig emberként, amikor is a játék szívét az övével együtt facsarják ki. Raziel-ből hiányzik az "előtte", hogy éreztesse az "utána" súlyát. Harmadik ok pedig a technológia akkori szintje, amihez bár személy szerint egészséges nosztalgia köt és imádom, jelen cikk esetében igen is fontos szerepe van hogy egy bizonyos szintet megüssünk azért.
#14
Szerintem a Legacy of Kain-ből Raziel is elférne a listán. Ha nem csal az emlékezetem, ő a vámpírok ellen harcolt, aztán Kain csinált belőle vámpírt, és ez semmi a későbbiekhez. +1 Max Payne-re
#13
sry tévedtem beléptem a játékba mint kiderült még fönt van , vicces mert a 3. rész annyira nem fogott meg mint az első kettő
#12
Lehet 1 kérdésem régen játszottam a mass effect-el ( és nem csodálkoznék ha a magyar verziónál megváltoztatták volna a szöveget) de az asarik nem csak 700 évig élnek nekem ez rémlik a játékban lévő kodexből .
#11
Silent hill minden része egy-egy szereplő személyes tragédiájáról szólt.
#10
Csak én hiányolom Max Payne-t a listából?
#9
#5: Kimerítő válasz, köszi. Saját szavaimmal szerintem azért nem kedveltem, mert végig egy felfuvalkodott hólyagként viselkedik, de nem nagyon tesz olyat, ami indokolná a viselkedését: ellenpéldaként pont ott van Dante, aki szintén egy hólyag, de legalább bizonyítja, hogy tényleg rendelkezik azokkal a képességekkel, melyek 'feljogosíthatják' a nagyképűségre, végtére is egyiküknek sem voltak ott a szüleik, hogy szerénységet tanítsanak nekik s mind tudjuk milyenek az utcakölykök.

Arthas nagyon jó választás s belegondolva, az 5 közül az övé a legnagyobb tragédia.
#8
FRISSÍTVE: Bekerült a lista eredeti 5. tagja, a 4. eredeti és reboot változatát pedig összefogtam egy pont alá. Mondhatjuk, négy és feledik.
#7
#4: Köszönöm szépen, mindig jól esik, de különösen szerkesztőségi tagtól :).
#6
#5: Szerk gombot, országomat egy szerk gombért! Vagy lovamat, ha lenne.

Annyit még hozzátennék a legelejéhez (1. és 2. mondat közé), hogy egyedül a testvérét szereti igazán (rengeteg jel van erre a játékban, testbeszéd, testvéri-,baráti rivalizálás, hajlás a kompromisszumokra míg korábban az ő szava volt a szentírás a módszereket illetően, stb., tényleg kiváló írás e téren, kár hogy a sok alpári megnyilvánulás van a direkt fókuszban), és mivel ő ellene fordult a DmC végén, nem maradt veszítenivalója úgymond, hát átértékel mindent.
#5
#3: Vergil-ben nincs empátia senki és semmi iránt, ugyanakkor nagyon jól adja el hogy van, talán még ő is hiszi, és ez a kétszínűsége, valószínűleg egyben önmaga becsapása az, ami szerintem neked unszimpatikussá teszi. A DLC-ben pedig egy alávaló féreggé válik, ha eddig nem kedvelted, akkor se fogod. A rémálmaiban saját képmása, a pragmatikus és kegyetlen része az énjének, testet ölt Hollow Vergil formájában, és Kat megölésére küldi a habozó Vergil-t. Kat-et üldözi egy démon, és bár eredetileg szándékában áll megölni, megmutatkozik hogy valójában törődik vele és megmenti - csak hogy a rémálomban a démon Kat volt, így végül is akaratlanul de megölte. Utána Dante-n a sor, akinek a rémálom változata folyamatosan megalázza, bántja, Kat-el kapcsolatban, az anyjukkal kapcsolatban, Vergil-t pedig addig hergeli amíg végül őt is megöli, csak hogy a segítségért kiáltozó anyjukat megmentse, majd összetörje a szívét azzal hogy bevallja testvére megölését, aki állítólag mindig az erősebb volt, a kedvenc, a jobban szeretett (holott ezeket a gondolatokat csak Dante rémálom mása ültette belé, és ugye őt is ölte meg, de mivel az egész csak a fejében játszódik, Eva is halott ugye, nem számít), majd ott hagyja az anyját egyedül. Gyakorlatilag szisztematikusan vágja el minden emberi kapcsolatát saját rémálomkép mása által manipulálva (aki nyilván a saját személyiségének egy addig elnyomott része, ami a sztori zárásakor tört felszínre és a DLC történései arról szólnak ahogy felülkerekedik rajta), de a lista végére érve még vele is szembefordul és megöli - szó szerint önmagával küzd, Hollow Vergil - mert aki hatalmat ígér neki, az önmaga még több hatalommal bír alapon mindig fölötte fog állni, ezt pedig nem képes tolerálni - csak hogy Hollow Vergil megölésével nem ismeri fel hogy ő vált azzá, immár a valóságban, felkelve a családi sírról amin összeroskadt korábban.
#4
YanezModerátor
Nagyon jok ezek a top 5 sorozat-posztok, grat! Varom az ostoba jatekosat (is)! :)
#3
érdekes lista. nekem személy szerint a reboot Vergil végtelenül unszimpatikus volt s a játék nem ad rá okot, hogy kicsit is átérezzem a karakter motivációt -bár bevallom, a DLC-hez nem volt szerencsém.

Amúgy az én listámra biztos felkerült volna Nameless One a PlaneScape: Torment-ből.
#2
#1: Na igen. Apropó, ahogy a cikk hízott úgy akartam egyre rövidebbre fogni ezért is kapott 2 helyet Vergil és mert én hülye teljesen elfelejtettem kit akarok még a listára rakni, de valamikor éjjel még beleszerkesztem a plusz egy főt, és a 2 Vergil-t összevonom egy pont alá.