Playstation 3 Playstation Home teszt

  • Írta: Ghost
  • 2008. december 18.
Link másolása
Immáron két éve már annak, hogy a Sony bejelentette legújabb szolgáltatását, amely a Playstation 3 tulajokat hivatott szórakoztatni egy teljesen egyedi online világban. A megjelenés többszöri elhalasztása után végre megérkezett, és bárki számára elérhető a Playstation Home, amit persze mi sem hagyhatunk szó nélkül - következzék hát a bemutató!
Az első lépések
Miután frissítettük a firmware-t, megjelenik egy új opció a Playstation Network fül alatt, amely már a jól ismert logó mellett a Playstation Home felirattal büszkélkedhet. Mikor kiválasztjuk a szolgáltatást, azonnal a letöltésvezérlő fogad bennünket. Maga a kliens meglepően kis mérettel rendelkezik, mindössze 77 megabájtnyi adatot kell letépni a hálózatról.


A sikeres telepítés és indítás után azonnal egy figyelmeztetés fogad bennünket, miszerint a program 3.1 gigabájtot lefoglal merevlemezünkön a későbbi adatok tárolására. A menü szép a maga egyszerűségében, ugyanis csak egy hatalmas Home feliratot tartalmazó logó látható a képernyőn, ahol az X gombot lenyomva megkezdhetjük a bejelentkezést. Első indításkor azonnal a karaktergenerálásnál találjuk magunkat, ahol ki kell választanunk karakterünk nemét, majd nekilátni a tulajdonságok és ruhák kiválasztásának. Lehetőségünk van megválasztani karakterünk bőrszínét, arcvonásait, hajstílusát és színét, valamint változtathatunk kedvencünk testsúlyán is.


Az egész karakterkészítő rendszer leginkább a Simsekben megismerthez hasonlít, ugyanis az apró részletekig mi alakítjuk ki a virtuális énünk.  Miután az arcot elkészítettük, a ruhák következnek. Sajnos alap esetben nem túl nagy a választék, ám ez később bővíthető valós pénzért megvásárolt ruhákkal. Ha sikeresen elkészítettük karakterünk, akkor nincs más hátra, mint még egy utolsó pillantást vetni rá, mielőtt megindul a betöltés és mi megtesszük az első lépéseinket egy teljesen új és egyedi virtuális világban.


Szép, új világ

A rövid töltés után egy bútorozott szobában találjuk magunkat, ahová vakítóan besüt a gyönyörű napfény. A helyiségben található egy kanapé, néhány fotel és szekrény, valamint egy kisebb erkély, amely a kikötőre néz. Ez az új, virtuális otthonunk. A bejárati ajtó felé indulva ér az első meglepetés, ugyanis kilépés előtt le kell tölteni a területet, ahova menni szeretnénk. Szerencsére ezek mérete nem vészes, 20-60 megabájt között mozog. Elhagyva az otthon melegét egy tér fogadja a játékosokat, ahol sok más ember is szaladgál. Néhányan csak vakon rohannak a nagyvilágba, míg mások kört alkotnak és beszélgetnek, és vannak olyanok is, akik a hatalmas kivetítőket bámulják.


A térről különböző épületekbe lehet bejutni, mint például a mozi, bevásárlóközpont vagy a bowling pálya. A mozi teremben megtekinthető néhány film aktuális előzetese, valamint később filmeket is nézhetünk majd. Egy kellemes mozizás után elmehetünk bevásárolni, hogy új ruhákkal gazdagítsuk repertoárunkat. A pólóktól egészen a cipőkig minden megtalálható itt, ruhánként 0.60 fontos áron. Az ár nem vészes mindazok számára, akik a virtuális világban is szeretnek divatosan kinézni. Ha nem szeretjük magányos farkasként tengetni napjainkat, akkor érdemes vetni egy pillantást a testbeszéd, valamint a Quick Write opciókra. A testbeszéddel kifejezhetjük aktuális hangulatunk, a Quick Write opció segítségével pedig azonnali üzeneteket küldhetünk, amit a körülöttünk lévők elolvashatnak. Természetesen nem muszáj körmölni mindazoknak, akik rendelkeznek megfelelő mikrofonnal, ugyanis hanggal is kommunikálhatunk. Ha unalmasnak érezzük a virtuális városban barangolást, akkor a téren leülhetünk különböző asztalokhoz, ahol malmozhatunk vagy akár sakkozhatunk is más játékosok ellen.


A csomagolás

A tartalomról már szó esett, ám a külcsínről még nem. Elképesztő, amit a Sony a látványvilággal művelt: fantasztikusan néz ki a Home. A fény és árnyék élethű, a textúrák is élesek, panaszra nincs ok. Talán ami rondít a látványon, hogy sajnos nagyon üres minden, de erről majd később. Bármelyik mai játék megirigyelhetné a kinézetét, ugyanis a fák lombjai mozognak a lágy szellő hatására, apró viráglevelek és pillangók szállnak körülöttünk, s ezen csak szépítenek a mindenfelé elhelyezett plakátok és kivetítők, amelyeken állandóan valamilyen előzetest láthatunk mozgásban. Sajnos az időjárás nem változik, de ki tudja, lehet egyszer ezt is megvalósítják a szakemberek.


A második élet hiányosságai


Sajnos a sok pozitívum mellett sok hiányossága is van a programnak, ugyanis megannyi beígért szolgáltatás még nem érhető el, valamint kevés terület áll a rendelkezésünkre. Az ígéretek szerint lehetőségünk lesz majd a moziban az előzeteseken kívül egész estés filmek megtekintésére is, amit a merevlemezünkről olvas a Home, vagy pedig kikölcsönzünk egyet a virtuális tékából. Nagy hiányosság még, hogy sokak kedvenc terme, a Hall of Fame szintén nem található. Itt ugyanis majd a játékban elért eredményeinket, trófeáinkat mutathatjuk meg másoknak. Ami talán sokak tetszését nem fogja elnyerni, az a fizetős ruhadarabok és bútorok, amelyek ugyan nem drágák, de még is feleslegesnek tűnik pénzt adni egy virtuális székért vagy pólóért. Ha a hiányosságokat pótolják a fejlesztők, akkor egy igen érdekes szolgáltatása lehet a Home a Playstation 3 rendszernek, és ingyenességével elég sok felhasználót gyűjthet ebbe a valósághű virtuális világba, amely talán fellendítheti a Sony eladásait.

Kapcsolódó cikkek

14.
14.
sayainbarni
nekem sajnos nem jön be vmiért a Home.
13.
13.
Tyebeca
Élvezetesebb játékok alatt biztosan a bannolást érti. Megveszed, bannolnak, eladod, megveszed, bannolnak, eladod. Jó játék He-he
12.
12.
mini111
haha, ja persze, gears és halo, ja igen a halo 3 tök szar, gears ,meg van pcn is, ps3 sokkal jobb, ilyet is csak egy 10 éves 360-os idióta mondana...
11.
11.
egykritikusasokközül
Én személy szerint az x-box 360 mellett döntenék,nekem az jobban tetszik és sokkal élvezetesebb játékok vannak hozzá!
10.
10.
ps3
a Theater szekció nagyon komoly,és a bowling is remek ötlet!
9.
9.
NECROSMOKE
Már épp ideje lenne,hogy elkezdjenek a Sony-nál is valamit csinálni mert már elég rég,hogy belekezdtek ebbe és jó lenne ha tovább fejlesztenék
8.
8.
wargapityu
hát én 2-3 percnél nem tudok többet eltölteni benne mert ez az istenverte gép mindíg megszakítja a kapcsolatot. összevissza minden féle még más által nem is tapasztalt hibakóddal is akár... még jó hogy vagy 7-8 számjegyú kódot kiírhat, van lehetőség bőven. Valaki nem tud valami fórumot ahol a ps hálózat beállításaival foglalkoznak és lehetőleg magyar de ha angol az se annyira gáz már minden féle szirszart kipróbáltam portforwardolást, má mindenhogyan wifin, kábelen, sehogyse jó és még a játékokkal se jó állandóan kidobál én meg a hajamat tépem mikor épp nyerésre állnék... amúgy sztem semmi értelme ennek a home-nak én azt hittem hogy rengeteg mindent lehet benne csinálni, erre biliárdozhatok meg játszhatok az udvaron a távirányítós ufóval:D hát ... a gta4-be több lehetőség van szórakozniXD
7.
7.
amd33
Jó jó fasza meg minden de már tul csicsa ronyrázás az egész...Csak ez a home ne mfogja megdobni a ps3 eladásat árcsökkentés kéne és jó gamek...
6.
6.
kankadi
a private network only az azt jelenti h a net szolgáltatóval van vmi baj? már én is ki akarom probálni!
5.
5.
ferrari123
Nekem mindig network error-t ír ki.Mit csináljak?
4.
4.
westZsolt
Hátja :D Esős hideg napokon HOME-ban találkozunk és biliárdozunk :)
3.
3.
Ghost
Azt azért nem, de lehet benne sok egyéb dolgot csinálni. Mint a cikkben is említettem, a legnagyobb hibája az, hogy nagyon üres. Persze ez idővel nem lesz gond, ugyanis folyamatosan dolgoznak rajta, de van még mivel feltölteni.
2.
2.
Ghost
Dehogynem, én is használtam. Csak sajnos nem mindig enged be elsőre UK profillal.
1.
1.
Ca$h
Ez mind szép és jó, a gond csak az, hogy nem működik... :(
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...