Red Dead Redemption: Undead Nightmare teszt

A dolog pikantériája igazából az, hogy már herótom van az élőholtakból, hiába alapozta rájuk az egész életpályáját a Resident Evil-széria, manapság az érdeklődésem csökken az irányukba, kezd kiégni a tendencia, s ez így van jól. Olykor én is értetlenkedve tekintek azokra, akik még mindig ragaszkodnak az agyvelő ínyencei után. Egészen mostanáig úgy voltam vele, hogy köszönöm, de a zsáner kiemelkedő darabjainak kivételével nem kérek belőlük. Csupán a Rockstar profizmusa és alapossága kellett ahhoz, hogy megint napirendi téma legyen a zombihent, s ehhez a feje tetejére kellett fordítaniuk a Red Dead Redemption hívogató western-miliőjét. Sötét fellegek gyülekeznek a mexikói határvidék felett, rejtelmes kór ütötte fel a fejét; álmodunk vagy sem, az Undead Nightmare-től zihálva, izzadtan riadtunk fel az éjszaka közepén. 


Holott nem számítottunk arra, hogy a San Diego-i stúdió 19-re lapot húz. Ha már single player kiegészítés, bőven beértük volna új küldetésekkel, netán új helyszínekkel, városokkal, ehelyett a játék teljes átírását tűzték ki maguk elé, vészterhes ködöt telepítve a vidékre, sötét színekkel operálva, megbabonázó zenékkel, mindezt új, B-kategóriás horrorfilmekből merített történeti szálba ágyazva. Pedig a zombiwestern műfaja még a filmesek körében is parlagon hever, hirtelen felindulásból csak a The Burrowerst tudnám felhozni, de azt nagyon. Az Undead Nightmare 800 MS pontért, nagyjából 10 dollárért, szinte ajándék, ha pedig a Red Dead összes eddigi DLC-jére is vágyunk, akkor a csökkentett áron forgalomba kerülő, lemezes Undead Nightmare Pack ideális választás a szeretet ünnepének békés hangulatába való belerondításra. 


Nem tudni hogyan történt, de egyik napról a másikra tébolyodott élőholt hordák özönlötték el a vadnyugatot. A járvány gyorsan terjedt, immáron senki nincs biztonságban, a maradék túlélők reménytelenül próbálják visszaszorítani a förtelmeket, de úgy néz ki hiába minden, a városokban mindennaposak a véres lakmározások, a vadont sem kímélve a vadállatok is torz átváltozáson mentek keresztül. A tetejébe még nyoma sincs napsütésnek, elkeserítő időjárás köszöntött ránk, folyamatosan a jajveszékelések és a tűzvészek. John Marstonra is rájár a rúd: felesége és kisfia is megkapta a kórt, de szerencsére hősünk leleményes volt és elzárta őket, míg meg nem találja a zombikór gyógymódját. Elbújni felesleges, a holtak olyan túlerőben vannak, hogy csak csodálkozunk. John mégis nekiveselkedik és a még egészséges lakosokkal karöltve eltökéli, hogy megmenti családját bármi áron. Nem lesz könnyű menet, az tuti. 


A DLC meglehetősen körmönfont módon csavar egyet a játékmeneten és szinte kicseréli a Red Dead Redemptiont. Fontos tudni, hogy ez nem folytatása az alapjátéknak, ugyan vannak utalások rá, mégis inkább egy „rémálom”, amiről nem tudni, hogy valóságos-e, mindenesetre kísértetiesen élethű. Szinte minden jelen van, amit egy hasonló horrorfilmtől várnánk: nyílt, morbid humort és hátborzongató hangulatot. Először is felejtsük el mindazt, amit az RDR-ben olyan nehezen tökélyre fejlesztettünk! A taktikus fedezékharcnak sok esetben nincs értelme, olyan elképesztő túlerővel állunk szemben, hogy felesleges a megfontolt taktika. Itt az aprításon múlik minden és a gyors helyezkedéseken. 


Mivel lőszerből meglehetősen hiányt szenvedünk, ezért mindinkább arra kényszerülünk, hogy testközelből, közelharci trükkökkel likvidáljuk a húsunkra ácsingózó dögöket, avagy a tisztítótűzzel pörköljük meg logó húscafataikat. Ha pedig lövünk, akkor a Dead Eye (bullet time) opcióra hagyatkozhatunk a pontos célzás ürügyén, szerencsére a fejlövéseket itt sem viselik emelt fővel ellenfeleink. Ez szinte elengedhetetlen kelléke a túlélésnek, a kiterjedt harcokban a pontosság nagy erényünk lesz. Előbb-utóbb lőszer hiányában szenvedünk majd, vagy csak spórolunk, így a közelharc jó szolgálatot tesz, bár lesznek új, nagyot sebző fegyvereink is, ám ezek többnyire lassúak, tétlenkedni pedig egyenlő a halállal. 


Amellett, hogy a pazar szinkronnal és hozzáértő rendezéssel megáldott fő történeti szálat teljesítjük, ismét számtalan lehetőségünk lesz mellékes elfoglaltságokra is. Aggódó hangon kérlelnek minket a polgárok, hogy találjuk meg eltűnt hozzátartozóikat, városokat mentünk meg a zombi támadásoktól, melyek lehetnek véletlenszerűek is, úgymint az alapjátékban a banditák hirtelen feltűnése. Nem semmi érzés a hullámokban támadó holtakat módszeresen kiszorítani a békés területekről, a vánszorgó mihasznák aprítása háztól házig, s olykor olyan durva a helyzet, hogy bizony fel kell húzni a nyúlcipőt, ha csak nem egy ideiglenes társasággal indulunk vadászatra. A vadonban átalakult vadállatok oszladozó hullái támadhatnak ránk, a zombi-puma például igen húzós ellenfél, ahogyan a maci is, persze vannak békésebbek is, mint a ló – izzó szemű, élőholt paripán lovagolni nagyon menő. 


Figyeljünk oda, hogy az alvás  és a vele együtt a mentési lehetőség igen korlátozott, a sivatag már nem biztonságos, nem is rakhatunk tábortüzet, a pihenés kizárólag városokban történhet, őrzött fogadókban. A történet minden sallangtól mentes, végig élvezetes a maga 5-6 órájában, ami persze a játékos tempójától függ. Ez előző DLC-k csupán odavetett koloncnak minősülnek az Undead Nightmare mellett, s szerencsére az erős multiplayer lehetőségek itt is jelen vannak. Az Undead Overrun játékmódban egyszerre négyen indulhatunk a hullámokban érkező zombik likvidálásra, s mivel itt is meglehetősen korlátozott az ellátmány, a csapatmunka mindennél fontosabb. Kapunk egy másik játékmódot is, ami a Land Grab névre hallgat, melynek semmi köze a holtakhoz, alapvetően egyfajta King of the Hill játék. Szerencsére a RDR többjátékos lehetőségei ezek nélkül is megállják a helyüket, de mindig örülünk valami plusznak. 


Nem véletlenül lett a Red Dead Redemption az Év játéka az idei Video Game Awardson, emellett a legjobb letölthető tartalom címével is gazdagodott az Undead Nightmare – ez előtt mi is fejet hajthatunk. Ahogy mondani szokás, nem nagyon nyúl mellé az, aki beruház a csomagba, akár önállóan futtatható, lemezes kiadásban vásárolod meg -ezzel megkapod az összes eddig megjelent (Legends and Killers, Liars and Cheats, Free Roam) extrát is-, akár szimplán, nem lesz semmi élmény. A szokásos Rockstar-féle humorral átitatott, feje tetejére állított megközelítés nagyon jó tett a játéknak, egyetlen hibája, hogy John kissé lomha tempója nem mindig összeegyeztethető a sodró akcióval, meg ugye egyszer mindennek vége szakad. Értékelés: 9.0

Kapcsolódó cikkek

• Red Dead Redemption teszt (Switch)
• A kedvenc Xbox 360-játékaink
• Red Dead Redemption
• Red Dead Redemption