Fable 3: Understone DLC teszt

  • Írta: Ca$h
  • 2010. december 8.
  • dlc, fable 3: understone, teszt, xbox 360
Link másolása
A Fable III kapott bőven hideget és meleget is a kritikusoktól, de a legtöbbjüknek a játék hosszúságával volt gondja. Ahogyan azt előre sejteni lehetett, ezt a hiányosságot bőségesen adagolt DLC-k formájában próbálják némileg enyhíteni, lássuk hát hogyan sikerült ezek közül az első játszható változat.

Az Understone küldetéscsomag sok mindennek nevezhető, csak kifejezetten tartalmasnak nem. Pedig ha felsorolja az ember, hogy miket találhatunk benne, első ránézésre ígéretesnek tűnik. A főküldetésünk a Bowerstone gyári negyed alatt található, ahol is az egyik tulajdonos arra panaszkodik, hogy furcsa hangokat lehet hallani az épület alatt, ami annyira megijeszti a munkásait, hogy be se jönnek dolgozni, és félő, hogy minden vagyona oda lesz, amit eme vállalkozásba ölt. Nekünk, a jóságos kalandor-hős-királynak ennél nem is kell több, hiszen ha unalmas perceinkben mindenféle jöttment paraszt csomagjainak a futárkodásával szoktuk eltölteni időnket, akkor egy ilyen kaland több mint kecsegtető lesz a számunkra.


Elindulva a katakombákba fantasztikus látvány fog a szemünk elé kerülni, de ezt már megszokhattuk, hiszen a Fable III grafikája több mint impresszív. Már kezdenénk éppen belejönni ebbe a jó kis kalandba, amikor hirtelen azon vesszük észre magunkat, hogy már vége is van.
 

Jó… rendben… ettől még nem kell a falnak menni, hiszen ott van még kettő másik küldetés is, az egyik a céllövölde, a másik pedig Reaver „Szerencsétlen-kereke”… jah, hogy ezek már alapból is benne voltak a játékban? Oh! Hát igen. A különbség jelen esetben csupán annyi lesz, hogy ezúttal maximális pontszámot szerezve hozzájuthatunk 2-2 ritka fegyverhez, ezzel is gyarapítva az amúgy is teljesen felesleges arzenálunkat (lévén olyan könnyű a játék, hogy nincsen szükség ennyi fegyverre). Ha mindez nem lenne elég, még acsit se fogunk kapni semmiért…
 

Ez lenne minden, amit ez a csomag tartogat a számunkra. Hulla részegen, félig nyitott szemekkel, fáradtan, fél kézzel is maximum egy óra plusz szórakozást tud nekünk nyújtani, amivel szerintem nem igazán sikerült az éhségünket csillapítani. De ennyi cinizmus és fika után jöjjön valami igazán jó dolog is. Legfőképpen az, hogy hiába ez a sok negatívum, a Fable III rendelkezik egy olyan tulajdonsággal, amivel csak nagyon kevés cím: ez maga a hangulat. Ha már egyszer beraktátok a lemezt, hogy próbát tegyetek az új DLC-vel, akkor szinte biztosak lehettek benne, hogy képtelenek lesztek abbahagyni a játékot, egészen addig, amíg a végkimerülés rá nem kényszerít. Hogy miért? Mert Albionban mindig van valami tennivaló, mindig van valami, amit keresgélni lehet, királyságunk épületeivel órákat el lehet szöszmötölni, és ez a csodálatos hangulat valahogy képtelen elengedni minket… rajtad áll, hogy ehhez meg kell-e venned ezt a csomagot, vagy egyszerűen csak berakod a lemezt és újra ellátogatsz birodalmadba…

Kapcsolódó cikkek

8.
8.
adriano28
#3: én ismerek egy pár letöltő oldalt de nem irom le ide mer nem hírdetünk itt
de ha x-en felveszel elmondom
am nézd meg ezt az oldalt is :) : www.nobrain.dk
7.
7.
simon 555
#3: aztán még csodálkoztok ha nem adják ki pc-re....
6.
6.
apor
ÉN MÁR ALIG VÁROM HOGY KIPRÓBÁLJAM :d:d:d
3.
3.
hh88
nem tud vki egy letöltőoldalt ahol fent van pc-re sehol sem találom
2.
2.
Joc1
dislike... én azt hittem hogy mire kijön pc-re akkorra már egy csomó dlc-t fognak kiadni és 2X növelik a játékmenetet...
mégis milyen cég ada ki 1 órás kiegészítést
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...