Mass Effect 2 Kasumi: Stolen Memory DLC teszt

Mint azt gondolom már észrevettétek, szerény szerkesztőségünk a nap 24 órájában azon agyal (még alvás közben is), hogy nektek kedves olvasóknak a lehető legtöbb és legkielégítőbb tartalmat állítsa össze hónapról hónapra.
Legújabb sorozatunknak az ötlete az én fejemből pattant ki (természetesen), miszerint mi lenne, ha az egyre több számban jelentkező DLC-kről (letölthető tartalmakról) is írnánk nektek egy-egy szösszenetet. Ennek nincsen semmi akadálya, csupán a kiadók jó szándékán múlik minden.


Első címünk nem is lehetne más, mint a legeslegkedvencebb sorozatom, a Mass Effect. Az első rész hibájából okulva az EA úgy döntött, nem fogja hagyni, hogy kedvenc játékunk hamar a feledés homályába merüljön, erről számtalan ingyenes DLC formájában már tanúbizonyságukat adták. Sajnálatos módon azonban minden jónak vége szakad egyszer, mert eljött az ideje, hogy kinyissuk azt a bizonyos pénztárcát. Az első érdemleges fizetős tartalom (az extra ruhákat nem tartom annak) egy plusz játszható karakter, a tündéri és stílusos mestertolvaj, Kasumi formájában érkezett meg, ami azon kívül, hogy egy rendkívül élvezetes küldetéssel kecsegtet, fáradozásaink végén még egy extra acsival is meg fog jutalmazni minket.


Alighogy szeretett hajónkba visszatérünk, egy üzenet fogad minket, miszerint azonnal utazzunk el a Citadellába, ahol a csapatunkat plusz egy fővel tudjuk majd megnövelni. Megérkezve az egyik reklámoszlopon egy furcsa arc köszönt minket, és rögtön biztosít is afelől, hogy nem bánjuk meg, ha segítünk neki. Kasumi egy rendkívül szimpatikus, kacéran nőies személyiség, aki rögtön végtelenül nagy magabiztosságról és humorérzékről tesz tanúbizonyságot. Küldetésünk egy számára nagyon fontos tárgynak a visszaszerzése, melyhez be kell jutnunk egy igencsak zártkörű estélyre. A női Sheparddel játszóknak külön öröm lesz kőkemény csajszijukat végre egy igazán feminin, forró bőr estélyiben látni. Igaz a járása és testfelépítése nem hazudtolja meg múltját, de a látvány mindenért kárpótol majd minket.


Részünk lesz egy kis csábításban, kémeket meghazudtoló beépülésben és természetesen nem elhanyagolható harcban, melyet egy kemény bossfighttal fogunk majd lezárni. Ha sikerrel járunk, csapatunkat egy új, nagyon hasznos karakterrel tudjuk bővíteni, akinek végre olyan speckó képességei vannak, amik maximálisan illenek a kasztjához. Különösen hasznosnak bizonyult, mikor bekapcsolja a ruháján lévő álcázó berendezést, majd ellenfele mögött megjelenve likvidálja azt. Sajnos azonban akárcsak az öreg zsoldos, Kasumi sem teljes értékű karakter, tehát nem lehet vele hosszasan elbeszélgetni és esetlegesen összejönni vele, ami kellemes személyisége miatt nagy veszteség volt a számomra. Abban viszont biztos vagyok, hogy sokan fogják őt választani az öngyilkos küldetés alatt.


A Kasumi DLC egy nagyon kellemes szórakozást ígérő, sajnos borzalmasan rövid DLC (egy óra maximum) viszont az 560 pontos ára nem egy nagy összeg ahhoz, hogy tovább bővítsük kedvenc RPG-nk játékidejét. Bízom benne, hogy sok ehhez hasonlatos tartalommal fogunk még találkozni a harmadik rész megjelenéséig!

41 komment - szólj hozzá!