Assassin’s Creed: Brotherhood teszt

  • Írta: Ca$h
  • 2010. november 24.
  • assassins creed: brotherhood, teszt, xbox 360
Link másolása
A Ubisoft egyelőre hű maradt ahhoz az ígéretéhez, miszerint a nagysikerű sorozataiból évente szeretne egy-egy újabb részt csinálni. Veszélyes vizeken eveznek a fejlesztők, amikor ilyesmit kitalálnak, lássuk hát, milyen sikerrel tették ezt az Assassin’s Creed esetében…

Úgy gondolom a Brotherhood hírével szembesülve joggal kerekedett ki az emberek többségének a szeme. Hiszen milyen dolog az, hogy teljes áron akarnak eladni nekünk egy olyan játékot, ami nem hivatott harmadik rész lenni, csak amolyan második fejezete Ezio kalandjainak. Amikor aztán megtudtuk, hogy a többjátékos lehetőségekkel akarnak minket elkábítani, akkor aztán végképp kiújult a szkepticizmus minden kedves rajongóban. Rögtön így az elején szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy a Brotherhood egy pimaszul jó játék, a legjobb lehetne mind között, ha… de erről majd később!
 

A történet egészen pontosan ott folytatódik, ahol a második részben vége szakadt, ha valakiben esetleg felmerült a kérdés, hogy vajon a full extrás Ezio-nak milyen kihívást lehet még adni az életben, akkor erre villámgyorsan választ is fog kapni. Róma városának üzletei zárva vannak, gyönyörű épületei romokban hevernek, a despota Borgia klán sokat rosszalkodott, míg mi Firenzével és Velencével voltunk elfoglalva. Szóval lesz dolgunk rendesen, gatyába kell rázni a testvériséget. Ezúttal főszereplőnk, Desmond is lényegesen többször kerül elő, az idáig leginkább csak egy tejbetöknek tűnő srác kezdi végre felvenni az igazán mogyorós keménylegény szerepét. Bármikor lehetőségünk lesz arra, hogy az Animusból kilépve szabadon kóborolgassunk a bázisban, beszélgessünk a többiekkel, sőt akár e-maileket is olvasgathatunk, de ami a legjobb; kimehetünk a szabadba is, és boldogan ugrabugrálva akár rejtett relikviák nyomára is bukkanhatunk. Érezhetően kezd kialakulni a történet és vészjóslóan közeledik valami igazán nagy dolog, amire szerintem hamarosan fény is fog derülni.
 

Van új a nap alatt

Igen-igen, bizonyára ez a kérdés foglalkoztat leginkább mindenkit, vajon milyen újdonságokat tudtak belerakni egy amúgy is szinte tökéletesen működő, egyértelműen felturbózott Assassin’s Creedbe. Ahogyan azt tavaly már InGen ecsémuram remekül leírta. Ezio kalandjai minden szempontból jobbak lettek, mint ősatyja Altair-é. Sikerült megtalálni azt a tökéletes koktélt, amin belül kijavították az idegesítő és repetitív momentumokat a játékmenetben, és pont azokban a dolgokban sikerült fejlődnie, amire mindenki számított. Fantasztikus csatákat és még annál is élvezetesebb, már-már Prince-szel vetekedő ügyességi részeket élhettünk meg. Nem is csoda, hogy az emberek többsége 20-30 óra játékidő után kimaxolta a címet, annyira élvezetes volt.
 

Namost a Brotherhoodnál az a helyzet, hogy mindezen sikerült még egy picit polírozni, még pedig olyan mértékben, hogy pont meg legyen bennünk az a bizonyos kellemes újdonságérzés, amitől egy folytatást jónak tartunk. Például itt van a harc: nagy kedvencem az úgynevezett sorozatgyilkolás (killstreak), amit akkor tudunk véghez vinni, ha egy sikeres ellentámadást eszközöltünk. Ha ügyesek vagyunk -már pedig miért nem lennénk azok-, akkor pár másodperc alatt a másvilágra tudunk küldeni egy egész tucatnyi embert, mindezt persze rendkívül változatos és látványos módon, ami minden rajongót az eufórikus gyönyörök végtelen magasságaiba fog emelni. Kapni fogunk pár új kütyüt is -nem mintha idáig olyan kevés lett volna- sőt, mi több, ezeket időnként kombinálja is nekünk a játék (a kardot például a rejtett pisztollyal). Ha ez nem lenne elég, akkor még a legtöbb fegyver kapott egy speciális támadást is, amit az „X” folyamatos nyomásával tudunk elővarázsolni. Szóval mint látjátok, a harc még komolyabb, komplexebb és még élvezetesebb lett, amire -valljuk be- nem számítottunk a második rész után.
 

Aztán ott vannak a kisebb újítások, mint például a lovaglás, amit ezúttal bármikor, bárhol megtehetünk, lévén Róma széles utcái már az 1500-as években is lehetővé tették ezt. Igaz itt még nem Ferrarik és Lamborghinik száguldoznak, hanem a jól megszokott egylóerős „eszközt” használják. Pacinkat bármikor tudjuk hívni, nem kell mást tenni, mint megnyomni az „Y”-t, ha éppen persze nem valami mást tudunk művelni ezzel a gombbal. Vagy ott van a remekül működő alagút rendszer, amivel villámgyorsan tudunk eljutni a város egyik pontjából a másikba, hiszen nem árulok el nagy titkot, ha megosztom veletek, hogy Róma valami veszettül nagy város, olyannyira, hogy egy egész játékot meg lehetett írni rá. 
 

A testvériség

A legnagyobb és számomra legkedvesebb újítás maga az alcímet adó bérgyilkos testvériségünk kiépítése lesz. Ez egy olyan része a játéknak, amit nem kötelező művelnünk, viszont nagyon hasznos tud lenni, ha fordítunk rá egy kis időt. Valahol a 4. fejezet körül jön rá Ezio arra, hogy nem igazán tud egyedül boldogulni a hódító Borgia klánnal szemben, éppen ezért úgy dönt, hogy toboroz magának egy magánhadsereget és legjobb tudása szerint megpróbál belőlük magához hasonló bérgyilkosokat faragni. Első körben segítenünk kell a padawanokon, akik már a kezdetektől fogva nagy bajkeverők és szájhősök. Miután leszeleteltük azt a pár hullajelölt őrt, aki bele mert kötni kedvenc talpasunkba, ő rögtön esküt fogad nekünk és mellénk áll. 
 

Maximum 12 fejvadászunk lehet egyszerre, ez attól függ, hogy éppen hány Borgia tornyot sikerült felrobbantanunk. Miután megvannak az embereink, két opciónk lesz velük kapcsolatban. Az egyik, hogy ha baj van, akkor bármikor a segítségünkre sietnek a kis lurkók, egész komolyan harcolva a vállunk mellett. A másik pedig, hogy elküldjük őket távoli küldetésekre. Ez a rész szerintem sok embernek nem fog tetszeni, hiszen itt tulajdonképpen nincsen beleszólásunk semmibe, csupán egy menün keresztül próbálunk stratégiázni, hogy egy-egy küldetésre ki lenne a legmegfelelőbb emberünk. A gép mindig kiírja nekünk, hogy hány százalék esély van a sikerre, ha ez száz, akkor tuti, hogy vissza is jön a tanítványunk, ha a szám ennél kisebb, akkor könnyen lehet, hogy oda fog veszni szegénykénk. Szóval dönteni kell, hogy a biztos és lassú fejlődés mellett voksolunk, vagy a gyors és kockázatost választjuk. Embereink természetesen idővel szintet lépnek, és a szerzett tapasztalati pontokat el tudjuk osztani a két periféria között, ami jelen esetben a páncélzat és fegyverzet lesz. Sok mindent lehetne még írni erről a dologról, de a maradékot tapasztaljátok ki magatok.
 

Természetesen egy ilyen sandbox játékban a legfontosabb részt a küldetések és a gyűjtögetnivalók képzik. Itt is lesz mindkettőből bőven, s szerencsére a mérhetetlenül idegesítő és frusztráló toll illetve zászlókeresgélést megkönnyítik a vásárolható térképek. A 16-os alany titkos rejtvényeit még mindig nagyon élvezetes megkeresni, megtalálni és megfejteni, az eldugott labirintusokon meg továbbra is nagyon frankó dolog végigmenni, mindegyik egy-egy gyöngyszemet jelent a játékon belül, felidézve bennünk a régi szép időket amikor a Prince még egy mestermű volt. A többjátékos lehetőségekről korábban már írtam egy cikket, itt nem változott sokminden, csupán annyi, hogy kijavították a bugokat. Rendkívül élvezetes vele nyomulni és könnyen rá fog pattanni minden kedves játékos, jó pár héten keresztüli szórakozást nyújtva nekik, de azért csodát ettől se várjunk.
 

Hidden Blade az arcunkba

Természetesen az Assassin’ Creed nem lehet tökéletes, mint ahogyan egy játék sem. A hihetetlenül összetett és komplex irányítás még mindig hagy kívánni valót maga után, ami legfőképpen akkor fog előjönni, amikor valamit gyorsan, esetlegesen időre kell csinálnunk. Nem tudom PC-n vannak-e ilyen problémák, de konzolon a kevés adott gomb miatt sokszor nem azt fogja csinálni emberünk, amit szeretnénk, és ez könnyen heveny agyvérzést fog okozni a szerencsétlen játékosnak. Az engine-en belül is megmaradtak a jó öreg hibák, amiket szinte csak egy AC képes produkálni; olyanok mint a levegőben futkározó, hozzánk soha meg nem érkező ló, vagy a semmit örökké lövő bérgyilkos társunk, aminek a ritmikus hangja az őrületbe tud minket kergetni. Ilyenkor a legjobb amit tehetünk, hogy kilépünk az Animusból, kikapcsoljuk a gépet, vagy esetleg lemegyünk az alagútba egyfajta frissítési lehetőséget adva a szerencsétlen játéknak. Szóval bugok vannak rendesen, szép számban, de összességében véve ezeket mind meg fogjuk bocsátani a készítőknek.
 

Róma hatalmas és gyönyörű  város, a számtalan, változatos formában jelentkező küldetések szinte megunhatatlanná teszik a játékot, a grafika egészen elképesztően gyönyörű, és ezúttal már az átvezető animációkat is sikerült felhozni a kívánt színvonalra. Addiktív és megdöbbentően élvezetes többjátékos lehetőséget sikerült belerakni egy olyan címbe, ahol szinte lehetetlennek képzeltük ezt az opciót. Rengeteg apró újítással örvendeztettek meg minket, pontosan annyival, ami miatt egy teljes értékű AC-t fog kapni a kedves vásárló. Az összképet csupán a bugok és a kellemetlenkedő irányítás fogja kissé lerontani, illetve annak a lehetősége, hogy előbb vagy utóbb lesznek, akik belefásulnak abba a rengeteg, és soha el nem fogyó feladatba, amit Rómán belül véghez lehet vinni. Úgy gondolom, hogy ez a játék a rajongóknak készült, azoknak, akik imádják a címet és egy teljes élményre vágynak. A casual, a címmel először találkozó játékosoknak könnyen lehet bele fog törni a bicskája a Brotherhoodba, nekik azt tanácsolnám; kezdjék az első résszel a kiképzést. Mindenki másnak kötelező vétel ez a remekmű…

Kapcsolódó cikkek

144.
144.
Moldren
#143: használtan vetted?
143.
143.
Scorpion02
Sziasztok, meg vettem a Brotherhood davinchi változatát. De valamiért nem tudom letölteni a bónuszokat, már mindenképp beírtam a kódokat, kisbetűvel nagybetűvel de sehogy nem fogadja el. Tudnátok segíteni valamit? előre is köszönöm.
142.
142.
Speper
Nagyon ePiC game!!!!! Csak ajánlani tudom!
141.
141.
lolman598
#140: hát,ha eredeti,akkor keresd a dobozban,de ha nem eredetei,akkor...lehet h warezolsz?:P
140.
140.
Brinda Attila
Nekem kell valami kod(PC-re) és nem találom nem tuttok seegiteni???? Valami serial vagy mi Activition Manager :S azt irja ki
139.
139.
lolman598
én épp most kezdtem el vele játszani (PC-n),és nekem nagyon bejön :D
tök jó,hogyx én füttyentek és a kis assassinjaim ott teremnek,és kinyírnak mindenkit :Dmeg sztem az se rossz h bizonyos dolgokban visszatértek az első AC-hez (legalábbis sztem 1-2 dolog arra emlékeztet)
138.
138.
adikas
#137: Még hozzátenném,hogy azon kívül,hogy sokat fejlődnek illetve aranyat is hoznak az Assassinok kalandozásra küldései , 1-2 fontos elemet is van amelyik tájon megszereznek a küldetéscuccokhoz.
137.
137.
adikas
Na végigvittem (PC-n) és szerintem jóval többet érdemelne,nekem még a 2. részénél is jobban tetszett,nem kicsivel és az Assassinon toborzása szintén nagyon szuper,főleg 1-2 nagyobb ütközetnél.Számos épületfejlesztésről nem is szólva.
136.
136.
KixcoN
135.
135.
urbandani
sry a vesszőhibákért:D
134.
134.
urbandani
hát bevallomhogy én még sohase játszottam vele ezért nem is akarok előre ítélni de ammennyi videót láttam róla (pl:itt is) igy mindenkinek ajánlom hogy szerezzebe előbb-utóbb!;) Ahogy mondtam mégnemjátszottam vele ezért nem tudok ujdonságokat mondani de a videó alapján mindenképpen megéri beszerezni hiszen a 2 óta mindenkinek nagy az elvárása szerintem és hogyha már ugyanolyan mint a 2 (itt a játékélményre gondolok, ésa grafikára) akkor már megéri beruházni rá:D!
133.
133.
sayainbarni
Ha olcsóbb lessz tuti veszem ,bár a kettő része vmiért nem naon jött be
132.
132.
sherex
131.
131.
Ecetes sajt
#130: Na igen a shopquest-nél van az, hogy valamit meg kell szerezni hozzá. A jobb alsó sarokban írja ki (mindegyikből 2-3 kell). A bónuszt meg sejtettem, hogy úgy kell mint a 2. részben :)
130.
130.
robi009
ez 1 hibája hogy sok idő után kezdi el dobni az újjab ruhákat ami viszont rossz mert én a játék első feléig 1 cuccba toltam onnantól meg már szinte majdnem minden küldi után vehettem a másika a legutolsó sérülékeny armornak meg két részét a vállast meg a mellvértet a shopquestel tod megvenni a sérthetetlentmeg (bónuszarmor mint a 2.be altair armorja) aztmeg úgy hogyha megcsinálod aaz összes secret locationt
129.
129.
Ecetes sajt
Lenne 1 kérdésem. (lehet, hogy már volt róla szó,de nincs időm végigolvasni az összes kommentet). Tehát: Hogyan lehet fejleszteni tovább a páncélt? Megvettem az első 3 vagy 4 dolgot ami még eléggé alap és a komolyabbakat nem engedi. Valamit meg kellene szerezni hozzá ha jól értelmeztem, csak nem tudom, mit és hol.
128.
128.
Yagami Light
#125: Szerintem a 2-vel kezd mindenképpen (legjobb esetben az 1-el, ha még nem játszottál volna azzal sem), mert Ezio története ott veszi kezdetét. Ha most mindjárt a Brotherhoodba kezdenél, az olyan lenne mintha egy játékot a második felétől kezdenél el játszani, úgy hogy nem ismered annak az első felét. Ez végülis a 2. rész folytatása, tehát olyan mintha a 2. részt két részre osztották volna és ez lenne a második (befejező) része.
127.
127.
cwrc
jó teszt, és a játék is nagyon jó

boxgamer12
ahhoz, hogy végig játszd szerintem nem kell nagy angol tudás és nagyjából a történet is követhető (én sem vagyok nagy spíler angolból, mégis értem)
ha teheted a 2-t is játszd végig, mert jó játék és a brotherhood ott kezdődik ahol a kettő véget ér
126.
126.
-OWERLORD-
én sztem a legjobb ac keddd óta nyomom überzsír már 11 pajti mind max nekem ezz a testvériségeskedés a kedvencem
125.
125.
boxgamer12
meg h ezzel jáccak és értsem kell nyomnom a 2 vel is?
124.
124.
boxgamer12
Ez nagy angol tudást igényel vagy annyira nem ?
123.
123.
Yagami Light
Mi lenne, ha létrehoznának külön egy Konzol VS PC Topicot.
Ott lehetne tombolni. XD
122.
122.
robi009
-Lauditorenak és Ca$nek küldenék 1 csomag lájkot :D

és lenne 1 kérdésem a PS3masokhoz : van ez az exclusive content :
Copernicus Conspiracy valaki elmagyarázná h hogyjelenik ez meg a játékba meg hogy mitcsináljak csakmert letöltöttem felrakta magától belépek a játékba és sehol
1 küldetés ikon semmi mitnha felse rakta volna (3 töltöttem le és raktam fel)
121.
121.
szerver
NEKEM NAGYON TETSZIK JÓ A GRAFIKA NAGYON JÓK A FEGYVEREK
120.
120.
Lauditore
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...