Motorstorm: Arctic Edge

  • Írta: Ca$h
  • 2009. október 17.
Link másolása
A mélyen öblös férfihang vészjósló, sokat mondó hanglejtésben ismerteti velünk a fagyos és életveszélyes sarkvidéki körülményeket, miközben az ismerősen csengő ősi afrikai motívumok ismételten egyre hangosabbak és hangosabbak lesznek. Meghódítottuk a szomjas sivatagot, az élettől burjánzó őserdőt, eljött hát az ideje, hogy a halállal kecsegtető havas tájakon is próbára tegyük ügyességünket. Igen-igen, ez a Motorstorm Arctic Edge, PS2-re és PSP-re!
A Motorstorm mindig is a PS3 egyik védjegye volt, régóta vártuk, párszor át is vertek minket a fejlesztések alatt, de a végeredmény azért nem okozott csalódást senkinek. A Burnout hangulatát idéző, mégis egyedi stílusjegyekkel rendelkező őrült versenyzés, döbbenetes grafikájával és adrenalint pumpáló játékmenetével egyike lett a leghíresebb playstationös gammáknak. Tavaly jelent meg a második része, mely szerény véleményem szerint sokkal jobban sikerült mint elődje és ezúttal egy olyan lépést tettek a fejlesztők, amire senki sem számított. Egy teljesen új rész, csak a PS2 és PSP tulajoknak.


A PSPGO megjelenésével egyértelműen második aranykorát éli mindenki imádott kézikonzolja, hiszen a közeljövőben olyan nagy címekre
Alaszka
A játéknak otthont adó Alaszka az Amerikai Egyesült Államok 49. tagállama, fővárosa Juneau, és 1717854 km²-en terül el. Az állam neve az Alyeska szóból származik, aminek jelentése nagy ország, illetve szárazföld.
számíthatunk, mint az ezer éve beharangozott majd végül csak elkészült Gran Turismo, jövő hónapban várható az ugyancsak egyedi történetvonallal kecsegtető Assassins Creed Bloodlines és a közkedvelt LittleBigPlanet is. Utóbbiakról ugyan fogalmam sincsen, hogyan lesznek képesek átültetni a korlátozott képességekkel rendelkező mini konzolba, de izgatottan és nagy bizalommal várjuk őket, remélem ti is.


Mint ahogyan azt korábban már írtam és ahogy a játék nevében is cselesen el van rejtve, ezúttal a sarkvidéki fagyos hegyek és azok életveszélyes környékein élhetjük át azt a bizonyos motorvihart, amit mindenki annyira szeret. Természetesen az első kérdésem nekem is az volt, hogy mégis hogyan akarják ezt átültetni PSP-re, mikor a Motorstorm játékok első és legfontosabb jellemzője mindig is a lélegzetelállítóan gyönyörű grafika volt. Kérem szépen ezt a problémát nagyon szépen sikerült megoldani, egy kicsit pixeles lett a látvány, de egyértelműen lehet látni, hogy ez bizony az a játék amit idáig megszoktunk. A HD-nak éppenséggel nem nevezhető felbontás miatt az egyetlen probléma csak az lesz, hogy az eddig is nehezen felfogható, szerteszét ágazó, hatalmas szabadságot ígérő pályákon gyakran elő fog fordulni, hogy egyszerűen nem látjuk merre kell vagy lehet kanyarodnunk. Ez a gond rögtön meg fog szűnni miután megismertük a pályákat és ezek után már nem is marad más, mint a jobbnál jobb rövidítések és ugratók kihasználása, csak ahogyan szoktuk.


A másik fontos dolog ugyebár a fizika. A korábbi két résznél félelmetesen élethű törvényszerűségek szerint írták meg a motort és félő volt, hogy ez itt eléggé lehetetlennek tűnik. Mindenki megnyugtatására közlöm, hogy bizony ezt is nagyon
Orosz-Amerika
Alaszka a krími háborúig orosz fennhatóság alá tartozott, azonban 1867. március március 30-án az Egyesült Államok egyszerűen megvásárolta azt 7,2 millió dollárnyi aranyért. Az első amerikai zászló felhúzását máig ünneplik Alaska Day néven.
szépen megoldották a kölkök. A nehezebb verdák nehezebbek, a könnyűek könnyebbek, ha a könnyű a nehéznek csapódik abból csúnya dolgok tudnak kisülni. Természetesen a törések és a klasszikus ragdoll effekt nem olyan profi, mint amit megszoktunk, de ez szerintem senkit sem fog zavarni. Ami viszont eléggé gáz az az általam csak habcsók effektusnak nevezett jelenség, ami legfőképpen a levegőben való repülés közben szokott jelentkezni, vagy akkor amikor rövideket ugratunk. Sajnos ilyenkor a jármű teljesen elveszíti a súlyát és olyan érzésünk lesz, mintha habcsókból lennénk és még egy kósza szellő is képes lenne minket lefújni a pályáról. Ennek elkerülése végett ne a kezelőorvosunkhoz és a gyógyszerészünkhöz forduljunk, hanem igyekezzünk semminek se nekimenni lebegő állapotban.


Rengeteg összeszedhető extrával, optikailag tuningolható járművekkel és többjátékos lehetőséggel fogunk találkozni, amire panasz csak akkor fog esni, amikor megpróbálnánk wifin keresztül osztani némi észt. Sajnálatos módon a gamma online része rendkívül döcögős és szinte lehetetlen összehozni egy meccset, de szerencsére csak egyelőre, mert a készítők már dolgoznak a hiba kijavításán. Tekintettel arra, hogy a Pacific Rift megjelenése után is hasonló gondjaink akadtak, ez szerintem már mindenki számára egy megszokott élményként jelentkezik. Viszont ott van nekünk a remek hat játékos ad-hoc mód, főleg azoknak, akiknek van is ennyi PSP-s cimborája. Nekik üzenem hogy rock 'n roll, imádni fogjátok!


Ahogyan azt már megszokhattuk, az irányítás, a rengeteg jármű, a zseniálisan őrült muzsikák, a döbbenetesen szép és változatos pályák, melyek mindig rejtegetnek
Miért éppen Alaszka?
A leghíresebb Alaszkában játszódó film a CBS Miért éppen Alaszka? (Northern Exposure) című sorozata, mely a New Yorkból érkezett zsidó orvos, Dr. Joel Fleischman kalandjait meséli el.
valami meglepetést az ember számára, mind-mind vissza fognak köszönni a nagytestvérre kiadott változatokból. Egyértelműen érezni fogjuk, hogy pár apróbb hibától eltekintve ez bizony valóban egy Motorstorm és tényleg frankón sikerült megoldani a konverziót. Gratula a készítőknek, remélem legközelebb még ennél is profibb munkát fognak végezni, mert sajnos a kampányra bizony könnyen rá lehet unni, még akkor is ha megpróbáltak belerakni pár olyan menüpontot is mint mondjuk a mindenki által gyűlölt Time-Attack.


Mindezek ellenére egy erős jót megérdemel ez a remek kis játék, főleg azok lesznek megelégedve vele, akik rendelkeznek egy kisebb PSP-s közösséggel és nap mint nap össze tudják majd mérni tudásukat egymással.

Memóriakártya: 192+KB
Wireless Kompatibilis: Igen
Game Share: Nem
Wireless Network: Igen
PSP Danger: * *

23.
23.
Ca$h
Jó lenne már jaja... :)))
22.
22.
InGen
#20 Ca$h: Lassan talán kijavítjuk :D
21.
21.
Horvi14
nagyon kíváncsi vok milyen lett a játék :) PS3-ra az 1 mega 2 is megvan, a 2 vel most tolom a már a végefelé a festival mode-t. Egyszerűen gyönyörű, a zene is állat meg minden csak most a vége felé olyan erősek a botok h szokott repkedni a kontroller a menet végén :D (na jó igazából nem csak legszívesebben) a multiba meg vmiért úgyérzem h a respawn mindig az ellennek kedvez :P de amúgy nemhiszem h gondot fog jelenteni eza ,,nehéz látni a pályát,, ,igazából ez a lényege h mész amerre látsz meg úgyis meg fogod jegyezni fejből az összes mapot
20.
20.
Ca$h
Gyerekek! Gyerekek! Valóban tévedtem, nem gondoltam volna, hogy PS2-re is meg fog jelenni, de ezt már korábban is leírtam, elnézést érte!!! Inkább élvezzétek a játékot minthogy itt egymást is fikázzátok! :(((
19.
19.
szambotomi
17: de néha a honlap is tévedhet
18.
18.
Mathia$
17: ez van xD itt mindenki tud mindent látod.

Nem is tudom hogy kerültem ilyen sok "okos" emberke közé -.-
17.
17.
Slik
mennyi kötözködő majom... biztosan tudják mikre jelent meg a játék hiszen azért van a honlap is hogy ti megtudjátok tőlük :@ és én inkább nekik hinnék a leirtakról mint kis nudliknak :D
16.
16.
ngage
13: igen a ps2-ön szebb a grafika. Már a 8-as szinten tartók de még mindig nem untam meg. Még 4 verseny van vissza. :)
15.
15.
Ca$h
krizoli: igen, köszönjük szépen már rájöttünk... mindenképpen érdemes várni rá...
14.
14.
krizoli
Ezt a tesztet kicsit elírták mert nem csak psp-re jön ki hanem ps2-re is.

amúgy érdemes várjak rá?
13.
13.
Mathia$
ps2-n szebb mint psp-n nem?
12.
12.
InGen
11.
11.
simon 555
1 nem ide illo kérdés:)

lesz majd valamikor Brutal Legend teszt?:D
10.
10.
Ca$h
EmThor: izlések és pofonok, kinek pap kinek a papné... soroljak még ilyen bölcsességeket?



szambotomi: köszönjük az infót!
9.
9.
szambotomi
7: szerintem akárhogy írtam volna, kioktatásnak fogtátok volna fel, de megpróbálom leírni úgy, h senkit sem oktassak ki: ez a játék megjelent ps2-re is

remélem, így már jobb :)
8.
8.
EmThor
Hány versenyt nyomtál le? 4. fokozattól eléggé kemény kezd lenni és ez nem csak az én véleményem.



"A kissé pixeles grafika miatt néha nem látjuk az utat"

ez marhaság, egyik legszebb játék psp-n, tévén játszva is



"Viszonylag hamar rá lehet unni a kampányra"

miért miről szóljon egy versenyzős játék, közben minijátékokról?



"Döcögős online móka"

ment elsőre... simán 8-9 pont
7.
7.
InGen
Ha segíteni szeretnél, legközelebb egy kicsit kevésbé kioktató hangnemben.



Nem te hugyoztad a Golf-áramot kiscsávó, térj már észhez.
6.
6.
Daks
Nem tudom mi volt, de ha torolte egy moderator, akkor lehet a stilusa miatt, vagy mert csunya szavak voltak benne. Nem kezdek nyomozni, ird le ujra ha tenyleg segito szandeku volt, de rendesen am :)
5.
5.
szambotomi
ti itt unalomból törlitek a hsz-eket? nektek akartam segíteni...
2.
2.
Daks
Psp gran turismo teszt is jön napokon belül hála Cash atyánknak!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...