F1 2010 teszt

  • Írta: zoenn
  • 2010. szeptember 29.
  • f1 2010, teszt, xbox 360
Link másolása
Igyekeztem a legoptimálisabb fordulaton pörgetni a motort, bukósisakom plexijén virgonc esőcseppek szánkáznak le az overálomba. A tűzálló kesztyűmben úgy szorítom a kormányt, hogy az inak megfeszülnek ujjaimon. Kilencvenes pulzussal meredek a rajtlámpára, az erőforrások fülsiketítő zajjal dübörögnek a maximumon.

Az, hogy az idei szezon derekán rukkoltak elő az angol fejlesztők játékukkal, talán a legoptimálisabb időpont: a világbajnokság kiéleződött, saját szimpatikus kedvencét mindenki megtalálhatta, bárki számára megadathat a végső dicsőség. A Geoff Crammond-féle Grand Prix 4 és az F1 Challenge ’99-’02 óta várunk erre a pillanatra. Egy ekkora címtől hiába is várunk vérbeli szimulátoros élményt, ahol az időmérőkön ezredmásodperceken és az utolsó felfüggesztés-dőlésszög csúszkájának fél milliméterrel való elmozdításán múlik minden. A Codies inkább a szélesebb közönséget célozta meg, nem azt a maroknyi elvetemült, véreres szemű huszárt, akiknek pornómagazinok helyett műszaki szakkönyvek feszítenek a mellékhelységükben. Ez van, kedves rFactor-bűvölők! Milliós felvevőbázis, hatalmas elvárások – nem lőhettek bakot Birminghamben – na jó, csak egy icipicit. Nem is kerteltünk sokat, nyomtunk egy gyorsversenyt az esős monacói pályán, szánk szélesre tárva, hímvesszőnk meredezve, majd hidegzuhanyként csattantuk is nagyot az Kaszinó-térre vezető jobbos kanyar korlátján. Ez már nem a Grid, kezdjük az elején!


A Codemasters névjegye levakarhatatlanul beitta magát az F1 2010-be. A DiRT 2-ben látott belső nézetű főhadiszállás is jelen van, ahol már nem csupán egy suttyó, tarkahajú off-road versenyző vagyunk, hanem akire milliókat költenek a neves szponzorok, pár centis vacak hirdetőfelületért. Az elején az újságírók rögtön a családi állapotunk, nemzetiségünk felől érdeklődnek, mikrofont tolva az arcunkba. Lényegében itt adhatjuk meg nevünket, szülőhazánkat, mintha csak egy Elder Scrolls szerepjátékban lennénk. Furfangos kérdések ezek, de átlátunk a szitán. Végül előkerül az is, hogy melyik csapat igazolt, mennyire vagyuk belemenősek – azaz a program kiválasztja, melyik nehézségi szint dukál számunkra. High-Tech lakóbuszunk jól áttekinthető, laboratóriumi tisztaságú, kicsit babrálhatunk még a sisakunkkal, láthatjuk az aktuális versenynaptárt és a pontverseny állását. Általános tény, hogy az elszállt sportolók és a pilóták el nem engedik menedzserük kezét, velünk is így lesz kezdőként, jó, ha a szárnypróbálgatásainkat szakértő szemek felügyelik.


Nem akartunk könnyen lezavarható futamokat, kihívást kerestünk, kezdve az első szabadedzéstől a –jobb esetben– pezsgőlocsolással záruló hétvégéig. Az F1 2010-ben sokkal több a realizmus, mint a Codies két utolsó autós címében együttvéve. A motorsport királykategóriája megköveteli, hogy egy gyengébb csapat autójában csak álmodjunk a pontszerzésről, ám egy Ferrariban, vagy egy Red Bullban ülve, már tényleg a dobogó legfelső fokáért küzdünk. Ha Ross Brawn, kiváló F1-stratéga meg nem írt memoárjait tekintjük Bibliának, csalódni fogunk: sajnos nem sajátíthatjuk el az esős futamok által támasztott többféle feltételt, boxutca-stratégiát, de örömmel konstatáltuk, hogy egy F1-es gép beállításainak lehetőségeibe nem csak a műértők merülhetnek el. A Codies meghúzott egy közös nevezőt a szimulátorosság, és az arcade vonal között, kicsit olyan ez az egész, mint a Forma 1 NFS: Shiftje.


Persze a fejlesztők nem is akartak minket a teljes versenyhétvégék zsúfolt és hosszú  elfoglaltságával sulykolni: ha szeretnénk, választhatunk egy sima szabadedzést, az időmérő egyetlen, húsz perces, utolsó (Q3) szakaszát, és a futamokon a teljes versenytáv húsz százalékát, netán a közbülső hosszak valamelyikét. Vagy a nagydíjak teljes, minden bemelegítést felvonultató procedúráját is, kiváltképp a 60-70 körös futamokkal, csak görcsbe ne ránduljon a kezünk. Bekalkulálhatjuk a több kiállásos boxstratégiát, s tuti, hogy elleszünk két órán keresztül. Ettől már csak az lenne a durvább, ha ilyen minijáték-szerűen még a Porsche Supercup betétfutamokat is végig kéne tolnunk, de biztos akad olyan, aki otthon, felcsavart központi fűtéssel, az egész testet beborító öltözetben és a nagypapitól kölcsönvett szocreálos kék bukósisakban szeretné élvezni az egész periódust, mert annál autentikusabb élmény nincs is. Végtére is, bármilyen intervallum konfigurálható, szaktudástól, kitartástól és kedvtől függően.


Ha csak a sportág kedvelői vagyunk, nem pedig hívei, akkor nem tudunk belekötni a játékba. Az F1 2010 magvát adó karriermódon felül lehetőségünk van egy szimpla versenyhétvégét lenyomni a testre szabható feltételekkel, vagy elérhetjük rögtön a kívánt nagydíjat a rajtrácsról indítva, a kiválasztott pilóta autójából, a paddockban lófrálva pedig a fotósok legnagyobb örömére a Time Trialban megdönthetjük az eddigi legjobb időeredményeinket. De a legnagyobb jóság egyértelműen a Career, ahol egy totál ismeretlen flótásként, egy harmadosztályú konstruktőrnél, tesztpilótai pozícióból újoncként fecskendeznek minket az álomvilági magasságokban repkedő F1-vérkeringésébe. Onnan pedig a feladat adott: felküzdeni magunkat egy világbajnoki babérokra törő csapatba. Addig viszont nagyon hosszú az út, az elején bőven megelégszünk a pontszerzéssel. Az autó-beállításokba se nagyon kontárkodjunk bele, helyette kéznél lesz a Quick Setup Car opció. Ha viszont nem feltétlenül tombolán nyertük a mérnöki diplománkat, belevethetjük magunkat a fékezési egyensúlyozásba, a sebességfokozatokkal való bíbelődésbe, a leszorító-erő próbálgatásaiba és a gumiabroncs-nyomásokba. Bizony, az autó széles körben finomhangolható, Expert fokozaton még a program automata beállításai is kevéskének tűnhetnek.


A falat kifordul az önjelölt szimulátor-fan szájából, ezt vártuk vagy sem, könnyed fokozaton nem lehet gond a versenyzés, és a „két pilótát hagyok le egyetlen előzéssel”- féle nonszensz helyzetek is mindennaposak. Inkább a szórakoztatás a cél, nem pedig az, hogy peches Hamiltonként megint elfékezzük magunkat és összetörjük az első vezetőszárnyat, káromkodjunk egy ízeset, majd a következő futamon javítsunk -effajta frusztrációval a Codies meg se próbálkozik. Az időmérők sem olyan kiélezettek, mint azt a közvetítésekből látjuk. Meg lehet érteni azokat is, akik elsősorban a valósághű feelinget hajkurásszák lépten-nyomon: azok tolják fel az ellenfelek agresszióját 100 százalékra, s kapcsolják ki a vezetési segédleteket: a fékrásegítést, az ABS-t, majd végül az automata váltót. Ugye az ideális ív gusztustalan felfestését már az elején ignoráltuk? Az FIA szabályrendszerében amúgy is ismeretlen a kipörgésgátló és a Tracking Control. Végül is, aki az extrém kihívásokat szereti, gyárthat magának alul- és túlkormányzott autóbeállítást, a saját egyedi vezetési stílusának figyelembevételével.


Az irányítás kezes, és sima ügy, ha nem billentyűzeten szeretnénk a tabellán előretörni. Kontrollerrel is hamar kézre áll, alapesetben kicsúszásnál vagy szende piruettnél is készséggel a helyes irányba rak a játék. Tőgázzal a start után amúgy se szabad száguldozni, mert a kanyarokban merész fékezésnél bizony a kocsi önálló életre kél, amíg a gumi és a féktárcsák be nem melegednek -legalábbis kikapcsolt ABS-nél és kipörgésgátlónál. Szinte tökéletesen sikerült lefordítani ezt a terelgetési mechanizmust joypadra, az autó valós viselkedése is példanélküli, jót tett az ex-F1 pilóta, Anthony Davidson felügyelete a fejlesztésénél. De ez csak annak jön át, aki mer kockázatot vállalni és az autó nem magát fogja vezetni a cél felé. Kormánnyal még kívánatosabb, sőt így a leginkább marasztaló. Vegyük szigorúan a támogatott perifériák listáját, így biztosak lehetünk abban, hogy a finom mozdulatokra is bődületesen precízen reagál a program. Hibáknál van korrekció: a GRiD-ben debütált idő-visszatekerési funkcióval - a nagyobb malőröket kivédhetjük a limitált számú flashbackkel, melynek mennyisége függ az éppen aktuális nehézségi szinttől. Bár egyesek szerint ez felér egy ordenáré csalással, kétségkívül jól jön, amikor a futam 90 százalékát hibátlanul teljesítettük, erre egy sehonnani Petrov belénk rongyol hátulról. Mintha csak az orosz tajgáról jött volna éppen a Transz-Szibériai Expresszel, lelohasztva a kedélyeket.  A limitált megoldás bőven jobb, mint a Forza 3-ban, ahol végtelen számú visszatekerés tudatában könnyen kísértésbe eshettünk. Az ötféle kameraállás közül mindenki megtalálja a neki megfelelőt, bár igazából csak négy (bukósisak-nézet, pilóta feletti felső-közvetítőkamera, orr és a külső nézet) a használható, a TV-s közvetítőnézetek inkább csak esztétikai sallangok.


Lássuk a leginkább a sarkalatos témát, a nagy dérrel-dúrral és önfényezéssel beharangozott dinamikus időjárás-rendszert! A fejlesztők igazán büszkék lehetnek a lefektetett alapokra, hiszen joggal jelenthetjük ki: az F1 2010-ben minden eddigi próbálkozást alaposan felülmúló technológiát alkottak meg. Nem csupán a látványnak tesz oda egy lapáttal, ha az időmérőn, vagy futamon elered az eső, hanem az alkalmazott taktikának is. A verőfényes napsütéstől kezdve, a felhős, szürke, depressziós időjáráson és a szemerkélő esőn át a heves záporig igen széles a skála, ráadásul mindig figyelnünk kell a meteorológusok előrejelzéseire is, ha nem akarunk meglepetéseket. Tisztelettel bevallom, ilyen durva csapadék-szimulálást én még videojátékban nem láttam, fogást rajta nemigen találhatunk. Nagyon is elképzelhető, hogy Belgiumban a pálya egyik része száraz, míg a másikon áll a víz, tapadásunk elveszik, a füvön szinte siklunk, s a sóder olyan, mintha a mocsárban szlalomoznánk. Rohanunk be a pit stopba a megfelelő gumiért, ami lehet köztes, vagy esőgumi. Az égi áldás abbamaradása után az ideális ívek fokozatosan száradnak fel, ha még intermediate abroncs van rajtunk, keressük a nedvesebb szakaszokat. Szárazon viszont érezni a lágy gumikeverék hatását: fokozatosan kopik, ám az aszfaltra felvitt gumiréteg miatt a tapadás is sokkal jobb a futam derekán. Az biztos, hogy az időjárás-megvalósítást a Codies soron következő játékaiban újra élvezhetjük. Odafigyelésből csillagos ötös!


Maga a vezetési élmény óriási, pláne, ha azt olyan környezetben tehetjük meg, amelyik megszólalásig hasonlít a valós életben megtalálható társára. Nem semmi bevenni közel 300-zal a hírhedt Eau Rouge-t – ott mutatkozik meg, hogy van-e vér a pucádban. De a Parabolicát Monzában abszolválni szintén felemelő. Küzdeni a jó a pozícióért, hátrányunkat ledolgozni körről-körre, ideális ívben fordulni a kanyarra, hogy meglegyen a kellő kigyorsítás - mind jellegzetes pillantatok. Hajtűkanyarban sem mindegy, milyen sebességgel esünk be, vert helyzetben pedig ellentámadni sem utolsó. Az ellenfelek mesterséges intelligenciája korrekt, hibáznak, más és más vérmérséklettel rendelkeznek, bár hajlamosak „vonatozásra” és túl korán kezdenek el fékezni kanyar előtt. Reménykedjünk, hogy jövőre ez jó irányba fog változni.


Ha karrier módban új fejlesztésekre ácsingózunk, és ki szeretnénk lépni a másodpilóta szerepkörből, bizonyítanunk kell csapatunk számára. Noha semmi különleges és elérhetetlen célt („legyél utolsóból az első”) nem támaszt elénk a program, igyekszik mindig az adott szituációnak megfelelően viselkedni, s rádión folyamatosan értesítenek minket az aktuális kívánalmakról. Kisebb csapattal bőven elég a pontszerzés, majd a fokozatosan jobb és jobb helyezések elérése, ha ez megy, akkor következő szezonban máris egy profibb csapat szerződésének örülhetünk. Imádtunk jól beszólni a sajtótájékoztatók során a rivális csapatnak, vagy akár márkatársunknak is. Nem célszerű oda kakilni, ahonnan eszünk, ne szidjuk csapatunkat, azért mert a kocsi egy hulladék, kivétel nélkül köszönjük meg nekik a befektetett munkát. Ha azt kérdezik, hogy szerintünk ki a legfőbb riválisunk a bajnokságban, vágjuk rá bőszen, nagyon is elképzelhető, hogy céltudatos szájkaraténknak köszönhetően egy újabb szerződéssel leszünk gazdagabbak.


Az EGO engine jelenléte ugye egyértelmű manapság a Codiesnál, hiszen szinte minden produktumukat ezzel a motorral tárják elénk. Nagyon örültünk, hogy nincsenek túlzó effektek, mint a DiRT 2-ben, letisztult külcsín fogad minket, az esős versenyektől pedig heves maszturbálásba fogunk. Néhány fanyalgó számára a sárgás képet adó filter kicsit zavaró lehet, de mi már megszoktuk a jellegzetes lágyabb kontrasztot a kiadó játékaiknál. Az autók modelljei a megszólalásig realisztikusak: a pilótánk gépészkedése, fej- és kézmozgása szinte olyan, mint a TV-kben, s a pályák milliméterpontos kialakítása is példaértékű. Egyedül a fizikába és a törésmodellbe köthetünk bele; ugyan az elülső szárnyak és a kerekek teljes amortizáció bekapcsolásánál könnyen elveszthetőek, nüánsznyi, ámde a menetteljesítményt befolyásoló horpadásokra nemigen számíthatunk, hát még az ezzel járó hátrányos aerodimanikai változásokra.


Bőven elviseltünk volna egy kicsit részletgazdagabb sérülési rendszert, nyugtassunk meg magunkat azzal, hogy a valóságban egy F1-es autót úgy építenek, hogy ne hulljon teljesen darabokra. A fizika csalárdságain csóválhatjuk a fejünket: nem egyszer ütközünk egy riválissal, 0-ra lassulunk nagy hirtelenjében, s a tehetetlenség törvénye is sokszor csak smafu. Igaz, hogy könnyűek az autók, de azért nem annyira, mint egy papírmasé. Meglátásunk szerint a Codies is megpróbált egy elfogadható alternatívát kidolgozni, de látszik, hogy nem jutott teljesen dűlőre. Az audió részleg döbbenetesen profi munkát végzett: a motorhangok fülsiketítőek, a versenyek szünetében hallható zenére nem is vágytunk annyira, legalább kicsit felpörgünk, ha bírjuk a stílust. És ami a legfontosabb: Gyulai, Czollner és Palik-féle szakbarbárok csapongó kommentárja kimaradt szerencsére. 


Csak hangos tapsvihart érdemel a Codemasters, hogy oly sok év után újfent egy multiplatform játékkal örvendeztette meg a sportág szerelmeseit, s bár látszik rajta, hogy számos gyerekbetegséggel küzd: a fizika hagy némi kívánnivalót maga után, nem minden szimulátor-rajongót nyernek meg termékükkel, olykor még a színes, köztes töltelékek dacára is monotonná válhat a játék, de ez igazándiból nem is a birminghami stúdió sara, hanem a sportág jellegzetessége. Szavatosság szempontjából a több szezonon átívelő karriermód bőven elegendő elfoglaltságot nyújt, nem beszélve a multiplayerről, ahol már most több online bajnokság vette kezdetét. A jövőre érkező folytatásban a fizikán és a törésmodellen kötelező lesz változtatni, és titkon reménykedünk még a Safety Car bevezetésén is. Az F1 2010 egy erősen hiánypótló alkotás, erős vezetői kitartással és szemhunyásra való hajlandósággal megáldott rajongók részére.

Kapcsolódó cikk

102.
102.
Domikap
Sziasztok lenne kérdésem nekem cd-n van meg játék és nem inditja el egy fájl miatt

win10 64bit
101.
101.
sayainbarni
100.
100.
Josi21
Sziasztok

Elolvastam a hozzászólásokat,sírtam nevettem is.

Lehet őstehetség vagyok,de 1. verseny,easy,segítségek közül kipörgésgátó on minden más off 6.körben lekörözök,mondom miez? Arcad?

2. verseny Hard minden off hohóóó lesz mulatság gondoltam én,kicsit szorongattak de nyertem.(lotus ilyen penge gép lenne nemhiszem)

Hozzá kell tennem,hogy ugyebár 1 Wb alatt elég sokat fejlődik az autó,év végére verhetetlen.

Beállításokal megéri játszani,sokat 1-1.5mp is jelenthet körönként.

Amúgy 5. szezont taposom 11-re állítottam xD Ferrari szineiben kormánnyal, teljes versenyhétvégével,nem is értem miért hívják sokan szimulátornak,közelébe sem ér.

Ha értékelném,minden szép és jó,nade kérem F1 az autósport királya és 20perc alatt elsajátítható a vezetés,számomra ez es semmi más a hibája,de tetszik így mert mindít nyerek.

BB szép napot
99.
99.
sayainbarni
én 8,5-öst adnék rá, ha javítnák a hibákat akkor kilences lenne!
98.
98.
rdaniii
nekem az lenne a kérdésem hogy mire van pénz???2. évembe vagyok és nem tudom h mit tudnék vele kezdeni...
97.
97.
szocske01
Tessék, hogy igazam volt. Állítólag ennyi javítást dobott ki a gyártó !

* ha sérül a játékos autója, automatikusan aktiválódik a boxkiállás
* javított árnyékok
* time trial módban csak az aktuális kör lesz érvénytelen (a következő nem), ha az utolsó szektorban vágod le a kanyart
* esős versenyen a felszáradó ív hatása finomhangolva
* javított AI: a furcsa végeredmények megszüntetése
* javított AI: lehúzódnak a játékos elől a kék zászló hatálya, illetve a gyorskör alatt (szabadedzésen és időmérőn)
* ABS hibája javítva: néha bekapcsolt, ha versenyhétvégén a "drive out" menüpont lett kiválasztva
* javított AI: jobban figyelnek a kanyarokban, ha másik autó van mellettük
* javított AI: kimennek a kötelező kerékcserére flashback használata mellett is
* az első kör ideje helyesen kerül mérésre
* javított AI: nem kerül diszkvalifikálásra esős verseny esetén Montrealban
* online többjátékos módban javításra került az autó beállítása, néha ugyanis esős beállítás volt az alapértelmezett
* javított AI: a sérülések most már jól hatnak rájuk
* javított AI: nem ér véget az online verseny, ha egy AI pilótát diszkvalifikálnak
* a diszkvalifikált versenyzők immáron helyes sorrendben jelennek meg az eredményjelzőn online futamok esetén
* a pályára visszahelyezés hibája javítva, nem kerül letiltásra a flashback
* online verseny esetén a helyezés javítva végzetes sérülés esetén
* javítva az a hiba, ami akkor jelentkezett, ha a flashbacket használtunk a célvonalon áthaladáskor
* a versenymérnök most már mindig figyelmeztet a kötelező boxkiállásra
* a boxkiállás menete javítva, hogy ne ragadjon be a játékos
* javított AI: a helyezéseik helyesen kerülnek megjelenésre azután is, hogy egy vagy több játékos kilépett a futamból
* a defektes kerék nem kerül vissza a felhasználható abroncsok közé
* a boxstratégia most már helyesen kerül frissítésre, ha a játékos megváltoztatja a kezdő abroncs típusát
* a fejlesztések immáron helyesen kerülnek át a következő szezonra
* a játékállások most már helyesen kerülnek elmentésre
* online rész javítva, most már nem jelennek meg zajló versenyek a listában, ha a játékos kilép egy versenyből
* javított AI: a kötelező kerékcserét most már nem hagyja ki akkor sem, ha egykiállásos taktikán van
* a dinamikus vonalvezetési segítség helyesen kerül megjelenésre megváltozott tapadási viszonyok között is
* Time Trial versenyeken immáron a helyes autómárkák kerülnek megjelenítésre
* a mérnök többé nem buzdít a csapattárs autóbeállításainak lemásolására
* online verseny esetén a játékos most már nem tud szellemként áthaladni a többieken újraindítás esetén
* online verseny esetén már nem ragad be a sárga zászló baleset esetén, ha az autókat eltávolították a pályáról
* szabályrendszer javítva: a játékos most már nem kap büntetést sárga zászló hatálya alatt történő előzésért, ha a megelőzött AI autó a boxban van
* szabályrendszer javítva: kevésbé szigorú kipördülés esetén
* az OSD immáron az autók közötti időkülönbséget mutatja
* szabályrendszer javítva: kisebb ütközésekkor most már nem figyelmeztet annyit
* kisebb az esélye a defektnek sima gumikopás esetén
* a versenyben vezető autó szektorideje megjelenítésre kerül az OSD-n
* az egyes gumikeverékek tapadási jellemzői finomhangolásra kerültek különböző időjárási feltételek esetén
* lokalizációs problémák javítva
* a grafikai beállításoknál immáron lehetőség van benchmarkolni
* a "Leo Bodnar SLI-Pro steering wheel controller" natív támogatása
* AMD Exefinity / nVidia Surround Display támogatás
* CrossFire, SLI, többGPU-s kártyák támogatása
* DirectX 11 támogatás
* Intel SandyBridge processzorok és grafikus chipek támogatása
* D-Box motion platform javított támogatása
* javított AI: sérülés esetén lassítanak
* szabadedzésen 10, időmérőn 5 kör az alapértelmezett üzemanyagmennyiség
* a D-Box működése leállt flashback használata után, ez most javítva
* a szellemautókban ülő pilóták bizonyos kameranézetekben nem voltak áttetszőek, ez most javítva
* force feedback effektek javítása (session újraindításakor beragadhattak)
* bizonyos autókban a pilóta extrém fejrázása javítva
* az Advanced Wheel Options imméron mindenki számára elérhető
* a visszajátszások immáron elmenthetőek és a játékon belül visszanézhetőek
96.
96.
szocske01
#94: Hát az nagy baj akkor. Kezdem azt hinni, hogy lehet nem jó maga játék amit meg tudtam szerezni :-( Az az igazság, hogy én csak Easy-n játszom vele és mindent úgy hagyok ahogy a gép dobja, mert 1 kukkot sem értek Angolul. :-( Nos én is vagyok nagyon sokat első sőt merem állítani, hogy a pályák többségét még álmomból felébresztve eltudnám mondani. De hogy rengeteg szemétséget beleírtak az 1x biztos. Szóval én már 1 teljes idényt is végig toltam, most járok a második felénél és fúl első vagyok. Csak hát sok mindent nem értek :-( Példáúl mikor kezdek ki menni a Pit-be akkor hogyan tud rajtam keresztül menni akár 3 autó is.... vagy, hogy hogyan van az, ha gondolja a játék akár addig tart bent kerékcserén míg mindenki +nem előz ? Am komolyan mondom, hogy szívesen tolnék akár versenyt is akár kivel ezen a fokozaton......akkor legalább látnám, hogy mit is csinálhatok rosszul. Persze, ha kint állok a Pit-ben akkor nekem ott nem sok cselekedni valóm van, amíg a gép ki nem enged. Aztán van még itt a másik dolog, hogy ők például mitől tudnak olyan gyorsan elrajtolni, hogy akár 3-4 autó is meg tud előzni és nem érhetek hozzájuk, mert rögtön engem büntet mindenért. Őket bezzeg nem. Sőt van, hogy én vezetek és elém dob a Pit-ből 1 éppen kijövő autót, és nem hajlandó le menni az ideális ívről. Nah meg rengeteg ilyesmi van még amit most hirtelen nem tudok felsorolni. Ezt nálatok is csinálja ?
95.
95.
Miseew
Ez nemis játék ez az igazi élet :'( kár hogy nem megy:(((
94.
94.
gorezalan
#93: szocske, sztem veled van a baj.... en normalon jatszom PCn, tractating(normal) es majdnem minden palyan elso vok.... meg olyanokon is, amiken egyaltalan nem mentem, max 2-3 kort practiceban... szal nem a jatekkal van baj.
93.
93.
szocske01
#92: Gyááááá, hát nem ! Nem abban merül ki a dudományom. Am nem bántottál meg semmivel. Itt mindenki leírhatja amit gondol. Amit te leírtál abban semmi bántó nincsen. Nos sajnos Angolul sajna 1 kukkot sem értek. Tehát hiába mondogat nekem bár mit én úgy sem értem. Én mindig mindent alapon hagyok, ahogy a program adja, arra gondolván, hogy azért valamilyen szinten azért optimálisra állítja a versenyhez képest az autómat. Am pedig iszonyatosan sokat játszom autós játékokkal. Érdekes módon az NFS Shift-et szinte teljesen végi toltam PS karral. Semmi gondom nem volt vele. Pedig hidd el, van ott is olyan pálya amit vagy 20-30x toltam végig...... és csak így is a második helyen tudtam végezni. Látod abba bele nyugodtam. Viszont most, ahogy írjátok, lehet talán miután ez amivel én játszom most F1 1 tori oldalról jött le, ehet talán hibás ? Am pedig mint írtam vannak azért itt is pályák amiket fejből vágok, hogy mikor merre milyen kanyar van, vagy mit is kell tennem, de épp azzal van a bajom, hogy hiába akarom azt tenni..... valami teljesen más történik. (Kipörget.... + amiket leírtam) Ebből gondolom, hogy akkor lehet az ami nekem van verzió, hibás ill. hogy szemét módon van megírva. Szóval azért én már nyomom ám pár éve keményen szinte az összes autós játékot és ahogy írtam is..... azért a mostani gépem sem 1 kis számoló gépecske. Van benne egy elég normálisnak mondott vidikari, dual proci + 3 Giga DDR 2-es ram. Ezzel azért már ezeket lehet tolni. Am pedig :lol: még csak 54 éves vagyok. De mint mondottam, végig jártam a ranglistát a Comodor 64-től a PS 1-en keresztül eddig. A Granturismot például (már nem tudom melyik verzióját PS 2-n 92% aranyra hoztam a "teszteknél ahol úgy léphetsz feljebb osztályokat, hogy jó időket mész)
Lehet talán az a legnagyobb gond, hogy egyetlen kukkot sem értek angolul ? :-(
Most pedig szereztem 1 olyan progit amivel, felvehetem a képernyőn zajló cselekményeket. Majd feltolom a Youtura és akkor talán tud majd segíteni valaki, hogy mit nem állítok, be jól, mert, hogy nem a gombok nyomkodásával van nálam a gond az tuti ! Épp most járok a Monte-Carlo-i pályán. Itt már a 18. helyről indulok például. Ennél jobbat nem bírtam rajta menni egyszerűen.
Nah maj jelentkezek a linkel :-) Addig is szép napot mindenkinek.
92.
92.
rapapa
#90: Nem megbántani akarlak, de írod, hogy idősebb vagy. Na most abból a sok marhaságból amiket leírtál én arra következtetek, hogy egy 80 éves unatkozó nyugdíjas vagy akinek a videojátékos múltja abban merül ki, hogy 1984-be beállította a kvarcóráját. Tévedek?
91.
91.
rapapa
#90: Hát, szöcske, ez nem a te játékod. Nem, nem "pördít" ki a gép, te bénázol, már bocs. Boxutcába ne akkor menj ki amikor tele van. 1-2 kört tegyél rá a javasoltra, és hallgasd a rádión a kiállásokat. Minden fokozaton verhető a gép, mindenkinek képességei szerint és csak a gyorbeállításokat használva. Ha neked már az easy is gondot okoz akkor keress más játékot, mert abban biztos lehetsz, hogy nem egy előre megírt gonosz program miatt nem vagy első.
90.
90.
szocske01
#89: Szia T. baxi0505 Először is köszi, hogy válaszoltál. Nos én PS mániás volta és ebből adódóan én is PS karral nyomom. Tehát mint írtam, már elég jól ismerem fejből is a pályákat, mert szinte minden autós játékkal játszom intenzíven. Elárulom azt is, hogy én is a legkönnyebb fokozaton játszom vele. Az is elárulom, hogy a közép fokozaton is tudok menni olyan versenyeket, amiben még csak a nyomomba sem tudnak érni. Igaz HARD-on még nem játszottam vel, de nem azzal van a gondom, hogy nem tudok nyerni, vagy, hogy akár például utolsók.leszek. Azzal a sok szemétséggel van gondom amiket beleírtak a játékba ! Veled nem fordult elő, hogy a mezőny első részében haladsz, majd jön a kötelező kerék csere és vagy neki vág a boxutca bejáratának (mikor kajakra lelassítasz), vagy addig tart bent, míg mindenki le nem hagy, vagy egyszerűen a behajtás közben keresztül megy rajtad pár autó ? Nah meg még számtalan ilyesmi van a játék közben. Például, mikor nagy nehezen, már vagy századjára mész és sikerül egy első, vagy akár harmadik helyről indulnod, akkor csak egyszerűen kamuból kipördít ott ahol máskor be mész százzal, de tudod, hogy ezt csinálja a játék és direkt csak 70-el mész és még is ! ! ! Hát ezt tartom én gerinctelen dolognak. Akkor írta volna bele, hogy megelőzzön, mert lassan megyek, de ne pörgessen ki kamuból, mint ha gyorsan mentél volna. És az a leg csúnyább az egészbe, hogy így is végig tolod a futamot és ha nincs AUTO mentésen a géped akkor kezdheted újra.... és akkor is el játsza veled akár 100x is ugyan azt. Tehát ezek azok amiken én ki vagyok akadva. Ez így olyannak hat, mint ha azt "mondaná", hogy kötelezlek arra, ha játszani akarsz a játékkal amit "ÉN" írtam akkor annyiszor mész végig, ahányszor "ÉN" mondom ! Tehát, hogy nem te irányítod végül is a játékot, hanem az van amit "Ő" bele írt. Neked ill. az emberek 100000-inek, csak illuziot adott. Am pedig van 1 nagy gondom, hogy én már kicsit idősebb vagyok és nincs kedvem már Angolul tanulni, ezért is nehéz nekem a beállítás és ezért én is csak alapon hagyom ahogy a gép adja magától. Persze azért a gumikat + az időjárást én is figyelem. Végezetül pedig amire nagyon pipa vagyok.... az az, hogy mint írtam, lehet ezt játszák gyereke több ezrei és azok mit állítanak ? Akik még autót sem láttak felnyitott motorháztetővel ! Erre írtam én azt, hogy legalább EASY-n meghagyhatták volna legalább a sikerhez közeli élményt, ha nem is teljesen elsőként, de legalább ne kéne több 100x újra kezdeni 1-1 futamot hogy valami eredményt elérj . :-( Szóval mondom, például a Monza-i + a Hungaroring pályák annyira a kezembe (fejembe) vannak, hogy nem is nagyon tudok, csak elsőként rajtolni ezeken a pályákon. És ezeken hosszasan vezetek is.... addig míg vala beleírt mocskosság miatt nem végzek a 10. helynél lejjebb. Vagy a Boxutcában szívat +, vagy pedig más egyéb beleírt szemétsége miatt marad le az ember. De még ezzel sem volna bajom, ha ezt nem ismételné + akár ezerszer is. Jah és min ezt teszi EASYN. Akkor mi lenne HARD-on :-( ?
Nah de nem untatlak, ha egyáltalán még elolvasod ezt. Sztem, ha játszol vele.... akkor jut ezekből az élményekből neked is.
89.
89.
baxi0505
#88: Hát én nem vagyok egy M.Schumacher és ennek okán easy is nyomom a játékot
minden segédlettel bekapcsolva.A szabályokat persze reálisan használva és a gumi szimulációt és az üzem anyag szimulációt is bekapcsolva hagytam.75%-ban nyomom végig a futamokat az első évben R.Barrichello csapatársa voltam 10.-ik letem a VB.Futamot is nyertem 3-4.-et voltam második is meg 15.-ik is.Most Alonso csapatársa vagyok a ferrarinál,és hát mit mondjak 2 futamból 2.-öt nyertem és vezetem a VB.Én sem értek a beállításokhoz(szárny,váltó,lengéscsillapító,STB.)de pont az ilyen technikai analfabétáknak mint én,van olyan egyszerű beállítási lehetőség hogy száraz vagy vizes beállítás + -.A gumi taktika jó megválasztása sokat számít a futamon,volt hogy úgy nyertem meg futamot hogy szárazon kezdtük a versenyt de a táv felénél átmentünk esősbe.De mivel a futam elején az időjárás előrejelzés mutatta hogy kemény esőzés lesz,ezért nem az átmeneti gumit hanem az esős gumit rakattam fel.Igaz ugyan hogy 3-4 körön keresztül lassabb voltam mint a többiek.Na de amikor leszakadt az ég igazából én mentem tovább míg a többiek újból mehetek a boxba kereket cserélni.Én gémpadon nyomom mert megszoktam(PS2 örökség) de van kormányom is,azzal is próbáltam de fárasztó a kezemnek de egyben élethűbb is(nem darabos a kanyarodás)Úgy hogy szerintem valahol benned van a hiba szerintem nem a játékban nem akarlak ezzel csesztetni téged.Egy a lényeg ne legyél kishitű magaddal szemben meg a játékkal szemben se.És tartsd be amit a mérnököd mond a rádióban PUSH IT,PUSH IT,PUSH IT!!!!
88.
88.
szocske01
Megpróbálom leírni. Mióta játék konzolra kiadták a F1 azóta játszom vele. PS 1-en PS 2, és most pedig 1 elég normálisan felszerelt gépen. (PC) Szóval, az odáig rendben van, hogy van aki természetesen nálam még ezeken az eszközökön is jobban nyomja és esetleg eredményeket is tud elérni, akár HARD-on is. Viszont kíváncsi lennék, hogy az emberek 100ezrei, miért nem a F1-ben tevékenykednek. Hisz szárny beállítás, lengés csillapító, fék, váltó....stb. Szóval, ha ezeket a beállításokat ez a sok ember mind tudná akkor mindenki milliomos lenne, vagy legalább is annyit keresne, mint 1-1istálónak a szerelője :-) Vagy is, akinek van annyi rálátása, hogy tudja, hogy hogyan és hová kell ezeket 1-1 pályán beállítani, hogy eredményt tudjon produkálni az szerencsés és gondolom, az tudja is nehezebb fokozaton is játszani. Viszont akár honnan nézem, ez 1 játék szoftver, még ha szimulátornak is nevezzük. És akkor még nem is beszéltem arról a több millió gyerekről aki még a TV-ben sem látott még igazi futamot. Tehát ha EASY-n meg hagyták volna azt a sikerélményt, hogy legalább dobogón végezz 1több pályán, az nem hiszem, hogy rontotta volna az eladási "statjukat". De ezt az arcátlan pimaszságot, kb. 60-100 szor ki be lépek és újra indítom a kvalifikációt és még mindíg csak a 10. helyről tudok max indulni.... az azért már enyhe túlzás. De végre amikor sikerült a második helyre kvalifikálnom és elindul a versen és le is hagyom az elsőt és úgy megyek 4 körön keresztül, hogy egyre jobb az időm, tehát jól le maradt mindenki.... akkor mikor ki visz kerékcserére..... addig várat a boxutcában míg a 20. hely alá nem kerülök.... és ezt +csinálja ha kell 1000x is egymás után, (újraindítottam a versenyt), vagy egyszerűen neki dob a boxutca bejárójának, vagy ha nagyon elől érez akkor egyszerűen kamuból kipörget 1 kanyarba, hogy minél többen megelőzzenek, pedig nem olyan veszélyes kanyar és még a gázt sem nyomom direkt, mert tudom, hogy ezzel szórakozik a (T. programíró) Szóval azért ezek már kicsit dühítőek. Ha értenék ahhoz, hogy hogyan kell online játszani ezzel másokkal, szívesen megmutatnám, hogy én hogy versenyzek ezzel a játékkal. Persze benne van a pakliban az is, hogy én nem nyomom jól a gombokat. (Ám azt kötve hiszem, mert amennyit megyek 1-1 pályán, már a nagy számok törvénye alapján is 1x-1x azért sikerülnie kéne valahol elől végezni) De mind ahányszor újra indítom a futamot, ugyan az a felállás. 1szóval, kajakra bele van írva a progiba, hogy te most ezen a helyen végzel, mer (ÉN) írtam a programot.... és ennyi.
100 szónak is 1 vége. Meg néznék valakit, hogyan is kellene ezzel játszani. (Mondjuk azokat akik tesztelték kiadás előtt)
Jah és akkor itt még nem soroltam fel.... a több száz szemétséget ami még bele van írva. Játszani kell vele és rögtön rá döbben mindenki miről beszélek. :-)
87.
87.
rapapa
#86: Neked tulajdonképpen mi bajod van ? konkrétan
86.
86.
szocske01
Aki ezt a játékot így írta meg.... azt leültetném a gép elé és addig nem állhatna fel, míg minden pályán legalább a 3. helyen nem végezne. És nem kéne hogy HARD-on nyomja. Játszhatna EASY-n is. Aztán játék közben szép lassan rádöbben micsoda egy aljas ember is valójában. Ennyi mocskosságot, még játék programba bele írva, nem láttam. Megérdemelné, hogy ahány karaktert leütött a bill-en annyi körmöst kapjon. De Baseball ütővel. Majd csak rá jönne, hogy át akarták verni az embereket.
85.
85.
simon 555
#83: hát én nem is akarnám érezni azt a 300-at kanyarban:D
de ezt csak ugy mondtamXD
a játék meg nagyon jo de ezt már leirtam párszor.
84.
84.
szocske01
Sziasztok. Én csak kérdezném, hogy van itt valaki aki csak Easy-n el tud menni minden pályán úgy, hogy legalább az 5 helyen végez ? Sztem ebben a játékban jól +majmolták az embereket. Semmi közöm az irányításhoz. Az történik minden pályán amit a program írói bele írtak !!!
83.
83.
rapapa
Tényleg nem a legjobb szimulátor. Én sokat vezettem F1-es autót, van is egy sajátom a garázsba, és elmondhatom, hogy nem teljesen ugyanaz az élmény - Hagyjuk már ezt a szimulátor/árkád vitát. Ez egy kibajó játék és pont. Olyat úgyse fog érezni senki amit egy F1-es autóba érezne 300-nál a kanyarba, pontosabban a bokáján érezné a dolgot ahogy csorog le.
82.
82.
aludttej
Amugy tényleg nem egy igazi szimulátor, de mindenképp közelebb áll a valósághoz mint a GRID vagy a DIRT2.
81.
81.
aludttej
#78: te tipikusan az az ember vagy, akinek mind1, hogy egy játék nagyon gagyi, csak csilli-vili legyen, legyenek zenék, meg nagy effektek. És nem értem mi bajod a shifttel, szerinted az undercover jobb? Mer ha szted igen, akko jól kiröhöglek. Elismerem hogy az undergroundok nagyon jók (voltak), én is sokat toltam őket, de ez a mai arcade nfs ez nagyon gagyi. És lehet, hogy régen az arcade játékok jobbak voltak, mivel akkor még nehéz volt jó szimulátorokat készíteni, de ma már nagyon profi, valósághű game-ek vannak, és emiatt bukik a mai nfs-ek falról visszapattanó fizikája. És üzenem neked hogy tegyél egy próbát kormánnyal, hidd el megéri.
80.
80.
VIPD
én csak anyit füzök hozzá h 2005 ota nem volt jo f1 játék...eszt is bisztos kiprobálom:)
77.
77.
hakydakillah
76. Én örülök, hogy ennyi év után kiadtak egy jó kis F1 játékot... Aki túl sokat várt el tole,az ne,játssza, ilyen egyszerű.Az én szememben senki se tudja lerombolni a pozitív élményt.
76.
76.
herlius
#75: Csak a pontosság kedvéért megjegyezném, hogy a Grid-ben egyáltalán nem fantáziapályákon zajlanak a versenyek. Nürburgring, Donington Park, Le Mans, Istanbul, Spa, ezek közül az utóbbi kettő az F12010-ben is kísértetiesen hasonlóan néz ki, szóval innentől kezdve eleve hülyeség a fantáziapályás elméleted. Az hogy neked nem tűntek fel a bug-ok még közel sem jelenti azt, hogy nincsenek is benne. Egy kis keresgéléssel a neten egész szépszámú buglistákat fogsz találni, a külföldi fórumokon pedig elég kemény anyázások mennek a Codemasters felé. Tehát ezt a témát nem 1-2 hazai fikagép dobta be. "Az F1-ben pont fordítva - a valóság legélethűbb visszaadása a cél." Hát látod pont ezzel van a gond, és (a te logikáddal ellentétben) pont a legnagyobb F1 fanok vannak kiakadva, mert a játék főbb elemei (fizika, szabályok, törésmodell) köszönő viszonyban sincsenek a valósággal.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...