Gears of War 2

  • Írta: Ca$h
  • 2008. november 11.
Link másolása
Múlt hét szerda óta, amikor drága barátommal, Dakssal abban a megtiszteltetésben részesültünk, hogy részt vehettünk a Gears2 ünnepélyes launch party-ján, igazi kínszenvedés volt kivárni azt a két napot, míg végre kezembe vehettem a saját példányomat. Lángoló bakancsokkal rohantam pénteken az Überkonzolba, hogy megkaparintsam a Collectors Editiont, és a hozzá járó ajándék pólót. Olyan ünnepi hangulatba kerültem, hogy még egy fotót is készítettem nektek magamról, egy Lancerrel a kezemben (nem röhögni rajta).
Nem tudom, hogy hányan vannak közületek, akik olyan régi motorosnak számítanak X360-ból, hogy megélhették az első résznek a megjelenését, vagy akár az előtte lévő hatalmas hipe-özönt. Aki olvasta az akkori cikkemet, tudja, hogy én például az első promóciós trailernek köszönhetem, hogy méreg drágán megvettem az első nagyképernyős HDTV-met. Ha ebben a kis országban ilyen hatást tudott elérni ez a játék, akkor gondolhatjátok, hogy szerte a világon milyen sikereket könyvelhetett el magának. Hatalmas lett a rajongótábora, elnyerte az év legjobb X360-as játékért járó címet, és a Live folyamatosan izzott a GoW rajongóktól. Éppen ezért volt hatalmas a nyomás és a felelősség a készítőkön, hogy vajon hogyan lesznek képesek überelni ezt az amúgy is hatalmas sikert. Gyerekek… lelövöm így előre a poént… sikerült!

Az újdonságok


A Gears második részét leginkább csak - így stílusosan - a kettes szorzóval tudnám illetni (x2). Mindent, amit szerettünk benne, szorozzatok meg kettővel, plusz majdnem száz százalékos bizonyossággal jelenthetem ki nektek, hogy a legtöbb hibát ki is javították benne. Sokan úgy gondolták, hogy a kampány rövidsége, a történet harmatgyengesége, a kevés járművezetős rész illetve az eléggé gyér fizikai motor a legfőbb hiányosságai a stuffnak. Ebből szinte mindent ki sikerült pipálni az Epices kölköknek. Egyedül talán a fizikával vannak kisebb gondok, például még mindig minden betonbiztosan ott van a képernyőn, tehát ha mondjuk belelövünk egy tolószékbe, az meg sem mozdul. Vagy a sérülés-modellezéssel is vannak gondok, mert csak ott oldották meg a valódi látványos roncsolódásokat, ahová úgy gondolták, hogy tényleg lőni fogunk. Ezek legfőképpen a fedezékül szolgáló területek. De például a padló egyáltalán nem sérül, és ha kicsit messzebb megyünk a csatatértől, akkor már semmi sem. Csupán golyónyomokat fogunk látni, amik ráadásul idővel el is tűnnek.


Azt hiszem ezzel be is lehet fejezni a negatívumok sorolását, mert innentől fogva már csak csillogó szemmel tudom dicsérni ezt a remekművet. Először lássuk a játékmenetben és az irányításban fellelhető újdonságokat. Lehet, hogy csak a profi játékosok fogják észrevenni, de a fedezékbe vonulós játékmeneten rengeteget javítottak. Sokkal intelligensebben, és az adott helyzethez megfelelően érzékeli a program, hogy mi éppen mit is szeretnénk csinálni. Ritkábban fordul elő, hogy mondjuk futni szeretnénk, ehelyett Marcus fedezékbe vonul és nem arra néz amerre kéne. Persze multizás közben még mindig adódhatnak kellemetlen helyzetek, de én ezt inkább már a játékos amatőrködésének tudnám be. Sokak kedvence volt az első részben a kivégző mozdulat, amikor eltapossuk ellenfelünk fejét, miközben a földön szenved. Ezt ezúttal 11 különböző animációra bővítették, ami mindig attól függ, hogy milyen fegyver van a kezünkben, és hogy az „Y"-t vagy a „B"-t nyomjuk éppen meg. Lehetőségünk van arra, hogy a földön kúszó (igen ezúttal már mozogni is tudunk) magatehetetlen ellenfelünket, az „A"- gomb megnyomásával élő pajzsként használjuk a saját bőrünk megmentésére. Mindenki nagy kedvencének, a gránátnak két új opciója is lett. Az egyik, hogy most már nem csak az ellenfelünkre tudjuk rátapasztani a „B" megnyomásával, hanem bármilyen falra is, illetve abban az esetben, ha éppen ez volt a kezünkben és lekerültünk a földre, akkor képesek vagyunk magunkat a jobb ravasszal felrobbantani, ezzel a közelben lévő elleneket természetesen az örök vadászmezőkre küldve.


Természetesen fegyvereink száma is bőségesen megnőtt. Kezdve azzal, hogy lesz egy új gránátunk, ami mérgező füstfelhőt bocsát ki magából. Aztán ott lesz az igencsak kellemetlen ellenfélnek bizonyuló, hatalmas buzogányos Locust, akit ha sikerül megölnünk, szert tehetünk a testét védő pajzsra. Ezzel új harci stílust dolgozhatunk ki magunknak, a majdnem teljes sérthetetlenséget biztosító védettségének köszönhetően. Aztán ott lesz még a lángszóró, amivel a sarkon megbúvó ellenfeleket is ropogósra tudjuk sütni, vagy a golyószóró gépágyú, amit bármilyen sík felületre fel tudunk helyezni, ezzel tulajdonképpen egy mobil tornyot biztosítva magunknak. Ne feledkezzünk meg persze a nehéztüzérségi aknavetőről sem, amivel ha eltaláljuk a megfelelő távolságot, egyszerre több ellenfélből is húspástétomot tudunk csinálni. Plusz még lesz egy golyószóró pisztolyunk is, ami párosítva a pajzzsal halálos ellenféllé tesz majd minket.


Mint azt minden rajongó tudja, a Gears talán legnagyobb erőssége a multizás volt. Én személy szerint sajnos rühelltem, mert nem az a típusú játékos vagyok, aki ha egyszer meghal, képes fél órán keresztül nézni, ahogy a többiek egymással küzdenek. Nem mintha a hozzám hasonló emberekből lett volna a több, hiszen egészen a múlt hétig még mindig rengetegen tolták az első rész többjátékos pályáit. De szerencsére ezúttal gondoltak rám is, hiszen több hihetetlenül ötletes lehetőséget is beleraktak az Epices srácok. Kezdjük azzal, hogy a konzolos játékokhoz képest egészen forradalmi módon, (a PC-sek már megszokhatták) lehetőségünk lesz arra, hogy botok ellen gyakoroljunk mielőtt élő emberekkel mérnénk össze tudásunkat.


Aztán több ötletes játékmóddal is bővítették az eddigi arzenált, amiből kettőt ki is emelnék nektek. Az egyik ilyen a Horde, ahol ötödmagunkkal kell visszavernünk a minket folyamatosan rohamozó, és egyre jobban erősödő Locustokat. A Horde összesen 50 rohamból áll, igencsak nagy kihívást jelent az összest visszaverni, de nem kell csüggednünk, mert szerencsére a gép megjegyzi, hogy meddig sikerült eljutnunk és bármikor folytathatjuk innen a játékot. A másik nagyon ötletes típus a MeatFlag, ahol tulajdonképpen Capture the Flaget tudunk tolni, de ezúttal a zászló egy élő ember lesz. Történetesen egy tetovált, rasztafrizurás négergyerek, akinek nagyon nem tetszik, hogy ő a zászló, éppen ezért minden úton-módon próbálja megvédeni magát. Ha elkaptuk, nem győz minket trágár szavakkal illetni (sokkal inkább szórakoztatni), közben persze kapálózik, de igazából marha jó fej. Ez a két új ötlet már bőven elég lenne ahhoz, hogy mindenki megtalálja a számára legjobban fekvő multis módokat, de ezeken kívül még lesz King of the Hill, területfoglalós meccs és persze mindenki nagy kedvence a Halo3-ból; a 2v2 (egyszerre akár 5 összeszokott pár is küzdhet egymás ellen).


Úgy gondolom, és nem hiszem, hogy egyedül vagyok a véleményemmel, a Gears2 méltó folytatása egy legendás játéknak, méltó középső része egy epikus történetnek. Olyan magas szintre emelte ezt a címet, hogy már csak attól félek, képtelenség lesz a harmadik részből ennél jobbat kihozni. Persze ezeket a gyerekeket ott az Epicnél nem kell félteni, szerintem már most tudják, hogy mivel fognak előrukkolni nekünk kb. 2 év múlva. Jómagam PS3 tulaj is vagyok egyben, és bevallom imádom a kis fekete dobozomat, de ezúttal vérzik a szívem a Playstationös tesók miatt, hogy egy ilyen élményt ki kell hagyniuk. Remélem van a közelben egy 100-as papírzsepi, amivel ezt a végtelen nagy veszteséget orvosolni tudják majd...

Kapcsolódó cikkek

83.
83.
DON GONDOCS
Hát ez van sose voltam egy nagy shooter rajongo boxon. De ez most nagyon bejött hogy kipróbáltam és megvettem
82.
82.
Norbiii
#81: Ja. :) Meg most nézem, hogy mi van itt? Egy 2008-as cikk, aztán jönnek a komik még 2013-ban is. :)
81.
81.
SLi
omg de brutális volt az a 2008-as őszi-karácsonyi szezon
elképesztő mennyi jó játék jött ki akkor egyzsere
azóta se volt ilyen
80.
80.
kopic
#79: gdffvsífvgbefdxgdsjgdc
79.
79.
DON GONDOCS
Ez a játék az xbox egyik gyöngyszeme, aki teheti játsza végig, mert ott a helye minden xbox polcán a többi exclisive címmel együtt
78.
78.
feher576
Üdv

10/10 ha engem kérdeztek, iszonyat jó játék
Üdv Lacos
77.
77.
Mortician
#77: Valószínűtlen, hogy lesz PC-s port.
76.
76.
szõrös fánk
és ez át lesz írva PCre?mer ha igen,akk remélem h nem oan borzalmas lesz a prt mint az első részben :S
75.
75.
FarkasHUN
Szerintem az egyik legjobb játék a GOW2.:)

Minden szinten végig toltam.Nagyon jól sikerült játék.

Számomra a top 10 ben benne van.Érdemes megvenni.
74.
74.
Dani999
Imadom A GOW2-ot orulok hogy megkaptam xbox melle ajandekba

73.
73.
turankettes
Nem a warez miatt nincs PC-s verzió. A pénz miatt. Bővebben:

A pajtások kiadták az első részt PC-re, beetetésnek. Amikor jött a második rész, ráfogták arra hogy "jújcsúnyapcsekwarezoltok", ezért nem adták ki gépre. Pont emiatt rengetegen vásároltak boxot, több százezren, ha úgy tetszik.
72.
72.
Dani999
Szasztok azt akartam megkerdezni hogy hanyan lehet jatszani a GOW 2-estlehetne hogy 3-an ?????Ha igen akkor valaki legyen szives elmagyarazni

71.
71.
lesi20
a végén (a kreditek végén egy tag megszólal) egyb izony aDam Fenix. AZt mondja hogy: Hal valaki engem. VALAKI mit tetünk?

érdekes a fenix. lehetséges hogy marcus apja. akkor én már várom a gow 3-at :D
70.
70.
Ca$h
Nem én, nekem van elég erre a hónapra! =)
69.
69.
Kyuubi
68.
68.
Ca$h
Biztos vagyok benne, hogy lesz Fable II, de el sem tudjátok képzelni milyen dömpinggel kell felvennünk a versenyt gyerekek... türelem, Fable-t terem! ;)
67.
67.
Aramisz93
#64: Fable II tesztet szívesen látnék az igaz, viszont azt már most megmondom, hogy az a játék bőven 9.5- feletitt érdemel ;)
66.
66.
Ca$h
gyerekek, ne szítsunk itt ilyen vitákat... szeressük egymást jó?
65.
65.
Giga0509
62:jaja vegyél konzolt...izé X360-at :D
63.
63.
Kyuubi
#63: Ezt már nem egyszer leírtad ;)

Am nem lesz Fable II teszt?
62.
62.
kankadi
sztem nem érnék meg hogyha kijönne pcre... 1-el is ezt csináltátok... letöltöttétek... ennyit erről, kevesen vettétek meg, sokan töltöttétek le, akko nincs 2. rész... ennyi... sztem ezért jobb a konzol meg a grafika miatt is... sztem konzolt vegyél! ez annak szol aki dönteni akart... de ez csak az én véleményem...
61.
61.
Horvi14
basszus nekem egy 100-as papírzspi nem lesz elég!!! :´((((((( Nagyon-nagyon remélem,hogy PC-re kiadják!
60.
60.
Ca$h
majd live-on megbeszéljük, bár mostanában PS3 játékokat fogok tesztelni, úgyhogy vehetnél már egy visiont a PS3-adra... =) de majd jövő héten tolhatunk mindent... nu, szóval a Gears2 pusztít, sokkal jobb lett, mint amire számítottam!!! =)
59.
59.
zaz
de jó!!!! már ezen aggódtam hogy kivel fogom tolni!

end war majd később!



sorry az Offért!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...