MSI GX623 gamer notebook

  • Írta: InGen
  • 2009. december 26.
Link másolása
Nagy hírverés közepette tért vissza a porondra az MSI gamer-laptop vonalának legújabb képviselője, a GX623. Szeretünk játszani és szeretjük a laptopokat is, de a két dolog az én könyvemben valamiért sosem fért el egy mondatban. Egészen mostanáig.
Mik szoktak lenni az alapvető problémák egy játékosoknak szánt hordozható masinával? Nos, általában kell rájuk egy viszonylag nagy kijelző, hogy azért észrevedd, ki lőtt hátba Unreal Tournamentben –ezért már alapból nem lehetnek túl kicsik. A hardvert és az ahhoz szükséges hűtést és egyéb alkatrészeket sem spórolják ki belőle, úgyhogy túlzottan könnyű sem lesz a holmi. Ezzel persze erősen csorbul a laptopok két fő vonzereje, a kis méret és a hordozhatóság. A különbség jelen esetben csak annyi, hogy ezt a gépet egyáltalán nem klasszikus értelemben vett hordozható számítógépként fogjuk használni, s erre rá kell jönnie mindenkinek, aki egy ilyet szeretne vásárolni. Ez egy teljesen más kategória, s erre igazán csak pár nap nyúzás után jöttem rá.
 

A csomagolás megbontása után elénk tárul a csodásan kivitelezett masina, melyen elsőre valószínűleg azt fogjuk észrevenni, hogy a teljes burkolata kiváló minőségű alumíniumból készült a szokásos műanyag helyett. Amikor a tesztelés végeztével visszavittem a gépet a HWSW szerkesztőségbe, drága Renwick kolléga letámadott néhány gyorskérdéssel, amikre persze abszolút nem voltam felkészülve. Úgyhogy valószínűleg kőkemény idiótának tűnhettem, amikor a „Miért jó, hogy alumíniumból van?” kérdésre valami olyasmit feleltem, hogy „Mert jó nehéz, érzed, hogy van benne anyag!”. Erre persze érkezett a következő jogos kérdés: „Egy laptopnál szempont az, hogy nehéz legyen?”.
 

Azóta is rágódok a témán, és igazság szerint még mindig nem tudtam semmi olyan érvvel előállni, ami egy hangyányit több logikát vonultatna fel, mint egy bármilyen Volvo beépített GPS rendszere. Mert lássuk be, ha az otthoni számítógépedet váltod ki egy MSI gamer laptoppal, akkor nem sűrűn fogod mozgatni, legfeljebb csak házon belül, így semmi nem indokolja a nehezebb és drágább alumínium burkolatot. Ha pedig azért veszed meg, hogy esetleg LAN-partykra hordozd, nos, az sem tartogat magában túl sok veszélyt. Berámolod a dobozába, bedobod a kocsiba, a helyszínen pedig kiveszed. Ráadásul lássuk be, Magyarországon közel sem mennek annyira a LAN-ok, hogy ezért túl sokan szeretnének külön gépet tartani. Külföldön persze annál inkább, hiszen például a Svédországban tartott neves nemzetközi móka, a Dreamhack is megköveteli, hogy saját masinával érkezz, ők nem biztosítanak számodra több technikát egy kis áramnál meg egy hálókábelnél.
 

Viszont ahol a logika és az észérv nem működik, ott az érzelmeknek kell megoldásul szolgálnia. S ha így nézzük, akkor az MSI GX623 abszolút sikert aratott mindenkinél, aki csak látta a tesztidőszak során. Először is a GK Rádió egyik adása alatt vettük szemügyre a kicsikét, ahol Daks és Wask is teljesen oda meg vissza volt tőle. Tapogattuk, hogy mennyire jó érzés az alumínium burkolatot fogdosni, megkocogtattuk, megnézegettük minden oldalról, megnyomkodtuk és teljesen el voltunk ájulva a félelmetesen jó minőségérzettől. Egyszerűen jobban érzem magam attól, ha egy ilyen gépért leszurkolok nem kevés pénzt, hogy nem csak beolvasztották a kínaiak használt vécédeszkáját és kiöntötték belőle a laptopom burkolatát, hanem igenis megdolgoztak vele, s egy ellenállóbb, szebb anyagból hozták létre ezt a tartósabb, elegánsabb testet, aminek a külseje ráadásul fémszálas, így még látványosabban fest.
 

Furcsa módon ez az igényes külső mindenkiben nyomot hagyott, sokkal jobban, mint a múlt hónapban tesztelt Alienware PC. Utóbbi belülről igazi mestermunka, de a külső burkolatot ellepő borzalmas műanyagtengert látva azért húztuk a szánkat. A GX623 játékgép jellegét tovább erősíti a billentyűzet is, ami szintén kiváló minőségű, a gombok megfelelően szélesek ahhoz, hogy a gyors nyomogatás közben ne tévedjenek el róluk az ujjaink, ráadásul a WASD-re is felragasztották a nyilakat. Ezen kívül talán említésre méltó a rendes méretű, független numerikus pad, illetve a klaviatúra felett elhelyezkedő érintőgombos vezérlő részleg is. Utóbbi ismét egy külön szám, ugyanis a köré épített keret úgy néz ki, s kicsit a tapintása is olyan, mintha az új szuper-sportkocsikhoz hasonlóan karbonszövetből készült volna. Ezen belül foglal helyet a látványos, megvilágított belső keret és a laptop különböző extra funkcióit vezérlő gombsor, melyeket elég olyan finomat megérintenünk, mintha egy maximumon pörgő Stihl-fűrészhez próbálnánk hozzáérni. Újabb pont a minőségérzetnek.
 

Ezen vezérlő részlegen belül helyet kapott két nagyobb, látványosabb gomb is, melyek közül egyiken az ECO felirat áll, és segítségével különböző energiatakarékossági sémák közül választhatunk, ami minket abszolút nem érdekel. A másik viszont annál inkább érdekel, ezen ugyanis a nagydarab TURBO szócska csábítja ujjunkat, ami gyakorlatilag egy szimpla, egygombos processzor tuningot takar. Csak akkor működik, ha a gép a hálózati áramról megy, s egy picit feljebb tekeri a Core 2 Duo órajeleit. Csodát azért nem kell várni tőle, inkább csak látványosságnak jó, meg a hangulat kedvéért, de igazából semmi értelme. Nyugodtan működhetne a proci alapból az emelt órajeleken amint bedugtuk a töltőt. Ráadásul a GX623 az esetek 99%-ában GPU limitált, ami azt jelenti, hogy hiába hajtjuk meg a CPU-t a turbó nyomogatásával, általában semmi hatást nem érünk el vele. S ezzel rá is térhetünk a dolog hardveres oldalára.
 

A GX623-ban az előbb említett Centrino 2 processzoron (ami lényegében egy mobil technológiás boszorkányságokkal megspékelt Core 2 Duo) kívül 4 gigabájt rendszermemória teljesít szolgálatot, a grafikáért pedig egy ATi Mobility Radeon HD4670 felel, saját, különálló 512Mb GDDR3 video RAM-mal. A képernyő egy 15.4”-es szélesvásznú LCD, aminek a legérdekesebb tulajdonsága, hogy körülbelül a 20”-22” körüli monitorokra jellemző natív felbontáson üzemel, konkrétan 1680x1050-ben. Ez egyfelől tűéles és félelmetesen gyönyörű képminőséget eredményez, másfelől viszont alaposan –talán kissé szükségtelenül is- megdolgoztatja szegény Radeon HD4670-et. Ezeken kívül mindent megtalálunk a gépen, amit egy hasonló, modern laptoptól csak elvárhatunk. Dolby 7.1-es analóg és digitális hangkimenetek, E-SATA és HDMI csatlakozó, 2 megapixeles webkamera és 802.11 b/g/n WI-FI és bluetooth vezeték nélküli technikák teszik egésszé a GX623-at.
 

Azt hiszem, a specifikációból mindenki láthatja, nem kell a legdurvább asztali gépeket megszégyenítő teljesítményt várni a kicsikétől, de azért annyira vissza sem kell fognunk magunkat a grafikai beállítások turkászása közben. A legtöbb mai játék gond nélkül futott rajta maximumon, vagy ahhoz közeli szinten, s habár a látványjavítók -főleg az AA túlzott használata- azért már képes megfektetni a masinát, ez még így is több mint kiváló eredmény.


Minket meggyőzött az MSI GX623. Egészen különlegesen néz ki, minden téren nagyon jó minőségű és öröm használni. Igazi szívfájdalom volt megválni tőle, nagyon fog hiányozni. Persze nem olcsó, de cserébe olyan hangulatot ad, mint amikor veszel egy Aston Martint, leparkolod a kertben, majd egész nap lesed a házból és alig várod, hogy megint menni kelljen valahova és beleülhess. A GX623 akkor is örömet okoz, ha csak nézegeted, s akkor is, ha játszol rajta. Korábban még csak el sem gondolkodtam volna azon, hogy az asztali gépemet egy laptopra cseréljem. Úgy éreztem, minek egyek krémest, mikor egy adag marhapörkölttől jobban jól lakok. Az a helyzet, hogy közben megkívántam a krémest.


Dragon Age: Origins – 1680x1050, very high, AA ki
Heroes of Newerth – 1680x1050, minden high, AA ki, 4xAF
Left 4 Dead 2 – 1680x1050, minden maximum, AA ki, 4xAF
Order of War – 1680x1050, minden maximum, AA ki, AF ki
Need for Sped: Shift – 1680x1050, minden maximum, AA ki, AF ki

Ugrás a galériához

Kapcsolódó cikkek

48.
48.
hedzsooo
47.
47.
oroszmtb
cööö..msi notebook?!..

nekem egy korábbi verziója van meg..elégedett voltam vele kb 1 hónapig amíg tönkre nem ment és a "tisztelt" albacomp aki a magyarországi garanciális szervize az említette gépnek..szóval a zsír új gépemet sz**rá karcolva küldték vissza 3 hét után és egy bios frissitéssel elintézték:D..persze továbbra sem működött magától kikapcsolgatott..és volt ,hogy napokig nem lehetett bekapcsolni..aztán egyszer csak az éjszak közepán magától bekapcsolt... megint elküldük..megint egy bios frissült rajta...

az említett szervizben pedig hülyének néztek amikor harmadszorra küldtem fel..mert náluk nem produkálta a hibát..sok ezer forintomba került a fel-le szállítása a gépnek..

a vége az lett ,hogy csináltam egy videót és feltöltöttem ,hogy lássák nem és vagyok a balfék...nagykegyesen kicserélték az alaplapot egy utángyártottra...

a végére lett egy agyonkarcolt fél éves msi laptopom ,ami 3 hónapot volt a szerizben.. és a utángyártott alkatrésszel a gyomrában..

szóval msit nem vegyetek..főleg amig az albacompos dilettáns csöcselék a garanciális szerviz!



45.
45.
NECROSMOKE
Rég látalak már kabuto itt a GK!!!vagy lehet,hogy én vagyok lemaradva,de ez van...:)
44.
44.
KaBuTo
Ott a pont, vége. The End, Zárható.
43.
43.
hedzsooo
Pontosan. Ott, a pont. En mar nem is folytatom, mert a lenyeget osszefoglaltuk azt hiszem.
42.
42.
Zoli_47
JÓ lenne ez, csak nem több mint 200 ezer jó Magyar Forintért. Ennyi pénzből már én egy olyan bivaly PC-t rakok össze, amit biztos hogy nem kell 2-3 évig fejleszteni!:D:D
41.
41.
hedzsooo
Jah, hat ez eleg undorito, h ha 1 nagyobb marka igy probal + tobbet nyereszkedni, h pofatlan arakon adnak el dolgokat, amik teljesitmeny (es sokszor minoseg) tekinteteben is szinte tokre ugyanazt tudja, mint 1 kevesbe ismert marka joval olcsobb termeke. ;)



U.i.: A lentebb emlitett laptopomhoz kb. 70ezer Ft olcsobban hozza lehet jutni, mint a cikkben talizhato MSI-hez, ami eleg durva, mert ez az MSI egyaltalan nem jobb szerintem 70ezer Ft-tal. Persze, aki teheti vegye + az MSI-t, + az 500ezer Ft-os laptopot, DE szerintem sokan orulnek Magyarorszagon, ha telik 1asztali vasra, amin elfut par jatek, nem hogy + jatekra valo laptopra, tobb szazezer Ft-ert....bizony lassan itthon mar "KREMESre" sem futja sokaknak, ez a RIDEG VALOSAG. Talan en vok tul negativ, DE szerintem lehetne ennel azert emberbaratibb aru laptopokat is reklamozni jatekokra. Persze lehet erdekesseg keppen mereg dragakat is, de csak 1kisebb cikkben tennem, fo cikkben, pedig olyan laptopokrol irnek, ami 1 atlag magyar ember szamara is elerheto, nemi sporolassal. ;)
40.
40.
laccc17
semmivel nem tudnak többet a macbookok meg a másik h ennyi pénzért inkább ien gépet veszek és nem 14"-os macbookot...
39.
39.
InGen
#39: Mert az Apple egy prémium márka, ahogy a Sony is. Akkor veszik jobban, ha drágább (általában).
38.
38.
Adamoooo77
Ennyi pénzért, ahhoz képest hogy az apple laptopok mennyibe kerülnek, nagyon megéri. Egyébként valaki megtudja nekem mondani miért kerülnek a Macbook-ok annyiba amennyibe?
37.
37.
KaBuTo
Azt hallottam jó pár helyen, hogy a gamer notebookok hamarabb beadják a taccsot, mint a normális, munkára használható notebookok.

Ebben van valami ? Csak mert notebookot szeretnék venni, de pont olyat, ami éppen hogy játékosoknak van kifejlesztve, de azért szeretném ha a gamer notebookom megélné legalább a 2 évet :D
36.
36.
Adamoooo77
Hát igen, néha jól esik egy kis krémes az embernek. :P
35.
35.
ThomasKoller
Mondjuk fura lett volna a cikk címe:D Játékra is elmegy gép:D

Amugy pl. AutoCad futtatására pont tökéletes... pedig annak rendesen kell gép, hogy jol fusson!
34.
34.
ThomasKoller
Hát nekem ASUSból van hasonló gépem ,egyedüli különbség, hogy jobban néz sztem ki és HD4670 helyett 4570 van benne.... De télleg egész jó játékra, de messze nem mondanám se az enyémet, sem ezt az MSI gamer laptopnak :D Ez csak egy elég jó laptop...de messze nem gamer XD

ASUSnak olyan modelljei vannak, amik messze verik ezt a gépet... És 300környékén kezdődnek!! Na azokra esetleg lehet mondani, hogy gamer laptop! Ez csak simán egy már játékra is (egész jó) gép!
33.
33.
radko1010
32.
32.
hedzsooo
Biztos aranyosak ezek az MSI-laptopok, DE az arat gondolom direkt nem irtad, pocok dragak lehetnek(Ezt a cikk irojanak szantam.).

En szemely szerint ACER-eket merem ajanlani. 2ot is vettem nemreg (1iket baratnomnek), amelyiket magamnak vettem kb. 2hete, nagyszeru jatekra es csak 148000Ft volt, Miskolcon, az 1ik szamtech-szakuzletben. Bovebben a konfig.: ACER-ASPIRE 5536G, es ami benne van: 15.6" LED LCD-kijelzo, AMD Athlon 64X2 proci-2.1Ghz (2magos AMD, 64bites op.-rendszereket is tamogatja), 3Gb DDR2-,memoria, ATI-HD4570(512Mb-VGA) +320Gb HDD, valamint DVD-iro. Operacios-rendszer NEM volt az arban, DE szerintem ilyen teljesitmenyu laptopert ez jo ar volt. Jatekok teren pl. a Mirror's Edge tokeletesen fut full-on, az elsimi van csak leveve 2Xszeresre, 4Xszeres helyett, minden mas effekt maxon. ;)



U.i.: Szerintem nyugodtan irhattok ACER-ekrol, jatekok teren is +alljak a helyuket, es nem utolso sorban arban verhetetlenek jelenleg szerintem.
31.
31.
X-Master
Tudom hogy ez egy laptop, de azért az a 4670-es radeon elég gyengécske játékra.A proci viszont tényleg nem olyan fontos szerintem.Én az asztali gépben még mindig a 2006-os első szériás Core 2 duo e6300-at használom tuning nélkül 1,86 ghz-en, de mellette van egy 9800gtx+ 1G és minden simán fut 1920x1200-ban.Szerintem még mindig messze az az idő amikor emberi méretű laptopon normálisan játszani lehet.
30.
30.
laccc17
az tény h extrém kis cucc , de sztem akinek jáccásra kell az ne laptopot vegyen... akármien fullos..
29.
29.
megalonagyix
kis hiba a cikkben: Need for Sped*

*speed
28.
28.
rokakoma
Én vittem is be hozzájuk hogy miért kapcsol le:P

Szerintük televolt porral amúgy nem mert mindig tisztítom...

Gyengébb játékprogramokkal is van hogy benyomom és levágja:P

Bár én mindig is az asztalihoz hasonlítottam a gépeket:D
27.
27.
coderman
Nekem nem kapcsol le a turbó magától soha. Asztalihoz hasonlitani meg természetesen értelmetlen.
26.
26.
rokakoma
Nekem is ilyen gépem van de szerintem nem olyan fasza gép amilyennek mondták :P nincs értelme a turbó gomb nak azt nem fűzték hozzá az eladók hogy csak egy bizonyos ideig kapcsol be mert magától lekapcsol...

Én már vettem 1 külső hűtőt a gépre mert így nemlehet Codozni...

Meg a töltőre is szoktam a hűtőtáskából jeget rá rakni mert kibaszott forró:D

Szemléltetem a notebookom és az asztali gépem közötti hatalmas különbséget:D

Red Faction játék Az asztalimon folyik a notebookon nem... Az MSI árúsok elfelejtették azt mondani hogy az egész gép annyit fogyaszt mint az asztali vga-ja:D de attól függetlenül jó gép... Amióta windows 7-m van azóta eltünt a Teljesítménycentrikus mód amiért zabálja az áramot meg minden és erre a turbó gombot benyomni:D Akkor a gép abbana pillanatban kinyomja:D

Én 170e ért vettem a gépet mert emelett még vettem 4 laptopot:D
25.
25.
Dagobert_bácsi
24.
24.
coderman
Hali!

Nekem ilyen van, lenne egy-két hozzáfüzni valóm.

A turbónak igenis van értelme, mert például a GTA 4 és a Left 4 dead igencsak CPU intenzív gammák, és nekem az a tapasztalatom, hogy a turbó rengeteget dob rajta, mivel alapon a 2 ghz elég kevéske. Szóval én inkább azt állítom, hogy CPU limites a masina, persze én nem a legnagyobb felbontásban játszok, mert az kicsit túl van méretezve erre a GPU-ra. A gond csak az, hogy az alacsonyabb felbontásokat úgy kellett bele hackelnem a driverbe, hogy működjön (Powerstrip nevü progival). 1440x900-ban már tényleg szépen termeli az fps-t a vga, turboval pedig a cpu limit is enyhül.

A gémer laptopok közül szerintem ennek van a legjobb ár/érték aránya, úgy volt hogy eladom, mert már itthon vagyok, de nem birok megválni tőle :D
22.
22.
NightVison
#20: Azért melegedik, mert nem ártana 2-3 havonta kifújni a prot a laposból!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...