Hardver rovat MSI GT740 gamer laptop teszt

  • Írta: InGen
  • 2010. május 31.
Link másolása
Folytatódik a megfizethetetlen árú gamerlaptop sorozatunk, ami egyfajta védjegyévé vált már a pár hónapja induló fantáziadús nevű Gamekapocs Hardver Rovatnak. Legutóbb az ASUS 3D-vel kombinált játékos masinájától és az Alienware csúcsnotijától voltunk elájulva, ám az MSI úgy döntött, hogy húszra lapot húz, amikor a kezünkbe nyomta a brutális GT740-et. Kár, hogy nem jött be.
Érdekes dolog a márkahűség, pont a minap kérdeztem az egyik haveromat, miért pont ezüst Marlborót szív. Nem tudta megmondani, évekkel ezelőtt ezt kezdte el, és mivel azóta valószínűleg egy erdőnyit elszívott belőle, esze ágában sincs váltani, sőt akárcsak kipróbálni valami mást. A legtöbbünk hű valamilyen márkához, s nem csak, hogy ragaszkodik annak termékeihez, de általában ki sem próbálja a másikat, pedig könnyen elképzelhető, hogy az jobb lenne az adott körülmények között. Én sem vagyok más. Ha autókról van szó, akkor kizárólag BMW. Tudom, hogy nagyon jó a Mercedes, és az Audi iszonyatosan sokat fejlődött az utóbbi tíz évben, de a szívemet csak a hárombetűs márka dobogtatja meg, nem tehetek róla. Ezek mellett még Sony rajongó is vagyok, a McDonaldsban eszem és nem a Burker Kingben, Coca Colát iszok és szívből utálom a Pepsi minden formáját, Razer egeret használok, pedig tudom, hogy a Logitech sokkal jobb, a boltban mindig a Staroprament kapom le a sörök közül, és valami furcsa vonzalom fűz Tisza cipőkhöz. De ha arról van szó, mi kerüljön a számítógépbe, vagy mi legyen maga a számítógép, akkor kizárólag MSI.


Ami egy embert el tud téríteni a márkahűségétől, az sok esetben a pénz, ami –mint tudjuk- nagy úr. Egy laptop vásárlása pedig, főleg ha játékos témáról van szó, általában nem kis költséget jelent. A legtöbbünk ugyanis viszonylag ritkán lát egyben félmilliós nagyságrendű zsetont, amit aztán egy az egyben el is költ egy noteszgépre. Kevés indokot is tudok felhozni arra, miért van itthon valakinek szüksége ilyenre: persze, elképzelhető, hogy indokolt, ha különböző lakóhelyek között sokat ingázik, vagy nem fér el a lakásban egy asztali gép, de a hasonló masinák egyik fő célcsoportja, a külföldi lanpartykra járó professzionális játékosok itthon egyáltalán nem, vagy csak nagyon kis számban léteznek. Ráadásul a hasonló minőségű játékos notik (és ez különösen igaz az MSI-re), nagyon és nehezek, strapabíró, kemény anyagokból készülnek, aminek köszönhetően még azt sem tudjuk mondani: rendben, elviszem a suliba és azon jegyzetelek (vagy hasonló, laptopoktól megszokott tevékenységet végzek vele), otthon pedig játszok rajta, tehát jobban megéri az árát, mintha egy asztali gépet vennék. Aki az MSI GT740-et megpróbálja rendszeresen ide-oda hordozni, egy hónapon belül megduplázza az alkarméretét. Tulajdonképpen igen jó gép, mert kiváltja kondibérletet is.


Látszólag tehát az egész koncepció valahol alapvetően hibás. A helyzet hasonló kicsit a szuper-sportautókhoz: a Lamborghinidet is csak akkor érdemes elővenni, ha süt a nap, nem esik az eső és meleg van, ráadásul a táskáidat sem tudod belepakolni. Mégis mindenki akar egy Lambót. Talán kicsit elszaladtam ezzel a hasonlattal, de értitek, mire gondolok. Mindettől függetlenül az MSI GT740 alapvetően egy egészen korrekt kis gép lenne, ha mondjuk fele ennyiért adnák. Így azonban nem valami jó vétel. Első pillantásra, összecsukva még viszonylag diszkrétnek tűnik a gép, a remek tapintású, kemény és hideg szálcsiszolt alumíniumborítással és az oldal végighúzódó piros csíkkal, az egyszerű MSI felirattal. Ha megemeljük, rögtön érezzük rajta, hogy nem mindennapi masinával van dolgunk: habár a 395x278mm széles gép valamivel kisebb, mint az előzőleg tesztelt ASUS laptop, és jóval kisebb, és meglepő módon valamivel könnyebb is, így is legalább kétszáz kilót nyom, de még mindig nagyon messze van az Alienware súlyától.


A diszkréció rögtön szertefoszlik, amint kinyitjuk, s szembesülünk a kissé avantgárd, mindent bele összeállítással. Sokáig kerestem rá a szavakat, miként írhatnám le a sokkot, ami a belső rész színösszeállításának első megtekintésekor ért, aztán megtaláltam a megfelelő jelzőt: okádék. Olyan, mintha valaki belehányt volna a cuccba, aztán egy vonalzó mentén szétkenegette volna. Furcsa, mert elsőre azt hisszük, hogy jól néz ki: végülis alumínium, meg MSI, mennyire lehet rossz? De be kell látni, hogy a GT40 körülbelül annyira stílusos, mint egy ember, aki fehér nadrággal beleült egy tál lecsóba. De az egész dizájn legnagyobb baklövése mégis az, hogy a méretes akkumulátor kilóg a gép hátuljából, aminek köszönhetően a gagyibb Media Martk-akciós gépek jutnak eszünkbe.


A billentyűzet az MSI gamernoti-sorozatán megszokott egybefüggő, szélesgombos megoldás (szemben az ASUS és az Alienware előzőleg látott szigetes kialakításával), néhány furcsasággal: az enter elég pici, a hosszú Í pedig a space mellett kapott helyet, ami néha idegesítő lehet, de igazából senkit nem érdekel, mint ahogy a szintén szálcsiszolt alumínium kéztámaszon helyet kapó touchpad minősége sem foglalkoztat senkit –kiváló egyébként, de úgyis mindenki rendes egérrel fogja használni a gépet. Megmaradt az MSI-re szintén jellemző különálló felső blokk, ahol érintőgombokkal tudjuk ki-be kapcsolgatni a különböző funckiókat (wi-fi, bluetooth, stb.). Ha egy picit kötözködni szeretnék –márpedig miért is ne szeretnék-, akkor a baloldalra beszorítottm csökött kis pici bekapcsoló gombot emlegetném fel. Egy ilyen szintű masinára minimum egy olyan ON gomb kell, amivel a vadászpilóták indítják el az F-18-ast. S ha már gomboknál tartunk, meg kell említenem, hogy ezúttal az MSI szerencsére elhagyta a teljesen felesleges Turbo gombot, rájöttek, hogy aki ilyen gépet vásárol, az nem szeretne külön gombot nyomogatni a maximális teljesítmény eléréséhez.


Nézzük a hardvert. Az általunk előzőleg tesztelt MSI gép, a GX623 is elvarázsolt minket külső minőségével, csak éppen annyi problémánk akadt vele, hogy a notebook viszonylatban nem kicsi, 1680x1050-es képernyőfelbontás mellé nem társult akkora teljesítmény, hogy ilyen beállítás mellett kompromisszumok nélkül fussanak az újabb játékok. Nos, a GT740-et használva alapvetően nem lennének ilyen problémáink: a 6MB másodszintű  gyorsítótárral rendelkező Core i7-720QM, a 4GB 1066MHz-es DDR3 rendszermemória, ugyan impresszíven hangzik, de az  1GB DDR3 grafikus memóriával ellátott Geforce GTS 250M ma már nem a legmodernebb dolog, hiszen nem egy születésnapot ért már meg a kicsike, s a konkurensek már mind a Radeon HD 5870 Mobility változatát építik a gépekbe. Ha gondolunk a jövőre, akkor bizony ez komoly baklövés az MSI részéről.


Sajnos nincs ez másként a képernyővel sem, ami ezúttal egy Samsung TN+film panelre épül, s továbbra is 16:10-es képarányú, a 17"-os méretéhez pedig az GX623-hoz hasonlóan 1680x1050-es felbontás társul. Megint a legnagyobb probléma, hogy ezért az árért már egy kicsit többet várnánk. Ráadásul a panel minősége sem a legjobb: a betekintés szögének változásával elég gyorsan romlik a kontrasztosság, s a színhelyessége közel sincs a legjobbakhoz (bár ezt komolyabb grafikusok kivételével nem sokan fogják észrevenni), A gép összesen öt darab beépített, kiváló minőségű hangszóróval rendelkezik, melyek közül az egyik kifejezetten a basszus jobb megszólaltatásáért felel, s egyébként a beépített integrált hangkártya 7.1-es szólamokat tud kiküldeni külső hangrendszerre.


Ezeken kívül pedig a kategóriától megszokott módon a világ összes csatlakozója helyett kapott a masina a notebook valamelyik oldalán, így abszolút semmiben nem szenvedhetünk hiányt. Mindenképp ejtenem kell egy-két szót a hűtésről is: sosem zavart, ha egy gép maximális teljesítmény mellett viszonylag hangos volt, de a GT740 különösen az, az ASUS hasonló kategóriás laptopjával szemben ugyanis csak egy hűtőventillátort tartalmaz, amit így már viszonylag korán kénytelen maximális fordulaton járatni. Ráadásul az  viszont már kifejezetten érdekel, hogy a hűtés az egeret irányító jobb kezemre fújja a meleg levegőt. Utóbbit általában igyekeznek elkerülni a gyártók, az MSI-nek sajnos nem sikerült, s a gép egy idő után már annyira ontja a meleget a kezünkre, hogy az már kellemetlenné is válhat, főleg nyáron.


Nem tudom létezik-e olyan ember, akit egy ilyen gépnél érdekel az akkumulátor-idő, de a múltkori Alienware tesztnél megkaptam, hogy miért nem írok róla, úgyhogy most írok. A GT740 csúnya, kilógó akksija 85Wh energiasűrűségű, amivel akár három órát is kihúz, ha nem csinálunk vele semmit, csak távolról nézegetjük. Ha már hozzá is nyúlunk, és netán úgy döntünk, hogy az ágyból megnézünk vele egy filmet, akkor ne válasszuk ki a Keresztapa egyik részét se, mert körülbelül a felénél lekapcsolna a gép. Ilyen körülmények között körülbelül két órát tudjuk nyúzni, de a 120W-os táp kicsivel több mint 3 óra alatt vissza is tolja a naftát a telepbe.


Foglaljuk össze akkor a helyzetet: az MSI GT740 nagyon ronda, kijelzője maximum a középmezőnyben menne el, grafikus processzora egy őskövület, a hűtésre szolgáló egyetlen ventillátora iszonyatosan hangos, és felforralja a jobb kezedet, s egyáltalán nem adja át azt a különleges hangulatot, amit egy picivel drágábban ad az ASUS G51J, vagy a sokkal jobb G73JH tud.  Ja, és operációs rendszernek kapsz egy fantasztikus FreeDOS-t rá, vagy még azt sem. A döntés tehát egyszerű: ha laptopok területén eddig az MSI volt kedvenc márkád, talán itt az idő, hogy elgondolkodj a váltáson.

Kapcsolódó cikkek

27.
27.
hedzsooo
#26: 1esek szerint meg 120 FPS-tol, de szerintem baromsag es 25 FPS is eleg, ha az allando, persze ez csak az en velemenyem. Sok VGA-gyarto tuti, h nem is orulne ennek a megjegyzesemnek. :)
26.
26.
Dasok
Hiába sok neves gyártó, 50 fps FELETT kezdődik a játékélmény.
25.
25.
hedzsooo
Hehe...erre a kis dragasagra meg ti is azt irjatok, h nem eri meg a penzet...sebaj, 1Xszer csak elkezdtek ti is irni konnyebben fogyaszthatobb laptopokrol is. :)
24.
24.
zoodoo
MSI notebooknak gyengéje a ventilátor. Cserébe Asus-nak a szervize iszonyatosan rossz. Ezzel a jelenséggel személyesen is találkoztam. A Toshiba Satellite L555-11U viszonylag olcsó, ám elég jó teljesítménnyel bíró kis gép. De sajnos azt hallottam, nem véletlen olcsó a Satellite sorozat.
23.
23.
nata12
Epiphone Les Paul:) olyanom van!:) de ilyen notim nem hiszem hogy lesz:):)
22.
22.
tombar
nekem egy epiphone les paul ebony az álmom. najó egy gibson :D

de most ezt a cuccost komoly ellenfélnek szánták, vagy ez az egész egy nagy átkúrás azért h itt jól összevesszetek, meg egy kis szövegértést gyakoroljatok :D
21.
21.
Netsu
#19: Persze,a támadás kifejezésemet nem kell komolyan venni! :D

Egyébként jelenlegi helyzetemben,hogy leginkább csak otthon vagyok,én is inkább egy asztalit vennék ennyiért. Bár nagy álmom,hogy egyszer legyen akár egy ilyen gamer,akár egy rendes laptopom.
19.
19.
kharami
pillanat pillanat srácok! Én egy személyes véleményt mondtam el, engem aztán hidegen hagy, hogy ki mire költi a könnyen vagy nehezen megszerzett pénzét!:D Én csak annyit mondtam , hogy ennyit nem költenék egy laptopra, inkább vennék belőle egy jó kis asztali pc t! Ennyi :) Nem támadok Netsu barátom!:) Laptopot meg én is szivesen vennék, csak nem ilyen drágát!
18.
18.
Netsu
#16: Nem tudom,nagy volt az egyetértése #7essel,szóval innen gondoltam,hogy ő is támad :D
17.
17.
P.csabi
"[...]Ráadásul a hasonló minőségű játékos notik (és ez különösen igaz az MSI-re), nagyon* és nehezek, [...]"

Egy kis baki :)
16.
16.
P.csabi
#15: Úgy hiszem, a 8-as ellenpéldának mondta...

7-essel kapcsolatban egyetértek veled... utazás közben játszanék max, nem otthon... :D
15.
15.
Netsu
#7: Nem tudom,hogy neked ÁLLANDÓ utazgatás után mennyi kedved lenne otthon még ledőlni és játszani egyet..sokaknak még a nőjükkel sincs kedvük foglalkozni,nem hogy játszani.. :) És az ember utazás közben mit tud csinálni? Hát játszani,addig is elfoglalja magát.Ha hazaér akkor szerintem nem játszani akar,hanem kifújni magát.

#8: Ez a példa úgy ahogy van baromság.Megnézném,ahogyan te a hátadra kötsz egy egész gépet,és közben mondjuk egy CRT monitort átcipelsz Bp egyik végéből a másikba...

Azt ne mondd,hogy egy laptopot nem lenne egyszerűbb bevágni a táskádba,aztán úgy elvinni!
14.
14.
bence51
Már bocs 200 alatt vettem az én laptopom és a crysist viszi very highon...ennyi
13.
13.
drat576
számomra igazán hasznosak ezek a tesztek...soha a büdös életbe nem lesz ilyesmire pénzem :))
12.
12.
Exinor
Nem értem ezeket a gamer laptopokat. Egy ilyen árán veszek egy konzolt + egy LCD TV-t és marad mág bő 100ezer forint egy sima egyszerű laptopra amiről lehet netezni, meg filmet nézni.



Viszont ha hozzám vágnának egyet nem dobnám vissza.:)
10.
10.
Ecneb
Ha játszani akarsz akkor maradj a PC-nél, de ha pl filmet akarsz nézni vagy progit írni vagy teszem azt MMORPG-vel játszani akkor jöhet ez is
9.
9.
falanx
Szeretem a BMW-t...csak ennyit fűznék hozzá.
8.
8.
Sogi
#7: valóban, teljesen igaz állításokat mondasz. és ha pl valaki kollégiumba jár? kösse fel a hátára az asztali pécét, a kezébe vigye a monitort, azt hajrá. és nem csak ezt az egy példát tudnám erre felhozni, úgyhogy ne menyjünk bele ÚJRA ebbe a laptop vs pc dologba
7.
7.
kharami
#5: Hát abban igazad van hogy tényleg azoknak lett kitalálva akik folyamatosan úton vannak! De most nem birja ki, hogy ne menjen haza és a sok egyéb fontos dolga után, (munka, edzés, szórakozás, nő:D) ledőljön és játszon egyet? nos ehhez már nagyon kockának kell lenni!
6.
6.
Drider
Nem nagy szám, feleennyiért is lehet hasonló teljesítményűt kapni. És még a csodálatos exkluzív dizájntól is megszabadulsz. Egyébként egy jobb MacBook Pro ára, valószínű ennyiért inkább azt venném.
5.
5.
Netsu
#4: Persze,ennek az árából már vehetsz egy olyan asztali gépet,amivel évekig gond nem lesz.DE ezek a gamer laptopok szvsz inkább azoknak készülnek,akik szeretnek játszani,de nem tudnak állandóan otthon poshadni,hanem folyamatosan úton vannak.Ezeknek az embereknek pedig aztán már tök mind1,hogy a krájzisz fut-e rajta very highon,vagy sem.Egyszóval egy-akár gamer,akár "sima"-laptop nem otthoni célra lett elsődlegesen "kifejlesztve".Persze ez csak a saját véleményem.
4.
4.
kharami
Ez igaz, csak hamár ennyi pénzt kiadok laptopra, akkor fusson rajta ugyan már maxon a szeretett játékom! Mellesleg ennyi pénzből simán veszek egy fullos asztali gépet!;) Ugyhogy nekem sem kéne!
3.
3.
Netsu
#2: Mer mér kell állandóan mindennek maxon futni? A jó játékélmény nem a max grafikától kezdődik..............
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...