Mi lenne a célod egy poszt apokaliptikus világban 2?

Második rész. Az első 24 óra...
  • Írta: godach

Kommentek

#2
Valószerűtlennek tartom, hogy minden szolgáltatás az első napon megszűnne. Ezért felesleges is palackokat feltölteni vízzel, hiszen mire valóban szükség lenne rá, addig többször is megposhad. Miért is ne alapon, persze lehet ilyet csinálni. Legfeljebb mosakodásra használjátok majd. Úgy viszont minden létező edényt feltöltenék a helyetekben. A kádat és a mosdót is. A telefonhálózat pedig lehet esetleg túlterhelt, volt már erre példa szilveszterkor, de azonnal nem fog csak úgy összeomlani. Arra viszont fogadni mernék, hogy az internet bírná legtovább. A Dawn of the Dead egyik extrájában is megemlíti a kisfilm szereplője, és ez így valahogy megmaradt bennem. Valószínűleg eltelne néhány hét, mire teljesen besz*rik minden.
Tervrajzokat, és tutorialokat gyűjteni nem rossz ötlet, de akkor ne csak gyűjtsd, és bízd magad a sorsra: Talán majd újból szerzek áramot, talán majd lesz pc, amire rákötöm az ssd-t... Hiába van egy zárnyitási útmutatód, ha bezárod a széfbe, amit fel szeretnél törni. Ha mindent nem, legalább a fontosabbakat nyomtasd ki, és zárd el mondjuk egy okmányhengerbe, ami megóvja. Nem egyszer kiderült már, hogy a legértékesebb, és legmegbízhatóbb fizikai információhordozó a könyv. Nem véletlenül sorakoznak itthon is. A sztorim szerint például, az egyik legfontosabb kapaszkodó, míg bezártságban élünk. Áram nélkül, korlátolt elfoglaltsági lehetőségekkel, még a nővéreim is olvasásra adnák fejüket, pedig Bravo magazinon kívül szerintem semmit nem olvastak életükben. Tehát pont a magunkfajtának szabadna legkevésbé megbízni a digitális megoldásokban.

Légy résen az első pillanattól, cselekedj az utolsóban. Követem és kutatom a híreket szorgosan. Addig semmit nem teszek, míg teljes bizonyosságot nem nyer az esemény valóságtartalma. Nem engedhetem meg magamnak a fals veszélyekre való felkészülést. De ehhez „szinte” már a szomszédokat kell csócsálnia a holtaknak. Én így kockáztatok, te pedig lehetséges eladósodással, hogy majd végül Brazíliába menekülj, mert tévedtél, és nem tudsz törleszteni.
Tegyük fel, hogy ilyen módon, az első 24 órám, egy késő délelőtt kezdődne meg, valamelyik szabadnapomon. Elsőnek, röviden beszélnék a legfontosabb barátaimmal. Figyelmeztetném őket, adnék egy-két alapnak számító tanácsot. Ezután nekilátok meggyőzni a családomat, hogy ez már nem vicc, ki kell dolgoznunk egy tervet, amivel átvészelhetjük az egészet. Apámat a legnehezebb ösztönözni, mert kora okán földhözragadtabb annál, hogy halottak ellen és miatt akarjon intézkedéseket tenni. Hiába harsogja a tévé, már napok, talán hetek óta, hiába hajlamos elhinni bármit, amit bemondanak, ezt most kétkedve fogadja, és nem hajlandó kötélnek állni. Felkeresem hát a nővéremet, akivel egy városban élünk. Vele könnyebb dolgom lesz. Rávettem, hogy költözzön haza, mondván, hogy minden visszaáll a régibe, ha nincs igazam. Másik nővéremmel is felveszem a kapcsolatot, aki ugyan kicsivel messzebb él, viszont ismeri talán annyira zombiimádó öccsét, hogy ha azt mondja baj van, akkor tényleg nagy a baj. Így sikerül őt is rávenni, hogy költözzön át családostul. Együtt talán majd meggyőzhetjük apánkat, de addig is utolsónak felkeresem még a szomszédot, hogy leüljünk, és komolyan megvitassuk az eseményt. Megbeszélem vele, hogy ennek fényében segíthetne a napokban, ugyanis szeretnék eszközölni néhány fejlesztést a ház körül. Felhozom neki a társulás ötletét is, mint lehetőséget. Még a beszélgetést követően átjön, hogy együtt ötleteljünk a miérteken, és azok kivitelezésén. Közben összeírom a hozzávalókat, amiket rögtön elindulok beszerezni, amint végeztünk a tervezéssel. Később, amikor egy kisebb vagyontól megszabadultam, és leraktam otthon a zsákmányt, tudatosul bennem, hogy nem vagyok a legjobb formában, így eldöntöm, hogy intenzív edzésbe kezdek mától.
Kora este még leülök a gép elé ötletelni, hogy mit tegyünk, miután letudtuk az aktuális célkitűzéseket. Képtelen voltam összeszedetten gondolkozni. Nehéz egyáltalán felfogni, hogy valóra válik az, amire már több mint másfél évtizede titkon várok/számítok, bármekkora hülyeségnek is tűnik. A hirtelen valóságba forduló fantázia tanácstalanná tesz. Hiába tervezek el mindenféle stratégiát. A valóságban megélni akkor sem olyan, pedig még nem is találkoztam szemtől szembe a veszéllyel. Még mindig nehéz elhinni, tudomásul venni. Mostantól tétje van ezen tervezgetéseknek, döntéseknek. A ház megtelt lakókkal. A szomszéd szoba szokatlan nyüzsgése sem segít az összpontosítani. Egyetlen ötlet sem született. Talán készletek felhalmozása. Ez fontosabb is, mint a ház megerősítése. Inkább ezzel kezdjünk másnap. Reggel majd közösen összeírjuk miből mennyit. Vagy talán a szerszámokat, eszközöket kéne rendbe tenni előbb? Úgy döntöttem inkább lefekszem, jobb lesz, ha elkezdek a napszakhoz igazodni. Ez is sikertelen volt. Túl izgatott, és túl feszült voltam hozzá. A gondolatok meg csak cikáznak a fejemben, de olyan megfoghatatlanok. Továbbra sem formálódik belőlük terv, ötlet, semmi.
#1
Hmmm.... Picit könnyűnek érzem az első pár órádat :D Feltételezed, hogy csak te raktad össze a képet, de mégis tömött sorokról írsz. Valamint feltételezed azt, hogy hátraengednek, majdhozomra adnak neked oda dolgokat. Az embereket ismerve így a koronás sztori után, sok sikert.
Az első 24 óra nálam :
Nekem nem be kell menni dolgozni, engem berendelnek. Be is megyek, mert ha kamu a zombieland, nagyon megüthetem a bokámat később. Budapest közepén az első pár órában szarban vagyok, muszáj kivárnom amíg tényleg beüt a crach. Ez lehet akár egy hét is. Nem lévén fegyveres, sajna fegyvert nem kapok a melóhelyen, de legalább fegyveres emberek vigyáznak rám, a párom és az anyósom pedig elég közel vannak.
Említett asszonykát elzavarom vásárolni, tankolni, keréknyomást mérni, ilyesmi. Inkább vizet vetetek vele, konzervkaja Fallout játék után van otthon bőven, ahogy rizs és tészta is. Az ötödiken inkább a víz a gond (legalábbis ebben az évszakban).
Vásárláskor első a gyógyszertár. És ezt te kifelejtetted. A kaja szép és jó, de szerintem egy rendes adag antibiotikum, kötszer, vitamin többet ér. Remélhetőleg drágám a naponta szedett gyógyszeréből is ki tud íratni vagy három havit.
Tervek leszed, kinyomtat ( ezt köszi neked az előző postból), emilen magamnak elküld.
Közben telefon a 150km-re élő 13 éves fiamnak. Pár alapszabályt letisztázunk, találkozópontokat beszélünk meg, neki is finoman elmondom ("Mi lenne ha" játék), hogy mire számítson, mit tegyen ha gáz van. Ugyanez a családom két értelmes tagjával.
Délután négy, remélhetőleg mehetek haza. Túlélős készlet összeszed (gyújtófolyadék, kisbalta, száraz kaja, stb), egy kisebb egységcsomagot leviszek az autóba. Plusz vizet és egyéb cuccot ami belefér. Mivel külső kerületben, széles főút mellett lakok, így a kijutás elvileg nem lehet gond, de kiviszem az autót pár utcára a Budapest vége tábla mellé. Inkább gyalog teszem meg majd azt a két kilométert.
Otthon minden bezár, kések megélez, hátizsákok bepakol. Tiszta alsónemű (nagy kincs!!!), túrabakancsok rendberak. Leltár, üres vizespalackok töltése. És sok cigi töltése. Mire ezzel végzek, cirka éjfél. Várjunk hát.