Command & Conquer: Red Alert 3

Az eredetileg csak egy kiegészítő lemeznek készült Red Alert valami oknál fogva mindig is sokkal nagyobb eladásokat és sikert könyvelhetett el magának, mint komoly nagytestvére, a Command & Conquer. Ezt valószínűleg a poénos stílusának és rendkívül ötletes egységeinek köszönhette. A C&C3 megjelenése után már mindenki tudta, hogy a Red Alertnek is eljön egyszer a harmadik része. Eljött! Nagyon vártuk! Megérte!

Az orosz birodalom romokban hever, a szövetségesek közelednek a Kreml felé, hiába a sok próbálkozás; Hitler megölése, a Romanov dinasztia felemelkedése, a vereség a küszöbön van. Krukov tábornok (Andrew Divoff, Lost) már menekülésre adná a fejét, amikor Cserdenko főtitkár (Tim Curry, Adams Family) mosolyogva közli vele, hogy van még remény. A zseniális orosz tudós, Dr. Zelinszki (Peter Sormare, Bad Boys II) újra életre keltette a legendás orosz időgépet, ezzel megnyílt számukra a lehetőség, hogy megöljék Einsteint. Ezzel végleg megszüntetve a technológiát, amire a szövetségesek egész hadereje épült. Vissza is mennek az időben és halálos kézfogással gratulálnak a szegény zseninek. Mikor megérkeznek a saját jelenükbe, természetesen az orosz birodalom virágzik, övék csaknem az egész világ, a szövetséges haderők már csak Angliában vannak jelen. Azzal azonban senki sem számolhatott, hogy eközben a Japán birodalom rendkívüli módon megerősödött és hadat üzent nekik és a szövetségeseknek is. Krukov tábornok ekkor azt javasolja, hogy vessék be ellenük legfélelmetesebb pusztító fegyverüket, az atomot. Erre persze mindenki bután néz rá… az atomot? De hát megölték Einsteint, nem volt senki, aki felfedezze…

C&C mint vérbeli stratégia
Annak ellenére, hogy a C&C3 megjelenése után igencsak szép eladásokat sikerült produkálni, rengeteg támadás érte a játékot, hogy nem is igazi stratégia, hiszen a frakciók nincsenek normálisan kiegyensúlyozva, illetve mindig az nyer, aki hamarabb gyártja le az első öt Mammuth Tankot. Hatalmas rajongója vagyok a sorozatnak, de pár multis meccs lejátszása elég volt ahhoz, hogy tudjam, sajnos az embereknek igaza volt. Ha valaki jól játszott a Scrinnel, akkor senkinek sem volt esélye ellene, még akkor sem ha én gyorsabban gyártottam le azt a bizonyos öt Mammuth Tankot.  

Mindezek ellenére nagyon örültem az új résznek, hiszen először sikerült bebizonyítani a nagyérdeműnek, hogy igenis konzolon is lehet RTS-t készíteni, nem mindennapi irányítással. Amit ráadásul a Kane's Wrathben még tökéletesebbre sikerült finomítani. Nem gondoltam volna, hogy ez lehetséges, de a tökéletest is képesek voltak még annál is jobbra fejleszteni az EA Los Angeles-nél. A Red Alert 3-ba olyan forradalmi ötleteket sikerült belerakni, amitől minden RTS rajongónak Joker mosoly fog megjelenni az arcán. Természetesen a körkörösen megjelenő menüt megtartották, ezenfelül a bal ravasz megnyomásával ki tudjuk nagyítani magunknak a térképet, közben pedig a jobb joy mozgatásával pillanatok alatt ott tudunk teremni bárhol. Végre valahára lesz egy visszavonuló mozdulat is, amivel az egységeink hátrafelé fognak elindulni, de közben folyamatosan lövik az őket hátulról sorozókat. Minden egyes emberünknek és járművünknek lesz egy speciális képessége, amiket hihetetlen odafigyeléssel és profizmussal dolgoztak ki nekünk, sokszor ezeknek köszönhetjük majd egy-egy csata sikeres kimenetelét. A szövetségesek kommandósa, Tanya például képes pár lépésig visszapörgetni az időt, ezzel megmentve a saját életét vagy akár másokét. A csigalassúsággal közlekedő orosz bombázók, képesek lesznek tripla sebességre kapcsolni. A szövetséges gyalogosok, előretartott pajzzsal tudnak rohamot indítani és még sorolhatnám a jobbnál jobb képességeket.

Beleraktak a játékba egy Battle for Middle Earth-öt idéző „szuperfegyver fát" is – a kedvencem. Amiket a parancsnoki pontokból tudunk magunknak „megvenni". Ezek mértéke attól függ, hogy mennyi ellenséges egységet győztünk le, vagy éppen hány sikeres támadást vittünk véghez. Nincs több egyirányú stratégiázás, legerősebb egységekre való koncentrálás, itt minden embernek és járműnek megvan a halálos ellensége, és ahhoz, hogy sikerre vigyük a hadműveletet, kénytelenek leszünk minden lehetséges haderőt megmozgatni, különben pillanatok alatt fel fognak minket morzsolni a zseniálisan kidolgozott kő-papír-olló elv alapján. Sikerült végre a C&C-ből egy vérbeli stratégiát faragni, ami így több mint 10 év távlatából már éppen ideje volt szerintem!

Párban szép az élet

Számomra a legnagyobb meglepetést a co-op lehetősége nyújtotta, egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogyan lehet ezt megoldani egy stratégiai játékban. Attól féltem, hogy túlságosan könnyű lesz így a kampány, de szerencsére csalódnom kellett, mert aki a legnehezebb fokozatra állítja a gammát, annak még a barátjával együtt is igencsak fel kell kötnie azt a bizonyos gatyát. Mindegyik frakciónál - nagyjából úgy a hatodik pályánál - olyan szinten bekeményít a gép, olyan meglepetéseket képes produkálni, hogy az ember sosem érezheti magát biztonságban, legyen akármekkora védelme, vagy hadereje. Tökéletesen össze kell dolgozni a társunkkal, minden lépést alaposan át kell gondolni, már csak azért is, mert a co-op kampányban nem lehet elmenteni az állást. Tehát csak okosan gyerekek, élvezzétek ki minden pillanatát a játéknak, nem két perc lesz mire a végére értek!

A sorozat hatalmas rajongójaként be kell, hogy valljam nektek, teljesen lenyűgözött a játék. A C&C3 is nagyon tetszett, de ez minden képzeletet felülmúlóan jóra sikerült. Természetesen a jól megszokott átvezető filmeket sem hagyták ki belőle, sőt, olyan sztárparádét sikerült megszerezni az ügynek, hogy csak győzzük kapkodni a fejünket a nagyobbnál nagyobb színészek után. A kötelező kislányokról nem is beszélve, C&C-ben még sosem volt ennyi gyönyörű lány, akikről szerencsére kapni fogunk ajándékba egy nagyon dögös posztert is, aztán vigyázni rá, mert igazi kincsnek számít. Ahogyan kell, még az Oscar-díjas színészek is olyan pocsék alakítást nyújtanak, hogy az ember sírni tud a nevetéstől egy-egy túljátszott arcmimika láttán. Teli találat lett a játék emberek, telitalálat!

Sajnos a konzolosok ezúttal egy picit pórul jártak, magam sem értem hogy miért, de valószínűleg az ideális frame-rate miatt, a játék grafikája nem olyan, amilyennek lennie kéne. Elég csak megnéznetek egy kisfilmet a PC-s grafikáról, és érteni fogjátok, hogy miről beszélek. Persze nem kell olyan katasztrofális romlásra gondolni, de ezúttal a PC-s változat sokkal szebbre sikerült. Ezen kívül, sajnálatos módon a legnagyobb erőssége a stuffnak – a vérbeli stratégia - egy picit hátráltatni fog minket a sikerben, ugyanis egy komolyabb csatánál, amikor elszabadul a pokol, meg fogjuk érezni annak a fránya egérnek a hiányát. Ez sem annyira vészes dolog, nyilván hosszú órák, napok gyakorlásával profin megtanulható a kezelése, de tény, hogy egérrel nem lennének ilyen gondjaink.

Én személy szerint, – és nem vagyok egyedül a véleményemmel – simán 10 pontot adnék erre a zseniális RTS-re, de szőrösszívű veterán teszterként, kénytelen voltam mindent figyelembe venni és így jött ki a végleges eredmény. A játék koránt sem hibátlan, még ha oly élvezetes is. Mindezek ellenére úgy gondolom, hogy kötelező vétel minden stratégának, egy igazi üdítő színfolt ezekben a hideg koratéli estékben.