Jövőbe tekintő sorozat 18. rész: Az új generáció

  • Írta: InGen
  • 2009. május 29.
Link másolása
Az újgenerációs konzolok hihetetlen népszerűségre tettek szert. A megjelenésük óta eltelt három-négy évben rengetegen - köztük olyanok is, akik korábban teljesen konzolellenesek voltak - tettek szert egy PS3, vagy Xbox360 masinára, s a számtalan exkluzív játékmegjelenés miatt a Gamekapocs is kiemelten foglalkozik ezen platformok támogatásával.
Mindennek köszönhetően úgy gondoltuk, összerántunk nektek egy kisebb összefoglaló cikket, melyben a teljesség igénye nélkül megpróbálunk írni a két nagy rivális, a Sony és Microsoft gépeinek múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Az írásba közel sem fért bele minden, amit eredetileg terveztünk, sőt, hiányos és gagyi, meg egyébként is, ám így is jóval hosszabbra sikerült, mint amiket általában a GK-n megjelentetünk. Amennyiben van érdeklődés a témára, úgy a jövőben akár még vissza is térhetünk egy folytatással!

A múlt

Az újgenerációs konzolok fejlesztésével a Microsoft lépéselőnybe került. A szakértők szerint az első Xbox pusztán arra volt jó, hogy megfelelően elindítsa a márkanevet, s általa beléphessen a Microsoft a nappalinkba, hogy közben nagyjából nyugodtan folyhasson a legújabb konzolgeneráció kiagyalása, melyről először Xbox2, illetve NextBox néven futottak be a pletykák. Végül is aztán Bill Gates és népi zenekara nem adott kicsire: az Xbox360-at hivatalosan az MTV-n mutatták be egy hatalmas show keretein belül, melyet Elijah Wood vezetett és The Killers élőben zenélt.


A névadás mögötti filozófia azt hiszem egyértelmű: a konzol nem maradhat le számozásban a konkurens Playstation 3-hoz képest. Nem sokkal később Bill a Time magazin címlapján pózolt egy 360-al, majd elkezdődött az E3, ahol G5-ös PowerMac alapú alfa verziós fejlesztői kiteken mutatták be a készülő játékok korai változatait. Habár az MS elmondása szerint ezek akkor körülbelül a végleges hardver teljesítményének 30%-át tudták produkálni, a látvány így is nagyon lenyűgöző volt, s mindenki azt gondolta, a cég ezúttal tényleg komolyat szakíthat.


Kisebb drámáktól eltekintve végül is és a világ legnagyobb informatikai cége tartotta magát az előzetes terveihez, s november 22-én elindult az Xbox360 az amerikai régióban, majd nem sokkal később, december 2-án Európában és december 10-én Japánban is. A Microsoft ezúttal a korábban általuk felvásárolt legendás Rare stúdiót válaszotta, hogy prezentálja a konzol húzónevét az indulásra: a Perfect Dark Zero nem csak csodásan nézett ki, a Halohoz hasonlóan megvolt a szükséges háttere ahhoz, hogy azonnal milliós rajongótáborra tegyen szert. Utóbbiban persze közrejátszott az is, hogy azonnal képes volt kihasználni a Microsoft által tökéletesen beindított új Xbox Live rendszert, így mindenki azonnal rátapadhatott a multiplayer lehetőségekre. Az X360 ezen kívül is brutálisan erős mezőnnyel indított: volt itt Condemned, King Kong, Project Gotham Racing 3 és még sorolhatnám, hiszen a messze a legjobb konzolstartot produkáló cég összesen 18 first party és third party címet sorakoztatott fel a polcokra.


A Sony ezzel szemben nem kezdett ilyen biztatóan, már ami a Playstation 3 bejelentését illeti: a több tíz millió rajongó által várt következő generációs PS először a 2005-ös E3-on mutatkozott be, ám amíg a Microsoft már játszható anyagokkal jelentkezett, addig a Sony csupán rendereket mutogatott, amelyekkel valamelyest reprezentálni akarták a PS3 által elérendő végső grafikai színvonalat. Mondanom sem kell a világ összes, 3D-s grafikában jártas szakértője teljes hitetlenkedésben tört ki a Final Fantasy VII, illetve a röhejesen durván kinéző Killzone 2 rendervideók megtekintése után, mondván, teljesen kizárt, hogy a végleges verziók majd így nézzenek ki.


Tovább rontott a Sony helyzetén, hogy a mindenki által epekedve várt 2005. szeptemberében megrendezett Tokyo Game Show-n sem tudott sem működő konzolt, sem pedig igazán meggyőző játékokat mutatni, bár a renderfilmek és a vakítás továbbra is nagyüzemben mentek. Jól jellemzi az általános hangulatot a PS3 késésével és bizonytalanságával kapcsolatban, hogy a neves Beyond3D fórumokon az új Xbox megjelenése után feltűnt egy magát Sony mérnöknek állító személy, aki egy hozzászólásban elmondta, úgy érzi, hogy kissé eltervezték a PS3-at a nagyon drága hardverrel, és a még közel sem kész Blu-ray lejátszóval, ráadásul úgy gondolja, nincs egy játékfejlesztésük sem, amelyik egy szinten lenne a Gears of Warral. Végül aztán a Sony majdnem kerek egy évvel a Microsoft konzolja után indította el a Playstation 3-at, s ahogy az a PS2 esetében is történt ezúttal sem tudott egyetlen kiemelkedő, a konzol képességeit megfelelően csillogtató anyagot letenni az asztalra. Az egyetlen talán valamirevaló kezdőjáték a Resistance volt, de mindez nagyon kevésnek bizonyult az ekkor már tetemes mennyiségű megjelent anyaggal büszkélkedő X360-al szemben. Ráadásul amíg a PS2-t a megjelenésekor rengetegen vásárolták meg olcsó, de játékra is alkalmas DVD lejátszónak, addig az újgenerációs konzol esetében még ez sem volt valami nagy húzóerő, lévén még ma, 2009-ben sem olyan népszerű a Bluray, hogy mindenképpen lejátszót kelljen vásárolni, három éve pedig pláne nem volt az.


A hardver

Az új konzolgeneráció megjelenése előtti időszak során talán a különböző hardveres találgatásokat volt a legérdekesebb figyelemmel követni. Azt ugyebár mindenki régen tudta, hogy a Sony-Toshiba-IBM trió által fejlesztett misztikus Cell processzor egészen durva számítási teljesítményre képes, s már a hivatalos megjelenése előtt is számos cég leadta rá a rendelést különböző szervergépek és szuperszámítógépek építéséhez. A rajongók mindenféle félinformációk és kamupletykák alapján már azt várták, hogy a Sony egy fluxuskondenzátórral is felvértezett szuperszámítógépet rak eléjük az asztalra, 400 dolláros áron.


A mérnökök a Cell felépítésével gyakorlatilag a PS2 EmotionEngine processzora nyomán haladtak tovább, és egy olyan, több kisebb belső feldolgozó egységet tartalmazó, javarészt az programszálak párhuzamosítására és az adatok gyors beolvasására és továbbadására összpontosító központi egységet alkottak, melyet ugyan rémálom programozni, de a megfelelő kezekben egy igazi vadállat szabadulhat ki belőle. A Cell egy darab általános célú központi magot tartalmaz, mely az Apple gépekben használt PowerPC alapokra építkezik, 512Kbyte másodszintű gyorsítótárat tartalmaz és 3,2Ghz-en jár, fő feladata pedig a processzorcba épített 7 darab (eredetileg 8, de a Sony a gyártás során egyet lekapcsol a jobb kihozatal érdekében) SPE egység vezérlése, melyek gyakorlatilag kisebb, egy adott célra kialakított villámgyors processzoregységek. A hét SPE-ből egyébként a játékok hatot használhatnak, mert egyet az operációs rendszer lefoglal magának. Látható tehát, hogy a Cell megfelelő kihasználásához még odaadóbb és mazohistább programozói munkára van szükség, mint azt az egyébként is hírhedten nehéz EmotionEngine esetében tapasztalták a fejlesztők.


A Sony folyamatosan több, mint 1 Tflops teljesítményt emlegetett a Cell kapcsán, ami persze csak a legideálisabb esetben (értsd, játékok futtatása alatt soha) lehetséges, de akkor is impresszív adat. Annál érdekesebb, hogy a japán cégóriás kezdetben a Cell segítségével akarta megoldani a grafikai számításokat is (pl. úgy, hogy két ilyet tettek volna a PS3-ba), azonban mikor látták, hogy ez jelenleg nem egészen megoldható, hirtelen keríteni kellett valakit, aki megtervezi a konzol grafikus chipjét. A választás nagyjából logikus módon az nVidiára esett, akik a késői megkeresésből adódó kevés idő miatt tulajdonképpen egy áttervezett G70-es GPU-t készítettek el, melyről nagyon pontos információk a mai napig nem láttak napvilágot, ám nyers erőben körülbelül az akkori csúcskártya Geforce 6800 Ulta dupláját képes nyújtani. Ezek mellett a Sony érdekes döntéseket hozott a memóriával kapcsolatban is, hiszen két részre bontották: 256MB Rambux XDR és 256MB GDDR3 kapott helyett a gépben, melyek közül a GPU mindkettőt látja, és mindkettővel tud dolgozni, a CPU azonban csak az egzotikus és drága XDR memóriát látja.


A megjelenés előtt olyan hihetetlen pletykák keringtek, melyek szerint a Sony majd holografikus tárolót ad a konzolhoz, sőt néhányan ray-tracing alapú grafikus processzort is emelegettek, persze ezekből végül semmi nem jött be. A konzol legnagyobb dobása a Cell processzor mellett természetesen a Bluray BD-ROM, mely lehetőséget ad a fejlesztőknek brutális mennyiségű adat tárolására, s persze teljes mértékben támogatja a filmnézést is. Ezen kívül a PS3 minden kiszerelése merevlemezzel érkezik, és szoftverből telepíthető rá egy speciális, Cell processzorra írt linux operációs rendszer. Ezeken kívül a drágább modellek rendelkeznek még multiformátumú kártyaolvasóval, több USB csatlakozóval és beépített Wifi támogatással is. Érdekes az alaptarzotékként megjelenő merevlemez is: míg az első Xbox rendelkezett ilyennel, pedig nem igazán kellett neki, addig sokak szerint a PS3 nagykapacitású BD lemezei miatt itt nem feltétlenül lett volna rá szükség, szemben az X360-al, ahol komoly előny lehetett volna, mégis csak opcionális lehetőségként van jelen.


A kontroller téma még egy érdekes dolog. Sokak szerint a Sony a Wii után koppintotta a hat irányba mozgásérzékeny Sixaxis irányítót, melyet alapból csomagoltak a konzolhoz, a Sony viszont váltig állította, hogy már rég fejlesztés alatt volt, amikor a Nintendo új masinája bemutatkozott. Akárhogy is, a megjelenéskor technikai okok miatt kimaradt rezgés funkciót végül a később megjelent Dualschock 3 pótolta ki, ráadásul úgy, hogy sikerült megtartani a mozgásérzékelőt is. Összességében látható tehát,  hogy a Sony ismét a nyers erőre, és a brutális technikai újdonságok felvonultatására összpontosított, néhány esetben figyelmen kívül hagyva azt, mi lett volna az ideális a játékfejlesztők számára.


Ezzel szemben a Microsoft a processzor terén némileg egyszerűbb megközelítést alkalmazott, és egy játékokhoz kiváló, három általános célú processzormaggal felvértezett, viszonylag nagy (1Mb-os) másodszintű gyorsítótárral rendelkező, szintén PowerPC alapú 3,2GHz-es központi egység tervezésével bízta meg az IBM-et, mely a Xenon néven fut. Ráadásul ezek a processzormagok fejenként két szálat tudnak futtatni, így az X360 összes hat szál egyidejű feldolgozásával bírkózik meg, ami a megfelelő kihasználtság esetén kiváló teljesítményt ad eredményül. Az IBM viszont a mai modern processzorok nagyrészében használt out-of-order (vagyis a processzor az utasításokat nem sorrendben, hanem az optimális feldolgozáshoz szükséges, saját maga által kiválasztott sorban dolgozza fel) felépítés helyet in-order futószalagokat használt, mely elsőre meglepőnek, sőt, hatalmas visszalépésnek tűnhet, de ezzel sikerült elérni, hogy a processzor nagyon kicsi és nagyon olcsó lehessen.


Viszont amit a Microsoft megspórolt a processzoron, azt elköltötte a GPU fejlesztésére, az ezzel megbízott ATi ugyanis évekkel megelőzte a korát a Xenos névre keresztelt grafikus mag megteremtésével. A Xenos ugyanis először tartalmazott egységes shader felépítést, melyet aztán később az ATi összes, asztali PC-kbe szánt megoldása is átvett, s persze nemsokra rá az nVidia is elkezdte alkalmazni. Nem ez az egyetlen előremutató tulajdonsága az X360 GPU-jának: a beépített tesszellátor ugyanis szintén hihetetlen nagy előrelépés, olyannyira, hogy a PC-s piacon mind a mai napig a központi processzor végzi a tesszellálás folyamatát, s csak most, a DirectX 11 beköszöntével, s majd a még mindig hónapok múlva megjelenő következő generációs grafikus kártyák megjelenésével válik hardveresen (azaz a GPU-ból) is elérhetővé ez a lehetőség. Ráadásul a Xenos két külön magból épül fel: az egyik maga a GPU (mother die) a másik pedig a daughter die, melyek közül a főmag végzi a feladatok nagy részét, míg a NEC által tervezett daughter mag tartalmaz 10Mb beágyazott memóriát (legutoljára a PS2 és a GameCube grafikus processzoraiban volt ilyen, csak persze sokkal kisebb méretben), és ez végzi, gyakorlatilag teljesítménycsökkenés nélkül a 4x anti-aliasing, az Alpha Blending és a Z-buffer műveleteket. Ezen műveletek közös tulajdonsága, hogy hatalmas memóriasávszélességet igényelnek, így a beágyazott EDRAM a legzseniálisabb húzás ezek kezelésére: a daughter die-on belül ugyanis 256Gb/sec-es sávszélesség áll rendelkezésre, a daughter die és a főmag között pedig egy 32Gb/sec sebességű busz húzódik. Ráadásul a GPU tartalmazza a memóriavezérlőt is, és egy 700MHz-es, 128 bites buszon csatlakozik az 512MB GDDR3 memóriához, melyet együtt használ a CPU-val. Viszont a beágyazott memóriának hála hihetetlenül hatékonyan tudja kihasználni mind a memóriát, mind pedig a memória-sávszélességet, szemben a Playstation 3-al, ahol a brutálisan memóriaigényes Cell és a GPU gyakorlatilag mindenféle "segítség" nélkül osztozik a sávszélen.


A Microsoft tehát jobban figyelembe vette a játékosok és a játékfejlesztők igényeit: egy olyan, könnyen programozható általános célú, többszálú futtatásra alkalmas processzort terveztek, mely a Cellel szemben nagyon olcsó, míg a jelen követelményeit szem előtt tartva egy eszméletlenül profi, korát megelező GPU-t köszönhetnek az ATi mérnökeinek. Az egész X360 felépítése a végletekig optimalizált, átgondolt és a logikus, olyan okos megoldásokkal megspékelve, melyek segítik olcsón tartani a konzol előállítási költségeit, mégis feljebb srófolni a teljesítményt. Mindezt a Sony pótolni tudja a Cell hihetetlen rugalmasságával és felülmúlhatatlan nyers erejével, persze sokkal drágábban. Ugyanis amíg az X360 hardverén a Microsoft már némi hasznot is tud realizálni, ráadásul úgy, hogy általában akár 100 dollárral is olcsóbban adja portékáját, mint a szigetországi gyártó, addig a PS3 hadvereladása még mindig vastagon veszteséges.


Az olcsóság azonban nem mindig jött be az MS-nek, ugyanis a kezdeti időkben gyártott első generációs Xbox360-ak valószínűleg sokaknak okoznak még a mai napig is rémálmokat. Nem másról beszélek természetesen, mint a hírhedt háromledes hibáról, mely onnan kapta a nevét, hogy a konzol bekapcsolása után a normális esetben zöld színben villódzó ledecskékből ezúttal három világít, piros színben, ami a konzol hardverének meghibásodására utal. Az olcsó gyártás érdekében ugyanis a tervezők kispóroltak néhány anyagot a GPU tokozásából, ráadásul nagyon csúnyán elszámolták magukat a hűtéssel is: a Xenos-ra például mindössze egy akkora hűtőborda került, ami még egy alacsonyszintű PC-s videókártyának sem lenne elég, nagyobb ugyanis nem fért be a közvetlenül fölötte elhelyezkedő DVD-meghajtó miatt. Ezt azzal próbálták áthidalni, hogy egy hőcsővel átvezették a meleget a processzor jóval nagyobb hűtőbordájára, ám mivel nagyon közel vannak egymáshoz, ennek az lett az eredménye, hogy az egy helyen felgyülemlett hő, és a gyenge minőségű tokozás miatt a GPU gyakorlatilag kiolvadt az alaplapból. Az MS-nek nem volt sok lehetősége, ugyanis a hírek szerint az összes kiadott konzol 33%-a (!) esetében fellépett ez a hiba, így az erre vonatkozó garanciát kiterjesztették három évre. A problémát javarészt megszüntette a Falcon kódnéven futó alaplappal megjelent változat, melyben a processzor már 65nm-es gyártástechnológiával készül, s a GPU sem maradt az eredeti 90nm-en, valamennyivel csökkentették annak méretét is. Ráadásul áttervezték a hűtést: nem vezetik át többé a hőt a processzor hűtőbordájára, hanem a hőcsővel egészen a ház hátuljához tolják ki egy különálló harmadik bordára. Az tavaly év végén, illetve főként idén nagy mennyiségben forgalomba kerülő Jasper alaplapos modellekben már a GPU is 65nm-re került, így alig melegszik, tehát a Falconnal egyetemben a 3-led szinte kizárt. A legújabb modellel kapcsolatban azonban egy másik probléma merült fel: ez az E74 hibakódot produkáló, ismételten csak hardveres lerobbanás. Állítólag ezúttal a konzol képskálázó chipje semmisül meg valamilyen formában, pontos információink azonban ezzel kapcsolatban egyelőre nincsenek. Általános tanács azonban minden X360 tulaj számára, főleg a korai modellek birtokosainak, hogy a konzolt érdemes fekve használni (jobb hőáramlás, és nem takarunk le egy szellőzőnyílást ezáltal), minden oldalról 20-25cm helyet hagyni a meleg levegő távozásának, valamint a masinát nem a játékból kikapcsolni, hanem előbb kilépni a dashboardra, egy-két percig úgy hagyni, hagy hűljön, és utána lelőni.


Mindezzel ellentétben a Playstation 3 belső felépítése és összeszerelése igazi minőségi munka, ezt mutatja a hardveres hibák nagyon alacsony aránya is, ráadásul a jobban átgondolt ventilátor használatnak és elhelyezésnek köszönhetően jóval halkabban üzemel, mint a konkurens gépcsoda.


A jelen

Látható tehát, hogy végeredményben nem teljesen igazolódtak be a korábbi, főként fanatikus rajongók által terjesztett pletykák, melyek szerint a PS3 hardvere legalább kétszer olyan erős lesz, mint a rivális, és teljesen földbe fogja döngölni azt. Ráadásul a Sony a Blu-rayen kívül egyetlen olyan, a játékok szempontjából releváns technikai újdonsággal sem tudott előrukkolni, mellyel előnybe kerülhetett volna a megjelenésekor már egy éve piacon tartózkodó X360-al szemben. A jelen tehát úgy néz ki, hogy a Microsoft korábban lehetetlennek tűnően nagy piaci szeletet szakított ki a Sony tortájából. A legfontosabb exkluzív húzónevek mind átköltöztek boxra, vagy multiplatformá váltak, elég csak a GTA-ra, vagy a Capcom játékokra gondolni. Ráadásul ki gondolta volna valaha, hogy egyszer majd Final Fantasy anyagot jelentenek be a Microsoft dobozára?


Ráadásul tovább billenti a mérleg nyelvét a tény, hogy a legtöbb multiplatform anyag kicsit, vagy rosszabb esetben sokkal szebben fest X360-on, mint a japán csodamasinán, így a Sony számára egyedül a  teljesen exkluzív, belső fejlesztésű címek maradtak, hogy megmutassák, mire is képes a konzol. Ezek viszont -többek között- a programozás és a hardver kihasználhatóságnak nehézségei miatt éves csúszásokban vannak, és itt elő is állt a PS2 szindróma, azzal a kivétellel, hogy a Sonynak akkor nem volt konkurenciája. Míg a nagy elánnal beharangozott Warhawk, Heavenly Sword és Lair nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, a Microsoft olyan, minden tekintetben fantasztikus játékokat hozott ki, mint a Gears of War, a Halo 3, vagy a Forza 2.


Az első igazán körbebüntető anyaggal Kojima mester jelentkezett a Metal Gear Solid 4 képében, s onnantól kezdve nekiállt felfelé emelkedni a PS3 csillaga, s habár az MS még beelőzött a brutálisan jó Gears of War 2-vel, a nem sokra rá, hosszú halasztgatások után megjelent Killzone 2 végre igazán megmutatta, milyen grafikai színvonalra képes a Cell vezetése alatt dolgozó masina. S ezzel gyakorlatilag sajnálatos módon egyelőre vége is, hiszen több, mint három évvel a konzol megjelenése után még mindig nincs a PS3-ra Gran Turismo, Final Fantasy, God of War, sőt Tekken se, igaz utóbbi jön majd X360-ra is, csak úgy mint az FFXIII, ám a csak Playstationre érkező FFXIII Versus még mindig nagyon messsze a jövő homályába vész. Látható tehát, hogy rengeteg olyan cím, melyek korábban egyenként elegek voltak ahhoz, hogy elindítsák a játékosokat a boltba egy PS megvásárlásáért, mára elérhetővé váltak Xboxon is, illetve ezek mellett a Microsoft olyan exkluzív címeket hozott ki, melyek felveszik a versenyt a Sony nagy reménységeivel.


Érdekes megnézni az eddigi legnépszerűbb játékokat a két platformon: a PS3 esetében az első két helyen a multiplatform GTA 4 és Call of Duty 4 tanyázik körülbelül 6 és 4 millió eladott példányszámmal, s csak utána következik ez utóbbitól talán csak pár darabbal lemaradva a Metal Gear Solid 4. Az X360 esetében messze kimagaslóan az exkluzív Halo 3 vezet több, mint 10 millió eladott példánnyal, s utána jön a CoD4-GTA4 duó 7-7 millióval, majd a Gears of War körülbelül 6 millával.


A jövő


Félreértés ne essék, amint végre megérkezik a GT5, az új God of War, vagy a Final Fantasy, véleményem szerint a PS3 eladások olyan mértékben fognak megugrani, hogy a Microsoft felkötheti a gatyáját. Ráadásul akik korábban Xboxot vásároltak, és nincsenek durván eleresztve anyagilag, most évek múlva már talán elgondolkodhatnak egy második konzol vételezésén is. Minderre a Sony valószínűleg még rápakol egy kis árcsökkentéssel, s már látom is magamat, amint a GT5 megjelenésekor szaladok a boltba egy PS3-ért. Ráadásul mire ezek a címek révbe érnek már számos csábító játék áll a Sony neve mögött is, így egycsapásra be lehet pótolni az addig kihagyott anyagokat, például az MGS4-et, vagy a Killzone2-t, extraként pedig a Bluray filmek terjedésével a BD-Rom is egyre kecsegtetőbbé válik. Minek vegyünk sokkal drágábban asztali lejátszót, mikor a PS3 feleannyiba kerül, és tengernyi más multimédiás dologra is használható? Azért persze az MS-t sem kell félteni, hiszen a God of War megszorongatására elindította a Ninja Blade-t, az autós játékok királyaként aposztrofált Gran Turismo ellen pedig érkezik az új Forza Motorsport és a Project Gotham Racing fejlesztői által eszkábált BLUR, és persze a kategóriától függetlenül mindennek odapakoló Halo 3: ODST és Gears of War 3. Mindkét hardverben rengeteg tartalék rejlik még, ám elképzelhető, hogy a Cell erejének köszönhetően az újgeneráció életciklusának végén akár a PS3 előnyre tehet szert ezen a téren is (ahogy be fog érni a Bluray lejátszó is), de az Epic legjobb programozócsapata által fejlesztett GoW2 sem használta még ki közel sem az X360 teljes erejét.


Érdemes kicsit elmélkedni a technológiai fejlesztésekről is, az a hír járja ugyanis, hogy a Sony az E3-on bemutatja majd a frissen kidolgozott, teljesen új mozgásérzékelős irányítóját, mellyel a Wii orra alá szeretne borsot törni, és elhódítani a casual játékosokat. A Sonytól nem idegen ez a hozzáállás, hiszen Nintendo új konzoljának megjelenéséig a PS2 volt a legnagyobb partijáték a Singstar, EyeToy és Buzz! anyagokkal, nem véletlen tehát, hogy a japánok ezen téren szeretnének erősíteni - ráadásul ezt a részt a Microsoft kissé el is elhanyagolta eddig. Érdekes módon ahogy elterjedt ez a pletyka, rá két nappal újabb érkezett, melyben biztos információk alapján a Wall Street Journal azt állította, hogy az MS szintén az E3-on áll elő a vadiúj, teljesen 3D-s mozgásérzékeny (tehát mélységérzékelésre is képes) Xbox kamerájával.

Nos, mára ennyi fért bele rövid kis összefoglalónkba, biztos, hogy nagyon sok fontos dolgot kihagytam, és még nagyon sokmindenről lehetett volna szót ejteni, de, és viszont! Ha tetszett a dolog hagyjatok jó sok kommentet itt az oldal szélén, mondjátok el véleményeteket, s akkor drága főszerkesztőnk szíve is meglágyul és érkezhet a folytatás, mely terveim szerint kizárólag az Xbox 360-ra koncentrálna, s a konzol elkészülésének nagyon izgalmas történetét mutatná be!

Kapcsolódó cikkek

66.
66.
Giga0509
#69: + Fable + Crackdown meg még 1 pár cucc ami pc-re is jön,de PS3-ra nem.De szvsz fölösleges volt ezt leírni,100x elmondták már és mindenki tudja hogy a PS3 erősebb.
65.
65.
Jó a cikk, de a PS3 jobb, mint az Xbox360! Akinek már 1080p-s HDTV-je van, ne mondja nem fut néha néha Blu-ray filmre, ami egyre nagyobb teret hódít!

Az igaz, hogy a multiplatform gameknél, kicsit vagy nem kicsit szebb a 360 grafikája; de az exkluzív címek sokkal vonzóbbak, jobbak PS3-ra, legalábbis nekem! Pl: ott a Killzone2, amit még maga a Microsoft is elismert! Ez már jelent valamit! A Blur meg nem X360 exkluzív, kijön az PS3-ra is!

Xbox360-ra milyen exkluzív címek vannak? Gears of War 1-2, Meg Halo széria, Mass Effect, meg PGR, meg Forza!

Nem rossz gamek ezek, de ott van PS3-ra:

a God of War 3, MGS4, GT5 HD, Killzone 2, Resistance 2, In famous, Uncharted 1-2, Lair, Little Big Planet, MAG, SOCOM stb... Ezek az exkluzívok klasszisokkal jobbak, mint a 360-éi!!! Sokkal jobb a Sony szoftverkínálata szerintem!



Sok mindenben jó a cíkk, de letagadhatatlan hogy a cikk szerzője elfogult az MS konzol irányába!
64.
64.
Mathia$
27: akkor mi? Mindenhol az van hogy x360 exklúzív.
63.
63.
Fr33K
66: Ezaz hogy akkor elvileg neked Jasper alaplapos van. :P
62.
62.
Jocilus
50,52: Kössz a választ!Hát én karácsonyra kaptam a boxot szóval azzal már elméletileg nem lehet nagy baj!Amúgy én is állítva használom!:D Úgy jobban néz ki... :DDD
61.
61.
Game Fan
De milyen igaz a cikk...

Fain nagyon! Remélem ha Xbox360 as cikk lesz a köv.akkor majd utána jöhet a Ps3 is :D

Várjuk sok szeretettel!!
60.
60.
tDr1v3r
59.
59.
tds
Jó a cikk, kérem a következőt... : )
58.
58.
Fr33K
Én nagyon kíváncsi lettem az MS következő konzoljára. Remélhetőleg nem úgy fog működni az is mint ahogy a 360. :P
57.
57.
Madd Dogg
Nagyon jó cikk, jöhet a következő, kíváncsi vagyok a hardveres részletekre. Illetve utána lehetne nézni a MS stratégiájának, és az egyre gyakrabban emlegetett Xbox 720-nak is :)
56.
56.
Ca$h
Érdemes rányomnotok a cikk felett található "18.rész: Az új generáció" címre és rögtön 17 hasonlóan jó, korábbi, esetlegesen általatok idáig nem olvasott cikkel találkozhattok! Többek között a Future generációs konzoltervekről is informálódhattok, ami nem semmi olvasmány... ;)
55.
55.
szasza666
Ez érdekes olvasmány volt. Jó lenne még több ilyen!
54.
54.
Fr33K
A jasperesben 65nm teknológiával üzemel minden szal még kevesebb hőt termel. Itt már az E74 tünt fel, ami utalhat a memória valamelyik csipjének megsülésére illetve a VGA csip adta fel a harcot.
53.
53.
Ca$h
Óje óje óje! Asszem belehalnék, ha el kéne vitettni ezt a gyönyörűséget szervízbe... =)
52.
52.
InGen
Jah az Falconos, úgy tudom azzal van talán a legkevesebb gond, mert abban már kisebb csíkszélességen gyárták a CPU-GPU-t (kevésbé melegszik), berakták az extra hűtőbordát a GPU-ra, és még a DVD meghajtó is normális benne :)
51.
51.
Ca$h
InGen: a Halo pack ami mindkettőnknek van, az Falconos alaplapú... ugye jól tudom?



A 3ledhez hozzáadva egy kis statot: az első boxomat fekve használtam és pont aznap lett 3ledes amikor el akartam adni. A bátyám állva használja a boxát a kezdetektől fogva és már kétszer lett 3ledes. Az egyik cimborám fekve használja és már 3-szor lett 3 ledes. A közel száz live-os barátom közül bizton állíthatom, hogy legalább egyszer mindenki találkozott a 3leddel. A gond ezzel csak az, hogy a 3év garancia alatt csak szervizelik a gépet, nem lecserélik, ennek köszönhetően bármikor újra előléphet a probléma.



Ellentétben a Sonyval akik igaz csak iszonyatos telefonálgatást és üvöltözést produkálva képesek velünk foglalkozni, de csupán 14K-ért komplett kicserélik nekünk a gépet. De erre is tudok egy jó statot, összesen olyan 6 embert ismerek akiknek van mindkettő konzoljuk és ebből idáig 4-nek ki kellett cserélnie a PS3-at, mert egyszerűen eltűnt a kép és nem jött vissza soha többé... :/ Nekem szerencsére még nem volt vele semmi bajom azon kívül, hogy az esetek többségében ha kilépek egy játékból sötét lesz a kép és csak hang van, ami valljuk be azért eléggé gáz és ilyesztő tud lenni...
50.
50.
kriszdrum
helló. szerintem a ps hardver erősbb de nem tom .nekem még nincs nextgen konzolom de a kozeljovőben én is tervezek egyet.a szívem a ps3-hoz húz de ha tényleg ilyen lesz a szlim változat akkor inkább boxot veszek. undorító...........
49.
49.
Fr33K
az állítottaknak azért mégis nagyobb az esélye mint a fektetettnek a meghibásodásra. nekem is moddolt a hűtése de fektetve használom mert azért csak jobban szellőzik no. ;)
48.
48.
InGen
49 - Jocilus - annak ellenére, hogy mit írtam a cikkben, én is állítva használva a boxot :)



Ez főleg a legrégebbi box tulajokra vonatkozik / vonatkozott, de ők már úgyis tudják, vagy már úgyis leégett a gépük és nekik is újabb van.



Ha újabb kiadású boxod van, akkor valószínűleg úgysem fog már leégni. A lényeg. hogy hagyj neki egy nagyjából normális helyet szellőzni, hogy ne szoruljon be hozzá a meleg levegő és kész, nem kell túlparázni a dolgot!
47.
47.
Daks
Nekem allitva van, de hutesmodolt, ugyhogy nem aggodok :)
46.
46.
Fr33K
Fektetve használd! A PC asztalomon van az LCD monitorom mellett. Asztal szélén tehát áramlik neki az O2. Használat után mikor kihült le szoktam takarni hogy addig se porosodjon.(én 10-15 percig járatom kikapcs előtt a Dashba) Mikor még Box vásárlás előtt voltam nagyon sokat olvastam utána mikre kell figyelni. Ha pl állva használod a boxot "menet közben" soha ne fektesd le ugyanis akkor olyan szép jeleket vés a lemezbe hogy ihaj'. Vártam ezt a Jasper alaplapos csodát mint a messiást hátha már jó lesz. Hogy lenne már jó... :P Mind1 jó kis kütyü és úgy sem megy 0-24 óráig. :P (érdemes Wadarr oldalán szétnézni Box tulajoknak aki esetleg nem ismerné)
45.
45.
Jocilus
Nektek,hogy van rakva a Box?FEkve vagy állítva?És nektek ahogy a cikk mondja olyan távolságra van a többi dologtól,hogy a meleg levegő jól elmenjen?
44.
44.
andy976
Irben nyomom es itt nem egy arcot ismerek aki PC n BOX on PS3 on ott van egyszerre..aki inyenc az inyenc..otthon meg van a nyomor meg az illuzio az eletrol..
43.
43.
logoffmeister
Nagyszerű cikk! Következőt a népnek :)
42.
42.
Fr33K
Jó lett a cikk.Na örültem hogy lecsengett ez a 3LED banzai szóval megvettem a Box360-amat. Aztán olvasom most meg jön az E74. Lehet akkor már egy Falconnal jobban jártam volna de olvastam hogy ott is még be tudott bukfencezni az RRoD... Ez van. Tönkre megy, szétverem. :P
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...