Gran Turismo 5 Time Trial teszt

  • Írta: Ca$h
  • 2010. január 2.
Link másolása
Nem sokkal karácsony előtt napvilágra került egy új Gran Turismo 5 demó, aminek természetesen szerkesztőségünk rendkívüli módon megörült. Abban reménykedtünk, hogy végre valahára a már lassan röhej számba menő sorozatos csúsztatások után valami kézzel fogható bizonyítékot kapunk arra nézve, hogy a GT a király…
A karácsonyi őrületnek köszönhetően csak most sikerült letesztelnem, az újabb piciny ízelítő falatkáját eme legendás sorozatnak. Igen, én teszteltem le nem pedig az autós játékok királya InGen. Tekintettel arra, hogy neki nincsen otthon PS3 és tekintettel arra, hogy nehéz lett volna összehozni egy találkozót az ünnepek között. Viszont azt már jó előre megsúgom nektek, hogy a végleges verziót ő fogja írni nektek, mégpedig egy láda sör fejében, amit fizetségképpen fog majd nekem hozni.


Sajnálatos módon ez a demó sem nevezhető igazán demónak akárcsak a lassan két éve megjelent prologue. Hogy miért? Mert ez tulajdonképpen csak egy világméretű
Indy 500
Az Indianapolisi 500 mérföldes versenyt gyakran rövidítik Indianapolis 500-ra vagy éppenséggel Indy 500-ra, Amerikában viszont a legtöbben csak AZ 500-nak hívják.  A pálya mellett több mint 257.000 ülőhely van, de az állóhelyekkel együtt közel 400.000 ember nézheti egyszerre a versenyt. Ezzel tulajdonképpen a legnagyobb egyalkalmas versenynek számít a világon.
verseny, amiben a GT sorozat is szerephez jutott. De lássuk a részleteket. A csupán 200 megás demó nem tartalmaz egyebet, mint egy time trial opciót a legendás Indianapolis Motor Speedway pályán. A választható autók száma is igencsak csekély, ugyanis csak egy tuningolt illetve egy gyári kasznis Nissan 370Z-ből lehet választani. A prologue-ból már megismert és unalomig próbálgatott rengeteg menübeállításból is csak korlátozottan lehet választani, ugyanis a legtöbb opció alapból be lesz állítva nekünk és nem lehet rajtuk változtatni. Ennek a legfőbb oka az esélyegyenlőség, ugyanis ez a demó nem más, mint egy nyereményjáték a világ legjobbjai között. A nyertes ugyanis egy utat nyer az igazi Indianapolis 500-as pályához, ami valljuk be egy rajongó számára nem kis dolog.


Ez mind szép és jó és igencsak nagyvonalú dolog, de ha azt vesszük alapul, hogy az emberek többsége mondjuk magasról tesz erre a versenyre, hiszen tisztában vannak vele, hogy az ősidők óta fanatikus módon játszó hörcsögreflexekkel rendelkező GT istenekkel amúgy sem vehetik fel a versenyt. Éppen ezért az is lehet, hogy csak megörültek annak, hogy végre valahára kipróbálhatnak egy újabb demót a kritikailag csúfosan megbukó Prologue után és némi reménysugarat kapnak arra, hogy igencsak megérte ennyit várni. Na, ezek az emberek újfent csak csalódni fognak.


Hogy miért? Ássuk bele magunkat a száraz tényekbe. Az előre elmentett profi vezetési képességeket igénylő beállítások miatt csak nagyon kevesen lesznek azok, akik igazán élvezni tudják a játékot. Csak és kizárólag belső nézetben lehet vezetni, ami valljuk be igencsak élethűre sikerült és valóban visszaadja a vezetés igazi élményét, de sokan frusztrálva fogják érezni magukat emiatt –teljesen jogosan. Csak az indianapolisi pályán lehet versenyezni és csak egy fajta autóval, ami miatt nem látunk valós képet a végleges termékről. Az agyon reklámozott és forradalmian új és élethű törésmodellezést és sérülési rendszert nem igazán tudjuk szemügyre venni egy belső nézetes, egyszemélyes versenypályán, maximum csak a visszajátszásból, de abból sem teljesen.


Nem vagyok biztos benne, hogy jó döntés volt a készítőktől ennek a világméretű versenynek a megvalósítása, vagy ha az is volt, nem a GT5-öt kellett volna felhasználni erre a célra, hanem mondjuk az NFS Shiftet vagy valami másik, eleve már piacon lévő stuffot. Mert az egyszeri felhasználó mit fog leszűrni ebből az egészből? Hosszú várakozás után, a Prologue-ban elszenvedett csalódásokat csak egy újabb csalódás fogja követni, mert nem kaptunk semmilyen bizonyítékot arra nézve, hogy még mindig a GT a király. Úgy gondolom, hogy jó döntés volt, hogy én teszteltem le ezt a demót, mert én csak egy gémer vagyok, aki meg akart bizonyosodni arról, hogy ez a játék megéri majd a pénzét, s megérte ilyen sokat várni rá.


Ne felejtsük el, hogy eredetileg a GT5 lett volna az egyik első anyag, ami kijön PS3-ra. Ennek már lassan három éve és még mindig nem kaptunk semmi
Nissan 370Z
A Nissan 370Z, másnevén a Fairlady Z egy kifejezetten versenyzésre épített autó. 2008. október 29.-én jelentették be először és Los Angelesben mutatták be a „Greater LA Auto Show" keretében. A 370Z, hatodik generációs konstrukció a Z sorozatban, melyet a 350Z tett sikeressé.
bizonyítékot arra, hogy megérte ennyit várakozni. A visszajátszásokból meggyőződhetünk arról, hogy a kocsik döbbenetesen ki vannak dolgozva, akárcsak arról, hogy a belső nézet nagyon élethű. De sajnos ezzel együtt azt is látni fogjuk, hogy a környezet körülöttünk még mindig nem él, igazából még mindig csak egyfajta kivetített 2D-s feelinget sugároz magából, ami egy Forza3-hoz képest igencsak csúfosnak tűnik. Hogy a vezetési élmény döbbenetesen élethű? Igen persze, ezt már az első rész óta tudjuk. Amire mindenki vágyik, az a döbbenetes grafika és játékélmény, amit egy PS3-tól mindenki joggal elvárhatna. Persze nem akarok itt drasztikus véleményeket alkotni a végleges gammáról, amikor még mindig nem kaptunk semmi valódi képet arról, hogy milyen is lesz majd. De azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy idáig nagyon, de nagyon csúnyán elmaradt a legendásan jó Forza-sorozat mögött. Az égvilágon semmit nem tudok felhozni amellett, hogy joggal versenyezhetne az első helyért, ami pedig megilletné őt. Sajnos… és ez eléggé elkeserít engem!


Bár nem számítok fanatikus autós játékosnak, de sok olyan program volt amit nagyon szerettem és végig is toltam. De kezd az a kétségbeejtő érzésem lenni a GT5-el kapcsolatban, hogy nagyon csúnyán meg fog bukni, és nem azért mert nem jó, hanem azért mert olyan sokáig vártak vele, hogy képtelen lesz kielégíteni az elvárásokat magával szemben. Éppen ezért izgatottan és reménykedve várom már a februári vagy márciusi megjelenést, amikor is InGennel (a mesterrel) ketten leteszteljük és az ő szakértelmével és hozzáértésével szembesülve mondhatom majd ki, hogy tévedtem gyerekek, még mindig a GT a király.

Kapcsolódó cikkek

273.
273.
Tyebeca
Megint csúszik a GT5 megjelenése. TBA Pfff

Azért ez már kezd dühíteni. És még hogy a japánok precízek? Időben biztos nem!!!
272.
272.
siskanyi
Bes..rás mennyit röhögtem a kommenteken! Én is letöltöttem ezt a "demót" és be kell valjam hogy én is megrémültem,de utánna néztem és tényleg nem a GT 5 demója! Furcsa is volt hogy nem Gran Turismo 5 demo a neve,de hülye voltam hogy nem néztem utánna! A Gran Turismo Prouluge meg szerintem se volt egy nagy eresztés annak ellenére hogy a mai napig játszok vele,de azért fosnak se mondanám,mindenesetre azért nem volt olyan érzésem töle mint amikor az elsö ps2-be beraktam a Gran Turismo 3-at.
271.
271.
Banano
#313: Nem olvastam vissza..de akkor is egy VICC amit a cikkíró csinált.
270.
270.
mnmn1
#312: ezt már sokan mondtak előtted is akkor is megértették ELÉG!!
269.
269.
Banano
ÚR-IS-TEN emberek MIT vártok EGY 200megás demótól????Ez a kedves cikkírónak is szólt,majd ha kijön akkor lehet tesztelgetni..de most egy demó alapján kijelenteni h ez bizony szar és kész-.-
268.
268.
NECROSMOKE
Nekem akkor is tuti nyerő gém lesz,én mondhatnám ugy is,hogy ezen nöttem fel(igazábol napokot meg honapokot játszotam a GT sorozatokkal)nekem tuti lecc 1 a polcomon,persze a PROLOGUET nem vettem meg mert a félkész termékek nekem sem kellenek.
267.
267.
mnmn1
#307: nem hiszem el miket beszelsz! az elotted szolo 300 komment es ugyan errol szol.



jo, rosszul irta van benne kulso es belso nezet es ez NEM demo csak a versenyre csinaltak.



semmi koze a vegleges jatekhoz csak a fizikaja lesz ugyanaz
266.
266.
racrac
#308: Teljesen egyet értek az előttem szólóval. Fölösleges lehúzni, igenis jó játék.
265.
265.
rododendron
#274: a GT5 Prologue a legjobb jelenleg kapható autós játék. nem bukott meg sehol és semmiben.
264.
264.
levw
Nem igazán értem a tesztet. Gondolom itt ugyanarról a verzióról van szó amit itthon én is letöltöttem. Nálam rejtélyes módon volt külső és belsőnézet egyaránt. A játék pedig ahogy kinéz, elviselne még minimum egy év fejlesztési időt. Nekem óriási csalódás volt. Nagyon remélem, hogy a teljes verzió össze lesz rakva rendesen.
262.
262.
hrb
#299:

A valasz ott van az en valaszomban. Ez egy time trial challenge. Ha jol emlexem a prologue volt az elso full hd-s jatek anno, azt gondolom en azert adtak ki, hogy lassuk mar,hogy van ertelme az 1080p-nek. Ez pedig egy tokeletes marketing huzas nekik, hiszen mint a nissan academy-nel,aki itt a legjobb, meg akar versenyzo is lehet belole. A demo szot az altalad linkelt oldalon szerintem rosszul hasznaljak, hiszen meg csak versenyezni sem tudsz benne a ghost carokon kivul senkivel. Megmutattak a jol csengo nevben,es az online rendszerukben levo lehetoseget, hogy vilagszintu versenyt tudnak lebonyolitani minimalis rakeszulessel!

Szerintem ez egyedi, es ezert le a kalappal elottuk.



A fizika resze valakinek tetszik valakinek nem, a tuned-os car szerintem nagyon el van talalva, de mondom most mar harmadszor [3x], jatekrol velemenyt osszesegeben kell formalni. Ha valaki cikket ir rola, hogy masok el olvassak, azok valamilyen szinten adnak az iro velemenyere, viszont ebbol a cikkbol szerintem mindenkinek az jon le, ami....leirtak mar elottem sokan. Igen, a negativ reklmas is reklam, de a "szakmai" hozzaerteseben esett csorba Cash-nek, mar megint. Az ujsag es cikkirasnak objektivnek kell lenni, nem egy atmulatott este utan sebtiben osszzevagott maszlagnak!
261.
261.
bencsizy
#299: Miért adnának ki egy olyan kipróbálható változatot, ami direkt le van butítva?"

Erre?



Ezt a "demót" nem teljesen a játék, GT5 prezentálására készítették!

Ez egy verseny, amin mindkét kocsival a legjobb idöt kell futnod január 25-ig! USA-ban élök belépöt kapnak vmi versenyre, EU-ban élök:

20 ország versenyzöi indulhatnak, mindegyik ország 2 leggyorsabb versenyzöjét összerakják egy másik pályán és a 2 legjobbat viszik ki GT Akadémiára!

Erröl szól ez az egész!

+ Az új fizikát szerették volna bemutatni.



Nem a játékosok tetszését szerették volna elnyerni, nem arra készítették ezt a kis minigamet!

Versenyzöket keresnek és valszeg majd találnak is...
260.
260.
dawe001
#294: Egyébként mi volt a komment, kitörölték :(...
259.
259.
dawe001
#293: Az még messze van.:))
258.
258.
AlexSchneider
"Érdekes" teszt, érdekes felkészültségű teszter, még érdekesebb kommentek és kommentelők. Gratula a színvonalhoz mindkét oldalon, tisztelet a kivételnek...



Különben meg, a Forza 3 egy fantasztikus játék, valszeg a GT5 is az lesz, aki tudja, szerezze meg mindkettőt, aztán hadd szóljon.
257.
257.
fojesz
Illetve azt szeretném hozzátenni, hogy baki volt ez a lépés a Sony részéről, hiába jó reklám ez a verseny.
256.
256.
fojesz
#298: http://us.gran-turismo.com/us/news/d5147.html


Elég hivatalos, gondolom.



De még mindig nem ez a lényeg, a kérdésemre továbbra is várom a választ.
255.
255.
hrb
#296:



megis hol lattad te a "demo" szot hivtalosan a jatek mellett? Mivel a mai napig rengetegen koridoztek a prologue-al, egymas idejet uberelve, es latva,hogy a gt academy-re mennyi jelentkezo volt, ezert csinaltak megint egy idoversenyt. Hogy egyenloek legyenek az eselyek, nem lehet basztatni semmit, es mikor en letoltottem 2 hete, mar akkor tobb ezren versenyeztek vele. Ez meg is magyarazza az 1 palya+2 auto kombot, es letoltetni is csak januar 25ig lehet.



DE,

sajnalatos,es az egesz "hardcore gamer" GK staff lejaratasa, hogy en, aki nem vagyok un. "fanboy" -minimalis idot jatszok autoversenyekkel, is tobbet tudok egy megjeleno jatekrol, mint ti egyutt minden! Talan ezt kene levagni a 300 hozzaszolasbol, nem lehurrogni mindenkit, levagni a tanulsagot, es emelni a szinvonalon, nem masfel ora alatt osszedobni egy cikket, tele badarsagokkal.
254.
254.
Giga0509
#295: Nem azt törölték,vagy nemtom mivan.Moloj kommentjére ment.
253.
253.
fojesz
Függetlenül attól, hogy milyen lett ez a cucc (én nem próbáltam ugyanis a játékot), egy kérdés fogalmazódott meg bennem a vitátok kapcsán:



Miért adnának ki egy olyan kipróbálható változatot, ami direkt le van butítva, mikor nyilvánvaló, hogy a Cashhez hasonló, esetleges csak szimplán szórakozni kívánó játékosok is letöltik majd, elvégre akkora hírverés van a Gran Turismo körül is, hogy jóformán nem sok olyan ember akad, aki ne hallott volna róla. Ők ennyit látnak majd: aha, erre a nagy hype, aha, jó, akkor kihagyom.



Ezek alapján a Sony maga alatt vágja a fát. Másfelől, hiába mondta Yamauchi, hogy ez még nincs kész és a többi: akár hiszitek, akár nem, három hónappal a megjelenés előtt, már nem sokat fog változni a játék. (Arról nem is beszélve, hogy a demó bejelentésekor nem mondták, hogy ez egy korai változat lesz, tehát bárki félreérthette) És persze nem árt tisztában lenni azzal, hogy a Yamauchi-féle félistenek jórészt marketinges szerepet töltenek be manapság a játékok körül, érdemes fenntartásokkal kezelni azt, amit mondanak. Mert nyilván ígérgetnek, de senki sem tudja, hogy tényleg azt kapjuk majd, amit állítottak.



Jó játékot.
252.
252.
mnmn1
#294: mi volt az? mert már kitörölték :(
251.
251.
Giga0509
#294: Wáá XD a hónap kommentje XD
250.
250.
dawe001
#287: Ennyit tudsz te is...temetésre nem akarsz elmenni?-.-"
249.
249.
mnmn1
#290: én sem értem minek ez
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...