Jövőbe tekintő sorozat 17. rész: A 6 legjobb multiplayer konzoljáték

  • Írta: Ca$h
  • 2009. március 28.
Link másolása
Ez a cikk eredetileg a Killzone 2 multis tesztje akart lenni, de Daks papa zsenialitásának köszönhetően a jelenleg legkedveltebb online játékok összefoglalója és rövid ismertetője vált belőle. Célom ezzel a cikkel, hogy egy picikét elemezzem az éppen legsikeresebb játékok egyediségét, jellemzőit és hogy vajon mit szeretnek benne az emberek (jelen esetben én leszek az egész emberiség) a legjobban. Mátyás király az igazságos, az egyik legnagyobb magyar volt a történelmünkben, az ő elveit tiszteletben tartva úgy döntöttem, hogy két-két gammát veszek nagyító alá mindkét oldalról (X360, PS3) és kettőt ami teljesen közös (PC, X360, PS3). Az esetleges viták elkerülése végett a stuffokat megjelenési sorrendben elemezni. Lássuk hát!
Halo 3 (XBox 360)
A Halo 3 2007 szeptemberében került a piacra (micsoda nap is volt az, ó egek… khm… elnézést). A legendás játék harmadik epizódja felé hatalmasak voltak az elvárások, mind a kampány, mind pedig az online része felé. Lássuk, hogy mire ez a nagy siker. 2003-ban, amikor kijött az XBox, a Halo volt az első igazán komoly cím rá. Meggyőződésem, hogy ez volt az a játék, ami sikeressé és ismertté tette ezt a konzolt. Akkoriban még soha nem látott grafikájával, hangulatával és játékmenetével teljesen elvarázsolta az embereket. A Halo legnagyobb és legemlékezetesebb újítása a járműhasználat volt (itt természetesen a konzolos játékokra célzok). Azelőtt még soha nem tapasztalt élményekben lehetett részünk, amikor egyszerre akár hárman is be tudtunk ülni egy Warthogba és közösen pusztíthattuk az ellent. Ezt a csodálatos élményt tovább sikerült fokozni a Halo 2-ben, amit már online is lehetett tolni. Sejthető volt, hogy a Halo 3-ban nagy szerepet fog majd kapni ez a dolog. Az embereket nem érte csalódás, rengeteg volt a választható jármű, amikkel néha még repülni is lehetett. De a harmadik részre nem is ezen volt igazán a hangsúly, hanem azon, hogy a lehető legmodernebb és az igényeknek minden szinten megfelelő online részt dolgozzanak ki a játékosoknak. Ezt maximálisan teljesíteni tudták a srácok a Bungie-nál. Soha nem látott online támogatás (képek, videók küldése), élő játék alatt működő pályaszerkesztés, vagy éppenséggel idáig még sosem tapasztalt visszanézhető interaktív replayek várták a kedves gémereket.


Én azon szerencsés emberek közé tartozom, akik a Halo3-at már a béta megjelenése óta tolhatták. Rengeteget játszottam vele, nagyon sok szép élményt köszönhetek neki, de sajnos idővel kialakult két dolog, ami miatt élvezhetetlenné vált a számomra. Az egyik pont az, amit eleinte annyira imádtam benne. Mivel mindenki egy szuperkatona Spartan testébe bújhat bele, ezért ahogyan az sejthető volt: a kiiktatásuk meglehetősen nehézkes. Igazából csak hátulról lehet egy ütéssel megölni a másikat. Minden más szögből túlságosan is sokáig tart. Had éljek egy nagyon jó példával, amit az egyik cimborám mondott a live-on: „Csak háromszor kell fejbe lőni a másikat, hogy meghaljon." Azt hiszem ezzel mindent elmagyaráztam. A Halo3 élvezéséhez rendkívül nagy tapasztalatra, ügyességre, pályaismeretre és rutinra van szükség. Hiába a harmadik kiadott pályacsomag, az új achievementek, akárhányszor veszem elő újra a játékot, a harctéri idegesség kerülget attól, hogy fél órán keresztül lövök valakit, mire végre hajlandó lenne meghalni, vagy engem lőnek ki, vagy más viszi el a fraget. A Halo3 a 12 éves ifjú titánoknak lett kitalálva, én ehhez már öreg vagyok sajnos. A Halo3 jelenleg a második legkedveltebb játék a live-on.


Call of Duty 4 – Modern Warfare (PC, XBox 360, PS3)

Pár hónappal később, 2007 novemberében, a sorozat rajongóinak az imái meghallgattattak. A már picikét uncsi második világháború után végre a modern hadviselésben tehettük próbára ügyességünket. A CoD4 minden képzeletet felülmúlóan jól sikerült. Mind a kampány, mind pedig a multis rész, egyszerűen zseniális lett. Több újítást is megtapasztalhattunk benne. Az első, hogy a sokakat hajtó és görcsösen kényszerítő online achievementeket kivették belőle, ehelyett kitaláltak egy rendkívül ötletes és zseniális challenge rendszert. Ezekből rengeteg fajta van és nagyban hozzásegítenek ahhoz, hogy az ember egyre magasabb és magasabb szintet érjen el. A másik nagyon jó ötlet a presztízs lehetősége, aminek az a lényege, hogy ha elértük a legmagasabb rangot, lehetőségünk van mindent elölről kezdeni. Ha ezt megtesszük, akkor egy olyan medállal jutalmaznak meg minket, amiről mindenki tudja majd, hogy éppen hányszor kezdtünk mindent újra, innen a presztízs kifejezés. Összesen tízszer lehet ezt megtenni, nem kevés játékidőt ígérve ezzel a játékosoknak. A CoD4 másik nagyon jó ötlete a hardcore meccsek lehetősége volt. Sokan vannak, akik azt mondják, hogy ez nagyban megkönnyíti az online játékot, de higgyétek el nekem ez marhaság. A hardcore meccsnek a lényege a realizmusban rejlik. Az ellenfeleknek sokszor elég csupán egy lövés és már meg is halnak. Korábban volt már ehhez hasonló a Quake 3-ban (railgun meccsek ugyebár), de ennyire élvezetes még sosem volt ez a fajta játék. Az ember teljesen bele tudja élni magát az egészbe, főleg a CoD4 gyönyörű és realisztikus grafikájával megspékelve. Sokan vannak, akik csak egy bokorban kuksolva arra várnak, hogy a távoli messzeségben megmozduljon egy pixel, ekkor villámgyorsan odalőnek az M14-essel - akár nyílt irányzékkal is megtehetik ezt – és az ellen szinte biztos, hogy otthagyja a fogát.


Én abba a generációba tartozom, akik a multizást egészen a kezdetektől fogva átélhettem. Toltam én Doommal, Quake-el, Unrealel, Battlefieldel, Haloval de még soha egy játék sem tudott annyira lekötni, mint a CoD4. Kövezzetek meg érte, de én ki merem azt jelenteni, hogy ez a játék minden idők legjobban sikerült online játéka. Erre a legjobb példa, hogy amikor kijött a Halo3, naponta átlagosan 5-600 ezren voltak online. Miután megjelent a CoD4, ez a szám rögtön a felére csökkent. Ennyi ember egyszerűen nem tévedhet, nem is csoda, hogy még mindig a harmadik legkedveltebb játék a live-on!


Little Big Planet (PS3)

A LittleBigPlanet, ahogyan az a nevében is benne van, egy egészen különleges, egyedi és varázslatos kis virtuális világot teremtett meg nekünk. Szeretnivaló főszereplőivel, imádnivaló, arcunkra mosolyt csalogató játékmenetével, igazi kikapcsolódást nyújt minden kedves PS3 tulajnak. Hihetetlen mennyiségben adják ki a vegyesen ingyenes, illetve fizetős letölthető tartalmakat, ezenkívül ott van még a sok lelkesen kreatív rajongó, akik fáradhatatlanul szerkesztik nekünk a jobbnál jobb pályákat. Nincs is más dolgunk, mint kényelmesen hátradőlni és élvezni az ő kemény munkájuknak a gyümölcsét. Az egyetlen probléma vele csak az, hogy még mindig nem sikerült kijavítani azt a fatális hibát, miszerint ha többen játszunk egyszerre, a képernyő csak egy bizonyos szintig képes kizoomolni. Ennek az lesz az eredménye, hogyha a hátul maradt játékos úgy dönt, nem mozdul, vagy éppen kiment pisilni, esetleg sörért, vagy valami sokkal pikánsabb dolgot csinál, akkor az elöl lévő emberek nem tudnak tovább haladni. Ez egy rendkívül bosszantó dolog, de könnyen orvosolni tudjuk azzal, hogy csak a barátainkkal toljuk a játékot és akkor hihetetlen élményekben lesz részünk. Nem is csoda, hogy ilyen sokan szeretik ezt a fantasztikus, vérbeli nextgen gammát!


Gears of War 2 (XBox 360)

Az X360-as online játékosokat igazából két főbb csoportra lehet osztani. Vannak, akik fanatikusan csak a Halo3-al képesek játszani és gyűlölik a Gearst, és vannak, akik imádják a Gearst, de persze gyűlölik a Halot. Érdekes módon a CoD4-et mindenki szereti. Én egy egészen különleges csoportba tartozom, mert gyűlölöm a Gearst, csalódtam a Haloban és csak a CoDokkal vagyok képes játszani. De itt most nem is én vagyok a lényeg!


Tény, hogy a Gears egy egészen forradalmi játékstílust vezetett be a köztudatba. Cliffy B képes volt a kampányban megszeretett és imádott játékmenetet tökéletesen átvinni az online világba. Adott lesz két csapat. akik jobbra-balra sunnyogva, fedezékről fedezékre ugorva. szépen lassan, komótosan levadásszák egymást. Erre a második rész alkalmával már jó sok szabályrendszert kitaláltak nekünk, jóval többet, mint ami az első részben megtalálható volt. De a lényeg még mindig ugyanaz maradt, sajnos az embernek a legtöbb esetben csak egy élete van. Úgy érzed, hogy király vagy, végigtoltad a gammát insane-en, aztán valaki szépen komótosan szétfűrészel hátulról és már nézheted is negyed órán keresztül, ahogy a többiek szenvednek a győzelemért. Namost az ilyesmi nekem nagyon nem jön be. Ha képesek lettek volna akár csak egy olyan típusú játékot belerakni (az assassination koránt sem felel meg ennek az igénynek), ahol az ember újra és újra megjelenik, akkor lehet, hogy még a mai napig is csak a Gearsel tolnám. De mivel a hordát már háromszor is végigjátszottam (hozzátenném, hogy ez az ötlet zseniális volt), azóta elő sem vettem a gyönyörű gyűjtői változatomat. Szerencsére a rajongókat rendesen ellátják mindenféle csomagokkal, köztük az első rész legjobb pályáival is. Meg kell, hogy említsem rajongókból van bőven, hiszen a Gears2 a negyedik legkedveltebb játék jelenleg a live-on. De sajnos nekem nagyon nem jön be… sajnálom!


Call of Duty – World at War (PC, XBox 360, PS3)

A sorozat kedvelői meglehetősen szkeptikusan álltak hozzá ehhez a részhez, hiszen sokan gondolták azt, hogy elég volt már a második világháborúból. Pedig a készítőknek adott volt a recept a sikerhez (engine, online rendszer) a kérdés már csak az volt, hogy vajon megtalálják-e az ideális fűszereket ahhoz, hogy sikerre vigyék az új finomságot. Hölgyeim és Uraim, azt kell hogy mondjam sikerült, nem is akárhogy.


A CoD-WaW teljesen olyan lett, mint a CoD4, csak mindenben egy picit jobb. Több és ötletesebb challenge vár majd minket, fordulni csak 65. szint után tudunk, ezzel nagyban megnövelve az online eltöltött nettó napok számát. Több fegyver, több felszerelhető speckó, több perk és mindenki nagy kedvencei a tankok várnak majd ránk. Igen, ezt igazából cinikusan írtam, mert nagyon sokan vannak, akik azért hagyták abba a játékot, mert nem bírták elviselni az újdonságképpen berakott gyilkolóeszközöket. Én úgy voltam vele, hogy ha már vannak tankok, akkor megtanulom hogyan kell használni őket (a Halos Warthog múltam után nem volt nehéz), hol találhatóak, milyen időközönként jelennek meg újra, illetve hogyan lehet a leggyorsabban kiiktatni őket. Ha ezeket megtanulja az ember, akkor rengeteg örömet fog lelni a játékban, persze azért alázásokban is lesz része bőven. Ezenkívül a készítők beleraktak egy négyszemélyes co-op lehetőséget is, amikkel ugyancsak lehet fejleszteni a karakterünket, illetve ha összeszedtük a kampány során az összes halál kártyát, akkor ezt még meg is spékelhetjük egy csomó vicces élménnyel. Nem véletlen, hogy a CoD-WaW jelenleg a legkedveltebb játék a live-on, átlagosan egyszerre 250.000 ember is tolja vele!


Killzone 2 (PS3)


Mint ahogyan azt a Killzone2 tesztemben is írtam, nagy elvárásaim voltak a multis résszel szemben. Úgy gondoltam, hogy a kampány során elszenvedett űrt valamivel pótolnia kell a készítőknek, különben a süllyesztőben fogja végezni ez a remek játék. Hát barátaim, örömmel közlöm veletek, hogy a Killzone2 multija, még ha nem is tud felmutatni semmi újdonságot, tény, hogy a legjobbaktól lopkodott. De szerencsésen tette ezt, mert nagyon élvezetesre sikeredett!


Képzeljétek el, hogy összegyúrjátok a Team Fortress2-őt a CoD4-el és belebújtatjátok az eredményt egy Killzone2 köntösbe. Na mit szoltok hozzá? Nekem nagyon meggyőző lett. A fejlődési rendszer leginkább a CoDokhoz hasonlít. Minél több meccset nyersz meg és ellenfelet nyírsz ki, annál több pontot kapsz. Létezik egy ranglétra, amin minden egyes ranghoz tartozik valami jutalom. Idővel meg fogjátok kapni az összes karakterosztályt (mérnök, orvos, felderítő, rohamosztagos, taktikai szakember, szabotőr) és a hozzájuk tartozó két speciális tulajdonságot. Ha elértétek ezt a szintet, akkor válik igazán élvezetessé a stuff, főleg ha van pár barátotok akikkel rendszeresen toljátok, mert akkor egy olyan ütőképes csapatot tudtok összehozni, akikkel nehéz felvenni a versenyt.


Mindenképpen meg kell említenem, hogy a játék grafikája és hangulata szinte semmit sem romlik az online meccsek alatt, pedig egyszerre akár 32-en is játszhatnak egymás ellen. Két apró problémám volt csupán az egésszel. Az egyik, hogy a PS3 még mindig nem teszi lehetővé a privát beszélgetést, illetve a party szobákat, tehát ha valamelyik barátunkkal szeretnénk magyarul kommunikálni és csak ketten vagyunk, akkor nagy esély van arra, hogy az ismeretlen nyelv használata miatt ki fognak minket rúgni. Tehát vagy összeszedtek egy 10-16 fős csapatot és csak magyarokként nyomjátok, vagy pedig hiába vagy a barátoddal egy meccsben, nem igazán tudtok egymással beszélgetni, ami valljuk be eléggé gáz. A másik dolog pedig maga a PS3-as kontroller, amit már azt hittem teljesen megszoktam, de így az online mókázás közben kellett rájönnöm, hogy még nagyon nem. Ha megfogadtok egy jó tanácsot, akkor vesztek egy X360-as átalakító adaptert és a jó öreg, mindenki kedvence kontrollerrel nyomjátok online, mert különben a teljesítményetek erőteljesen romlani fog. De ez csak az én véleményem, meg még pár emberé, nem szentírás. Mindezek mellett a Killzone2 multija zseniálisan jóra sikeredett, még nagyon hosszú ideig fog szerepelni a toplisták élén, ebben biztos vagyok!


Hát ennyi fért bele ebbe a kis összefoglalóba! Újfent kijelenteném, hogy ez mind a saját véleményem volt, tudom sokan lesznek, akik nem értenek majd velem egyet. Éppen ezért, szeretettel várom mindenkinek a személyes véleményét és a hozzáfűznivalóját az olvasottakhoz! Sziasztok!

Kapcsolódó cikkek

32.
32.
Cucumber
Jó lehet de szerintem a legjobb cod az a 2 ha még nem volt meg töltsétek le tetszeni fog;)



http://teamofcod2.lapunk.hu
31.
31.
Ca$h
kasy: nem azt írtam, hogy szar, de hogy nem lehet vele olyan finoman és pontosan célozni, mint az X360-assal az puszta tény! Nem véletlen, hogy megcsinálták ezt az X360-as átalakítót, nekem elhiheted! :(
30.
30.
kasy
Én mindkét joy-t rendszeresen használom és azért ilyen határozottan nem jelenteném ki, hogy szar a PS3 joy. Ca$h, nem téged támadlak, de elég konkrétan utaltál erre.
28.
28.
girgosz
Jó a cikk, én nem vagyok akkora onlineb*zi de ezek a gamek tényleg jók multiba.

"Ha megfogadtok egy jó tanácsot, akkor vesztek egy X360-as átalakító adaptert és a jó öreg, mindenki kedvence kontrollerrel nyomjátok online, mert különben a teljesítményetek erőteljesen romlani fog."



Hát nekem aztán adhatnának X360 kontrollert én PlayStationön nőtten fel, X360 kontrollert max Media Marktba(na meg tán havernál) fogtam. :D
27.
27.
Ca$h
A cikk címét nem én adtam, de tekintettel arra, hogy egyik kedves "olvasó" sem képes elolvasni a cikket, természetesen át fogjuk nevezni nektek, hiszen ennél semmi sem lehet fontosabb...
26.
26.
thurands
21:

"Nem az agyon hipe-olt játékokról írtam, hanem a hivatalosan legjátszottabbakról". Akkor a cikk címe miért A "6 legjobb multiplayer játék" ?
25.
25.
Leon
KZ2 tényleg brutál, örülök, hogy bekerült a listába. Nem rossz az irányítása, teljesen megszokható. Nekem jobb, mint az X260-kontroller.
23.
23.
Guppi
Idegen nyelvhasználatért ki lehet valakit bann-olni? :O
22.
22.
amd33
Legjobb online akor is a cs-s csak hát az pc boxon szerintem cod 4 és haló ps3-on meg k2
21.
21.
megalonagyix
mondjuk akkor a cimnek A 6 legnépszerűbb játéknak kéne lenni :D
20.
20.
Kyuubi
Pont amit Ca$h mondott. Ez nem arról szól hogy melyik a legjobb hanem hogy melyiket játszák legtöbben.
19.
19.
Ca$h
Egyébként az MGS online azért nem került a listára, mert PS3-on jelenleg a Killzone2 és az LBP a legsikeresebb és platformonként kettőről írtam ugyebár. A Team Fortress2 egy zseniális játék, imádom és egyébként a Killzone sok ötletet innen nyúlt le. A Starcraft minden idők legjobb RTS-e de koránt sem játszanak PC-n annyian vele, mint a CoD-okkal! Mielőtt leálltok ittelmésen támadni, OLVASSÁTOK EL AMIT MEGTÁMADTOK!!!!!!
18.
18.
Ca$h
Emberek... sokat gondolkoztam azon, hogy mit tudnék válaszolni ezekre remek hozzászólásokra... de minden erőmet összeszedve, fogaimat csikorgatva, csak ennyit fogok. OLVASSÁTOK EL A CIKKET! Nem az agyon hipe-olt játékokról írtam, hanem a hivatalosan legjátszottabbakról és mint ahogyan a cikkből is kiderül főleg a konzolon volt a hangsúly kivéve a codokat természetesen...
17.
17.
LnB
WOW, CS:S, CS1.6 ez a ranglista nem amit az xfire mutat
16.
16.
siedrenn
Igazán nem kötekedésként,de a cikket olvasva,én úgy módosítanám a címet, hogy a 6 legjobban hypeolt multiplayer játék.
15.
15.
Kyuubi
#12: Szerintem a TF 2 elég ratyi... Nem jött be, meg alapból nem is szeretem ha kasztok vannak egy játékba.
14.
14.
Azért látszik, hogy a Cod-ból kettő is szerepel a listán..... :):):)
13.
13.
t.roli
Rengeteget Codoztam anno, jó is voltam, de a cod 4 egy éltre megutáltatta velem magát. Annyira hülyeség ez a fénygránátos megvakulás, hogy aki a területen tartózkodik, az vakúl meg, és aki nem arra néz (esetleg az égre, ahol se gránát villanás, se fényvisszaverődő objektumok nincsenek, ami miatt láthatnám a fényt..) azok is megvakulnak, sőt, sokszor a falonn keresztül megvakultam, de nem az ellenségétől, hanem attól a gránáttól amit én dobtam a túoldalra. Egyszóval itt elásta magát a játék, 1 évig intenzíven toltam, de ez kikészített.



Remélem a többi remek játék, az idő hiányában nem került listára.

Mert itt tényleg csak az agyon reklámozott játékok voltak a listán, és mind viszonylag friss. Remélem a jövőben a kevésbé tömegjátékok is a listán lesznek, vagy ép olyan fantasztikus játékok, amik a köztudatban már réginek mondható, de mégis többen játszanak velük mint pár elöbb említett játékkal.



Említeném itt a jövőbeli bemutatásra pl a GTA multiplayerét. És nem a 4 ét, hanem a San Andreasét. Zombie Panic Source! Team Fortress, Company of Heroes, World in Conflict, Battlefield részek (még ma is a TOP legjobban játszott gamék között vannak), Call of Duty United Offensive (mennyivel jobb mint bármelyik újkori COD. Bazi nagy területek, tankok, játékmódok sokasága..),

De ajánlanék ezeknek a játékoknak a népszerűségének méréséhez (no meg bizonyításnak, hogy nem csak a "mai elit" játékok léteznek mint legjobb multik egy gamespy vagy egy xfire statisztikát (http://www.xfire.com/games/ és itt beállítani rang szerinti rendezést).

itt jól látszódik, a nem mai darab Wolfenstein: Enemy Territory val mennyien játszanak még mai is, mert TOP 10 ben van, vagy ép a SWAT 4 is ott vana top 40 ben.



Ezek tippek a kövi legjobb multis játékok megtalálásához.



Üdv
12.
12.
megalonagyix
killzone 2 fos, a többi jó :D de azért sztem COD4 jobb mint COD5
10.
10.
K.G.
Ca$h: A Gearsben több olyan játékmód is van, ahol végtelenül újraéledhetsz. Ilyen a MeatFlag, az Annex és az Assassination. (bár utóbbi nem teljesen igaz, nagyban függ az éppen adott vezetőtől és ezt te is említetted) És van még egy, a King of the Hill.

A Halonál írtad, hogy akkor élvezhető igazán, ha az ember jól játszik. Így van az a Gears esetében is. Ha ügyes vagy, jó csapattal nyomod, akkor nem halsz meg meg már a meccs elején. Bele kell jönni. Épp, mint a CoD4 hardcore Search and Destroy partijaiban. Vagy ott is zavart? Felteszem nem, mert ott ment a játék. Na mindegy. Kicsit védtem a Gearst, mert a cikk szubjektív (bár milyen is lenne, ha nem?) és úgy érzem picit lehúzza. Egyébként közel sem tökéletes, a Ranked része például nagyon laggos, szinte játszhatatlan, így marad a privát, ami viszont az egyik legjobb játékká teszi. (bár a CoD4 jobb nála)

Érdekes, hogy a WaW-ot mindenki szereti. Én két hét után már el is adtam. Szerintem borzalmas, nyomába sem ér a négynek.
10.
10.
TJJJ
Szerintem a Metal Gear Online-t kifelejtettétek. Vagy csak még nem próbálták a GKsok? Pedig mindenképpen a legjobbak közt a helye... ;)
9.
9.
thurands
Próbáljátok ki a Team Fortress 2-őt... Meglátjátok tetszeni fog. Egyébként az a szar, hogy sok codos nem próbálja ki és szarnak találja, pedig én 2 évet lehúztam cod2-vel aztán áttértem cod4-re, de az nem nagyon jött be és most tolom a tf2-vel tavaly nyár óta. Eddigi legjobb multis játékom.
8.
8.
K2 The Highest
COD4 ver mindent és itt vége is:)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...