Portal 2 teszt

Elég furcsa dolgokat teszünk meg a tudományért. Kínozzuk magunkat a vizsgálati alany személyében, számtalan rejtvényen rágjuk át magunkat, pedig még tortát sem kapunk érte. A Valve Portáljának folytatásában bár szinte szadista fejtörőket teljesítünk egy puzzle-FPS formájában, de hihetetlenül komikus elbeszélést élünk át.

2007-ben Gabe Newell csapata szinte a semmiből teremtett játéklegendát a Portal személyében, pedig csak egy apró ajándéknak szánták az Orange Box tulajdonosai számára, a 16-bites korszakra jellemző karakterekkel és sarkított történettel, ahol a portálok megfelelő elhelyezésével és ügyességünkkel tettük próbára józan ítélőképességünket. A Valve hiába hangoztatja folyton, hogy az innovációban hisznek, mereven ragaszkodnak a folytatásokhoz: az elmúlt négy évben tovább polírozták a receptet, s ha azt hittük, erről már nem lehet újabb bőrt lehúzni, tévedtünk. Bizony lehet, és tették mindezt úgy, hogy pont ott nyúltak bele és adtak hozzá újabb használható elemeket, melyekkel remekül működik az alapvető koncepció is. Tartottunk tőle, Gordon Freemant akartuk vissza, de ha már így alakult, nem csalódtunk – főleg, hogy a Portal 2-vel debütál PlayStation 3-on a Valve online disztribúciós rendszere, a Steam.


Több száz évvel járunk a Portal első részének eseményei után. Főhősnőnk, Chell, éppen felébred a hibernációjából, de aggodalmaskodó tudósok helyett nagyon egyedül érezheti magát. Körülnéz, és szinte csodának véli, hogy nem omlik rá a meglehetősen romos állapotban leledző helység. A valaha szebb napokat megélt GLaDOS tesztlaborja csupán emlékeztet néhai önmagára, de szerencsére itt van nekünk a mindig vidám robot, Wheatley, aki óvja-vigyázza a tesztalanyokat. És sajnálattal közli a maga vicces brit akcentusával, hogy a létesítmény veszélyben van, bármikor összeomolhat, és egy jól megtervezett menekülés keretében jobb lenne azt mihamarabb elhagyni. A Stephen Merchant hangján megszólaló karakter egyébként a játék első óráit végigkíséri az Aperture Science földalatti komplexumban tett második utazásunk során. Hasznos, és rekeszizom-szaggató tippjeivel segíti a még kicsit bágyadt Chell visszarázódását. A remek kezdőfejezetben lefektetett minőség szerencsére az egész játékot végigkíséri: az egyfajta logikai játékként értelmezhető Portal 2 igen masszív történettel rendelkezik, szenzációs karakterekkel és a rájuk jellemző dumákkal.


A tempó szinte adja magát, régen láttunk ennyire profin finomhangolt darabot, s örömmel konstatáltuk, hogy a Valve nem fásult bele a játékfejlesztésbe. Hiába egy korábban tündöklő laborban tevékenykedünk, a helyszíneket tekintve a srácok kihoztak mindent a témából: a romos tesztszobáktól kezdve a GLaDOS néhai hatalmát prezentáló helységein át minden helyet kapott. A természet, a gondoskodás hiányában, kezdi visszahódítani azt, ami valaha az övé volt: a romok közül, a repedésekből újra elburjánzott a növényzet, s madarak repkednek a termek felett. Jobb narratívára nem is vágyunk: a komplexum háttértörténete elevenedik meg az alapító, Cave Johnson hangfelvételeinek formájában, kinek hangját JK Simmons kölcsönzi, megnyerő orgánumával szinte mi magunk is átérezzük a terv bukásának súlyát, persze a lehető legkomikusabb módon. Hihetetlen, amit a Valve elénk rakott: meglepetésekkel tarkított történet, olyan karakterekkel, mint Wheatley – a kissé ügyefogyott személyiségével –, és a lassan magára találó GLaDOS, aki a cinizmus és a szarkasztikus humor képviselője. A robottal való állandó civakodásuk kellő humorforrást biztosít a játékkal eltöltött 8-10 óra során.


Az erős személyiségek jelenléte még inkább lenyűgözővé teszi a rejtvények megoldásával teli perceket, egyfajta mixet alkotva az egyáltalán nem fáradt ötletekkel teli játékmenetet. Az alapok tekintetében a Portal Gun, mint fegyver, ismét elsődleges szerepet játszik. Újra a kék és narancs járatok megnyitásával érhetjük el a célunkat, ámbár az elődtől eltérően – az esetek nagy részében – ráérős tempóban oldjuk meg a feladványokat, kezdve a legegyszerűbbekkel, s ahogy haladunk előre, folyamatosan nehezednek a ránk váró kihívások, a fizikai törvényeinek figyelembe vételével. Ismét kapunk prizma kockákat, és sok esetben az előtörő lézerek útját fényvisszaverő tárgyakkal irányíthatjuk, persze a portálok megfelelő helyen történő rögzítésével. Mindezt platformrészekkel spékelték meg: a perfekt ugrásokat dobbantók segítségével vitelezhetjük ki, nem beszélve a testeket vonzó, vagy éppen taszító mezőkről.


S itt már belefutunk az újdonsült játékszerekbe is, mint a zselék. Ezekből rögtön háromféle áll rendelkezésünkre, melyeket a pályákon itt-ott elhelyezett csapokból szerezhetjük meg. A kék színűtől a talaj rugalmassá válik, így nehezen elérhető helyekre is fel tudunk pattanni, a narancsszínűvel fékevesztett sebességre teszünk szert, mivel az anyagsúrlódás csökken, míg a fehér segítségével a nehezen elérhető helyekre tapaszthatunk portálokat, ahová alapesetben nem lett volna lehetőségünk. Elképesztő csavart hoz ez a játékban, szerencsére az eszközöket már csak a játék vége felé keverhetjük, ám a fentebb is vázolt portálosdi bőven elég munkával látja el agytekervényeinket, bár érezhetően némileg szerényebb nehézséget kínálnak a puzzle-ök: egy-két kirívó példától eltekintve igazán durva és lehetetlen küldetés nincsen. Így a Portal 2 mechanikája soha nem fordul frusztrációba, hiszen hiába tűnik elsőre büntetősnek a feladat, némi logikával nem futhatunk bele teljesíthetetlen elvárásokba. A sikertelenség szinte minden esetben a játékos figyelmetlenségére utal: alaposan nézzünk át minden talpalatnyi felületet, ne bocsátkozzunk jóslásokba és próbálgatásokba; a Valve kifinomult fejlesztő, nem rak elénk lutrira épülő feladatokat, sok esetben egy figyelmen kívül hagyott szakaszon vérzik el a próbálkozás. Kreativitást tekintve a készítőknek nincs szégyenkeznivalója.


Nem mehetünk el szó nélkül a játék kooperatív porciója mellett, mely szinte felteszi a koronát a Portal 2-re. Már maga az a tény, hogy két játékos dolgozik össze, azt vonja maga után, hogy immáron négy portállal kell helyt állnunk. A co-op kihívásait még a single playerben látottak is megirigyelhetnék. Erősen ajánlott a kampány végigtolása után nekiveselkedni, mert tényleg a veteránok számára ajánlott ez a plusz ötórányi játékidő. A két eltalált robot, Atlas és P-body két portal fegyverrel már igazán kemény dió, s miközben egy kis képernyőn látjuk a társunk mutatványait, s azt, hogy hova helyezte el a saját nyílásait, egy csapásra felértékelődik bennünk minden, amit a Portal 2-ről eddig tudunk. Ha akarjuk, koordinálhatjuk a közös tevékenységet (erre szükség is van) egyfajta visszaszámlálás indításával, megjelölhetjük apró zászlóval azokat a pontokat, mely szerintünk fontos lehet a barátunk számára. A kommunikáció gördülékeny, gesztusokkal, jópofa gúnyolódásokkal megspékelve a headsetes dumákat. Hihetetlen precizitás és a durva arcoknak is komoly elfoglaltság – nem is éreztük a kompetitív játékmódok hiányát.


Habár a Source Engine nem éppen újkeletű kódhalmaz, a képi világ kidolgozottsága legalább jelentős előrelépést tett előre. Nyoma sincs már az előd túlzottan statikus és vegytiszta természetellenességének, minden csupa báj és áramvonal, viszont a túl gyakran előforduló töltőképernyők jelenléte már kezd zavaróvá válni. A koros motorral járó szögletességet igyekeztek nagyfelbontású textúrákkal orvosolni, de mindez csak időhúzás a Valve részéről – a távoli jövőbe vesző következő munkájukat már kéretik új köntösben tálalni. A fizika viszont még mindig lenyűgöző: a különböző folyékony és kevésbé folyékony (zselék) szimulálása megfelel az illúziónak, az árnyékok a fények néhol egészen pofásra sikeredtek. A hanghatások viszont már tényleg nem kötnek kompromisszumot, az összes szereplő szinkronja bőven az átlag felett van, hála az ismert művészek közbenjárásának. A zenék szintén fülbemászóak, ahogy az új főcím is, a Valve mindig is úttörőnek számított e tekintetben és nem hajszolja a kortárs stúdióknál fennálló sablonosságot. Próbál egyedinek hatni – teljes sikerrel.


Habár eredetileg előzménynek készült a Portal második része, több mint sikerrel vették az akadályokat a Valve-nél. Az előd csupán adalék volt, egy kísérleti adás abból a gyönyörből, amit jelen darab tett teljessé. Hiába ostorozzuk mindig a fejlesztőket azzal, hogy a fülük botját sem mozdítják, hogy új játékot tegyenek le az asztalra – bőven megélnének a Steamből befolyó dollármilliókat számolgatva –, ha egyszer veszik a fáradtságot, akkor az újabb mérföldkőnek néz ki. Kisebb problémák akadnak persze, főleg technológia téren, de a fantasztikus karakterekkel teli történetmesélés, logikai mechanizmus, több mint kielégítő, s egyben felhívja a figyelmet arra, hogy bizony igen kevés a hasonló próbálkozás napjainkban. Kétszer olyan hosszú, fele annyira gyors – nincs miért kapkodni, a Portal 2 ízét pont ilyen ütemben kell intravénásan kiélvezni.

8.9

Portal 2 teszt értékelés 8.9

Pozitívumok:

  • Wheatley és GLaDOS, valamint Cave Johnson szenzációs karakterek, a tendencián túlmutató dumákkal
  • Az dicső alapokat megtartó, s egyben új játékmeneti csavarokat hozó fejtörők
  • Mérnöki precizitású kihívás, szinte abbahagyhatatlan
  • Iszonyúan élvezetes kooperatív mód

Negatívumok:

  • A külcsíntől azért nem megyünk a falnak
  • Elavult motorból adódó kompromisszumok
  • Akkora forradalmat nem hoz, mint az elődje
48 komment - szólj hozzá!