Dynasty Warriors: Strikeforce

A Dynasty Warriors-ról mindenkinek egy dolog jut rögtön az eszébe: a hentelés. Mindig adott egy csillogó-villogó páncélba öltözött szuperhős, aki áll a mezőn hatalmas és félelmetes fegyverrel a kezében, és szerencsére mindig akad pár ezer szerencsétlen delikvens aki abban reménykedik, hogy legalább egy karcolást tud ejteni rajta, avagy rajtunk. Mi sem lehet ennél nagyobb szórakozás, ha ezt bárhol, bármikor át tudjuk élni kedvenc PSP-nken.
Az először ’97-ben, PS-en megjelent Dynasty Warriors (innentől fogva csak DW) hamar az emberek szívébe lopta magát, gyönyörű grafikájával és a játékosok számára - valami misztikus oknál fogva - csábító, eszetlenül hentelős játékmenetével. Sokáig tündökölt a csillaga, egymás után jöttek a folytatások, mindig egy picit hozzáadva a kötelező recepthez, de aztán valami csúfosan félresiklott, valószínűleg elfogyott arról a bizonyos rókáról a bőr. Legutóbb próbáltak egy picit újítani a DW – Gundammel és annak a folyatásával, de valahogy az embereknél nem sikerült elérni a kívánt hatást, hiába volt remek ötlet a sci-fi környezet és a mech-robotok közti küzdelemről szóló történet. PSP-re korábban már két DW adaptáció is megjelent, csökkenő tendenciát produkáló eredményt elérve. Éppen ezért kellett elővennem a valahol nagyon mélyre elásott ártatlan gyermeki naivitásomat ahhoz, hogy a kellő tiszteletet megadjam tesztalanyomnak. De hála istennek sikerült a dolog, ennek köszönhető eme cikk.


Ahogyan korábban már írtam, az eleinte akciójátékként induló DW sokat fejlődött ezalatt a tizenkét év alatt. Mindig hozzáadtak valami apróságot, amivel abban reménykedtek, hogy talán sikerül majd egy legendát alkotniuk. A DW Strikeforce-nak több különleges vonása is akad. Az első, hogy a három fő dinasztia történetét egyenként végig tudjuk játszani, aminek köszönhetően igencsak megtriplázódik az alapvetően sem elhanyagolható játékidő. A második, hogy meglepően sok RPG-elemet sikerült belerakni a gammába, de erről majd egy picit később. A végére hagytam talán a legfontosabb dolgot, mégpedig a többjátékos lehetőségeket. Akárcsak a klasszikusnak számító Diablóban, itt is lehetőségünk lesz arra, hogy cimboráinkkal - vagy bárkivel - egymás hátát védve fussunk neki a végtelen mennyiségben ránk özönlő ellenfeleknek. Erre szerencsére mindegyik klánban szép számmal jelentkező harcosok állnak majd a rendelkezésünkre. A gond ezzel talán csak az lesz, hogy a külső megjelenésükön és a fegyvereik kinézetén kívül nem sok különbséget fogunk felfedezni köztük.


A jól megszokott látványos és mozgalmas bevezető animáció után kiválaszthatjuk a nekünk legszimpatikusabb klánt, illetve hőst, s ezek után már rögtön bele is csaphatunk abba a bizonyos lecsóba. Első körben a városban fogjuk találni magunkat, ahol igencsak sokmindenhez tudunk kezdeni. Hat fő épület található; piac, kovács, fegyvermester, akadémia, kereskedő, tárolóház. A piacon tudjuk megvenni a következő küldetésünkhöz feltétlenül szükséges cuccokat, olyanokat is, amiket kalandozásaink során egyáltalán nem szoktunk találni. A kovács természetesen klafa fegyvereket tud majd nekünk összecsapni, amiket valami érthetetlen oknál fogva később nem tudunk eladni (mérges voltam). A fegyvermester segítségével tudjuk a gyilkoló eszközünket jobbnál jobb képességekkel felruházni - igencsak borsos áron -, tehát jól gondoljuk meg mit veszünk nála. Az akadémián a hősünket tudjuk tápolni pár nagyon hasznos és hatékony plusz képességgel, ugyancsak eléggé kellemetlen áron. A kereskedőnél az összegyűjtött nyersanyagokat tudjuk elcserélni olyanra, amire esetlegesen szükségünk lehet, persze igencsak nagy veszteségek árán, de neki is meg kell élni valamiből. A tárolóházban - amit nevezhetünk akár raktárnak is - pedig azt tudjuk nyomon követni, hogy milyen nyersiket sikerült ideáig összegarázdálkodnunk. A város közepén időnként fel szokott tűnni valami hős, vagy nemes, akikkel érdemes szóba elegyedni, lévén a beszélgetés után kapni fogunk tőlük egy kártyát, amiből összesen ötöt tudunk elhelyezni a városban, ezzel nagyban segítve a különböző épületeket fejlődését. Igen-igen, az épületeknek is van szintje amit érdemes mindig fejleszteni, lévén ezzel egyre nagyobb lesz a válaszható lehetőségeink száma.


Első körben csak amolyan bemelegítő küldetéseket tudunk elvállalni, de ezek bőségesen elegek lesznek ahhoz, hogy megismerkedjünk az irányítással. A missziókról annyit érdemes tudni, hogy mindig egy adott idő alatt kell teljesíteni őket, s összesen háromszor ugorhatunk neki, mielőtt megjelenik a mission failed felirat, és mindig lesz egy mellékküldetés is, amivel több tapasztalati pontot tudunk összeszedni. A kapu előtt álló őrt választva ugorhatunk neki a történetorientált feladatoknak, amik jóval keményebbek szoktak lenni, mint a mellékszálon futók. Itt lép képbe a gamma második kellemetlen vonása, miszerint igencsak rövid idő alatt olyan nehézzé válik a játékmenet, hogy szinte lehetetlen őket teljesíteni egyedül. Sose szerettem azt amikor a készítők valamire rákényszerítik az embert, itt történetesen a multira gondolok. Sok-sok évvel ezelőtt a Blizzardnak remekül sikerült megoldania ezt a problémát, ha többen voltunk, akkor több ellenfél jött és erősebbek is voltak. Itt sajnos nem ez a helyzet, a delikvensek folyamatosan jönnek, egyre erősebbek és nem nézik, hogy egyedül vagyunk-e, vagy többen. Ez persze érthető, hiszen párban, vagy még többen szép az élet, de akkor is könyörgöm, ne erőszakoljanak már rám semmit…


A következő negatívuma a stuffnak, hogy sajnálatos módon csúnyán kevés mozdulat és kombó fog a rendelkezésünkre állni. Nagyon hamar bele lehet unni és könnyen ki lehet ismerni a leghatékonyabb mozdulatsorokat, de ezt így még leírni is nevetséges, hiszen alig van belőlük pár. Igaz, hogy egyszerre két fegyver lehet nálunk, ahogyan az is, hogy adott lesz egy csík a képernyőn, ami ha eléri a maximumot amolyan istenmódba tudunk váltani, ekkor látványos effektek kíséretében hentelhetünk tovább. De sajnos így is csak ugyanazok a mozdulatok állnak a rendelkezésünkre. A kitartóak növelhetik majd pár új lehetőséggel a repertoárt, de ez akkor is édeskevés lesz a hardcore DW rajongóknak.


Igencsak szőrösszívű voltam eme teszt megírásakor, pedig igazából azt kell hogy mondjam ez idáig a legjobb DW a PSP-n. Szép grafika, kellemes zene, finoman kombinált RPG és akció elemek jellemzik ezt az anyagot, aminek kifejezetten jót tett a multizás lehetősége. Majdnem elfelejtettem, hogy ez az egyik első stuff, amit fel tudunk installálni a PSP-re, ezzel nagy mértékben csökkentve a töltési időt. Apróbb hibái ellenére viszont egy erősen jó játékot kap mindenki a pénzéért, érdemes kipróbálni!

Memóriakártya: 448KB
Wireless Kompatibilis: Igen
Game Share: Nem
Wireless Network: Igen
PSP Danger: * * * *

7.3

Dynasty Warriors: Strikeforce értékelés 7.3

Pozitívumok:

  • Szép grafika
  • Három szálon játszható történet
  • Hosszú játékidő
  • Hangulatos zene és atmoszféra
  • Remekül keverik benne az akciót az RPG-vel
  • Multiban ritka szórakoztató
  • Az eddig legjobb PSP-s DW
  • Fell lehet instalálni a PSP-re

Negatívumok:

  • Egyedül csak eleinte játszható, később ránk erőszakolják a multit a nehézség miatt
  • Néha bugos grafika
  • Gyakran frusztráló kameranézet
  • Kevés mozdulat
15 komment - szólj hozzá!