STALKER: Call of Pripyat

Link másolása
Több mint nyolc évvel ezelőtt kezdődött az akkor még Oblivion Lostként ismert játék fejlesztése. Telt-múlt az idő, pár kolléga kivált a csapatból, a játék meg csak egyre jobban tért el az eredeti időutazásos tárgytól. 2007 márciusában viszont végre elérkezett az idő, és megjelent a STALKER: Shadow of Chernobyl, majd nem sokkal utána a Clear Sky is tiszteletét tette, most pedig egy újabb kiegészítőt köszönthetünk, ami a Call of Pripyat névre hallgat.
A STALKER: Call of Pripyat a Shadow of Chernobyl (mostantól csak SHOC) történései után fog játszódni, mikor is egy ukrán ügynök személyében kell a Zóna közepébe furakodnunk. A SHOC eseményei úgy végződtek, hogy Strelok kénytelen volt elpusztítani a C-öntudatot, hogy mindenkorra véget vethessen a borzalomnak, amit maga a Zóna képezett. De valami balul sült el, mivel a Zóna úgy tűnik megmaradt, és tovább szedte áldozatait.


A kormány látta a nyílt utat az atomerőmű felé, és belekezdett egy nagyszabású akcióba, ami a "Fairway" kódnevet kapta. Helikopterek pásztázzák végig a terepet anomáliákat keresve, hogy aztán a felderített területet térképre vethessék, majd annak segítségével a földi csapatok tájékozódhassanak a halálos útvesztőkben. A sok intézkedés ellenére a küldetés kudarcba fullad. A helikopterek titokzatos módon lezuhannak, egy túlélője sincs a balesetnek. Hogy több információt gyűjtsön a baleset okáról, az ukrán kormány egy ügynököt küld be a Zónába, hogy kiderítse a tragédia pontos mikénjét.


Az ügynök Alexander Degtyarev, akit mi fogunk alakítani a történet során. Sok minden változott az utóbbi kalandunk óta, az első és legszembetűnőbb dolog pedig a kezelőfelület új külseje lesz, amit a készítők megpróbáltak minél modernebbnek ábrázolni. PDA térképünk ezúttal nem négyszög, hanem kör alakú lesz, aminek oldalára felkerült a zajmérő is, ami eddig a képernyő bal alsó sarkában helyezkedett el. Védőöltözékünket is részletesebben felügyelhetjük ezúttal, mivel két részre lesz bontva. Külön kap helyet a védőruha és a sisak, védőmaszk, így valószínűleg több ruhához használható lesz majd a fejvédőbe beépített éjjellátó.


Fegyvereink ismét három üres helyet kapnak, ám most már nem kell három különböző fegyvertípusra hagyatkoznunk, akár három fajta gépfegyver is lehet nálunk egyszerre, így nem kell éles helyzetben egy kispisztollyal vacakolnunk. A detektorok is visszatérnek, melyek a STALKER leghasznosabb segítségei. Minél drágább egy detektor, annál pontosabban mutatja egy lelet tartózkodási helyét, melyet ismét egy anomália kellős közepéből kell majd kihalásznunk. A középpontban viszont ismét a leletek lesznek, ám most ellenfeleink is akadnak, akiknek a mi radioaktív kincseinkre fáj a foga.


A továbbfejlesztett mesterséges intelligenciának, és az A-life-nak hála a Zónát népesítő stalkerek immáron saját dolgukat végzik, nappal detektorokkal a kezükben leleteket keresnek, éjszaka pedig egy biztonságos tábor tüzének melegét élvezik, egy kis zene és alvás céljából. Bizony. Ám most már mi is fogunk tudni aludni, ami sajnálatos módon kimaradt az előző játékokból.


Ismét számos karakterrel fogunk találkozni a játék világában, akik közt ezúttal helyet kap több különleges forma is, hogy jobban kedveljék őket a játékosok. Három frakció fog visszatérni a kiegészítőben, akikkel érintkezhetünk is: Duty, Freedom és a Banditák. Sajnálatos módon semelyikhez sem fogunk tudni csatlakozni, viszont mindegyikkel kommunikálhatunk, fogadhatunk el küldetéseket tőlük, persze csak ha nem dühítettük fel őket.


A küldetésrendszert is alaposan átgondolták a fejlesztők, egy rendszer által generált feladat sem lesz az egész játékban, mindegyik küldetést külön írják, tervezik meg, véget vetve a monoton, és sokszor ismétlődő misszióknak. De a legnagyobb újítás ezen a téren a szabadság lesz. Most nem lesz senki aki parancsolgasson nekünk, egy feladattal kezdjük a játékot: találjuk meg a lezuhant helikoptereket. Az már csak is rajtunk múlik hogy hogyan jutunk el odáig, hogy hogyan kezdjük el utunkat. Úgy hét órára becsülik a játék fő küldetési vonalát, míg a mellékküldetések és egyebek teljesítése még plusz 20-30 órába telhet, attól függően mennyit bóklászunk a tájat csodálva. Persze a kisebb szívességeket nyugodtan teljesíthetjük a játék befejezése után is, mivel a Call of Pripyat egy freeplay módot is tartalmazni fog, aminek hála a fő történeti szál lezárása után is tovább bóklászhatunk a világban.


A fent említett megújult A-life rendszernek hála a mutánsok is még inkább realisztikusabb viselkedést fognak produkálni, alkalmazkodnak a napszakokhoz, és sokkal mozgékonyabbak lesznek, így meg kell tanulnunk túljárni az eszükön. Minden eddig megismert mutánssal találkozni fogunk a játék során, igaz kissé élethűbb viselkedéssel. Az istállóban pedig két új szörny is helyet kap, név szerint a Burer és a Chimera. Mindkét monszternek meglesz a maga különleges képessége, és területe: míg a Chimera nappal nem fog nagy veszélyt jelenteni a játékosra, addig éjjel, míg aktív, egy ügyes vadászként fogja becserkészni prédáját. Továbbá azt is megemlítették, hogy a Zóna legfélelmetesebb szüleményei, a kitörések most valóban befolyásolni fogják cselekményeket, bár több szót nem ejtettek eme újításról.


A Zóna, mint megszokhattuk, ismét hatalmas bejárható területekkel fog kínálkozni. Eddig öt bejelentett helyszínről tudni: Jupiter,egy elhagyatott gyári terület, Darkwater, egy mocsaras-erdős lápvidék, a Kopachi nevű kis falucska, a Yanov pályaudvar, és persze maga a híres szellemváros, Pripyat. Sajnos viszont a régebbi területek közül már egy sem fog szerepelni a Call of Pripyatban. A játék nagyobb részét a felszínen fogjuk tölteni, lesznek földalatti barlangok, és összekötő szintek is egyaránt, viszont ezek kevesebb mint öt százalékát fogják kitenni az anyagnak.


A program grafikai motorja is kapott egy kis tuningot, immáron a GSC Game Worlds saját bejáratú X-Ray Engine 1.6-os verziószámú engine-je fog dübörögni a játék alatt, ami biztosan rejteget pár új dolgot. Tehát sok újításra számíthatunk, és reméljük nem okoz majd csalódást a STALKER: Call of Pripyat, minek megjelenése idén ősszel esedékes.

Kapcsolódó cikkek

16.
16.
Berencsit
Már játszottam vele igaz, hogy már egy jó ideje kapni a boltokban de nagyon jó játék.
15.
15.
Dcrysis02
15: Egy kizárólag PC exkluzív, nem mindenkinek megfelelő játéknál ne is várj több kommentet. Csak ha kizárólag PC játékokkal foglalkozik az oldal ami közzéteszi a cikket.

Egy multiplatform játéknál több komment van, mert nagyobb réteget érint az a játék. Én mindenesetre meg vagyok elégedve a hozzálszólásokkal. :)
14.
14.
pier33
13.
13.
pier33
nekem alaapból nem tetszik a S.T.A.L.K.E.R de ez most úgy jónak nézki..................
12.
12.
Kyuubi
11.
11.
10.
10.
Dcrysis02
No mi vár itthon rám egy hosszú nap után? Ez. :)

Köszönöm Daksnak hogy lehetővé tette ezt számomra.

És köszönöm mindenkinek szép szavakat. :)
8.
8.
GammaShock
Nagyon jó cikk lett, gratulálok! És természetesen nagyon várom már ezt a Stalker részt, mert ahogy olvastam rengeteg sok jó újítás lesz benne! :)
7.
7.
megalonagyix
jó cikk, viszont a videó nem megy nekem :(
6.
6.
Giga0509
5:jaaaa,csak a cikk fölött a cím végén nincs ott hogy előzetes,azt hittem teszt :D
5.
5.
Ghost
4: Mert előzetes :)



Jó kis cikk lett, gratulálok.
4.
4.
Giga0509
Grat,Dcrysis.Pontszám miért nincs?
3.
3.
Ca$h
Jó kis cikk lett, grat hozzá! ;)
2.
2.
Batri
Dcry grat a cikkhez^^



ui: a vidi nem műxik
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...