ArmA II: Operation Arrowhead

Mi lehet a közös a Kozel sör és a korunk legmarkánsabb katonai szimulátora között? Bizony, mindkettő Csehországban készül. A Bohemia Interactive egy viszonylag kis stúdió, de alaposan beleásták magukat a mozgó fémkoporsók, katonai rejtjelek, viselkedésformák és a realisztikus fegyverviselkedés bibliájába. Teszik mindezt már 10 éve, töretlen lelkesedéssel, csupán a kiadó változott, de a szellemiség örök. Az ArmA 2: Operation Arrowhead egy teljes értékű, önmagában is futtatható kiegészítőlemez, a fejlesztők tavalyi, makulátlan tisztaságú hőskölteményéhez.
Az új konfliktus fülledt, koszos, de legalább nem fordul meg a fejünkben a dezertálás gondolata, más sokkal casualosabb vadhajtások felé, mint amilyen az Operation Flashpoint 2 volt. Az ArmA 2 soha nem áltatott senkit: ha nem szoktad meg az elsőre átláthatatlan kommunikációs menüt, és azt, hogy már akkor leszedtek, mikor még egy fránya pixelt sem tudtál kivenni a képernyőn, akkor sírva futottál vissza a trendi, műanyag FPS-eidhez. Gondos tervezéssel, s kiapadhatatlan türelemmel viszont gyümölcsöt hajthatnak próbálkozásaink, s ha szereted a stílust, akkor olyan nélkülözhetetlen alkotás az Armed Assault, amely mindmáig tartja magát, s fogja is, míg furfangos szócsaták folynak a világpolitikában, urándúsítással és olajmezőkkel. Még mindig van mibe belekötni ugyan: szét kell törnöd a malacperselyt, ha eddig nem tetted volna, bivalyerős hardverparkot kell alátenned, hogy a háború folyamatos legyen. Most is elcsodálkozunk néha az AI természetellenes húzásaitól, holott nekünk könnyű, nem fenyeget a veszély, hogy a gaz turbánosok a háztetőről le-RPG-znek. Hogyan is tudhatnák, hogy kell ott viselkedni?


Nyílván az új helyszín és kampány is beáll a sorba, a cseh remeket is el kell adni. Korunk lövöldözős játékaiban a Közel-Kelet olyan forrongó katlan, ahol a vallási
A civilek
Bár igazából passzív résztvevői a konfliktusnak ezek a rongyokba bugyolált, vélhetőleg erőteljes izzadságszaggal megáldott falusiak, kevesen tudják, hogy némi haderőt is képviselnek. Ha nem hiszed, nyisd meg a küldetésszerkesztőt, válassz ki egy civilt és pár célt. Hidegháborús fegyverekkel, vadászpuskákkal ők is erősíthetik az ellenállást, főleg, ha egy-egy elszántabb csoport ráteszik a kezét a takisztáni katonák fegyverraktárára.
ideológiák mindennemű társadalmi normának ellent mondanak. Legalábbis a közvélemény mögött terjengő valós indokokat így próbálják leplezni. Demokrácia kell ide, a lázadók módszeres likvidálása, mint ahogy azt az új Medal of Honor is megénekelte. Az Operation Arrowhead új, változatos hadszíntere a fiktív Takistan, nevéből adódóan egyértelműen belőhetjük, hogy honnan ered az ihlet. A kampány viszonylag rövid, de minden újdonságot bemutat, komolyan veszi magát, s a körítés sem másodlagos tényező. A napégette, szikkadt földek, cserjések szinte éles kontrasztban állnak a korábbi Csernarusz dombos fenyveseivel. Az USA hadereje ide is befészkelte magát, Takistan lázadó hadseregének terrorgyanús tevékenységét megelégelve, ezen kívül pedig még egy szövetséges, békefenntartó haderővel egészül ki a háromszög a civil lakosság mellet. Minden, ami a jelen kor konfliktusaira jellemző a helyén van: túszmentések elhagyatott bányákból, légicsapás az égből hőkamera-nézőpontból, spec-ops, lopakodós missziók, ellenséges bázisok nagy volumenű felszámolása, ellátmányt szállító konvojok megállítása, gyalogosan, helikopterből, vagy éppen egy üzemanyagfaló páncélos belsejéből. A különleges erők petyhüdtnek nem mondható mindennapjai.


Némi hatásvadászat azért belefér, a kiegészítő a sorozat történetében először igen intenzíven nyit, a tűzijáték közben csak kapkodjuk a fejünket, nesze neked milliméter-pontos taktika, hagyjuk magunkat sodródni az árral. A légi invázió percei aztán elmúlnak, hősünk egy szakasz legtapasztalatlanabb bakája, nyoma sincs már a Razor Team profizmusának. Az elején még arra törekszünk, hogy túléljük a ránk kiszabott parancsokat, aztán kinyílnak a lehetőségek, mint a döglött kecske tetemén az akasztófavirág. A sor kezdődik egy ütős gyalogsági támadással, míg a következő küldetésben már egy páncélos belsejében vadászunk többedmagunkkal az ellenségre, majd egy Apache helikopter lézeres célzókáját próbáljuk meg a célpontra irányítani, több-kevesebb sikerrel. A játékszerek kipróbálás büntetlenül hatalmas élmény, még a mai napig is. Legyen szó kerékpárokról, robogókon át a többmilliós konzervdobozokig a paletta igen széles, és bőkezűbb, mint amit egy számítógépes játéktól valaha is elvártál. Olykor nem elégedhetünk meg a puszta célkitűzésekkel, el kell fogadnunk a külön mellékmissziókat is, a pusztító fegyvereket ilyesformán téve próbára.


A háborús kép reális, belefeledkezünk, gondolkodásra vagyunk kárhoztatva, miután zsinórban akár ötször is képesek vagyunk fűbe harapni. Lenni kell a tarsolyban több kidolgozott alternatívának. Nekilódulunk, vagy más irányból közelítjük meg a kiszemelt objektumot? A választások között gyors és megfontolt döntések szükségesek. Utána azt veszed észre, hogy fejlődsz, végre kihasználód repertoárod minden egyes darabját – tudom nehéz egy pörgős kis multihent után, de a túlélés csak az egyik kritérium, amit az ArmA 2-nél figyelembe kell venned. Persze a játék még éppen hogy nem esik át a hitelesség határán, de olykor túl messzire megy, az utolsó próbatételek között találhatunk olyat, ami már inkább frusztráló, bár szerencsére sosem lehetetlen. A küldetések jól kidolgozottak és szerteágazók, olyan másfél-kétórás elfoglaltságokkal tessék számolni, olyan véletlenszerű célokkal, amit csak küldetés közben tudatnak veled. A váltás gyors, itt-ott még légvédelmi állásokat semlegesítünk, majd jön a parancs, amely ismét több kilométerre szólít el minket.


Az arányokat eltalálták a cseh felebarátaink, egy átfogó cél van, de az odáig tartó út teljesítésének mikéntje csak rajtad áll. Ha előre gondolkodunk, olykor könnyebb dolga lehet szakaszunknak, míg egy sor előtte álló célon átrágja magát, bár még így is lehet eléggé kiszámíthatatlan egy-egy szituáció. A tankok botkormánya mögött még csak-csak, de egy helikopter irányításához már napok (hetek?) szükségesek a klaviatúrán. Persze a mesterséges intelligencia továbbra sem könnyíti meg a dolgunkat. Társaink nem mindig követik logikusan parancsainkat, de legalább jó előre észreveszik a lázadókat, járművek esetében pedig sokszor egymás előrehaladását is akadályozzák. Az ellenség sem felétlenül törekszik testi épségének megőrzésére, olykor véletlenszerűen képesek fel-alá futkározni,  máskor meg ember feletti módon ki sem lehet őket szedni a beásott fedezék mögül. Nem kimondottan túlzó dolgok ezek, de arra nagyon is jók, hogy a nyugalmunkat megzavarják.


Ha a kampány nem lenne elég, akkor ott vannak a menüben elérhető Single Missionök, de delejes elfoglaltságra nem igazán alkalmasak, tekintve, hogy jó negyedóra alatt végigrághatjuk magunkat rajtuk egyenként, és igazából egy-egy újdonságnak számító harci eszköz szerepeltetésére korlátozódnak, úgy, mint a pilóta nélküli harci repülő, vagy a Little Bird helikopter. A küldetésszerkesztő továbbra is jól vizsgázik, segítségével némi kreativitással perceken belül kipróbálhatóak az új vívmányok és sikeresen életben tartják a játék iránti érdeklődést. Mert az ArmA 2 inkább egy közösségi csomag, mintsem szilárd játék. Csak irányt mutat, a többi rajtad és a többi rajongón áll. Megosztod, örülsz, csatlakozol, megint örülsz, mindaddig míg egy beteg elme és néhány CoD-os vérpistike elrontja komolynak indult estédet.


Takistan vérrel írott történetébe magunkon kívül további három pajtásunkat is meginvitálhatjuk némi co-op kampányújrázás céljából, s itt már érthető módon nem létező fogalom társaink robot-MI-je. Bár némi változás történt ezúttal a kooperatív módban, hiszen a szimpla gyalogosokon kívül a haver lehet helikopter pilóta, vagy mesterlövész is, nemcsak gyalogsági résztvevő, holott az egyszemélyes kampány adott fejezetében csak erre nyílt lehetőség. A kompetitív multiplayer módok is kiegészültek a légi ütközeteket előtérbe helyező Dogfighttal –joystick tulajok előnyben-, s a szemléletes Capture the Island játéktípussal. Utóbbiban két hadsereg csap össze a sziget egészére kiterjedő csatában, a lényeg, hogy minden kis falut vagy várost a magunkénak tudhatjuk. Jó sok résztvevővel, igazi orgazmus ez, akár ötven elszánt bakát is felvonultatva, persze ha vagy olyan szerencsés, és össze tudod hozni a társaságot.


A bejárható  terület most is óriási, logikusan felépülő úthálózattal, végeláthatatlan sivatagokkal, üdítőnek ható sziklás és fás területekkel. A látvány még mindig
Ladát és Ikaruszt tessék
Mivel Takistan szegény ország, így a lakosságnak is be kell érni matuzsálem korú  járművekkel. A biciklit és a Simpson Enduronak tűnő motort felfoghatjuk egyfajta Easter Egg-nek, de nekünk, magyaroknak sokkal többet mond, hogy vezethető a zsiguli, és magyar gyártású Ikarus autóbusz volánja mögé is pattanhatunk.
döbbenetes, az apró gikszereket leszámítva. Főleg a harci eszközök modellezése követendő példa, de a lenyugvó nap sugarai még mindig birizgálják lelkünk szépségérzetét, köszönhetően a mesteri fény-árnyék effekteknek. Bár éjszaka, az éjjellátót bekapcsolva nem olyan részletgazdag a táj, igaz, ekkor nem is annyira gépigényes, mint egyébként. Mert a motor igazi egyedisége nappal jön elő, a teljes pompa bekapcsolásával még a bivalyerős konfigok tulajdonosainál is gyakorta leesik a framerate. A mozgások jók, sok apró, ámde a hangulatot megalapozó dologra odafigyeltek, ámbár a halál-animációk még mindig sete-suták. Az átvezető jelenetekkel az a gond, hogy nincs lelkük, semmilyen cool karakter nem nő a szívünkhöz, kicsit sablonos a történet is, de ez a TV-híradók külpolitikai tudósításánál is megfigyelhető. A fegyverhangok és a környezet morajai továbbra is osztályon felüliek, ahogy a stílus megköveteli.


Veteránok számára nem kell több, javában hódolnak a játék kínálta új lehetőségeknek, viszont hiába akart a Bohemia új közönséget megragadni, ha eddig nem tetszett volna az ArmA 2, ezután sem fog. Témaválasztást tekintve ugyan ők is hagyták magukat sodródni a mai divattal, ami nem feltétlen baj, csak kissé ellentmond a sorozat szellemiségével, hogy nem akar beállni a sorba. Úgy látszik az optimalizáció még mindig megoldhatatlan feladatokat ró a fejlesztőkre, ám tekintve, hogy mennyi számítás terheli a processzort a háttérben, a lövedék útjától kezdve, a komplexnek beállított, amúgy néha blőd intelligenciáig, még így is összetehetjük a kezünket, ha megvan a 30-40 fps. Az ArmA 2: Operation Arrowhead még mindig a legéletképesebb alternatíva azok számára, akik több komolyságot, kevesebb esti mesét szeretnének vinni mindennapjaiba, fegyveres újságokra maszturbáló és katonai ruházati boltokban törzsvásárlóknak számító delikvenseknek a Bohemia játéka képes a legautentikusabb élményt adni. 

8.1

ArmA II: Operation Arrowhead értékelés 8.1

Pozitívumok:

  • A takistani konfliktus friss élményeket, új sivatagos tájat, és új bevethető játékszereket kínál
  • Még intenzívebb, mint az elődje
  • A gyalogos, páncélos, légi járműves részek aránya tökéletes
  • Dinamikus küldetéscélok
  • Capture the Island játékmód

Negatívumok:

  • A mesterséges intelligencia továbbra is képes gyatra produkciókat mutatni
  • Kell vas alá, elég rendesen
  • Heli botkormánya mögött nehéz az élet
  • Sablonos, csontig lerágott történet
  • Aki nem él közösségi életet az ArmA 2-vel, némileg hátrányban van
21 komment - szólj hozzá!