Mortal Kombat vs DC Universe

  • Írta: Daks
  • 2008. december 6.
Link másolása
Még általánosba jártam, mikor ment a Mortal Kombat 3 láz. Emlékszem haverommal biciklizés után mindig benyomtunk pár szendvicset, majd leültünk a Super Nintendo elé, és 7-ig abba sem hagytuk a játékot. És ez így ment az egész nyári szünetben. Azóta persze eltelt pár év, a technika majdhogynem a Star Trek szintjére fejlődött, én megkomolyodtam, de még mindig meglágyul a szívem, ha az MK-ra gondolok. Talán ezért is akkora öröm számomra, hogy megérkezett az új rész!
A sorozat a legendás Ed Boon és John Tobias páros fejéből pattant ki még a 90-es évek elején. A saga a történet szempontjából nyolc fő epizódból áll, a Mortal Kombat brand alatt pedig összesen tizenhét játék jelent meg. Ezek részét képezi az eredeti trilógia, az MK4, a Deadly Alliance, a Tournament Edition, a Deception, az Unchained, az Armageddon, illetve DC Universe, de készült három, a többihez kevésbé kapcsolódó rész is, név szerint a Mythologies: Sub Zero, a Special Forces, valamint a Shaolin Monks. Ez utóbbiak erősen feledhető alkotások, jelen cikkünk alanya, a DC Universe viszont hála a Mindenhatónak, a jól megszokott verekedős vonalat viszi tovább.


Az új rész duplán is érdekes, ez az első Mortal Kombat ugyanis, amelyik újgenerációs játékkonzolokra jelent meg, sőt, hogy a történet se legyen olyan egyhangú, a harcosokat összeeresztették a DC képregények hőseivel. Az ötlet persze nem újdonság, láttunk már Aliens vs Predator, Freddy vs Jason, sőt King Kong vs Godzilla összecsapást is, és ahogy ezekben a címekben, a Mortal Kombat vs DC Universe-ben is két olyan világ találkozik, melyeket amúgy egy lapon sem említenénk egymással. A készítők mégis kockáztattak, kinek örömére, kinek bánatára.


Én a pártfogó tábort erősítem, gyerekkorom édes emlékei miatt szívem csücske a Mortal, viszont a Smallville, a Tim Burton-féle 89-es Denevérember, és a Heath Ledger posztumusz esélyes Dark Knight alakítása miatt a DC is igen nagy kedvencem.


A két világ találkozásának történetét a The Punisher és a Ghost Rider játékok, valamint a Dead Space: Downfall sztorijának kiagyalója, Jimmy Palmiotti írta. A történet szerint a túlvilágiak legújabb invázióját Raiden serege sikerrel visszaveri, a végső összecsapásban pedig a villámok ura belöki Sao Kahnt a dimenzióalagútba, abban a reményben, hogy ily módon örökre megszabadulhat tőle. A Földön mindeközben Superman Darkseid ellen vívja harcát, és a kriptoni hős is a portálba dobás módszerét választja ellenfelének kivégzésére. A Boom Tube azonban nem pusztítja el őket, sőt a két gonosz egyesül, és megszületik a legújabb szuperszörnyeteg, Dark Kahn.


A Mortal Kombat és a DC Univerzum ezt követően felfedezi egymást, és egy lehetséges inváziótól tartva mindketten azonnal a másiknak esnek. Dark Kahn azonban amellett, hogy élvezettel nézi harcukat, olykor kiszállva saját testéből átveszi a hatalmat valamelyik karakter felett. Így történik meg az, hogy Superman nem legyőzhetetlen, Joker pedig bármelyik keménykötésű harcos ellen ki tud állni, sőt ennek köszönhetően vívnak egymással epikus csatákat az amúgy azonos oldalon álló szereplők is. Teljes a káosz tehát, a rendrakás megtisztelő feladatának súlya pedig természetesen a mi vállunkat nyomja.


A játék indítása után egy mérhetetlen csúnya menüben találjuk magunkat, ahol a One Player, a Two Player, a Multiplayer, az Extras, illetve az Options lehetőségek kínálkoznak fel előttünk. Ezek közül az Extras érdemel egy kis magyarázatot, ebben a karakterek leírásait, a kivégzéseket, illetve a készítők listáját találjuk. Nem valami nagy bónusz tartalom, talán még egy kicsit égő is, hogy ezeknek egy teljes menüt áldoztak.


Egyjátékos módban az Arcade, a Story Mode, a Kombo Challange, illetve a Practice játékmódok közül választhatunk. Az elsőben a régi MK-s időket idézve az ellenfelek egy oszlopba rendezett listáján verekedhetjük át magunkat, míg a második a történet mód, a harmadikban tanulhatjuk meg a különböző kombókat, a negyedikben pedig ehhez hasonlóan az ütéseket gyakorolhatjuk be.


A legérdekesebb értelemszerűen a Story Mode. Az MK és a DC oldal közti választásunk után megkezdődik a történet, megismerhetjük a pár bekezdéssel fentebb már említett portálos eseményeket, majd jönnek a csaták. Az egymást követő pofozkodásoknak átvezető jelenetek adnak értelmet, a végén pedig kiteljesedik a sztori – de azt ne is várjátok, hogy erről bármit elárulok. A bunyósorozat élvezetes és izgalmas, az egyedüli gond, hogy karrierek egyenként 2-3 óra alatt gond nélkül végigtolhatóak.


A történetet követve nem, Arcade módban viszont szabadon választhatunk magunknak karaktert. A felhozatal nagyon klassz lett, Mortal oldalon van Scorpion, Sub-Zero, Sonya, Shang Tsung, Kitana, Jax, Liu Kang, Raiden, Kano, Baraka és Shao Kahn, DC oldalon pedig Joker, Catwoman, The Flash, Superman, Batman, Wonder Woman, Deathstroke, Lex Luthor, Captain Marvel, Green Lantern, illetve Darkseid. Jópofa, hogy mindkét csoportba jó és rossz hősök egyaránt kerültek, bár ez se a kötetlen bunyó alatt, se a karrierben nem számít – gyakorlatilag mindenki gyilkol mindenkit.


A játékmenet a klasszikus sémát követi, egy-egy embert egymásnak eresztenek, és aki kétszer legyőzi a másikat, az jut tovább. Vannak különböző speciális képességek, kombókkal behozható mutatványok, de nem maradhattak el a régi jó kivégzések sem. Két verzió jelent meg a játékból, egy finom változat, kevés vérrel és tini-kompatibilis kivégzésekkel, illetve egy vágatlan, ami azért kistestvérénél jóval komolyabbra sikeredett.


A pályák a Dead or Alive-hoz hasonlóan több szintből állnak, ellenfelünket pedig egy erős dobás segítségével bármikor áthajíthatjuk a kettes, vagy hármas számú helyszínre. A két szint közti esés közben is lehet bunyózni, sőt adhatunk még egy utolsó nagy lendületet is ellenfelünknek, hogy biztos megérezze a földet érést. A játékmenet másik újdonsága, hogy immáron vannak közelharcok is, elég megragadni a másik grabancát, és máris kezdetét veheti a face-to-face adok-kapok. A vérfrissítés sora itt viszont véget is ért, a gameplay többi része megmaradt nagyjából az MK3 szintjén.


A grafikát az Unreal Engine 3.0 adja, az összhatás valahogy mégse kielégítő. A fejlesztők nem halmoztak el speciális effektekkel, pedig a képernyő túldíszítése az ilyen stílusú játékoknál elvárható lenne. A fények is elég érdekesek, a pálya elhanyagolt, látszólag élettelen, a karakterek viszont majdhogynem világítanak. Visszatérő példa erre, mikor a földön fekvő karakter színes és jól megvilágított, a padló viszont árnyékos, matt. Azért erre azt gondolom odafigyelhettek volna a tisztelt urak, legalább az előre scriptelt jeleneteknél.


A hangok korrektre sikeredtek, én kicsit hiányoltam a klasszikus MK főcímdalt, de legalább a régi bemondó rekedtes orgánuma megmaradt. A szereplők szinkronja viszont hagy némi kívánnivalót maga után, a beszéd sokszor erőltetett, és a száj mozgását se mindig sikerült ráilleszteni a szövegre.


Az irányítás terén egy hibát sem találtam, a karakterek jól mozognak, könnyű velük szót érteni, mindig azt csinálják, amire gondolunk, ráadásul fürgék és kecsesek is – már ha lehet ilyet mondani a vérszomjas MK harcosokra. A kombók könnyen behozhatóak, de az is nagyszerűen érezheti magát, aki a random gombnyomogatásra esküszik – én például sűrűn ilyen vagyok a bunyós címeknél.


A két egymásnak eső világban bárki rátalálhat kedvencére, az irányítás könnyű, a meccsek élvezetesek, és olyan szupersztárokkal találkozhatunk, mint Superman, Batman, vagy éppen Joker. Ha a grafikára jobban odafigyeltek volna, és a játékmenetet is feldobták volna még pár dologgal, akkor a Mortal Kombat vs DC Universe bizton számított volna minden elismerésemre.

Kapcsolódó cikk

24.
24.
sayainbarni
23.
23.
laca9595
Végülis elmegy egynek ez nem az az MK amit én ismerek
22.
22.
Vendu
#16: Ez a játék nem netre termett, az igazi hangulata a házibulikon van haverokkal tolni, de ott nagyon ütős. Igazi Arcade kikapcsolódás.
21.
21.
Szelim
Mi az h cenzurázatlan verzió???
19.
19.
Harkat
Már írtuk páran hogy le vannak írva oldalakon, topicba is van vagy 3, és épp ma írtam le hogyan kell alkalmazni. Nézz át oda.
18.
18.
KD
a játékban sehol nem írják a Fatalyti kombókat. így hogy a seggembe jöjjek rá hogy kell csinálni őket????????
16.
16.
wolf15
#15 : Minket is ps3-as network-os bajod.Mégse basztatunk miatta...

Szval így gondolkodj legközelebb bobby fiú.



ON: A cikk jó lett,hatalmas gratula ;) A régi MK-k tényleg jók voltak :)

De ez...ez az elején tetszett,utána kevésbé,a cikk után pedig ismét tetszetős.Konzol híjján havernál max.De akkor lesz adok-kapok :)
15.
15.
kankadi
nincs, vegyél konzolt... ez már nagyon idegeisit,, bocsi
14.
14.
Chavez
Jó cikk lett. nekem ez a gém nagyon kéne pc-re. van rá esély vajon?
13.
13.
Giga0509
3,4: sajnos mikor a storyt viszed nem csinálhatsz fatality-t.Csak Arcade-ba.
12.
12.
Giga0509
köszi a tesztet király! énis szeretem mk-t.Mi a négyet toltuk állandóan :D sőt azt hidtük h ha erőssebben nyomjuk a gombokat erősebb lesz az ütés xD.Egyébként játékkal télleg nincs semmi gond sztem grafikán kívül...
11.
11.
luxx
az SC4 rövidebb mint ez
10.
10.
Daks
én erre szavazok mar csak batman miatt is :)) viszont az is nagyon klassz mint verekedos jatek, volt rola cikk, ird be keresobe! izlesek es pofonok, kinek mi jon be.
9.
9.
kankadi
melyik a jobb? ez vagy a soul clibur 4? mert nekem megvan a sc4 de ebben nem vagyok biztos h megvenném... tehát? mert hogyha a sc4 a jobb, akkor nincs értelme megvenni sztem
8.
8.
Harkat
Gyertek a MK vs DC topicba, ott levan írva sokminden, de ott válaszolok nektek ha nem értetek valamit.
7.
7.
luxx
Már láttam őket de engem az érdekelne hogy a játékban hogy kell csinálni
6.
6.
Daks
Beírjátok Googliba, hogy Mortal Kombat vs DC fatality moves es kiadja az osszeset :)
5.
5.
KD
ez mit jelent hogy van egy brutálisabbb és egy kevésbé brutálisabb kiadás??? én csak alap kiadást és Collectors Edition találtam....
4.
4.
Gabor777
Nekem is tetszett a cikk, a játék jó, de én is csatlakoznék luxx kérdéséhez, hogy kell fatalityt csinálni?
3.
3.
tjames
MK 3 -ban voltál gyerek?

Én MK 1-ben :)

Akkor még Lijú Káng-nak és Cseng Csung-nak ejtettem a neveket :)

486-oson, hangkártya nélkül nyomattam! :) Óhhh az őskor...
2.
2.
luxx
Jó lett a cikk és a játék is ! Valaki tudja hogy hogy kell fatalityt csinálni ?????
1.
1.
Ca$h
Jó lett a cikk nagyon... mint mindig! Hatalmas Mortal rajongó voltam világ életemben, aki hallott már a Mortal Teamről tudja nagyon jól és tetszik is a játék nagyon... de már nem fog meg az ilyesmi sajnos... :(
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...