Eastwood-retrospektív #1: Egy maréknyi dollárért filmkritika

A nyers realizmussal és szatirikus humorral felmutatott szigorú, ámde cinikus mosolyú középső ujj.

Kommentek

#6
Az egyik kedvenc filmem, szerintem nemhogy egy szinten van a Kuroszava-féle Testőrrel, de simán jobb is nála (amit nem sok más film mondhat el magáról).
#5
Az olasz westerneknek van valamilyük, ami az amerikaiaknak sose volt és soha nem is lesz. Őt pedig úgy hívják, hogy Ennio Morricone.
#4
#3: Talán (mármint amellett, hogy a spagettiwesternek jóval hitelesebben ábrázolják a vadnyugatot) az európai elhelyezkedés miatt is sokkal jobban magunkénak érezzük az olasz westerneket, mint az amerikaiakat. A távoli jövőben lesz még bőven kritika az amerikai és a John Wayne-féle westernfilmekről is.
#3
Remek írás,gratula!
Ennyire sosem mélyedtem el a western filmek közötti különbségekben,de ahogy végigolvastam rájöttem,hogy gyerekkoromban,tiniként unalmasnak találtam a western filmeket(amerikai,német-jugó),megnéztem őket mert csak egy csatorna volt,de amikor jöttek az olasz filmek,azok nagyon tetszettek,tetszenek azóta is.A főhős mindig vagány,öntörvényű,a film pedig állandóan fent tartja a feszültséget.Van hogy nem törtenik semmi(elvileg dög unalmasnak kellene lennie),mégis a zene,a várakoztatás,a szereplők nézése,a lassú,minimális cselekvések vontatottsága,a környezet lassú bemutatása a kamerával mind feszültté teszi.
A zene külön élmény,nyaranta mikor gyönyörűen süt a nap,kék az ég,kifekszem a kertben az almafák közötti nyugágyba az árnyékban,elindítom a telón a Best of Morriconet,és ez tökéletes lazulás nekem.Érdekes,de szinte csak nyáron hallgatom.
#2
#1: Én is ezt láttam utoljára, de ennek ellenére is a világ egyik legjobb filmje. Talán ez a filmtörténelem egyetlen olyan trilógiája, ami részről részre jobb lett.
#1
A Dollár-trilógia szerintem részről-részre lett egyre kiforrottabb. Talán közrejátszott, hogy ezt láttam közülük utoljára, de ez is tetszett a legkevésbé.