Gamekapocs RAGE - Demóteszt és exkluzív részletek egyenesen Carmacktól!

  • Írta: Daks
  • 2009. július 19.
Link másolása
Wolfenstein, Doom és Quake. John Carmack tudja, hogy mivel lehet igazán maradandót készíteni a játékiparban, az FPS műfaj megalkotója azonban a 2004-es Doom 3 óta nem csinált saját játékot, és immáron 13 éve nem is igazán mutatott fel semmi újat. Most azonban elkészült a legújabb fejlesztése, a Tech5 Engine, hozzá pedig egy olyan játék érkezik, mely tomboló viharként fog végigsöpörni a világon!
A kerek két éve bejelentett Rage-ről tavaly nekünk is készült előzetesünk, a most napvilágot látott legújabb infók pedig minden kételkedőnek megüzenik: a játék az évtized legütősebb anyaga lesz, egy olyan poszt-apokaliptikus kaland-thriller, ami még a Fallout fejlesztőit is pironkodásra fogja késztetni. Szívbe markoló, sötét és borzalmas történet, nyitott játéktér, szörnyek, autóverseny, horror, rettegés – az id Software a Doom 4 fejlesztésének is helyt adó mesquitei központjában, Texasban mutatta be nekünk a legújabb beteges találmányát.


Nyolcvan évvel járunk a nagy katasztrófa után. A Földbe csapódott aszteroida civilizációkat söpört el, országokat semmisített meg, kis híján kiirtotta az egész emberiséget, lakhatatlan sivataggá változtatva kicsiny planétánk teljes felszínét. Az Éden Projektnek köszönhetően azonban tömegek menekülhettek meg, földalatti atombiztos bunkerekben várva, hogy lecsendesedjenek a kint tomboló pokoli körülmények, és ismét birtokba vegyék a bolygót.


A Rage-ben túlélőnk egy szerencsétlen véletlennek köszönhetően a tervezettnél korábban, az elsők között szemlélheti meg, hogyan is fest világunk a nagy esemény után. A bunkere egy váratlan földrengés miatt beszakad, a hibernáló berendezések tönkremennek, jobb híján pedig nincs más megoldás, vissza kell térnie a felszínre. A balesetben ráadásul minden számítógép összetört, így fogalma sincsen, hogy mi várja a kapun túl, lesznek-e rajta kívül emberek kint, kap-e majd egyáltalán levegőt, vagy már az első lépései után felfalja valami űrvírustól megnőtt vérszomjas cserebogár.


A kalandok elején tipikus id Software hangulat vár ránk. Az összeomlott bunkerben alig lesz valami fényforrás, mindenhol halottak és törmelékek hevernek majd, mi pedig egy sötét és hosszú folyosón indulunk el a felszín felé. Mintha csak egy Doomot játszanánk, azonban a kapukon túl teljesen megváltozik az egész. Egy hatalmas sivatagba csöppenünk, ahol kénytelenek leszünk rájönni, hogy talán többet is pihentünk a kelleténél.


Hosszú játékórákkal később járunk, itt veszi kezdetét az a demó, melyért a világ minden tájáról érkeztek újságírók Texasba. Névtelen hősünk egy szakadt kunyhó előtt mereng bele a semmibe, a kopár kanyonok között hangosan süvít a szél, szétnézve a horizonton pedig a tanya mellett található radioaktív mocsár bizonyul az egyetlen vízforrásnak. Megfordulunk, majd szóba elegyedünk a legközelebbi, kissé furcsa külsejű, de azért bizalomgerjesztő formával, Crazy Joe-val. „Láttál már mutánst?" - kérdezi az öreg - „Olyanok, mint te, vagy én. A becsapódást sokan túlélték, azonban voltak, akik furcsán kezdtek viselkedni. Megváltoztak. Őrült egy napok voltak ezek..." Miután Joe megígértette hősünkkel, hogy azonnal futásnak ered, ha feltűnik egy mutáns, emberünk kilépett a kunyhóból, és egy közeli sziklán azonnal meg is pillantott egy ilyen bestiát. Elővett egy bumerángszerű fegyvert, becélozta vele az ocsmány szörnypofát, lendített egyet, mire az holtan esett össze a távolban.


Az ezt követő események hősünket egy Wellspring nevű sci-fi western városkába kalauzolták el, amely bár nem mutatta egy fejlett település képét, azért otthonos volt, és ha másért nem is, a főtéren található, levágott mutánsfejekkel díszített kocsmáért mindenképp megéri rendszeresen ellátogatnunk ide. Többek közt itt találkozhatunk majd a különböző mellékküldetések erejéig minket visszaváró Clayton polgármesterrel, és az itteni kivetítőn nézhetjük majd a sivatagi versenyek élő közvetítéseit, valamint a showbiznisz csúcsának számító Mutant Bash TV-t is.


A bemutató második harmadában ismét hosszú órákkal ugrott előre a játék, és egy banditák elleni küldetést szemlélhettünk meg. A The Shrouded klán az egész északi vidéket rettegésben tartja a távirányítós játékautóira szerelt bombáival, Wellspring seriffje pedig szeretne véglegesen megszabadulni tőlük, így minket kér fel, hogy szivárogjunk be a bombagyárba, és repítsük a levegőbe az egészet. A feladat elfogadása után emberünk Mick garázsa felé indult, átvette a nagyszervizen átesett buggyját, beélesítette a GPS-t, majd maga mögött hagyva a várost, célba vette a banditák székhelyét. Útközben több ellenállóba is beleütközött, a klán igazi fogadóbizottságot küldött elé, de a homokfutóra szerelt hatalmas gépfegyverek segítségével hősünk nagy nehézségek árán bár, de átverekedte magát a bűnözői hordán, és elért a végcélhoz. A gyárba azonban nem volt könnyű bejutnia, egy banditák által készített távirányítós autót kellett végigmanővereznie a szellőzőcsatornán, hogy az előszobába érve lyukat robbantson vele magának. Ezt követően lopakodós rész következett, a főszereplő egy íjat használva egyenként vadászta le a bent tartózkodó őröket, majd elvette áldozatai minden felszerelését, így biztosítva, hogy még egy jó darabig ne fogyjon ki az ammóból. Aztán komolyabb stílusra váltott, sorra tisztította meg a szobákat, volt ahol állványokra szerelt gépfegyverekkel állított csapdát az őt üldözőknek, és volt, ahol kis robotokkal tizedeltette meg az ellenfél sorait.


Az akciójelenetek alatt maga John Carmack nyújtott narrációt, aki elmondta, hogy a demó egy Xbox 360 irányítóval felvértezett PC-n fut. A kontrollernek azért van nagy szerepe, mert a konzolpiacon nagyobb sikerre számítanak, és bár számítógépen egérrel is lehet majd irányítani a játékot, azért ők a joystickokban látják az igazi erőt. Maga a végleges változat amúgy Playstation 3-ra egy Blu-ray lemezen, PC-re, Xbox 360-ra és Macintoshra pedig két DL-DVD diszken fog megjelenni. Az egyes platformok között nem lesz nagy eltérés, számítógépen nagyobb felbontás és több anti-aliasing érhető majd el, a konzolos verziók viszont ugyanolyanok lesznek, ezeknél egyedül a fejlesztés módja különbözik csak. A Microsoft masinájával könnyebb a munka, míg a Sony gépe erősebb, így többet ki lehetne vele hozni a játékból – állítja a programozóguru.


A gyárszabotázs és a kis verbális kiegészítő után bemutatásra került a játék autóversenyes része is. A lövöldözés ugyanis nem az egyetlen elfoglaltság ebben a világban, ha az emberek éppen nem mutánsokkal harcolnak, és nem is a kocsmában nézik a tévét, akkor kedvenc hobbijuknak, a dűneversenyzésnek hódolnak. A demóban egy három körös futam indult éppen a déli autópályán, láthattunk mindenféle hasznos powerupot, és amellett hogy a buckalakók folyamatosan lövöldöztek a versenyzőkre, ők maguk is mindenféle fegyverrel, és egyéb gyilkos eszközökkel próbálták megakadályozni az előzéseket.


A prezentáció utolsó perceiben láthattuk magának a Monster Bash TV-nek a stúdióját is, ahol a műsor producere, JK Stiles köszöntötte a karakterünket. A nagyfőnök egy monitorokkal körbefalazott, számítógépekkel teli technikai szoba közepén elhelyezett fotel-WC-n csücsült, nyilván olyan sok dolgot vállalt, hogy már rötyire sincs ideje kimenni a forgatások alatt. Kőkemény üzletember volt, azonnal a lényegre is tért: „Neked pénz kell, nekem egy versenyző. A játék könnyű. Belépsz a kis arénámba, és már forog is a kamera. A szabályok egyszerűek. Vagy ölsz, vagy téged ölnek meg. Éld túl a mutánsok támadását, csinálj egy ütős showt, és megkapod a jussodat. A legkönnyebb pénzszerzési mód a vidéken. Benne vagy?"


A többit gondolom el tudjátok képzelni. A párbeszéd után nem sokkal kezdetét vette a hisztéria, mindenféle vidámparki díszletek között kellett tízesével kaszabolni a szörnyeket, óriási robotgorillák és vadul csilingelő félkarú rablók tarkították a csonkításhullámot, fröcsögött a vér, repkedtek a végtagok, a szörnyek meg csak úgy özönlöttek az ajtók mögül, hangos sikítással adva tudtunkra, hogy éhesek, és készek bármit megtenni egy kis emberhúsért. Még most is beleborzongok, és mindezt hamarosan otthon is átélhetjük!

Cikkünk az augusztusi GameInformer előzetese nyomán készült.

Kapcsolódó cikkek

290.
290.
Daks
323: rosszul emlékszel.

325: koszonom a visszajelzest :)
289.
289.
Alohamate
Tehát azonnal ott volt a forrás. Aha. Ám legyen. Akkor már csak azt az újságírói trükköt magyarázd meg, hogy miért is többes szám első személyben van írva a cikk, amikor más szerző tollából származó cikk pdf-jeiet/képei alapján írtad?



Nem gáz, de ha lehet, akkor tartózkodjatok az ilyen sunyi próbálkozásoktól, mert cseppet sem tesz jót az oldal hírnevének. Lehet rivalizálni, de azt ne ilyen módon tegyétek. Hab a tortán, hogy a GSO-n ott vagytok a partnerek között. Gratulálok! :S
287.
287.
Zoli_47
Jó Daks, te is maradj csöndeben, mert amikor megjelent, én elolvastam, és még nem volt ott, hogy kitől származik, szóval nem kell pattogni, a megoldás egyszerű, nem kell a GS től cikket lopkodni, és nincs balhé.
286.
286.
Daks
azonnal volt forrás, légyszíves ne hirdess hamis infókat.
285.
285.
Alohamate
a szabadon hozzáférhető információval csak egy probléma van...



"az id Software a Doom 4 fejlesztésének is helyt adó mesquitei központjában, Texasban mutatta be nekünk a legújabb beteges találmányát."



mármint a Game Informer munkatársainak

és érdekes módon a forrást jelölő szöveg is csak később került bele a cikkbe

szóval most inkább jobb, ha a GK meghúzza magát és nem kezd el visszatámadni a GS irányába...
284.
284.
Zoli_47
Tök jó hogy törölték a hozzászólásaim.
283.
283.
megalonagyix
ehh. Ne haragudj, GS júzer, de ez a GameInformer írása alapján készült.
282.
282.
Enolagay
egyszerűen csak fáj nekik, hogy a nagy exklúzív anyaguk sokkal előbb megjelent az interneten mint a lapjuk.



az informacio pedig szabad, az interneten szabadon hozzáférhető.
281.
281.
Gael
Daks,a GSO-n azt allitjak,hogy te loptad a cikkedet.Legalabb is az alapjaul szolgalo infokat.
280.
280.
peterpal7
A GK fejleszti, adja ki és táblajáték lesz XD a képek is királyak :D
279.
279.
megalonagyix
nekem a cikk képén lévő fasziról a Gears of Waros Dom jut eszembe
277.
277.
Guppi
a képgaléria elég lol. milyen élethű lesz. XDXD
276.
276.
simon 555
mivan it??olvastam vissza néhány hsz-t:)

milyen bejelentés?milyen képek mondjatok már valamit lemaradtam valamirol?????
275.
275.
Chavez
300 hsz? mi volt itt? gopndolom a 99%-a mind spam. el se olvasom :D
274.
274.
megalonagyix
309# hát mert ez a cikk úgy volt hirdetva hoyg Hamarosan..
273.
273.
ACDC 4ever
am a kommentözön elején milyen titokról beszéltetek? :D
272.
272.
daneelolivaw
ilyen számolási módszerrel általában mindig ugyanazok az eredmények jönnek ki,pl 10-20 között mindig 9, 20-30 között mindig 18, 30-40 között mindig 27, stb. ezeket a számokat ugyanazzal a szimbólummal látják el, és kész is. köszi a gratulációt :D
271.
271.
ACDC 4ever
a 400.-adik már én leszek xD
270.
270.
Fr33K
na még írjunk gyorsan 399 hsz-t!
269.
269.
Crysisman
266.
266.
ACDC 4ever
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...