Bulletstorm

Eddig azt hittük, hogy Cliff Bleszinski, az Unreal Tournament és a Gears of War design igazgatója a legnagyobb fenegyerek az iparban, és hogy a Marcus és brigádja köré épülő játékoknál nem lehet tökösebbet, keményebbet és brutálisabbat kihozni. Elnézve a lengyel People Can Fly által készített Bullestormot, elképzelhető, hogy tévedtünk.
Valószínűleg a komolyabb FPS rajongóknak ismerős a People Can Fly neve, ők hozták össze ugyanis a Painkiller címen futó, általánosan pozitív kritikákat bezsebelő játékot, s eredetileg még csak szó sem volt arról, hogy az Epic szárnyai alatt dolgozzanak. Az egész akkor kezdődött, amikor Mike Capps elkezdett tárgyalni a lengyelekkel arról, hogy esetleg készíthetnének néhány pályát a Gears of War DLC csomagjaihoz. Az európai srácok annyira komolyan vették a munkát, hogy végülis ez a pár pálya nézett ki a legjobban a teljes Gears-felhozatalból, így Mark Rein, az Epic elnöke azonnal elgondolkodott rajta, hogy esetleg meg kellene vásárolniuk az ambiciózus stúdiót. Végül aztán úgy döntött, hogy többségi tulajdont szereznek a cégben, s rájuk bízzák a Gears első részének PC-s portolását, amit a People Can Fly egyébként megtiszteltetésnek vett, hiszen számos más stúdió is pályázott a komoly pénzzel járó melóra. Ezután tette fel az Epic azt a kérdést a lengyeleknek, amit valószínűleg minden játékkészítéssel foglalkozó bagázs a legjobban szeretne hallani: mit akartok csinálni ezután?
 

A People Can Fly, s azon belül is Adrian Chmielarz, a cég alapítója és design főnöke már kész válasszal rendelkezett, s körülbelül úgy írta le az álomprojectjüket, mint a vér szimfóniáját: mindenhol vérnek kell folynia! Így kezdődött a Bulletstorm fejlesztése, melyhez megkapták az Unreal Engine legújabb változatát, s minden létező támogatást az Epic veterán gárdájától, amire csak szükségük volt. A srácok összehoztak egy rövid demót, amit aztán bemutattak az Electronic Arts embereinek, akik egyébként is régóta szerettek volna már az Epickel dolgozni, így végül minden összeállt, s a derék lengyelek megkapták a zöldlámpát. Céljük viszont nem egyszerűen csak egy pár órás tömény vérengzés összehozása volt: a brutális látványvilág mellé a világ legélvezetesebb FPS játékmenetét szeretnék társítani, olyat, ami jelentősen eltér a szabvány formulától, mégis mindenki számára élvezetes marad.
 

Kezdjük a történettel. A 26. században járunk, főhősünk pedig Grayson Hunt, helyi keményarc katona, s velejéig jófiú. Emberünk a bolygókat összefogó Konföderáció hadseregében szolgál, melynek legfőbb embere, s karizmatikus vezetője Serrano tábornok, aki a sztori kezdetén elküldi főhősünket, s döntően diplomás durva deréklegényekből álló csapatát, hogy ugyan vadásszanak már le egy titokzatos férfit, aki állítólag több ezer ember haláláért felelős. A küldetés során azonban mindenféle fordulat következik be (amelyekről a készítők egyelőre nem beszélnek, ugyanis semmit nem szeretnének előre lelőni), s kiderül, hogy a rosszfiúnak hitt célpont valójában nagyon nem gonosz, viszont jó. Serrano tábornokról pedig kiderül, hogy nagyon nem jó, viszont gonosz. Főhősünk annyira összezavarodik attól, hogy pár perc alatt lerombolták a teljes addigi világnézetét, hogy dezertál, s rejtőzködni kezd az űr távoli zugaiban.


Azóta eltelt tíz év, és Hunt egy elismert katonai vezéregyéniségből kemény munkával leküzdötte magát hivatásos alkoholistává, aki szabadidejét a konföderációs hajók megkalózkodásával tölti, egyébként meg egyetlen barátjával, egy Ishi Sato néven futó tudálékos cyborggal beszélget. Éppen zsákmányfelderítő körúton járnak, mikor megpillantják Serrano tábornok hatalmas csatahajóját, a Ulysses-t, s mivel főhősünk előtte már bátorra itta magát, úgy dönt, megtámadja azt. Persze semmi esélye a hatalmas pajzsokkal felvértezett monstrum ellen, így utolsó elkeseredésében megpróbálja kamikaze módjára kiiktani egykori főnöke zászlóshajóját, s sikerül úgy beletalálnia annak hajtóművébe, hogy mindketten pörögve lezuhannak a legközelebbi bolygóra. A Stygia elsőre elhagyatott paradicsomnak tűnik, ám hamarosan kiderül, hogy valószínűleg azért nem él már a környéken senki, mert az egész planétát ellepték a hatalmas ragadozó növények, s más dolgok is meglapulnak a háttérben, amikre persze nekünk kell fényt derítenünk.
 

Megvan ebben az alapfelállásban minden, ami egy brutális, pörgős és izgalmas sci-fi FPS-hez kell, s habár némi Philip K. Dick áthallás azért felfedezhető, a történet leginkább Rick Remender nevéhez fűződik. Őt az amerikaiak egyébként félistenként tisztelik zseniális képregényeinek köszönhetően, s legutóbb szintén az EA-nek segítt be a Dead Space sztorijának megalkotásakor. Habár a Gears of Warban Marcus egy ex-börtöntöltelék, káromkodó keményarc, ennek ellenére azért a jó oldalon küzd, intelligens, s motivációi érthetőek, a játékos tud vele szimpatizálni. Remender szerint Grayson Hunt a Bulletstorm elején jóval elborultabb és szélsőségesebb figura lesz, mint amire számítanánk, s kötőszavak helyett is változatos káromkodásokat illeszt majd be mondandójába, a történet előrehaladtával folyamatosan változni fog, így elnyeri mindenki szimpátiáját. Vicces, hogy az írók Spock parancsnokról mintázták főhősünk cyborg kísérőjének karakterét, megtoldva azt egy kis szamurájos utóérzettel –már csak Leonard Nimoyt kell beszervezni szinkronhangnak, és tökéletes az összkép.
 

Mindez azonban semmi ahhoz képest, amit a játékmenettel műveltek a fejlesztők. Először is, a sztenderd lőfegyverek garmadája mellett főhősünk tud rúgni, valamint rendelkezik egy lasszószerű holmival is, amivel magához tudja rántani, vagy a levegőbe tudja repíteni az ellenfeleket. Mindezt azonban kombinálnunk kell ahhoz, hogy igazán sikeresek lehessünk a Bulletstormban, a People Can Fly ugyanis azt szeretné, ha nem egyszerűen csak megölnénk valakit, hanem minél kreatívabban tennénk ezt. Éppen ezért egy sima egyszerű gyilkosságért egy laza +10 pont jelenik meg áldozatunk hullája felett, míg egy fejlövésért már +50 pontot kapunk. Ha berobbantunk a célpontunk mellett egy gáztartályt, megkapjuk az „Environmental +50” pontot, jelezve, hogy ügyesen használtuk ki a környezet nyújtotta lehetőségeket. De a legdurvább és egyben legviccesebb kombó, amikor valakit tökön lövünk, majd amíg térdepelve fogja a pár másdperce még létezett férfiasságát, egyszerűen ledurrantjuk a fejét egy shotgunnal, s már röpül is a kegyelmességünkért járó „Mercy +100” pont. A készítők szerint a Bulletstorm lesz az első játék, ahol csalódást fogunk érezni, ha csak simán lelövünk valakit, s keressük majd a minél látványosabb, brutálisabb kivégzésék módját.
 

Ám a móka itt még nem ér véget, néha ugyanis érdemes kihasználnunk a környezetet. Például amikor nem csak rosszarcúak törnek az életünkre, hanem még a ragadozó húsevő növények is minket szemeltek ki vacsorának. Ellenfeleinket belerúghatjuk az agresszív bioszférába, hogy helyettünk inkább őket emésszék meg. Sőt, ennél még hatékonyabbak lehetünk, amint megkapjuk a Flail Gun néven futó fegyvert, melynek lényege, hogy két bombát lő ki, melyek össze vannak láncolva egymással, így bármire rá tudnak tekeredni. Lőjük rá az előző példában szereplő jómadárra, majd így rúgjuk be a húsevő növény szájába, s szemléljük elégedetten, ahogy egy csapásra két ellenfelet végeztünk ki. A láncos bombák egyébként teljesen a fizika törvényeinek megfelelően viselkednek. Vegyünk egy példát: látjuk, hogy az ellenség egyik díszpéldánya a fedezék mögött rejtőzik. Célozzunk úgy, hogy a két bombából az egyik belefúródjon a fedezékül szolgáló falba, így a másik fele körbe fog lendülni a láncon, és több darabra szaggatja a bujkáló rosszakarónkat. Minden egyes új fegyverrel kapunk új végrehajtható mozdulatokat is, olyanokra tessék gondolni, mint hogy rálőjük a bombákat a rohamozó csürhe első emberére, majd visszarúgva őt a tömegbe felrobbantjuk mindet egyszerre.
 

A Bulletstormot tehát játszhatjuk úgy, mint egy egyszerű FPS-t. Nem muszáj kihasználnunk a kivégzéseket, a lasszót, vagy bármi mást, de a saját érdekünkben érdemes kicsit kreatívabbnak lenni. Az így megszerzett extra pontokból egyébként fejleszthetjük majd a lasszót, s a többi fegyverünket is, ezzel egy csipetnyi szerepjátékot is hozzáadva a főzelékhez. S ha már itt tartunk, lesznek társaink is: a cyborg mellett egy női segítőnk biztos akad majd, de valószínűleg másokat is kapunk. A történetmesélés, habár nagyon fontos a készítők számára, csak ritkán fogják megszakítani átvezető videókkal a játékmenetet. A sztori javarészét rendesen, FPS nézetből, játék közben élhetjük majd át, s ha netán valami fontos esemény történne valahol a helyszínen, akkor a Gears of War módszeréhez hasonlóan egy külön gombbal rögtön ráfókuszálhatunk. De nem muszáj, szimplán folytathatjuk az öldöklést is.
 

Jól hangzik, ugye? Ráadásul a készítők szerint mindez még semmi, egyszerűen csak nem szeretnék lelőni az összes meglepetést a megjelenés előtt. Az Epic neve garancia arra, hogy nem fogunk gagyit kapni, a People Can Fly emberei pedig kompromisszumok és beleszólás nélkül készíthetik el álmaik FPS-ét. Ha minden rendben halad, akkor a jövő év elején kerülhet boltokba a Bulletstorm, de én már most alig tudok várni. Nem tehetek róla, a hasonló beszólogatós, vérengzős, férfias, tesztoszterontól duzzadó játékok mindig is a gyengéim voltak.

Cikkünk a GameInformer előzetese nyomán készült.
34 komment - szólj hozzá!