Battlefield: Bad Company 2 Launch Party

Tankvezetés, helikopterezés, gulyásleves, sör, meg egy csomó celeb, akiket nem ismertünk fel. Fantasztikus hangulatban telt el az Electronic Arts által szervezett Bad Company 2 nyitóbuli, amelyről rövid beszámolónkat találjátok itt alant.
Mivel a Gamekapocs stáb legnagyobb része különböző helyeken húzza az igát hétköznap, a másik része pedig túlságosan el van foglalva azzal, hogy lovakkal közösüljön (fojesz), a buli pedig éppen kedd délelőttre esett, így egészen pár nappal ezelőttig úgy nézett ki, hogy végülis nem képviseltetjük magunkat eme jeles eseményen. Végülis Daks meggyőzött, hogy ezt nem lenne érdemes kihagyni, de nekem egyedül nem volt kedvem lemenni a világ végére (Várpalota), a hasonló eseményekre ugyanis mindig a legnagyobb geek looserek járkálnak magukban. Végül segítségül kellett hívnunk a GK Friends and Family köreiből állandó megmentőnket és rádiós kvízmesterünker, Róóóóland (alias Inkarnate) barátunkat, akit a „tank” és „sör” szavak egymás mellett szerepeltetése egészen gyorsan győzött meg arról, hogy azonnal le kell mondania a nem létező keddi programjáról.


Mivel az EA nagyon kedvesen indított Pestről egy különbuszt azok kedvéért, akik nem tudtak kocsival lemenni a helyszínre (vagy esetünkben: inni akartak), így az Árpád hídnál gyülekezett a jónép, majd felpattanva a transzporteszközre, megkezdtük utunkat vidékre. Ugyan az út elméletileg körülbelül egy órát vett volna igénybe, nekünk legalább három-négy órásnak tűnt, a buszon elfogyasztott két sör után ugyanis olyan mértékben szorított a vizelet, hogy már azt hittük Középfölde szélén járunk, s lassan átérünk Hobbitfalvára, mikor végre megérkeztünk az esemény helyszínéül szolgáló hatalmas erdő melletti sík terepre. A látvány impresszív volt: hátul tankok, baloldalt egy brutál katonai sátor, jobb oldalt pedig egy kis építmény, ahol kaja-pia kombó, egy csomó PS3, meg szerencsénkre a vécé kapott helyet. Utóbbit nagy intenzitással rohamoztuk meg, így sikerült rányitnunk az éppen kifelé jövő Pirner Almára (legalábbis utólag már tudjuk, hogy ő volt az), aki kicsit csodálkozott is azon, hogy koedukált a retyó.


Következő lépésben hátramentünk a harci helikopterhez, ami Roland szerint csak egy random helikopter volt, terepszínű festéssel. Itt hosszan lehetett fényképezni a megjelent celeb hölgyeket (Serdült Orsi, Dukai Regina, Zimány Linda, Pirner Alma), majd átvonultunk a tankokhoz, ahol további fotózás következett, s itt már beszálltak a buliba a srácok is: Puskás Peti és Bárdosi Sándor (akik egyébként velünk utaztak a buszon odafelé), valamint Kovács Áron. Érdekes volt látni, mennyire kisebbségben vannak a játékújságírók, mindenhol a különböző bulvárlapok és más lifestyle magazinok képviselőit lehetett látni, meg kijött valamelyik tévéadó forgatócsoportja is.


A fotózkodás végén Kovács Áron beterelte a jónépet a sátorba, ahol eligazítás következett. Kicsit beszélt a Bad Company 2-ről, megtudtuk, hogy hasonló lövöldözős játék, mint a korábbi FPS-ek, csak ebben szét lehet rombolni az épületeket. Viccet félretéve: nagyon normálisan és értelmesen beszélt egyébként, elmondott pár érdekességet a játékkal meg az eseménnyel kapcsolatban, s azt is megtudtuk, hogy a zombis játékok a kedvencei (valószínűleg a Left 4 Deadre utalt, de nem mondta ki). Ezt követően megszólaltatta a többi sztárvendéget, akik közül meglehetősen kevésnek voltak játékos tapasztalatai, egyedül Bárdosi Sanyi (aki egyébként is egy állat) hangoztatta keményen, hogy ő szeret mindent, amiben szét kell lőni a többieket. A stafétát innen átvette egy hölgy a tank.hu képviseletében (ők intézték a tankvezetést), s elmondta a legfontosabb biztonsági tudnivalókat a járművekkel kapcsolatban, majd minden söfőrjelölttel aláíratott egy papírt, hogy a saját felelősségünkre vezetünk, nem állunk sem alkohol sem drog befolyása alatt, ésatöbbi. Ami egy kicsit érdekes volt, mert pont a néni beszéde alatt bontottuk a harmadik sört aznap és fél perccel a papír aláírása előtt fogyott el, de szerencsére nem vette észre.


Korábban egyébként még belebotlottunk Marcóékba (nehéz nem észrevenni egyébként, lévén nem egy őzgida testalkatú úriember), akik egy konkurens online lap képviseletében voltak jelen, s az a jó, hogy minden hasonló eseményre előttünk érnek oda, és első dolguk a kajahelyzet feltérképezése, így mire mi megérkezünk, már pontosan el tudják mondani, hogy mit és hol érdemes zabálni. De visszatérve: átöltöztünk kommandós ruhába, majd kimentünk a tankokhoz, ahol először is a celebek kerültek sorra, köztük is ismét Bárdosi Sanyi remekelt a legjobban, nagyon otthon érezte magát a harcigépek között. Háromféle masinát lehetett kipróbálni: akadt egy BMP-1-es, ami nagyjából az APC szovjet megfelelője, volt egy GSP-55, ami nekem egy partraszálló járműnek tűnt, de az is lehet, hogy nem az. S végül, de nem utolsó sorban ott tornyosult egy igazi férfias játékszer: a T-55 „medium tank”, ami a másik két hokitanktól eltérően egy igazi vadállat, nagy csővel, batár nagy lánctalpakkal, meg mindennel, ami kell. A fellengzősen elejtett „ez nem csajoknak való, mi?” kérdésemmel nem is tudtam, mennyire betaláltam: az oktató elmondta, hogy ezt nem is szokták felajánlani nőknek vezetésre, később aztán megtudtam miért: mikor bepréseltem magam a söfőrnek kialakított kis lyukba, s mondták, hogy nyomjam ki a kuplungot, majdnem becsináltam, akkora erőfeszítésbe tellett, s nem volt könnyebb beváltani kettesbe sem, leszakadt a karom, mire sikerült.


De az ember nem minden nap uralkodhat egy 38 literes, 600 lóerős, 5000Nm nyomatékot leadó dízelmotor és egy 44 tonnás acélszörnyeteg fölött, így a kezdeti nehézségek után már vidáman mentem át kisebb vizes területeken, taroltam le marha nagy bokrokat, s úgy egyáltalán: élvezettel pusztítottam el a környezetből azt, amire a tankos bácsi azt mondta: „Persze, menj csak át rajta szép egyenesen!, padlógázzal”. Hatalmas élmény volt. Korábban úgy gondoltam, a tankvezetés biztos poén, de azért pénzt nem adnék érte. Ha tudom, hogy ennyire király dolog, már rég fizettem volna, csak hogy kipróbálhassam. Roland barátunk is bepattant a T-55-ösbe, s ment ő is egy kört, és utólag hozzám hasonlóan vélekedett: mindkettőnknek egy életre szóló élményt jelentett.  Végül elvitték a tankokat, s következett az ebéd, mely már magában is egy látványosságként zajlott le: egy harci pótkocsi végében melegítették a gulyáslevest, majd csajkákba töltötték bele az ételt, az evőeszközöket pedig nyilvánvalóan kanálgép formájában kaptuk meg. Meglepetéssel konstatáltuk, hogy bár elkezdték kiosztani a gulyást, Marcóék sehol sincsenek. Az év meglepetése lett volna, ha a főfogás előtt hazamennek, de szerencsére nem borult fel a világegyetem rendje: kiderült, hogy az utolsó körben mentek tankozni, s éppen akkor értek vissza, két perccel később pedig már jókedvűen falatoztak.


A legfontosabb azonban, hogy végre előkerültek az eddig elrejtett sörök (hiszen a tankvezetés előtt nem szabadott volna inni, ugyebár), így a laza ebédet követően azonnal rávetődtünk a Staropramenre, s a hűs nedűt kortyolgatva figyeltük, ahogy a nálunk sokkal felkészültebb újságírók (értsd, akik nem csak azért mentek, hogy ittasan tankoljanak egyet) mindenféle interjúkat készítenek a celebekkel. Hirtelen rájöttünk, hogy ha már se diktafont, se kamerát nem hoztunk, legalább papír, vagy ceruza beleférhetett volna a táskába, de oda se neki. A maradék egy-két óra már hamar eltelt, s rövidesen azon kaptuk magunkat, hogy kellemesen kimerülten, de élményekkel teli isszuk az utolsó sört hazafelé a buszon, s áldjuk főszerkesztőnk nevét, amiért rávett arra, hogy jöjjünk el. Meg persze csendben köszönetet mondtunk az EA-nek is a tökéletesen sikerült rendezvényért.

Ugrás a galériához

64 komment - szólj hozzá!