Ghost Recon: Future Soldier

  • Írta: Daks
  • 2010. május 2.
Link másolása
Intelligens töltények, láthatatlanná tévő katonai ruha, önjáró harci robotok, pilóta nélküli repülőgépek. A jövő harcászata az ember és a technológia gyilkos kettősségéről fog szólni, egy valami viszont 15 év múlva sem változik: a háború megnyeréséhez továbbra is le kell lőnünk egymást.
Oroszországtól mindig is rettegett a világ. Az elmúlt évszázadok során egyetlen nagy hódító sem tudott sebet ejteni rajta, a fagyos sarkvidéki télbe még Napóleon és Hitler tábornokainak is beletört a foga. Az ország sebezhetetlenségének a történelem tehát a tanúja, mindezek után pedig ki hitte volna, hogy a birodalom egyszer belülről fog összeomlani.


Márpedig Tom Clancy víziójában ez megtörténik, Moszkvát egy napon ultranacionalista csapatok szállják meg, az államfőnek nem sikerül időben mozgósítania a hadsereget, a lázadók pedig betörve a Kremlbe, egyetlen este alatt megdöntik a rendszert. A vezető félreállítása azonban hatalmas veszedelmet jelent a világ számára, az új diktátornak ugyanis nem elég az ország, Norvégia felől kerülve Európa ellen indul, a célja pedig nem kisebb, mint bekebelezni az egész kontinenst.
Puccs az első sorból
A játék a Kreml elfoglalásával fog indítani, az eseményeket pedig az első sorból követhetjük majd. Az orosz uralkodó testőreként meg kell próbálnunk visszaverni a támadókat, ám a túlerő egyszer csak felülkerekedik rajtunk, és bekövetkezik az, ami az egész konfliktust okozza: megbukik a rendszer, az irányítás pedig a lázadók kezébe kerül.


Az Advanced Warfighter sorozatnak köszönhetően egyszer már betekintést nyerhettünk a modern hadviselés rejtelmeibe, az intelligens HUD és a felkamerázott gépfegyver viszont nem ritkaság többé a harcmezőn. A Future Soldierben az amerikai hadsereget képviselve a legmodernebb technikával indulunk csatába az orosz felkelők ellen, a harc pedig csakis azon múlik majd, hogy ezeket a különleges felszereléseket hogyan tudjuk használni. A láthatatlan ruhának köszönhetően például az ellenség azt se tudja majd, hogy ott állunk mögötte, a robotlábak használatával nem fog gondot okozni, ha teljes felszereléssel kell órákat menetelni, a műholdas szoftverfrissítés meg akár a harc kellős közepén új tulajdonságokkal ruházhatja fel az amúgy is gyilkos repertoárunkat. Ilyen technikai háttérrel pedig nem túlzás azt mondani, hogy egy két lábon járó F16-os vadászgépek leszünk, a számítógép mindent elvégez majd ugyanis helyettünk, nekünk csak célozni kell, és meghúzni a ravaszt.


Különleges világba kalauzol el tehát a játék, a jövő háborúit azonban nem csak emberek fogják vívni. Ahogy a fegyverek, úgy a robottechnológia is hatalmas átalakuláson megy keresztül a következő években, így lesznek gépesített résztvevői is az összecsapásoknak, a támadásokat például távolról irányítható robotrepülőgépek fogják előkészíteni. Az első hullámban kis cirkálók tizedelik majd az ellenség sorait, majd miután sikerült kiüríteni az utcákat, jöhetnek a katonák, hogy házról-házra járva felszámolják az utolsó ellenállókat is.


A mesterlövészek, orvosok, mérnökök és kommandósok mindig is profi csapatot
A sorozat
A Ghost Recon sorozat immáron kilenc éve van jelen a játékvilágban, és eddig nyolc rész jelent meg belőle. Az első Ghost Recon volt, majd őt követte a Desert Siege, az Island Thunder, a Jungle Storm, majd a Ghost Recon 2, a Summit Strike, és később a két Advanced Warfigher epizód. Az utolsó rész 2007-ben jelent meg, ennyit még sosem kellett várnunk a folytatásra.
alkottak a harcmezőn, az önjáró, intelligens taktikai robot pedig még erősebbé teszi majd az egységünket. A gép nem csak az aknamezőkön segít majd át minket, de az utcai harcokban is nagy hasznát fogjuk venni, hiszen páncélozott külsején nem fognak az egyszerű golyók, az előrenyomulás pedig ennek köszönhetően egy percre sem fog lelassulni. Az erős ellentámadás ráadásul mindennél fontosabb lesz, az orosz forradalmárok ugyanis szinte megállíthatatlanul törnek előre, és ha elérik Brüsszelt, akkor az egész Európai Unió összeomolhat.


Maga a játékmenet hasonló lesz az eddigi Ghost Recon játékokhoz. Hősünket belső nézetből irányítva folyamatosan támadunk majd, fedezékről-fedezékre haladva meg kell tisztítanunk minden utcát, ahol csak megfordulunk, csapatunk pedig teljesen önálló lesz, egyetlen parancsot sem kell majd kiadnunk, mindenki tudja, hogy mi a dolga a harcmezőn, mit várunk el tőle. A négyfős csapat tagjai ráadásul helyettesíthetőek lesznek hús-vér emberekkel is, a co-op módot pedig úgy építették fel a UbiSoft Paris fejlesztői, hogy bármikor ki- vagy be tudjunk szállni a kalandokba, ha egy barátunk segítséget kérne a végigjátszáshoz.


Csúcsmodern felszereléseink nem érnek véget a láthatatlan ruhákkal és célkereső töltényekkel, fegyverünknek ugyanis lesz saroklövője, ami úgy is le tudja majd szedni a másik utcában álló embereket, hogy mi kidugnánk a fejünket. De lesz még vállról indítható mini rakétánk, éjjellátó és hő érzékelős szemüvegünk, minden elektronikus eszközt megbénító EMP bombánk, illetve olyan eszközünk is, ami az ellenség szívverése alapján képes lesz bemérni, hogy melyik fedezék mögött hány ember lapul. S ahogy a fegyveres összecsapások alatt, úgy a közelharcban sem leszünk védtelenek, karakterünk az izraeli Krav Maga és az orosz Systema techikák ötvözésével ugyanis olyan trükköket tud majd csinálni, amivel egy pillanat alatt földre kerülnek a nálunk kétszer nagyobb ruszki medveölő katonák is.


Mindez pedig nem minden, a játék állítólag támogatni fogja a Natal és a Move kontrollereket. A dolog nem megerősített, de egy Ubi-közeli forrás már kifecsegte a terveket, és amúgy is nyílt titok, hogy a francia kiadó szeretne nyitni a mozgásérzékelős irányítások felé. A játék multiplayer bétatesztje idén nyáron veszi kezdetét, amire minden Splinter Cell: Conviction tulajdonos jogosult lesz majd, a PC-re, PS3-ra, Xbox 360-ra, Wiire, DS-re, és PSP-re megjelenő teljes verziót pedig várhatóan október végén vehetjük a kezünkbe.
Az író
Tom Clancy amerikai író napjaink egyik legsikeresebb katonai krimi szerzője. Regényei összeesküvések, kormánytitkok és titkos katonai hadműveletek vízióiból születnek meg, műveiből pedig több mozifilm és játék is készült már. Az ő történetei szolgáltattak alapul a Férfias játékok és a Kokainháború című filmeknek, de a Rainbow Six, a Ghost Recon, a Splinter Cell, az Endwar és a HAWX játékok megszületése is mind Tom Clancy nevéhez köthető.

Kapcsolódó cikkek

40.
40.
pier33
39.
39.
Generon
Ami még tetszett a graw-2 be (persze megfelelő nehézségi szinten)

hogy állsz egy sarkon,tőled kb 5-6 méterre a másik sarok ahova menned kéne és csak állsz és csipázol mindenfele mert tudod,hogy nincs messze az a sarok csak pár méter,na de nembiztos hogy átérsz:D
38.
38.
Generon
Kár hogy nemlehet majd irányitani a kiskatonákat mint a többiben .

Ezt nemkellett volna kivenni szerintem!

graw1-2 vel is mennyi időt eltöltöttem a megfelelő taktika kidolgozásával...

volt amikor 20 30 percet csak a taktikai térkép társaságában töltöttem és semmit nem csináltam csak adtam a parancsokat ki hova menjen,ki melyik sarkot fedezze ki kit támadjon..és jomagam közbe egy sarokban meghuzodva vártam,hogy tiszta legyen a terep.

nagya gáz ha ez is ilyen "észnélkül megyek előre és hentelek " dolog lessz.

Nemkellett volna megválni a hagyományoktol...
37.
37.
pityes18
Biztos nagyon f.. lesz!!
36.
36.
Gamebr3ak3r
Nagyon várom.Bizos full lesz.
35.
35.
Psychosocial
Hát erre el is kezdek gyűjteni. :)
34.
34.
Lachgas
csak az online mód legyen olyan mint amilyen a GRAW 2-é a többi akkor már lényegtelen.
33.
33.
bledzer
orosz ultranacionalista.. sablon sztori úgy néz ki merülőben Tom Clancy nagymester ötlet tára.
32.
32.
ultradani
hogyha volt életemben olyan játék amiben tuti biztos voltam , hogy megveszem HÁT EZ AZ!!!!!!
31.
31.
Daks
28.
28.
princeps27
#24 ps3 ra nem kell azon szinte lehetetlen a warez
28.
28.
adye
Az előző részekért nem voltam oda igazán, a napokban megjelent SP: Conviction is csalódás volt számomra, remélem ez a játék megcáfolja az Ubi iránt szkepticizmusomat akárcsak a HAWX vagy a legutóbbi Pirnce of Persia
26.
26.
Batri
#23,25: talán mert ez egy élőszereplős videó...
25.
25.
ribery
Kegyetlen jó grafikája van!!!
24.
24.
ultradani
a ps3-as verzióra lesz DRM ?
23.
23.
adriano28
de nagyon élethű a trailer
22.
22.
Ca$h
#21: Azért írta, hogy F16, met az Ubisoft mondta ezt... ;)
21.
21.
Mathia$
#12: akkor már inkább F-35 :D Bár gondolom azért írt 16-t, mert az a legnépszerűbb és az volt a korszakalkotó.

Király hogy izraeli technikát alkalmaznak! Legfejlettebb, legjobb!



Grat a cikkért! Sok mindent megtudtam most a gammáról :)
20.
20.
Ca$h
Brutál lesz... már nagyon várom!
19.
19.
gerappa
Hát ez a kis ízelítő nagyon bejött. Tuti helye van a polcon.
18.
18.
dopti18
A vidi végéről beugrott a Predator2 vége. Várós...
16.
16.
amd33
Vistara ember már van windos 7 vistat a halál se használja már...
15.
15.
adriano28
na fogadok pc-nél csak vistára adják ki :S
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...