Tom Clancys HAWX

Link másolása
A Ubisoft még tavaly elhatározta, hogy nem szórakozik többet a Tom Clancy könyvek jogainak egyesével való megvételével, így magát a nevet és az összes művét felvásárolva bebiztosították számunkra a jövőben folyamatosan érkező játékokat.
1998-ban megjelent a Rainbow Six, melyben katonai akciókat kellett megterveznünk, és végrehajtanunk, majd 2001-ben lehettünk egy jövőbeli, titkos, taktikai egység parancsnokai a Ghost Reconban. 2002-ben megérkezett Sam Fisher, hogy a Splinter Cell nevű lopakodós gammában minden terroristával leszámoljon, tavaly pedig felöltve parancsnoki egyenruhánkat, egy harmadik világháborút élhettünk meg az EndWarban.

Ezek lennének azok a híres Clancy játékok, melyek a Ubisoftot, a mai játékipar egyik legkiemelkedőbb fejlesztőjévé és kiadójává tették. Nem meglepő, hogy a sikerektől ittasan még többet szeretnének kaszálni az író által kitalált alternatív világból, így még tavaly bejelentették, hogy romániai leányvállalatuk megkezdte első repülőgép szimulátoruk fejlesztését.


A sólyom leszállt

A történet szerint David Crenshaw néven az amerikai hadseregnél szolgáltunk, ahol az egységünk megszüntetését követően új állás után kell néznünk. Az Artemis védelmi cég már előttünk jár egy lépéssel és felajánlja a világ egyik legjobban fizető, ám legveszélyesebb állását: volt szakaszunk két tagja is velünk tart, hogy megalakuljon a hadiipar legjobb vadászrepülő pilótáiból álló „Légiharcokra Felfegyverzett Kísérleti Szakasz" (High Altitude Warfare eXperimental squadron), más néven a HAWX. Ez a csapat bevethető bárhol, bármikor, legyen szó légvédelem kiiktatásáról, vagy földi egységek támogatásáról.


2014-et írunk, ekkor a Ghost Recon csapatai nagyban Mexikóvárosban tevékenykednek, ahol több soron kell számukra támogatást nyújtanunk, miközben az EndWar előzményeit láthatjuk. Érdekes, hogy talán ezzel a megoldással próbálták a készítők a játékok között kialakult sztorivonalakat összekötni, s reméljük, hogy a három (vagy négy) gamma valamelyik folytatásában ismételten üdítő színfolt lesz összeakadni valamelyik régi ismerős karakterrel.


Nem, nincs katapult


A Ubisoft nem aprózta el a dolgot repülők terén sem. „Ha lúd, legyen kövér" elvet figyelembe véve, több tucat légijármű botkormányát ragadhatjuk meg, melyek között akadnak olyanok, melyeket már csak múzeumban látni, illetve melyek még meg sem születtek (vagy talán még tervezés alatt állnak). A repülőalkalmatosságokat mindig a küldetés elején választhatjuk ki, illetve külön a kritériumtól függetlenül szerelhetünk fel különböző fegyvereket a kicsikékre. Ám mivel egy magánkézben lévő katonai szervezet részeként működünk, kapunk egy kis újdonságot is a repcsik mellé. Az egyik az ERS nevű gyöngyszem; ezt a funkciót bekapcsolva a harcmezőn egy autós GPS-hez hasonló „irányjelző" karika sor jelenik meg előttünk, melyeken áthaladva könnyedén elkerülhetjük a ránk kilőtt rakétákat, vagy akár az ellenség háta mögé is kerülhetünk.


A repülők kezelése eléggé gyerekjáték, sőt, talán mondhatni gyerekesen könnyű; mintha egy robot által vezérelt X-Wing-et vezetnék át a Halálcsillag rendszerén keresztül karcolás nélkül (aki esetleg játszott a Rogue Squadron nevű Star Wars űrhajó szimulátorral az jól tudja mire gondolok). A halálozásunkat egyetlen dolog veszélyezteti csupán: a föld. Igen jól olvastátok... a földbe csapódás általi elhalálozásom rátája a legmagasabb ebben a játékban. Ez is főleg a biztonsági mód kikapcsolásánál fordul elő a legtöbbször, ahol a kamera már alapból zavarja koordinációnkat is.


A „biztonsági mód" kikapcsolására van lehetőségünk, ha esetleg kicsit többet szeretnénk kihozni a játékból, mint amit alapszinten nyújtani tud. Ilyenkor gépünket egy távolabbi, majdnem oldalas nézetből látjuk, így könnyedén tudunk olyan manővereket kivitelezni, melyekre a gép fenekét nézve biztosan nem lett volna lehetőségünk. Ekkor fenn áll az a veszély is, hogy egy esetleges túl nagy fékezés, vagy durvább irányváltoztatás során repülőnk hajtőművei leállnak. Ebben az esetben egyedüli menekülési opciónk, ha felhúzva a gép orrát „beletaposunk a gázpedálba".


Persze nem csak zuhanásra jó ez az opció, hiszen a motorok nem direkt ki-be kapcsolgatásával bármikor ellenfelünk mögé kerülhetünk egy jól irányzott kanyarral, vagy a ránk kilőtt rakétákat téveszthetjük meg. Ebből a szempontból továbbra is egyedüli negatívuma ennek a módnak, hogy a kamera néha képes erőteljes rángatásba kezdeni, amikor egy-egy célpontra fixálunk -erősen ajánlott ilyenkor egy hányós zacskót odakészíteni a konzol mellé.


Mivel a játékban egy szakaszt alkotunk, melyet három katona alkot, így interneten lehetőségünk adódik kooperatív küldetések teljesítésére, melyek után mindenki egyedi pontszám szerint kapja a játéktól az értékelését, s ennek megfelelően a tapasztalati pontokat . Ezekről még nem esett igazán szó, pedig jelentős részét képezik a programnak. Minden küldetés teljesítése utána kapunk egy összegzést: itt láthatjuk, hogy mennyi ellenfelet semmisítettünk meg, illetve milyen különböző kihívásokat teljesítettünk. A pontok a rangunkat növelik, melyek egy szint elérése után új repülőket és fegyvereket nyitnak meg számunkra, amiket aztán bármelyik küldetés alatt bevethetünk.


A HAWX arcade stílusa ellenére a repülőgépszimulátorok között tökéletesen megállja a helyét, ami főleg annak köszönhető, hogy a hangulatában és a repülőgépek kidolgozottságában magasan ver minden eddigi hasonló játékot. Ugyanez nem mondható el viszont a tájról, melyet mintha favágók készítettek volna -hiába a realisztikus műhold felvételek után megalkotott eredeti helyszínek, ha egyszerűen bűnrondára sikeredtek.


Az értékelésem lehet sokakat elriasztott, ám mégis szinte egy tökéletes játékkal gyarapodtunk, ha nem vesszük figyelembe az olyan tényeket, mint a lassan Ubisoft védjegyévé váló könnyű játékmenet vagy a ronda talaj textúrák. Az AI-ra nem tértem ki külön, ám sajnos társaink intelligenciahányadosán kicsit feljebb helyezhették volna a lécet, hiszen néha képesek és egy-egy ellenséges egységet a pálya széléig vadászni, miközben mi az adott túlerővel viaskodunk.


Remélem a Ubisoft legközelebb a hibákból tanulva, egy kicsit gondolva az „igazi" szimulátorra vágyókra egy olyan folytatással lep meg minket idén, mely akár a legelvetemültebb légi őrülteket is a képernyő elé csábítja.

21.
21.
t.roli
Igen, mondom, kellemes csalódás volt, én örülök a legjobban (biztos nem de tényleg örülök) hogy ennyire jó játék lett :)

(Bevallom még nem vettem meg, de megfogom, csak egy kicsit abba a kategóriába kell mennie az árának, aminél bár tutira megéri a pénzét, és a Ubi elég hamar megeszi a termékeinek az árát)



A zene szerintem fontos, bár mondjuk egy Flight szimulátor játéknál nem hiányzik, de szerintem olyan fontos a videójátékoknál mint a filmeknél (de ellenpélda: Mindennél jobban utálom, amikor a COD 4 multiban megszólal a zene. Oké hogy hangulatos, de nem hallom honnan lőnek vagy jönnek...)



De mutatok egy Ace Combat Zero-s muzsikát, sztem nagyon ott van, és a játék köznben, amikor ez ment egy pálya alatt, hát sose felejtem el azt a missziót. Mellesleg ezzel szemben annak epikusabb a története (sztem lapos már a Tom Clany's, legalábbis ahogy megvalósítják, én Splinter Celles sztorikidolgozásnak jobban örülnék), no de jöjjön a zene (de csak ha nem ismered):



http://www.youtube.com/watch?v=YYET93z5edk
http://www.youtube.com/watch?v=a5oSTFlg4s0&feature=related


Mellesleg a missziók kissé ugyanazok. Szal nekem semmi bajom a védd meg ezt védd meg azt tipussal (az egyik emp alatti repülés nagyon ötletes volt), de az hogy állandóan nem lehet becélozni az ellenfelet a zavaró miatt... Igazán nekünk is lehetett volna olyanunk, de nem volt...



Már csak egy valamit sajnálok. A Ubi nem ad ki hozzá SDK csomagot. Így nem kapunk hozzá rajongói módokat, meg új küldetéseket :( Ez tényleg szomorú, és megrövidíti a játék élettartamát.

Ebből a szempontból NAGYON nem értem a Ubisoftot. Annyi módot lehetne csinálni játékaikhoz, de nem lehet, mert nem hagyják.

A legtöbb EA-s játék legalább szabad SDK-t is kap, a Valve sem véletlenül tart ott ahol (CS ugye..) már lassan 100 HL2 móddal és még sorolhatnám. Szal csak ennyi, remélem azért nem untattam senkit, és míg ment a zene el lehetett olvasni :)



Üdv
20.
20.
Mast3rmind
19: Hopsz. teljesen igazad van. Pedig még én írtam arról egy tesztet is. Akkor átfogalmazva baklövésem: Ez lett volna az első repülőgép szimulátoruk a modern hadviselés színterén. :)



A zene csak hozzáad az alap hangulathoz. Annak hiánya csak embertől függ. Nekem például nagyon nem hiányzott.



Ace Combatnál szerintem sem jobb, de jó fele kapiskálnak a romániai srácok. :)
19.
19.
t.roli
"hogy a hangulatában és a repülőgépek kidolgozottságában magasan ver minden eddigi hasonló játékot"



Ezzel nem értek egyet. A hangulathoz a zene is hozzátartozik, ennek a játéknak a zenéjére már nem emlékszem "harmadjára viszem pedig végig" és mégis az Ace Combat zenéi jutnak eszembe miközben repülök.



Én nagyon kellemesen csalódtam a játékban, nem hittem volna hogy ilyen jó lesz, tényleg tetszik, de az Ace Combatokat akkor sem közelíti meg semmilyen szinten sem, max a coop miatt kaphat egy kis prot..



Amúgy azzal sem értek egyet, amit az elején írtál. Miszerint ez az első szimulátoruk. Nem, ez a csapat csinálta a szintén Ubisoftos Blazing Angels részeket, ez a játékmenetén is érződik.



Ezt a játékot (mint ahogy az Ace Combatot) soha nem sorolnám szimulátorok közé. Max olyan tág megfogalmazásban, mint ha a Blue Ray re asszondanánk DVD... vagy a dvd re azt hogy dvd... Nem az és kész, nem is annak szánták.



No, kikritizáltam a kritikust :)

Amúgy szerintem is erős közepes, szal a 7 reális.
18.
18.
Pezsgõ
Kiprobáltam a demoját és teljesen eggyetértek az osztályozással.
17.
17.
Mast3rmind
16: Hidd el, ha csak a grafikán múlt volna az a fránya jobb értékelés akkor szőrös szívűen is megadtam volna neki. :



Én is reménykedem benne, hogy a második részben már a küzdelem alatt felcsendül a Top Gun zenéje és mindenkit szétaprítok a levegőben. :)



U.i.: Xbox360-n folyt a tesztelés, így nyugodt szívvel mondhatom, hogy nem kötöttem volna bele a gépigénybe :).
16.
16.
ATi0021
Nekem nagyon tetszik a HAWX. Úgy álltam neki, hogy kipróbálom és törlöm, de nagyon megszerettem. A grafikával nekem nem volt gondom. Ok volt ahol a talaj textúrákra jobban figyelhettek volna, de az égbolt, a repülők kidolgozottsága mindenért kárpótol. És szerintem azt kellene nézni, hogy lehet nem akartak úgy járni mint a GTA4nél. Ha telerakták FULL HD-s nagy szuper textúrákkal az ilyen nagy területet, lehet a videó ram és ram igénye is megnő. Akkor meg máris mindenkinek a gépigény szúrná a szemét.

A küldetések tetszettek, bár negatívum, hogy elég rövid maga az egyjátékos mód. Viszont nagyon jó a coop és a 16 játékos multi rész. Amúgy az upgarde rendszer is elég szegényes volt. A folytatásban remélem erre figyelnek majd.



Tőlem összességében 8.5-öt kap. :)
15.
15.
Mast3rmind
13: Nos, a kilencedik küldetés folyamán kerülgetned kell az aktív radarokat, amiket a térkép piros körökként jelez. Ezeket nagy ívben kerüld el. Fent a képernyőn látsz egy érzékelőt, ha a géped jó irányba fordítod elkezd zölden világítani. Haladj abba az irányba és majd feltűnik a célpont, amit meg kell semmisítened. Azt hiszem párszor ezt meg kell csinálnod.



Egyébként itt egy jó kis végigjátszás, angol tudást nagyon nem igényel, mert videók is prezentálják a dolgot:

http://1ink.us/v7Ky686kd


Remélem segíthettem!
14.
14.
TargetCJ
Most törtem el a joystickom emiatt a szar miatt
13.
13.
Batri
ha már lett cikk, ami most is klassz^^...kérnék egy kis help-et... Mission 9-et hogy kell megcsinálni? amiko azok a piros körök vannak a térképen...próbáltam már mindehogy de nem sikerült :/
12.
12.
Mast3rmind
Egy olyan nagy marketinggel és névvel fémjelzett játéknál fontos a grafikai szempont. Egyébként te is csak a félig rohadt alma jobbik felét eszed meg nem? :) A másik a kukában landol. Így van ez a HAWX esetében is, ahol az energiát a gépek kidolgozottságába ölték (ami nem probléma, hiszen ezt kell néznünk órákon keresztül), ám olykor elvándorol máshova is a tekintetünk, ahol a ronda talajt látjuk. Egy játék számomra soha nem lehet tökéletes. Szubjektívan bármennyire is tettszik számomra egy játék. Lehet, hogy kritikusi szempontból közepes, átlagos gammával van dolgunk. :) Peace!
11.
11.
killzone2
Tehát biztonsági mód ki-be kapcsolása nekem nagyon bejött,ondjuk néha idegesítő,hogy a célpont váltás csak a szemben levő egységekből lehet ilyenkor biztonsági mód be, megfordulás, biztonsági mód ki. Akinek a billentyűzet szóból nem jött volna le, PC-n játszok vele.(pl. konzolra is van billentyűzet).
10.
10.
killzone2
Elnézést nem segítőnek hívják, hanem biztonsági mód-nak.
9.
9.
killzone2
A HAWX egy kiváló arcade repülős game! Szerintem. A váltás az segítőnek,hogy az assisstance on vagy off nagyon jó, tényleg meg van a feeling ha off-ban van és ha on-ban van még akkor is!
8.
8.
killzone2
Grafika,grafika,grafika. Nehogy már ennyiből álljon egy játék. Attól,hogynem überbrutál Cryengine 1000000000 és hogy lehetne szebb attól még jó lesz. Sztem tök nyolc a lényeg a játék hangulata ami szerintem el lett találva. A missziók elég változatosak meg az irányítás is egész jó billentyűzettel. A lényeg sztem próbálja ki mindenki a COOP-ot benne az valami állati poén, haverommal nagyon jól elvagyunk és egyáltalán nem várjuk,hogy mikor lesz már vége a game-nek! (Azt várjuk mikor kapjuk meg az F-22 Raptor-t XD) Én a COOP-ját nagyon ajánlom!
7.
7.
Mast3rmind
http://images.bit-tech.net/content_images/2009/03/tom-clancy-s-hawx-pc-review/btexh.jpg


Nos, ezen a képen is látható, hogy milyen a talaj textúra és a fák kidolgozottsága.



Nem, hiszem, hogy a fejlesztők ne tudtak volna belegyömöszölni egy kicsit szebb fákat a játékba, amiket elég gyakran látunk révén sokszor kell földi célpontokat alacsonyan megközelíteni. Révén a rakéta állomások könnyen aprólékot csinálnak gépünkből. :)

6.
6.
dareal
3: ez nem igaz! egyébként pont egy teszt gyanánt összevetettem az FSX-el és az X-Plane-el, azt gondoltam volna, hogy a HAWX szebb lesz, de nem! ez nagyon meglepett, lévén ez csak adott területeken játszódik, míg ugye az FSX és az X-Plane az egész földön. ennek ellenére sokkal de sokkal szebb az FSX-es környezet (X-Plane ground textúrák viszont nem), ráadásul úgy, hogy a terület (Rio) nem is egy addon scenery, hanem az alap gyári (addon scenery-vel pofátlanság lenne összehasonlítani, mert egy jobb addon pl totál fotórealisztikus, igazából ezt vártam volna egy kis területeket lefedő arcade repjátéktól).



a HAWX nem rossz arcade cucu (bár csak a demót néztem, inkább szimulátorral repkedek és lövöldözök), bár azt mondja egy cimborám, hogy az ACE Combat neki jobban bejött (azt nem próbáltam)





5.
5.
Shagy
Ez is olyan mint az Ace Combat hogy belerepülsz full sebességgel a földbe azt visszapattan a repülő ? XD
4.
4.
Scoo
Daks: péntek van. Egy kis félreütsé ;) belefér. De azért kösz, hogy szólsz.
3.
3.
Chavez
Ronda talaj textúrák? ez repcsis gém, mindegyik repcsi gémnél ronda XD Vagy mondjatok olyat, ahol gyönyörű.

Nem is ez az lényege amúgy sem, hiszen nem FPS játék ez:) Légi csaták, na az.

Am nagyon leértékeltétek, sztem ha hazai fejlesztés lett volna egyből 8-at kapott volna :D

Szimulátort kár is volt felhozni, hiszen ez velejéig árkád játék.
2.
2.
Daks
split screenre gondolsz kedves scoo? :)
1.
1.
Scoo
Sokáig gondokoztam ajáték beszerzésén, de miután kiderült, hogy nincs benne splipsceern gyorsan le is mondtam róla. Első próbálkozásnak nem rossz. Na majd a folytatás.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...