Xbox 360 Game Room teszt

  • Írta: Ca$h
  • 2010. április 21.
Link másolása
Fantáziáltatok már valaha arról vajon milyen lehet egy saját játékteremmel rendelkezni, berendezni, telepakolni jó kis gépekkel, aztán büszkén domborítani, mikor sok-sok ember vöröslő fejjel idegeskedik a joystickokkal szemben? Akkor eljött a ti időtök!
Üzletben és szerelemben mindent lehet, nincsenek szabályok, bármilyen aljasságot alkalmazhatunk a cél érdekében. Pontosan ezt a koncepciót veti  be manapság minden mamutcég, mikor folyton egymástól lopkodják a jobbnál jobb ötleteket. A Game Room tulajdonképpen nem más, mint a Playstation Home mini változata, ami jelen esetben csak egy játékterem izzadságszagú zárt közösségére koncentrál. Az alapkoncepció teljesen zseniális, a megvalósítás meg több mint kielégítő.
 

Első körben betekintést nyerhetünk egy teljesen felszerelt demó játékterembe, ahol egy több szinten berendezett, arcade gépekkel telepakolt játékmennyországgal
Egy kis történelem
A legelső  szórakoztató parkok melyekből később a játékterem ötlete kipattant, az 1920-as években épültek meg, legfőképpen New Yorkban. Ekkor természetesen még csak különböző céllövöldék és labdadobáló játékok léteztek ezekben a parkokban, de nem kellett sokat várni arra, hogy ez tovább fejlődjön.
szembesülhetünk. Hogy ne érezzük magányosnak magunkat, véletlenszerűen mászkálnak benne ismerőseink, barátaink avatárjai, legtöbben valamelyik gép előtt örülnek, idegeskednek, tapsolnak maguknak, a hangulat frenetikus. A rajzfilmszerű megjelenítés tökéletesen illeszkedik a pár évvel ezelőtt bevezetett avatár-rendszerbe, illetve itt végre közelebbről is megcsodálhatjuk, hogy valójában milyen aprólékosan ki vannak dolgozva azok a kis virtuális egyéniségek, akik évek óta minket képviselnek barátaink listáján. Lehetőségünk van bármelyik gép kipróbálására, illetve a hébe-hóba fellelhető üres helyekre elhelyezhetjük azokat az újonnan letöltött gépeket, amiket bizonyos időszakonként a készítők prezentálnak nekünk.  
 

De a lényeg nem ebben az opcióban rejlik, hanem természetesen a saját termünkben, ahova a következő utunk vezetni fog. Kapunk egy háromszintes, több szobával rendelkező termet, amit saját ízlésünk szerint berendezhetünk több lehetséges stílus szerint. Rengeteg téma és berendezés közül válogathatunk, illetve ha rendelkezünk Microsoft Pontokkal akkor vásárolni is tudunk majd, pofátlanul magas áron természetesen. Mondanom sem kell, hogy a hangulat, a különböző stílusokhoz tartozó muzsikák, és a felfedezés öröme mind-mind első osztályú minőségben van elénk tárva.  
 

De aztán jön az első igazi nagy pofon, mikor meglátjuk, hogy mennyibe kerülnek maguk a játékgépek, főleg ha úgy akarjuk megvásárolni valamelyiket, hogy azt
Flipper, de nem a delfin
Az első Flipper gépeket 1930-ban készítették el, melyek ugyancsak pénzérmével működtek mint a mai változatok, viszont fából készültek, semmilyen elektronika nem volt bennük, csupán mechanikus megoldásokkal tudták elérni azt az élményt, amit csak jóval később 1970-ben sikerült csak a tökéjre fejleszteni az első modern flipper gépekkel.
később bárhova le tudjuk rakni. Illetve az sem egy utolsó szempont, hogy a jelenlegi repertoár teljes mértékben a játéktermek hőskorszakából származik, azokat az időket idézik fel, amikor a '80-as évek elején ez az iparágazat virágzásnak indult. A játékok grafikája természetesen rettenetes, a játékélmény erőteljesen megkérdőjelezhető, hiszen a nehézségüket egyértelműen úgy állították be, hogy a lehető legtöbb zsetont pakoljuk bele ha tovább akarunk nyomulni. Lesznek olyan címek, amiket régebb óta ismerünk, vagy halványan derengenek róla emlékek, de sajnos újra szembesülni velük koránt sem olyan jó érzés, mint ahogyan azt elképzeltük. A választék viszonylag impresszív, de igazából egy olyan játék sem lesz, amit meg fogunk venni, főleg ilyen magas áron, ami miatt nem tudjuk berendezni a termünket, nem tudjuk meghívni barátainkat, nem tudjuk teljesíteni a lehetséges kihívásokat és nem tudunk szintet lépni sem. Pedig a Game Room rengeteg lehetőséget és játékidőt rejt magában, csak sajnos jelen esetben ez nem a mi kis szegény hazánk anyagi helyzetére lett megtervezve, mert a Game Room, mint egy valódi játékterem, bizony pénztemető.
 

Én már csak abban reménykedem, hogy a választható játékgépek listája kronológiai sorrendben egyre közelebb kerül majd a mai dátumhoz, és idővel olyan címek is felkerülnek, mint mondjuk a Last Resort, a Metal Slug, a Mortal Kombat, Killer Instinct vagy a Time Crisis. Ezek már bőven megérik az árukat, főleg, hogy olyan minőséget képviselnek, amik vegyülve kellemes emlékeinkkel sok-sok szép percet, órát okozhatnak mind nekünk, mind pedig meghívott barátainknak.
 

Kivételesen maximálisan pozitívan álltam a Game Room pontozásához és naivan megelőlegeztem neki egy nyolc pontot, mivel az ötlet, a megvalósítás, a benne rejlő lehetőségek végtelen tárháza mindenképpen megér ennyit. De ha megreked ezen a szinten és csak retro játékokkal lehet benne nyomulni, ez a pont bőven csökkenni fog kettőt, illetve jobb esetben, ha tovább fejlődik, akár egy hibátlan tízest is meg fog érdemelni. Kíváncsian várom milyen irányba fog mozogni ez a remek ötlet, és szorítok neki, hogy azt az élményt nyújthassa majd nekünk, amire eredetileg hivatott lenne!
Galaxy Game
Az első érmével működő arcade játékgépet 1971-ben készítette pár Stanfordi diák, a címe Galaxy Game volt, ami tulajdonképpen a számítógépes Spacewar arcade változata volt. Nem sokkal ezután 1972-től az Atari volt az első cég, ami sorozatgyártásban ontotta magából az újabbnál újabb gépeket és címeket. Egy új korszak kezdődött el ezzel, aminek a legnagyobb címeit mindenki ismeri; Space Invaders, Galaxian, Pac-Man, Battlezone, Donkey Kong.

 A Game Room értékelése: 8.0

Kapcsolódó cikkek

23.
23.
Killió
Legközelebb Gameplay videót rakjatók ki.
21.
21.
szöcske
Felesleges cucc boxra

szerintem
19.
19.
responze
szerintem gyenge próbálkozás...
17.
17.
Giga0509
#16: De amikor a HR telepítéséről beszéltél az nagyon nagy volt :D bekönnyeztem a röhögéstől :D
17.
17.
Giga0509
Ja nem,update volt vagy mi :D
16.
16.
Ca$h
#13: Nem fikáztam le, IMÁDOM a PS3-omat, csak vannak olyan hiányosságai ami miatt NEKEM nem lenne megfelelő elsődleges konzol!!!!!
15.
15.
Oliver S96
leszedtem első nap, de ez nekem drága...
14.
14.
latyaa
a live-ba hova lépjek h meg tudjam nézni ?
13.
13.
pepsus
12: sztem mindenki tudja miota gk radion lefikazta csunyan :D
12.
12.
klemid
#3: Storen van MC2. Nekem épp meg is van. :) ( ez úgy jött ide, hogy Ca$h-nak van PS-e míg vki belémkötne )
11.
11.
Bloodman
Béna az egész! Ki fizetne ezért?
10.
10.
Ca$h
8.
8.
pepsus
Kiprobaltam en is most, haaaat. 400 msn pont nem lenne halalos ha olyan jatekok lennenek amiket te is emlitettel de ezek a jatekok nem ernek ennyit szerintem se kulfoldi se magyar szemmel max ha telleg jo sok penzed van es achievment buzi vagy :)
8.
8.
pepsus
ha mar elköltök annyi ms pontot veszek 1 avatar ruhat vagy esetleg 1 kis dlc-t :)
7.
7.
Ca$h
pepsus: köszönöm köszönöm! :)



triplet: az a preview volt ez a review... ;)
6.
6.
triplet
Mint ha iehhez hasonló nevű, tartalmú cikk már lett volna egyszer. Ott is a liveos arcade tartalmakról volt szó.
5.
5.
pepsus
tenyleg ien durva arak vannak? na mindjart megnezm. Amugy jo lett cikk! Ca$sh for president :D
4.
4.
dallenbach
egyelöre marad az Afterburner Climax, meg remeny hogy nem csak ilyen 3 pixeles gamekat lehet majd letolteni a gameroomhoz a kesöbbiekben.
3.
3.
Ca$h
#2: :))))) Hát igen... de ha jön majd Mortal 2 akkor tuti vendég leszel a termemben! ;)
2.
2.
zaz
Pofátlan lehúzás 5 perc után sírva menekültem ki az avatarommal:)
1.
1.
Drider
Vártam már a tesztet, viszont nekem GFWL-on nem megy, ha belépek és kiválasztanám a játékgépet mindig kéri, hogy töltsem le a megfelelő Game Pack-ot. Ha le van akkor is.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...