A Guitar Hero sorozat a harmadik rész beköszöntével költözött át PC-re, így az Activision gitáros őrülete a PSP-n kívül gyakorlatilag már az összes platformon elérhető – még Nintendo DS-en is. Az előző rész két hetet késett a konzolos verziókhoz képest, most viszont több mint három hónapot kellett várnunk, hogy mi is kézbe vehessük a kicsikét. De csak eljött az október 21-e, a boltok polcain pedig végre ott díszeleg a PC-s Guitar Hero: Aerosmith, amit azonnal nagyító alá is vettünk!
Ezúttal nincs lehetőségünk csemegézni a rocktörténelem legnagyobb slágerei közül, ahogy az alcím is mutatja, a Guitar Hero: Aerosmith egyetlen zenekar életútját követi végig. A Légkovácsok gitárosaként kell bizonyítanunk, a gimis szalagavatótól a super bowl döntőn keresztül egészen a világsikert jelentő nemzetközi turnéig.
Az indítás után szomorúan vettem tudomásul, hogy a játék fikarcnyit sem változott a harmadik részhez képest. A menüre és a töltőképernyőre ráhúztak egy Aerosmithes témát, a karrierben pedig a képregényes átvezetők helyett egy zenekarral készült dokumentumfilm részleteit tekinthetjük meg, melyben maguk az előadók mesélik el sikerük történetét. A recept innentől ugyanaz maradt, a négy nehézségi fok egyikének kiválasztása után sorra végig kell gitároznunk a négy-öt számból álló stageket. Ennyi és nem több, gyakorlatilag egy standalone kiegészítővel van dolgunk, az igazi áttörést a World Tour fogja csak hozni, ahol már dobolni és énekelni is kell – akárcsak a Rock Bandben.
Hat nagy helyszínen fordulunk meg a zenekar turnéja során. Az első állomás a gimis szalagavató, amit egy Max's Cansas City nevű kocsma követ – ami egyébként az Aerosmithen kívül több neves zenekar karrierjének ugródeszkája is volt. Az Orpheumi koncertben már hatalmas közönség tombol nekünk, majd irány Moszkva, és a nemzetközi ismertség. Utolsó előtti állomásként a szuperkupa döntő félidejében zenélünk egy kicsit, pályánk csúcspontjára érve pedig a Rock & Roll Hall of Fame nevű rendezvényen kell feje tetejére állítani a hangulatot. Tipikus Guitar Hero karrierben van tehát részünk, megspékelve a szokásos gitárcsatákkal, ahol az ördög helyett ezúttal magát Joe Perryt kell lealáznunk.
A játékmenet a szokásos, választhatunk a három, négy, illetve öt gombos nehézségi szintek közül, illetve ha nagyon profik vagyunk, akkor nekieshetünk az extreme-nek – ez esetben természetesen garantált az ínhüvelygyulladás. Ezek után elindul a szám, a dallamnak megfelelően pedig vadul szaladnak felénk a különböző színes bogyók, amit a hozzá tartozó gomb lenyomásával, illetve a pengető lökdösésével hanggá alakíthatunk.
Sajnos nincsen új gitáros karakterünk, a harmadik részben megszokott arcok térnek vissza ismét. Egyedül a bónusz figurák változtak – a koncerteken összeszedett kápéért cserébe Joe Perryt, Tom Hamiltont, Brad Whitefordot és DMC-t vehetjük meg, mint játszható karaktert.
A számok többnyire az Aerosmith saját szerzeményei, van Uncle Salty, Movin Out, Sweet Emotion, Ragdoll, Love in an Elevator, Dream On, meg mindenféle egyéb nagy sláger. Ezen kívül pár olyan zene is akad, ami a banda karrierje során valamely formában képbe került, így előadhatunk egy-egy Lenny Kravitz, Joan Jett, Ted Nugent és Run DMC számot is. Persze vannak ismét bónuszok is, amit a The Vaultra átkeresztelt boltban vásárolhatunk meg magunknak.
A nagy gond egyedül az, hogy a PC-s verziót nem könnyű Magyarországon beszerezni, persze árulják, de kemény kutatómunka kell hozzá, hogy fel tudjunk hajtani magunknak egy példányt. Viszont jól jár az, aki megvette az előző részt, mert az ahhoz mellékelt gitár az Aerosmithes epizóddal is használható – így meg ugye jelentős pénzösszeget spórolhatunk meg. Ha ilyen nincs, akkor mentőövként a billentyűzet is megteszi, egyszerűen csak fordítsuk meg, vegyük úgy kézbe mintha egy gitár lenne, konfiguráljuk be a nekünk tetsző gombokat, és már indulhat is a banzáj.
Persze a legjobban akkor járunk, ha sikerül beszerezni egy eredetit, a játék gitárja ugyanis idén fantasztikusra sikeredett. Igazi Gibson termékkel van dolgunk – aki egy kicsit is otthon van a szakmában, az tudja, hogy ez a gitárok Cadillac-je. A kontroller szép fekete-piros színben pompázik, érezni, hogy minőségi anyagokból rakták össze, nem recseg, nem törik össze az ember kezében, megéri tehát a pénzét. Apró bónusz, hogy ezúttal már az előlapot is cserélhetjük, sőt a csomagba elrejtettek három lapnyi matricát is, úgyhogy igazi nagy Aerosmith rajongóként teleragasztgathatjuk cuccainkat a zenekar logójával és a hozzá kapcsolódó anyagokkal.
Egy pár ezer forintot azért levonhattak volna a Guitar Hero: Aerosmith árából, hiszen nem több az egész, mint a harmadik rész egy cicomázas külsőbe bújtatott kiegészítője, amiért ugye nem illett volna elkérni a teljes árat, de hát ilyen világot élünk, hozzá kell szokni a lehúzásokhoz. Kár, hogy nem tartalmaz sok újdonságot, ha jobban feldobták volna, akkor magasabb pontszámot kapott volna tőlünk is.
Az indítás után szomorúan vettem tudomásul, hogy a játék fikarcnyit sem változott a harmadik részhez képest. A menüre és a töltőképernyőre ráhúztak egy Aerosmithes témát, a karrierben pedig a képregényes átvezetők helyett egy zenekarral készült dokumentumfilm részleteit tekinthetjük meg, melyben maguk az előadók mesélik el sikerük történetét. A recept innentől ugyanaz maradt, a négy nehézségi fok egyikének kiválasztása után sorra végig kell gitároznunk a négy-öt számból álló stageket. Ennyi és nem több, gyakorlatilag egy standalone kiegészítővel van dolgunk, az igazi áttörést a World Tour fogja csak hozni, ahol már dobolni és énekelni is kell – akárcsak a Rock Bandben.
Hat nagy helyszínen fordulunk meg a zenekar turnéja során. Az első állomás a gimis szalagavató, amit egy Max's Cansas City nevű kocsma követ – ami egyébként az Aerosmithen kívül több neves zenekar karrierjének ugródeszkája is volt. Az Orpheumi koncertben már hatalmas közönség tombol nekünk, majd irány Moszkva, és a nemzetközi ismertség. Utolsó előtti állomásként a szuperkupa döntő félidejében zenélünk egy kicsit, pályánk csúcspontjára érve pedig a Rock & Roll Hall of Fame nevű rendezvényen kell feje tetejére állítani a hangulatot. Tipikus Guitar Hero karrierben van tehát részünk, megspékelve a szokásos gitárcsatákkal, ahol az ördög helyett ezúttal magát Joe Perryt kell lealáznunk.
A játékmenet a szokásos, választhatunk a három, négy, illetve öt gombos nehézségi szintek közül, illetve ha nagyon profik vagyunk, akkor nekieshetünk az extreme-nek – ez esetben természetesen garantált az ínhüvelygyulladás. Ezek után elindul a szám, a dallamnak megfelelően pedig vadul szaladnak felénk a különböző színes bogyók, amit a hozzá tartozó gomb lenyomásával, illetve a pengető lökdösésével hanggá alakíthatunk.
Sajnos nincsen új gitáros karakterünk, a harmadik részben megszokott arcok térnek vissza ismét. Egyedül a bónusz figurák változtak – a koncerteken összeszedett kápéért cserébe Joe Perryt, Tom Hamiltont, Brad Whitefordot és DMC-t vehetjük meg, mint játszható karaktert.
A számok többnyire az Aerosmith saját szerzeményei, van Uncle Salty, Movin Out, Sweet Emotion, Ragdoll, Love in an Elevator, Dream On, meg mindenféle egyéb nagy sláger. Ezen kívül pár olyan zene is akad, ami a banda karrierje során valamely formában képbe került, így előadhatunk egy-egy Lenny Kravitz, Joan Jett, Ted Nugent és Run DMC számot is. Persze vannak ismét bónuszok is, amit a The Vaultra átkeresztelt boltban vásárolhatunk meg magunknak.
A nagy gond egyedül az, hogy a PC-s verziót nem könnyű Magyarországon beszerezni, persze árulják, de kemény kutatómunka kell hozzá, hogy fel tudjunk hajtani magunknak egy példányt. Viszont jól jár az, aki megvette az előző részt, mert az ahhoz mellékelt gitár az Aerosmithes epizóddal is használható – így meg ugye jelentős pénzösszeget spórolhatunk meg. Ha ilyen nincs, akkor mentőövként a billentyűzet is megteszi, egyszerűen csak fordítsuk meg, vegyük úgy kézbe mintha egy gitár lenne, konfiguráljuk be a nekünk tetsző gombokat, és már indulhat is a banzáj.
Persze a legjobban akkor járunk, ha sikerül beszerezni egy eredetit, a játék gitárja ugyanis idén fantasztikusra sikeredett. Igazi Gibson termékkel van dolgunk – aki egy kicsit is otthon van a szakmában, az tudja, hogy ez a gitárok Cadillac-je. A kontroller szép fekete-piros színben pompázik, érezni, hogy minőségi anyagokból rakták össze, nem recseg, nem törik össze az ember kezében, megéri tehát a pénzét. Apró bónusz, hogy ezúttal már az előlapot is cserélhetjük, sőt a csomagba elrejtettek három lapnyi matricát is, úgyhogy igazi nagy Aerosmith rajongóként teleragasztgathatjuk cuccainkat a zenekar logójával és a hozzá kapcsolódó anyagokkal.
Egy pár ezer forintot azért levonhattak volna a Guitar Hero: Aerosmith árából, hiszen nem több az egész, mint a harmadik rész egy cicomázas külsőbe bújtatott kiegészítője, amiért ugye nem illett volna elkérni a teljes árat, de hát ilyen világot élünk, hozzá kell szokni a lehúzásokhoz. Kár, hogy nem tartalmaz sok újdonságot, ha jobban feldobták volna, akkor magasabb pontszámot kapott volna tőlünk is.
De azért megnézném,h így bill.-en ,hogy csinálnák meg experten a dragonforce számát XD :D:D
Bár a 3at én is billentyűzeten kentem de hála uncsiméknak ott már kontrollerel nyomtuk at Aerosmith-est ;)
De én azért még bízom benne,h kis késéssel is,de kijön pc-re...:-)
Hmm,no mind1.:-/
Az mikor is jön?
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.