Halo Wars Demó teszt

  • Írta: Ca$h
  • 2009. február 10.
Link másolása
Anyukám születésnapja miatt február 5-e mindig is piros betűs nap volt az évben, de idén ez ha lehet még a szokásosnál is különlegesebb nap volt, hiszen egyszerre jelent meg a Halo Wars és a Killzone 2 demója. Miután szó szerint hazarohantam a munkából, osztott képernyőn néztem, ahogyan csigalassúsággal kúszik lefelé a Halo Wars és ha lehetséges még lassabban vánszorog a Killzone 2 demo. Bizton állíthatom, hogy érdemes volt közel három órát várnom arra, hogy végre letesztelhessem őket.
A döbbenetesen jól sikerült Killzone-ról Ghost kollega fog nektek egy szösszenetet írni, enyém lett a megtisztelő feladat, hogy a GK kirendelt Halo specialistájaként leteszteljem nektek eme remekművet. A demo egyedül csak a co-op illetve multis lehetőségekbe nem nyújt nekünk betekintést. Ezt a hiányosságot kiheverve azonban próbára tehetjük magunkat skirmishben és a kampány első két pályáján is.


A történetről nem szeretnék túl sokat írni nektek, erre inkább majd a teljes változat tesztelésénél fogok kitérni. A lényeg, hogy 20 évvel járunk a Halo incidens előtt, részesei lehetünk annak az öt hosszú évig tartó véres háborúnak, amikor az emberiség először találkozott a Covenanttal. Ezek azok a hősies csatákat ígérő idők, amikor a Spartanokat először bevetették, amikor az egyetlen túlélő majd Master Chief lesz. Kíváncsi vagyok, hogy szó esik-e majd a legendás, akkor még csak Spartan 117-ként ismert hősünkről, remélem ezt a fordulatot nem fogják kihagyni.


Mielőtt nekivágnánk a küldetéseknek, érdemes végigcsinálni a nyúlfarknyi kis tutorialt, hiszen itt megismerkedhetünk a félelmetesen egyszerű és zseniálisan kézreálló irányítással. Látszik, hogy kifejezetten erre a konzolra lett kitalálva, hiszen olyan könnyű és kellemes, hogy ehhez képest még a Red Alert 3 is röhejesen bonyolultnak tűnik. Látszik, hogy az Essemble Studio emberei mindig is a stratégiázás nagymesterei voltak. Éppen ezért nem értem azt az információt, amit egy dalos pacsirtától (Kovacskati) hallottam. Eszerint amolyan fekete özvegy módon, a Microsoft nem sokkal a végleges változat leadása után teljesen feloszlatta az Essemble-t. Nem tudom miért volt erre szükség, nem vagyok üzletember, de valahogy nem áll össze a kép…


Ha a végletekig le akarjuk egyszerűsíteni az irányítást, akkor igazából csak két gombra lesz szükségünk. Az „X"-el tudunk az egységeinknek parancsot adni az előrehaladásra, míg az „Y"-al tudjuk a speciális képességeiket használni. A bázisunk teljesen kompakt, van rajta elég hely ahhoz, hogy megépítsük a legfontosabb épületeket, amiket egyenként tovább tudunk fejleszteni a nagyobb hatékonyság érdekében. Az egységek készítéséhez nem lesz másra szükségünk, csak energiára és nyersanyagra. A bázis négy sarkába tornyokat tudunk rakni, amiket tovább lehet fejleszteni földi egységek, járművek vagy légiegységek visszaveréséhez.


Remek ötletnek tartottam, hogy az Age of Empiresből át lett véve a bázis lezárása funkció, amikor az elkészített egységeink bent maradnak a bázison belül és csak akkor jönnek ki, amikor újra kinyitjuk a főbejáratot. Ennek köszönhetően sosem lehet majd tudni, hogy mennyire támadható egy bázis. Természetesen mindenki nagy kedvencei a Spartanok is nagy szerepet fognak kapni a játékban, egyszerre akár három is lehet belőlük. Speciális képességük, hogy bármilyen járművet képesek magukévá tenni, ilyenkor ahogyan a Haloban is, szépen ráugranak az áldozatra és addig verik a puszta kezükkel, amíg a szerencsétlen vezetőt ki nem tudják ráncigálni belőle.


Építhető lesz a Halo 3-ból kedvelt Elephant is, ami tulajdonképpen egy mozgó erődként funkcionál a játékban. Ha letelepszünk vele egy stratégiailag fontos helyre, akkor további gyalogos egységek gyártására is alkalmas lesz, nem kevés kellemetlenséget okozva ezzel az ellennek. Mindkét oldalon megtalálhatóak lesznek az FPS-ből ismert járművek, de ezen felül természetesen lesznek újak is.


Ahogyan az sejthető volt, a játék grafikája egészen döbbenetesen szép. A hangeffektek egy az egyben át lettek véve a Haloból, az atmoszféra utánozhatatlanul megteszi a hatását. Az egyedüli gondom csak az volt, hogy valószínűleg nem Martin O'Donnel írta a zenéket, ami miatt a hangulat sajnos nem teljes. De ettől eltekintve egy zseniális RTS-t tudhat majd magáénak minden kedves vásárló, csak győzzük kivárni a megjelenésig azt a pár hetet. Hamarosan újra jelentkezem, addig is gyakoroljatok jó sokat a végleges változatra!

Kapcsolódó cikkek

25.
25.
Ca$h
Én is gondolkodtam rajta, görcsölök miatta rendesen, de még nem tudom... :/
24.
24.
Kyuubi
Kösz Ca$h, szerintem megveszem a játékot, sőt igazából egy Limited Editiont szeretnék, de nem hiszem hogy beleférne a keretekbe... :(
23.
23.
kankadi
köszönöm! akkor megveszem! :)
22.
22.
Ca$h
kyuubi: mindenképpen megér egy próbát single-ben is, én pl. nem nagyon szeretek online emberek ellen szenvedni stratégiában... egyedüli ellenpélda elrre a Battle for Middle Earth volt... azt imádtam!



kankadi: igen magyar lesz a játék, magyar felirattal! ;)
21.
21.
kankadi
a teljes játék tényleg magyar lesz? vagyis itt magyarországon persze :)
20.
20.
Kyuubi
Én még nem játszottam stratégiával, csak néztem ahogy osztálytársam játszik. Igazából eddig nem is akartam, de a Halot imádom, ez az RTS pedig szimpi. Szerintetek megér egy próbát? (Live!-om nincs, tehát max majd a teljes játék)
19.
19.
Ca$h
Darth Razor: jó választás, jó döntés... nem fogod megbánni! =)



Batri: addig amíg náluk van a nyerő labda biztosan nem, de nem lesz ez feltétlenül mindig így... ;)
18.
18.
Batri
Cash ez mondjuk igaz^^ de a sonyval ellentétben a microsoft nem adja ki könnyen a kezéből az exkluziv cimeket...
17.
17.
Darth Razor
Nagyon várom már a játékot! Hamarosan érkezik egy új Xbox 360 Bundle, Best of Halo név alatt. (Lesz benne egy 60 gigás box, egy Halo 3 és egy Halo Wars játék) Annak a pakknak a keretében azonnal be is szerzem a játékot! Így végre lesz Xbox-om is a PS mellett, és két nem gyenge exkluzív címmel indítok.
16.
16.
kankadi
nagyon jo lett a cikk! csak jöjjön ps3ra... az azért elég izé h x360rol semmi sem jön át ps3ra... ps3rol meg majdnem minden átmegy x360ra... pl: re5, ff13, virtua fighter5
15.
15.
Ca$h
batri: sokan ezt gondolták a Final Fantasyről is... ;)
14.
14.
kankadi
13.
13.
kankadi
lehetséges... csak elképzelhetetlen :)
12.
12.
Batri
HALO és a ps3 együtt? majd ha "szinesbőrű"gyerekek potyognak az égből xD
11.
11.
kankadi
tudom hogy nem fog kijönni, de akkoris jó lenne egy ilyen ps3ra... de lesz egy rts ami csak ps3ra jön, amellé megvenném ezt is... remélem kifog jönni ps3ra... remélem...
10.
10.
K.G.
Mikor letöltöttem a demót azt gondoltam, hogy egy átlagos, talán átlagon aluli RTSt csináltak és a Halo névvel próbálják eladni. Aztán kipróbáltam. És tényleg egy átlagos RTS, de nem bírtam otthagyni. Már 4szer játszottam végig a skirmis pályát. Nem vagyok nagy RTS játékos, még egy Halóval sem játszottam, de ez a játék már-már rákerült a bevásárlólistámra.
9.
9.
Ca$h
Crysis: ebben is egyet értünk, mint mindig... ;) NU! Kanyarodjunk vissza a Halo Warshoz ok? ;)
8.
8.
Dcrysis02
Ca$h: :)

Nem tudom.Jól néz ki,hangulata is van... a történetből eddig nem olyan sokat látott a nép.Annyit hallottam még hogy sokallják az F-bombákat itt-ott.:) De háborúban én sem azt mondanám hogy:"Vigyázz pajtikám,egy robbanó krumplit dobtak melléd!"Valahogy inkább így nézne ki:********** egy ******* gránát! :)
7.
7.
Ca$h
Crysis: a Killzone-nak mindig is a hangulata és a története volt az egyik legkomolyabb erőssége... az edge bekaphatja így előre, persze még én sem tudom, hogy igazuk volt-e... =D
6.
6.
Dcrysis02
3:Történet?Most olvastam hogy azért kapott a Killzone 2 7 pontot mert rossz története és mert nincsen normális párbeszéd a játékban.Nem engem ütni,az Edge magazin írta...

http://www.edge-online.com/magazine/killzone-2-the-edge-verdict?page=0%2C0
5.
5.
Ca$h
Amire te gondolsz az a Scarab, és ez a Covenantnak az egyik extra powerje és hatalmas nagy! ;) Igazából minden méretarányos, csak az emberek lettek egy picivel nagyobbak, mert különben nem is lehetne látni őket... =)
4.
4.
McDuff
az bajom csak ezzel(meg ugy általánosságban az RTS-ekkel)h nem méretarányos...a scrab tank miért oan pici????nekem naot dobna a játékélményen ha oan geci nagy lenne mint a halo 3ban,de ettől függetlenül befogom szerezni,mert imádom a halot:)
3.
3.
Ca$h
Daks: olyan zseniálisan jól sikerült játékoknál mint a Halo Wars és a Killzone2 teljes mértékig lehetetlen megunni előre őket... ha másért nem is a történetért mindenképpen végig akarja tolni őket az ember. Ezen kívül van valami plusz ami miatt újra és újra elő akarja venni az ember ezeket a legendés címeket...



Chavez: ezt bizony teljes mértékig lehetetlennek tartom, de csodák mindig vannak ugyebár... ;)
2.
2.
Chavez
Egyébként a demót én nem nagyon szeretem. A teljessel jobb

Maga a csoda lenne ha kiadnák pc-re.
1.
1.
Daks
Remek cikk lett. En a demokat mostmar ki se probalom, mert ha van egy olyan cim, amit ennyire varok, akkor a demot annyit tudom nyüstölni, hogy teljesen kiég a játék, mire megjön a teljes. A C&C-vel ugyanez volt, a fullra mar nem is voltam kivancsi, ugy beleuntam.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...