God of War III

Bátor harcosból hadvezér, vakmerő vezetőből Spárta szelleme, istenből újra halandó, és végül félisten Hérosz: ő Kratos, a legspártaibb spártai, akivel a gőgős, örökké ármánykodó és cselszövő istenek csúnyán elbántak. Ezt kissé megelégelve úgy döntött, hogy visszavág, és ő is csúnyán elbánik velük, de nagyon, nagyon csúnyán…

Szinte pontosan három évvel ezelőtt a világ Playstation 2 felhasználóinak jó nagy százaléka tátott szájjal ült a tévé előtt, nézte a felfelé gördülő feliratokat és agyalásba kezdett, vajon hogyan fog ez a hihetetlen játék folytatódni. Kratos, Gaia hátán, az összes többi Titánnal egyetemben az Olümposz felé tart, céljuk pedig nem más, mint végezni az Istenekkel, köztük legfőképpen Zeusszal.


Bizton állíthatom nektek, hogy legyetek megáldva bármilyen élénk fantáziával, mindegy hogyan képzeltétek magatokat elé az egészet, semmi nem lesz ahhoz képest, ami God of War 3 első fejezetében a szemetek elé tárul. Monumentális, az epikusság fogalmát teljesen megreformáló, mesteri rendezéssel, kameramozgással adagolt akció orgia, ami végképp felteszi a hatalmas pontot az igenre, mikor a PS3 mellett döntöttünk. A hatalmas arccal megáldott Sony Santa Monica stúdió vezetőségének sajnos, vagy szerencsére – mindenki döntse el maga – minden egyes szava igaznak bizonyult. Nem kell hozzá fanatikus konzolhuszárnak lenni, elég, ha csak rendelkezik az ember szemekkel – a vakoktól utólag is bocsánatot szeretnék kérni – ugyanis a látottaktól garantáltan le fog esni az állunk, majd olyan erővel csapódik a földbe, amitől szilánkosra törik. Egyszerűen döbbenet, a teszter kifogy a jelzőkből, tény, hogy játéktörténelmi fordulópont zajlik a szemünk előtt, melyet sose fogunk elfelejteni, melynek élményét minden szerettünkkel meg akarunk majd osztani, újra és újra.
 

Egy hatásos nyitány, vagy éppenséggel egy jó első benyomás már félsikernek számít, beszéljünk bármiről az életben. Ebben a God of War 3 maximális szinten teljesít, ülj le egyes felszólítással (a szigorú tanár), ostorral rendre utasítva (a domina), vagy éppenséggel fekszik, nyugszik, játszik módon büntet meg minket, teljesen magával ragad, majd el se enged egy rövidke másodpercre se. Mesteri precizitással és maximális profizmusról árulkodó módszerekkel adagolva, a játékmenet sose hagy minket unatkozni. Pontosan annyi a harc, a logikai feladvány, amire szükségünk van ahhoz, hogy tökéletesen szórakozzunk, majd jön egy olyan bossfight, amitől a nagy nehezen visszahelyezett, ideiglenes megoldásként szigetelőszalaggal összetákolt álkapcsunk újra leesik, és azzal a veszéllyel fenyeget, hogy már sosem lesz újra működőképes.
 
Bevallom őszintén,  a görög mitológia nagy rajongójaként rendkívüli módon zavart az a tény, hogy jó előre tudni lehetett, hogy ebben a részben majd szépen sorjában fogjuk az isteneket agyon alázva kivégezni. Aztán egy picit jobban belegondolva ebbe a dologba rájöttem, hogy Kratos tulajdonképpen Zeus fia, tehát egy félisten (Hérosz) olyan, mint mondjuk Herkules és Akhilleusz, akikről mindenki tudja, mennyire keményarcok voltak.


A mitológiában senki se próbálkozott meg az istenek bántalmazásával, lévén féltek tőlük és maximálisan tisztelték őket. Könnyen feltételezhető az elmélet, miszerint halhatatlan mivoltuk (tehát a természetes halál nem foghat ki rajtuk, lásd a tündéket a Gyűrűk Urából) könnyen áthidalható, ha a megfelelő ember próbálja megölni őket, nem éppen természetes módon, és nem éppen halandó fegyverekkel felszerelkezve. Ha ezt elfogadtuk, feldolgoztuk, akkor miután szembejön az első isten, név szerint Poszeidón, fogjuk csak igazán megérteni, hogy a játék koránt sem nevetséges ebből a szempontból sem, mivel elbánni egy istennel nem valami könnyű dolog, ráadásul ami a haláluk után történik, az is pontosan olyan, mint amilyennek esetlegesen valaha is elképzeltük ez az egészet, vagy annál még sokkal durvább. A God of War fénypontjai ezek a harcok: őrületesen élvezetesek és sokszor azt vesszük észre magunkon, hogy megszánjuk szegény isteneket, mert Kratos bizony nem az a megbocsátós, puhalelkű emós csávó, aki az irgalom fogalmát bármilyen szinten is ismerné.


Kratos olyan arc, akinek nem szívesen mond az ember nemet, akinek nem szabad hátulról belemenni az autójába, akinek semmiképpen sem szabad lenyúlni a csaját, vagy szembe menni vele az utcán, igazából jobban jár az ember, ha még csak látótávolságba se kerül tőle, ugyanis az eredmény a biztos halál valamilyen rettenetesen ronda módja lesz. Kratos a keményarc fogalmának kvintesszenciája, és mi csak boldogak lehetünk, hogy őt irányítjuk ebben a fantasztikus játékban!
 

Ennyi dicséret és fényezés után jöjjön egy kis feketeleves, ami ugyebár minden játékban megemlítendő sajnos. A harmadik rész talán egyetlen negatívuma az innováció szinte teljes hiánya. Ott volt nekünk a God of War öt évvel ezelőtt, ami teljes mértékben megreformálta a hack & slash játékokról alkotott képünket, többek között itt hozták létre az addig még ismeretlen QTE (quick time event) játékelemet, amit azóta is rengeteg anyagban látunk viszont. Aztán három évvel ezelőtt megtörtént a lehetetlen, a folytatás minden szempontból jobban sikerült, mint az első, méltán megérdemelt legendája azóta is visszhangzik, fordítsuk bármerre fülünket. Ez sajnos a harmadik részből kimaradt. A God of War 2 olyan jól sikerült, hogy ezúttal ezt csak grafikában és brutalitásban sikerült felülmúlni, semmi másban. A GoW3 tulajdonképpen egy felturbózott GoW2, aminek még a zenéje is szinte teljesen ugyanaz, mint az elődnek. Az egyetlen dolog ami egy picikét fejlődött, az az idáig is tökéletesnek számító harcrendszer. Ezúttal ugyanis bármikor váltogathatjuk a fegyvereinket, amik annyira jól sikerültek, hogy valóban szükség is van erre. Arról nem is beszélve, hogy bizonyos ellenfeleket csak a megfelelő fegyverrel tudjuk megsebezni, tehát búcsút inthetünk a jól megszokott egyfegyveres hentelésnek az Athena Blade-del.
 

Sajnálatos módon a játékidő is jóval rövidebb, mint a kettőben volt, ez a bő tíz óra bizony nagyon hamar eltelik, és azon vesszük észre magunkat, hogy szomorúan ülünk a vége főcím előtt, pedig valahogy még játszanánk vele, de már nem tudunk, mert vége… sajnos örökre vége. A hardcore fanoknak ott lesznek persze a jó kis olümposzi kihívások, illetve a nehezebb fokozatok, meg persze gyűjtögetnivaló is akad rendesen, minimum egy isteni relikviát biztos, hogy ki fogunk hagyni, ami miatt esetleg érdemes újra nekivágni. De a sorozat szavatossága sose a hosszúságában leledzett, hanem abban, hogy hihetetlenül élvezetes vele nyomulni és újra és újra részesei akarunk lenni a kalandnak, amit ezúttal már teljes pompájában élvezhetünk.
 

A God of War 3 annak ellenére, hogy nem sok újdonságot tudott vinni a sorozatba, mindenképpen egy mérföldkő, nem csak a stíluson belül, hanem a játékkészítésben is. Méltó befejezése egy emlékezetes trilógiának, példaértékkel szolgálhat minden játékfejlesztő cégnek, akik az újabb és újabb rókabőrrel gyakran csak a név bemocskolását érik el. Emlékezetes darab, kihagyni bűn, legyetek büszkék arra, hogy PS3 tulajok vagytok!