Hardver rovat - Logitech Wireless Guitar teszt

  • Írta: Daks
  • 2010. július 21.
Link másolása
Tízezren üvöltik a neved, a stadion zsúfolásig van rajongókkal, még felszívsz egy csík kokaint az üvegasztalról, aztán indulhat a rock and roll. Elsőként a dobos lép színpadra, eszméletlen női visítás veszi kezdetét, közben feláll a zenekar, vadul dolgoznak a füstgépek, s mikor a reflektorok is bekapcsolódnak, te már ott állsz elől, néhány centire a tömegtől. Vársz egy fél percet, néma csendben állva, majd flegmán hátat fordítasz nekik, és belecsapsz a húrok közé!
Kitörölhetetlen az érzés, mely a Logitech Wireless Guitar kontroller első érintésénél végigfutott a gerincemen. A Guitar Heróhoz tervezett kiegészítő nem holmi műanyag fostalicska, mint amit a húsz, huszonötezres játék mellé adnak, hanem egy igazi hangszer. Egy hangszer, zöld, piros, sárga, kék és narancsszínű gombokkal, egy műalkotás, mely bármely analfabétából elsőrangú rock sztárt csinál, csupán a létével, azzal hogy legördült a gyártósorról, és megszereztük magunknak. Ha azt hitted, hogy a tévégitározás unalmas pötyögés, akkor nagyot tévedtél!


A Guitar Hero immáron négy éve uralja a zenés játékok világát. A létező összes konzolon, minden mobiltelefonon, és PC-n is debütált játék már tucatnyi folytatást, és a Rock Band személyében egy konkurenciát is kapott, ám a kontrollerekkel mindig bajok voltak. A gyártó által adott kiegészítők nem a minőségükről voltak híresek, olcsó polietilénből készült mindegyik, hangosan kattogtak, recsegtek, ledobták magukról a festéket, vagy szimplán tönkrementek néhány kiegészítőlemez után. A Logitech tavaly nyáron megelégelte ezt, és piacra dobta saját gitárját, melyet közel egy év késés után végre a kezünkbe vehettünk. Nem volt könnyű, nem volt olcsó, de ahogy egy kis csempészéssel a farmer és a The Beatles is eljutott a vasfüggönyön túlra, úgy most a szerkesztőségünk is megkapta a Wireless Guitar kontrollert!


Gyönyörű. A nyaka világos, erezett fa, igazi fém bundokkal és hangolókulcsokkal, pontosan olyan, mintha egy igazi elektronikus gitárt tartanánk a kezünkben. Simításra finom és érzéki, a fogólap valódi rózsafa, a színes gombok diszkrét keretet kaptak, középtájon pedig magát az érintőpanelt találjuk, mely az összefűzött hangok gyors lejátszásánál jön jól. Nem spórolták ki belőle az anyagot, ez pedig a súlyán is látszik. A mérleg két kilóval mutatott többet, amikor a gitárt magamra akasztva álltam rá, hasonló csak akkor van, amikor InGennel napkeltéig sörözünk, de azon segít egy kiadós síelés. Most azonban nem akarok lefaragni az értékből, a kiegészítő már a súlyával is komolyságot sugall, és ennél nincsen fontosabb.


A gitár teste szép kövérke lett, gondosan takarja a kikerekedett pocakunkat, kopogtatásra pedig tompa hangot ad, úgyhogy még biztosan nem is üreges. Mi a Playstation 3-as változatot szereztük be, mely eszméletlen lakkfekete külsővel rendelkezik, de a narancssárga-fehér Xbox 360, és fehér-fekete Nintendo Wii kiadás sem mutat rosszul. Az összképet hatalmas, eldolgozatlan ezüst csillagcsavarok teszik még vadabbá, a D-Padként is használható PS gomb pedig rendkívül masszív, olyan, mint valami földönkívüli lény teleszkópos szeme.



A pengető nagyon kecsesen mozog, a starpower egy pont kézre álló nagy fekete gomb, amit játék közben csuklóval is meg lehet nyomni, de a fém zsinyegtetőről sem lehet rosszat mondani. Az összhatás közel tökéletes, azonban van pár apróság, amit csúnyán elrontottak a mérnökök. A szívünk szakad meg, amikor ezüstre festett, fröccsöntött műanyagokat látunk, a start gomb valami botrányosan gagyi, de muszáj néha hozzáérni, az elemtartó fedele pedig olyan, hogy majdnem sikerült is eltörnünk. Szerencsére nem így lett, az akksik behelyezése után nagy nehezen visszaapplikáltuk a helyére, de leizzadtunk, precíz műszerészujjak híján majdnem vége lett szegénykének.


A játék indítása szerencsére hamar feledtette a csúnya részleteket. Sosem éreztem még ilyet, egy teljesen átszellemült Guitar Hero élményt kaptam, olyan volt, mintha nem is otthon játszanék, hanem a Szigeten, vagy a Sportarénában, ezrek előtt. Élveztem minden egyes dallamot, percenként vettem hangosabbra a házimozit, újrajátszottam minden kedvenc DLC-met, egyszerűen csodálatos, hogy mit ki tud hozni az emberből az egész.


Sokan megjósolták már a gitáros játékok végét, azt mondják, hogy ennyi idő éppen elég volt nekik, de valószínűleg még többen vannak azok, akik éppen az ellenkezőjét gondolják. Idén jön még a Guitar Hero: Jonas Brothers, a Queen, a Megadeth, a Jimi Hendrix, a nemrégiben bejelentett Warriors of Rock, valamint várjuk a Power Gig: Rise of the SixStringet és az új Rock Bandet is, mely utóbbiak bár állítólag pengetős kiegészítővel érkeznek, valószínűleg nem nagyon fognak eltérni az elődök jól kitaposott módszereitől. A zenés játékok élnek és virulnak tehát, de mennyibe is kerül pontosan a Logitech extravagáns, szuper-exkluzív Wireless Guitarja mindehhez? Eláruljuk, többe, mint az egész felszerelést tartalmazó, eredeti Super Bundle Pack. A kiegészítő ára a plafont veri, hivatalosan 199 euró, vagyis nálunk nagyjából 55000 forint, melyen bár lehet csodálkozni, azt azért tudni kell, hogy ez egy luxuscikk, az egyszerű munkásembereknek ilyen nem való a kezébe.

Kapcsolódó cikkek

34.
34.
keiji maeda
igen a guitar hero még ezzel a gombos valamivel kínlódik a rock band 3 meg már beveti a húros gitárt az legalább már élethű lessz ! hiába a faragott nyak meg a rózsafa ha gombos müanyag az egész !! a rock band az igazi :D ők már legalább a 3. résznél újitanak a guitar hero meg vagy a 6. résznél még itt tart
33.
33.
nero66
HA a erről volt teszt, akkor a Logitech Wireless Drum-ról is lesz??? Vagy az vmi régebbi darab mert ezeknél nemvagyok képbe. :)

32.
32.
Ryukian
Engem valahogy soha nem vitt rá a lelkivilágom, hogy gitár irányítót szerezzek be. Itt figyel a gépen a 3. rész, vígan el szoktam lenni azzal (billentyűzettel) Meg hát a szomszéd szobában ott porosodik a dobom, azt is szét kéne már valamikor püfölni.... 55 ropi... Ha lenne annyi fölös pénzem inkább vennék valami gyönyörűséges cintányérszettet:D
31.
31.
Raam989
Nagyon szeretnék egy ilyet, de túl drága... :(
30.
30.
david512
ennyi pénzért inkább igazi gitárt vennék amúgy miazhogy a jonas-al is csinálnak az egy nagy fos
29.
29.
gerzerow
Ja jó kérdés aki tudja írja már meg. Szerintem jól nézk de nem hiszem,hogy errekőltőm a ballagási pénzemet.
28.
28.
danez11
amugy mikor jön ki a játék?
27.
27.
kancsoka
éN már egy guitar hero-disturbed-et várok

egyik kedvenc együttesem nagyonmeglennék vele!!!!!:D
26.
26.
Horvi14
baszki GH Jonas brothers?? beszarok XDXD a Metallica kurvajó azzal nyomom meg nekik azér van vmi múltuk is de ezek a kis buzik pff...

eza cucc jó drága pedig akartam venni már másik gitárt mer nekem a piros gombnak néha van vmi baja XD én amúgy igazából dobos vok és kíváncsi vok h GH-s dobbal milyen (sztem szétverném XDXD)
25.
25.
Extol
Ilyen gitáros játékban csak hepi metál verziól van?
23.
23.
csonti02
Mindegyik változaton humbucker hangszedő van. xD
22.
22.
kukac450
Szerintem jó cucc ... de én nyomom igazi gitárral is ... hát én az embereknek azt ajánlanám inkább!
21.
21.
zgreen
#18 Isten nemhagyna ij modon szenvedni az embereket :D
20.
20.
BGEE
#14: Tehát lesz külön csomagba az az új gitár? Mert nemakarok komplett szettet venni a régit meg eladni.
19.
19.
nero66
HA a erről volt teszt, akkor a Logitech Wireless Drum-ról is lesz??? Vagy az vmi régebbi darab mert ezeknél nemvagyok képbe. :)
18.
18.
Szajolihoher
kajak lesz guitar hero jonas brothers?XD lol nevetséges.
17.
17.
The Lone Drow
Szó, mi szó ez tényleg nagyon szép darab, de ennyiért egy igazi gitárt is lehet már venni... Szvsz a Power Gig féle rendes hathúros gitár-kontroller kombó, amit rádugva erősítőre rendes gitárként is lehet használni, számomra szimpatikusabb.
16.
16.
bitbandita
Maradok a Stratomnál....
15.
15.
gamerplayer
kiadó:gamekapocs fejlesztő:gamekapocs xD
14.
14.
farkasmilan
Az biztos hogy sokkal jobb mint a World Tour gitár.Párszor már megkellett bütykölni mert nemnagyon értettük egymást :)

A rock band új gitárja is nagyon jó lesz (Ami a pro csomagban van) csak elég nehéz lesz vele játszani :(
13.
13.
Noel Ryyka
Tényleg, ezeket a GH Queen, Jonas Brothers, Megadeth, Hendrix játékokat mi alapján veszitek biztosra? Maximum pletyka szinten van "bejelentve", néhány már elég régóta. De akkor is, év elején az Activision mondta, hogy gatyába rázzák a zenés játékaikat, mert a sok spin-off résszel kicsit a színvonal esett, így idén csak két megjelenés lesz ilyen téren, ezek pedig a GH Warriors of Rock és a DJ Hero 2.
12.
12.
Noel Ryyka
10: annál nagyobb egy kicsivel, de kisebb egy igazi gitárnál, tessék, egy összehasonlító kép: http://www.fakeplasticrock.com/wp-content/uploads/mad-catz-strat-size-comparison.jpg
11.
11.
Shadowkill
Guitar Hero:Jonas Brothers??Na ne nevettessetek már,ki fogja azt megvenni?Inkább nem fejtem ki a véleményem erröl,meg az egész jonasrol
10.
10.
tundra
Ez ugyanolyan gyerekméret mint a gyári kontroller, vagy nagyobb?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...