A 43 legjobb film 2021-ből*

*amit láttam
  • Írta: SLi

Kommentek

#5
Az igazság ligáját a megtekintése után el is felejtettem, a különösen veszélyes bűnözőket meg tönkretette a cukormáz.
Van a három szuper tolvaj, akik igazából ritka bénák, és ezen alacsony léc alá kellett helyezni mindenki mást.
A zsaru vagy fbi ( nem emlékszek már) hölgyikét néztem volna tovább is.
A dzsungeltúrát még kerülgetem.
A dűnétől nem dobtam hátast, kb népírtást mutat be. Igazi lélekemelő téma.
A halálos iramban borzalmasan megfáradt, Diesel alig tudott valamennyi dühöt az arcára erőltetni, a karakterek vagy kicsavartak, vagy unalmasak, és a végső akció istenem de szar volt.
Shang Chi meg olyan semmilyen.
Ami viszont kellemesen meglepett, az az Örökkévalók.
Végre egy mélyebb történet.

Ahogy látom van pár horror.
Ajánlanám a fist of jesus-t és a treevenge című rendkívül agyhalott alkotásokat.
Máig nem értem miért néztem meg ezeket, pedig nagyon régen volt már.
Valahol az asylum filmek mellett/alatt vannak, csak elképesztően kretén filmek.
#4
egyedül a titánra voltam képes rászánni magam az idén, de arról vártam is hogy blog vagy cikk jelenjen meg, mert elég komplex moziélmény. nyilván nekem is vannak kivetéseim/kérdéseim magával a cselekménnyel és a megvalósítással kapcsolatban, de ez szerintem mind annak tudható be, hogy tényleg nagyon összetett alkotás, és elég egyedi módon mutatja be ezeket a nagyon kurrens problémákat. egyetlen problémám, hogy ha nem is maradt el, de nem volt erős katarktikus élmény, amit nem tudom hogy a komplexitásának tudjam-e be. mindegy szerintem legyen is ilyen egy film 2021-ben, ha most még túl korai is szerintem idővel rátalálnak az emberek.
#3
SLi
#1: na erről még nem hallottam, de meg fogom nézni, esetleg a Jöjj és lásd, ha még ilyen kelet európai háborús film és még esetleg nem láttad:
https://port.hu/adatlap/film/tv/jojj-es-lasd-i-ii-igyi-i-szmotri/movie-1243
észtek egyébként nagyot mentek filmes téren a 2000-es évek közepén, Az osztály a legmegrendítőbb film az iskolai zaklatásról amit valaha csináltak:
https://port.hu/adatlap/film/tv/az-osztaly-klass/movie-92866
#2
Idén már tavaly XD
#1
A listából csak 4 filmet láttam (Free Guy, The Suicide Squad, Zack Snyder's Justice League, Dune), az itt leírtakkal maximálisan egyet értek velük kapcsolatban, kivéve az utolsót ami nálam 6/10-es.

Nálam idén főleg az év vége fele a kelet-eupai filmek domináltak, abszolút kedvencem a Kalasnyikov (2020) lett, elég durva látni milyen véletlenek vezettek az ikonikus fegyver elkészültéhez (főleg mivel csak a filmben háromszor kerül zárdába ahonnan elég könnyen vezethetett volna út valamelyik gulágra...).

Másik az 1944 című 2006-os észt film ami számomra örökre tönkre tette minden más világháborús film nézhetőségét annyira nyersen és korhűen mutatja be milyen mocskos volt a háború, zseniális forgatókönyvvel és színészi játékkal megtámogatva (mikor az egyik észt ss katona megy leváltani az ikertestvérét az őrségből és az orra előtt lövi agyon egy szovjet mesterlövész az különösen kegyetlen).