Killzone 2

2055, az emberiség szinte teljesen kimerítette a Földön található energiaforrásokat. Véres harcok indultak el a csekély felraktározott készletekért, ami rövidesen pusztító atomháborúba torkollott. Az emberiség rövidesen felismerte, hogyha életben akarja tartani a civilizációt, valami más megoldás után kell kutatniuk. A túlélők összefogtak és megalapították a UCN-t (United Colonial Nation – Egyesült Kolóniák Nemzete), melynek célja a közeli naprendszerek mihamarabbi felfedezése és a lehetséges nyersanyagok kiaknázása.
Hosszas keresgélés után ráleltek az Alpha Centauri naprendszerre, ami viszonylag közel volt a Földhöz és két ígéretes kolonizálható bolygó is található benne. Az első ásványi anyagokban gazdag bolygót Alpha Centauri A-nak nevezték el, míg a második paradicsomi körülményeket biztosító planétát Alpha Centauri B-nek. A UCN ekkor alapította meg a UCA-t (United Colonial Army – Egyesült Kolóniák Hadserege), jó előre gondolkodva a kolóniák közötti esetleges rend fenntartása érdekében, illetve kizárólagos jogot hirdettek meg az Alpha Centauri kolonizálására. Összesen hat darab hatalmas kolonizáló hajó indult el, hogy végre pontot tegyenek a Földön egyre nehezedő életkörülmények miatt kialakult helyzet végére. Sajnálatos módon - egy szörnyű napkitörésnek köszönhetően - a teljes flotta odaveszett. A UCN-nek nem volt anyagi kerete ahhoz, hogy egy újabb flotta gyártásába kezdjen, ezért nyitottá tette a lehetőséget a nagyobb mamutcégek számára. Megkérdőjelezhetően legális körülmények között, a Helghan Társaság nyerte meg a szavazásokat, aki érdekes módon már kész hajókkal indult neki a veszélyes útnak.


Mikor megérkeztek, rögtön el is foglalták az első, közelebbi bányászbolygót, melynek a Helghan nevet adták. A maradék hajókkal továbbutaztak a B bolygó felé, mely a Helghan Társaság igazgatója után (Philip Vekta) a Vekta nevet kapta. Helghan lakossága még csak nem is sejthette előre, hogy milyen pokoli körülmények között kell majd leélni az életüket. Ugyanis a bolygó szinte teljesen alkalmatlan volt az emberi életre. Folyamatos elektromos viharok, nehezen lélegezhető, mérgező gázok mindenhol, sötét égbolt, a lehető legmostohább életviszonyok között próbáltak boldogulni. Sokan voltak, akik elmenekültek a szépen virágzó Vekta bolygóra. Ahogyan az előre sejthető volt, féltékenység, korrupció és ellenségeskedés mérgezte meg a helghaniak szívét, akik gyakran még a 40 éves kort sem élték meg barátságtalan otthonuknak köszönhetően. A UCN ekkor megalapította az ISA-t (Interplanetary Strategic Alliance – Bolygóközi Stratégiai Szövetség), melynek legfőbb célja a kolóniák közötti stratégiai védelem kialakítása volt. A helghaniak mindent megtettek annak érdekében, hogy elszigetelődjenek a többi kolóniától. Ahogyan teltek az évtizedek, egyik generáció jött a másik után, lassan elveszítették emberi mivoltukat és egyre kevésbé hasonlítottak korábbi származásukhoz. Mikor kötelezővé tették a védőmaszkok és szemüvegek hordását, mikor a lakosság javarésze már arra sem emlékezett, hogy ők valaha emberek voltak, született meg az új faj, a Helghast.


Keserű sorsuknak, a szívüket mardosó féltékenységnek és a több száz éves gyűlöletnek köszönhetően, az emberek ellen fordultak és minden szabályt felrúgva véres háborúba kezdtek. Végtelennek tűnő harcok után, nagyon úgy tűnt, hogy veszíteni fognak az ISA ellen. Minden megváltozott azonban, mikor egy arisztokrata családból származó Helghast, Scolar Visari, a Heghast nép élére állt és csupán tíz év leforgása alatt egy olyan szervezett hadsereget állított fel, aminek nagyon úgy tűnt, hogy semmilyen hatalom nem tud majd ellenállni. Újra háborút robbantott ki a Vekta bolygó ellen, amit súlyos veszteségek árán, Jan Templar kapitány és maroknyi csapata segítségével vissza sikerült verni. Ekkor összeült a Vekta tanács, akik tisztában voltak azzal, hogy ekkora erőszak ellen csak hasonló módszerekkel lehet fellépni. Három évvel a vektai incidens után, a ISA útnak indítja az emberiség történelmének talán legnagyobb bolygóközi invázióját, melynek célja a Helghan bolygó elfoglalása, Scolar Visari elfogása, majd nyilvános bíróság elé állítása. Az akció fedőneve „Arkangyal”, melyet maga a háborús hős, Templar parancsnok vezet, az „Új napnak” elnevezett zászlóshajójáról…


No igen, az egyetlen bekezdésre tervezett bevezető kissé hosszúra sikeredett, de remélem nem bánjátok. Pedig ez csak a teljes, közel 300 éves háttértörténetnek, némi írói szabadsággal összetömörített, rövidített változata. Lényeg a lényeg, valami megmagyarázhatatlan oknál fogva, a Killzone 2 EU-s változata sokkal hamarabb megjelent, mint az amerikai, úgyhogy ennek köszönhetően és az Überkonzol támogatásával jóval hamarabb le tudtam tesztelni nektek ezt a remek játékot. Vessük akkor bele magunkat a mélyébe…


Kölkök, tömör gyönyör jön a köbön

Február 5-én már kipróbálhattuk a gamma demó verzióját, ami nem egyszerű szinten sokkolta le a gémer társadalmat. Ez az érzés csöppet sem fog bennünk csökkeni, miután végignéztük a művészien megkomponált és hihetetlen élményt nyújtó bevezető animációt. Ahogyan akkor sem, mikor alig észrevehető grafikai romlás után elkezdődik maga a játék és látni fogjuk ahogyan egy teljesen élő és hihető, virtuális valóság elevenedik meg előttünk. Az emberek szinte lemásznak a képernyőről, annyira végletekig ki vannak dolgozva. A mozgásuk, a mimikájuk, az arcukon lévő minden egyes szőrszál él. Az álkapcsunkat végképp el fogjuk veszíteni, mikor belecsöppenünk abba az élő pokolba, ami a Helghanon vár minket. Szinte bőrünkön érezzük azt a mérgező levegőt, azokat az iszonyatos körülményeket, amik körülvesznek minket. Ez a - természetesen okkal - nyomasztó érzés akkor sem fog javulni, amikor elindul az egyértelműen CoD-os hangulatra pályázó folyamatos háborúskodás, melyben egyetlen pillanatig sincsen megállás. Ha végeztünk a szembejövőkkel, akkor megjelennek mögöttünk, ha őket is lerendeztük, akkor a föld alól bújik elő egy APC tele Helghastokkal, ha még ezt is túléltük, akkor meg a levegőből jön az erősítés.


Leírhatatlan a háborús atmoszféra, főleg azzal a minden képzeletet felülmúló gyönyörű grafikával megáldva, ami a szemünk elé tárul. Külön hab a tortán, hogy a környezet majdnem száz százalékosan rombolható, a robbanások olyanok, amilyennek lenniük kell, egy gránát eldobása után több másodpercig nem látunk semmit a porfelhőtől, a golyónyomok a helyükön maradnak, még akkor is, ha visszamegyünk a pálya legelejére. Ha ez még mindig nem volt elég meggyőző, akkor ott van nekünk a FEAR-t agyon alázó mesterséges intelligencia, amit csak akkor fogunk megérteni, ha valóban megtapasztaltuk. A Helghastok félelmetesen kemény harcosok, sosem adják fel, összedolgoznak és rendkívül okosak. Ráadásul fejlövést sem tudunk nekik adni, mert az első alkalommal megvédi őket a rohamsisak. Összegezve, a technikai megvalósítás maga a tömör gyönyör. Sosem volt még ehhez foghatóval dolgom és majdnem biztos vagyok benne, hogy sokáig nem is lesz.


Minden csoda három napig tart

Miután az ember magához tért a vizuális orgiából, sajnálatos módon egyik pofon jön a másik után. A legtöbbet nem is fogjuk megérezni, hiszen annyira elégedettek leszünk vele, de érezni fogjuk, hogy valami bizony nem stimmel. Ez kéremszépen nem más, mint maga a pátosz hiánya, az a megfoghatatlan hangulati elem, amit miatt egy játék vagy egy film neve az egekbe emelkedik. Vannak olyan gammák (Halo, Gears, Metal Gear stb.) amiknek elég csupán pár perc ahhoz, hogy teljesen magába szippantsák az embert. Minden egyes nap szinte tűkön ülünk, hogy újra játszhassunk velük, az iskolában vagy munkahelyen folyamatosan rajtuk jár az eszünk és képtelenek vagyunk az ominózus játékon kívül másról beszélni. Igen, bizonyára ismeritek az érzést… na itt ez nem lesz meg.


Sajnos nem tudunk azonosulni a szereplőkkel, nem jön át az a hihetetlenül kidolgozott és profi háttértörténet, amivel olyan sokat dolgozhattak az írók. Nincsenek komoly párbeszédek, nincsenek olyan emberi kapcsolatok, amiken komolyabban meg tudnánk hatódni. Két szereplő van (Templar és Garza) akiket meg fogunk kedvelni valamennyire, de ennek is megvan az oka. Sem a főszereplő, sem pedig az első rész egyik hőse Rico nem fog közel állni a szívünkhöz. Olyan mintha a készítők csak a külsőségekkel foglalkoztak volna ezalatt az öt éves fejlesztés alatt, ami szerintem nagy hiba, főleg egy ilyen legendásan nagy címnél. Persze a végefelé lesznek fordulatok, sőt megható jelenetek is, de nem fog minket katarzis érni, még az igencsak hatásos befejezésnél sem. Csak ott fogunk ülni és azon csodálkozunk, hogy már vége is van? Ezért vártam ilyen sokáig? Mondanom sem kell, hogy a kampány bosszantóan rövid, amit ugyancsak nem értek.


Van még pár kellemetlen kis apróság, amit le se merek nektek írni, mert sejtem, hogy már így is iszonyatos parázsvitákat fogok előidézni. Ezeket elolvashatjátok a negatívumok között. De valljuk be, azért a magát egyértelműen kínálgató, minimum két játékos co-opot azért belerakhattak volna, vagy nem? Szomorú vagyok, de le kell szögeznem, hogy a Killzone második része, a hangulata és története alapján középszerűre sikeredett. Ez azonban a sikertől nem fosztja meg, hiszen olyan hihetetlenül profin tálalják nekünk, hogy még a keserű epét is képesek vagyunk lenyelni érte.


Sajnálatos módon a teszteléskor még nem voltak elérhető serverek, ami miatt a sok jót ígérő multis részt nem állt módomban kipróbálni. Hamarosan írni fogok egy online játékokkal foglalkozó összefoglaló cikket, amiben a Killzone 2 multija is benne lesz, minden jó és rossz (remélem ilyen nem lesz) tulajdonságával együtt. Addig is jó játékot kívánok nektek és ha rám hallgattok, akkor a végső boss harca vagy egy sapkát, vagy pedig egy parókát tegyetek a fejetekre, különben a hajállományotok súlyosan meg fog csappanni!

9.0

Killzone 2 értékelés 9.0

Pozitívumok:

  • Minden képzeletet felülmúló grafika
  • Döbbenetes fizika, rombolhatóság
  • Soha nem tapasztalt AI
  • Rengeteg remekül használható fegyver
  • CoDokkal versenyző hangulat, atmoszféra
  • Folyamatosan pörgő akció

Negatívumok:

  • Nincsen co-op
  • Csak az elsődleges fegyvert lehet lecserélni
  • Pofátlanul rövid kampány
  • Nem állítható a gombkiosztás
  • A történet és a párbeszédek meg sem közelítik az első rész színvonalát
  • Csak a technikai megvalósítás emeli ki a középszerűség szürke szintjéből
92 komment - szólj hozzá!