L.A. Noire teszt

Cserbenhagyott szeretők, vélt vagy valós megtorlások, nyereségvágyból elkövetett bűncselekmények, lecsúszott, begyógyszerezett filmcsillagok halála, öngyilkosságnak álcázva. Cole Phelps ugyan nemrég még egyszerű járőr volt a mételytől fertőzött Los Angelesben, nyomozói képességeivel sikeres karriert futhat be.

Az ausztrál illetőségi Team Bondi nem egyszerű kalandjátékot szállított le nekünk a Rockstar Games égisze alatt. Masszív, hívogató tartalommal teli, Xboxon hárrom lemezt is megtöltő kéjutazás ez a noir poshadt műfajában. Mint valami vastag marhabőr szíj húsba vágó szorítása, úgy szegezett minket a kanapéba az L.A. Noire, mely az 1940-es évek alvilágába tesz egy emlékezetes kiruccanást, ahol semmi sem olyan aminek látszik, nincsenek tökéletes megoldások a bűnesetek kivitelezése során, csupán a jó megfigyelő és emberismerő képességeinkre hagyatkozhatunk. Ha ez nem adatott meg nekünk, netán a GTA-szerű szabad ámokfutásra gondolunk, csalódni fogunk. A játék minden ízében egy jól felépített, baljós mese az emberi faj kicsinyes, kiábrándító, megdöbbentő és gusztustalan ingoványában. Hiába a napfényes nyugati parti város, ha éjjel dögkeselyűk bújnak elő a ködből és méreggel teli csőrüket az elegáns ruha alá döfik, hiszen csupaszon nincs, ami elfedje gyengeségeinket.


Nem kevés örömömbe telt az első percekkel való ismerkedés: minden ízében túl finom mannát fecskendezett szemeimbe és füleimbe az L.A. Noire, mely egy az egyben, kézenfogva jár a filmművészet múlt század közepén születő szürke hangulatával. A jenki lakosságon furcsa nyomás lett úrrá a háború után, s habár béke honol az államokban, egymás után születtek olyan alkotások, mint a Máltai sólyom és a Casablanca, melyek tipikusan az emberi lélek zűrzavaros mivoltára hívták fel a figyelmet. A bűnözési drámák és a klasszikus filmes noirok elemeinek visszaadása egészen a napjainkig nyújtózkodik, hiszen pár éve Brian De Palma elhozta nekünk a Fekete Dáliát. s habár a Rockstar sem akart lemaradni túlzottan eme kényes témáról, az általa képviselt polgárpukkasztó stílus ezúttal kimarad. Helyét egy igazán körmönfont, talán csak a Heavy Rainhez hasonlító, számos interakcióval teli, korhű, valós bűneseteket tartalmazó, hihetetlenül összetett forgatókönyvvel operáló, érett darab veszi át.


Első pillantásra tényleg tűnhet a cím a GTA és az RDR vadhajtásának, csakhogy a szabad környezet ezúttal mellékes összetevő, s amint követjük a sztorit, rájöhettünk, hogy az álarc alatt sebhelyekkel teli, morális próbatétel előtt állunk. A nyitott világ mechanikája éppolyan lepel, mint maga Los Angeles napfényes, pálmafás közege – nem mindenki boldog, mint az első pillantásra látszik, a rendőrség kötelékében az avar alatt gennyes váladék csörgedezik és szennyezi össze mindazokat, akiket csak elér. Az L.A. Noire éppúgy figyel a részletekre, mint a felmenői, csakhogy a részletek egy terjedelmes mozaik apró darabkái, melyek összeillesztése elengedhetetlen a számos ügy felgöngyölésében. 1947-ben járunk, az Angyalok Városában, hősünk Cole Phelps, egy második világháborús veterán, aki Okinawán jó pár hőstettet hajtott végre – életének ezen fejezete bizony kihatással van a jelenre is, a történetben több flashback formájában folyton vissza is utalnak rá. Karrierünk egyszerű közrendőrként indul, ám nem mindig ért egyet a feljebbvaló tisztek folyamatos parancsolgatásával, hamar kitűnnek pazar nyomozói képességei is. Feljebb tör a ranglétrán, már nem kell uniformist viselnie, s a kissé önfejű társával megpróbál feljebb lépkedni. A sikerhez vehető út viszont visszataszító és véres.


Cole gyilkossági ügyeket göngyölít fel és megtapasztalja ennek minden velejáróját: kábítószer, megcsalások és korrupció a velejárója az eseteknek, az aranyfiúnak meg kell küzdenie saját démonaival, miközben saját józan eszét sem hagyhatja takaréklángon. Mi teheti a történetet ennyire hívogatóvá, mint az a tény, hogy ténylegesen a való világban is elkövetett bűnesetek kerülnek terítékre – kisebb módosításokkal és nevek megváltoztatásával, de a lényeg ugyanaz. Nem kell egy író képzeletére hagyatkozni, elég csak szétnézni, korai újságcikkeket és rendőrségi nyomozati aktákat bújni, s számos morbid történeteket tálal elénk az élet. L.A. ugyan gazdasági fellendülésben van, a hollywoodi filmipar soha nem látott magasságokban repked, ám akadnak olyan személyek, akik a háború után képtelenek visszailleszkedni a társadalomba, s a lakosság amúgy is frusztrált, nehogy visszatérjen a rémálom. A kapkodás végzetes hibákba torkolnak, az emberi természet esendő, nekünk pedig kijut belőle tengernyi elrettentő példa. Voltaképpen három pilléren támaszkodik a zseniális történet: a részletes nyomozással kapcsolatos történéseken, Cole háborús visszaemlékezésein, valamint az itt-ott elszórva található újságcikkek elkeserítő eseményein. Habár az első szegmensen van a lényeg, mindezek együttese tudatja velünk hamarosan, hogy az igazi ellenfelek nem a gyanúsítottak, hanem maga a beteg város.


Az L.A. Noire bűnesetei 21 nagyobb kaliberű, a kapitányságon kapott ügyekből állnak, valamint az utcán, autókázás közben a diszpécser felhívására elfogadott 40, melléküldetésként elfogadott, utcai bűncselekményből épülnek fel. Az előbbiekből áll össze a fő történeti szál, melybe minden esetben egy rendőrőrsi eligazítást követően Cole és társa bonyolódhat bele. Ezután el kell utaznunk a tetthelyre, aprólékosan meg kell találnunk minden árulkodó nyomot, beszélhetünk más, helyszínen tartózkodó rendőri szervvel, s a szemtanúknak, vagy a holtestek megtalálóinak pár kérdést tehetünk fel. Minden megszerzett adat, nyom, helyszín és név rögzítésre kerül a noteszunkban – mely a legfontosabb kellék lesz detektívünk számára. Itt folynak bele a dolgokba a point’n click kalandjátékok hatásai, biztosra vehetjük, hogy a legtöbb nyom fontos kihatással lesz az esetek későbbi sorsára. A fontos nyomokra a kontroller rezgése hívja fel a figyelmünket – ámbár eme segítséget a vérbeli nyomozók ki is kapcsolhatják Minden fontos és lényegtelen jelet kézbe vehetünk, megforgathatunk, manipulálhatjuk őket. Ily módon tudhatjuk meg pl. a gyilkos fegyver típusát és számát, így annak tulajdonosát is kézre keríthetjük, ha ellátogatunk a helyi fegyverboltba, ahol mindig nyilvántartják a vásárlókat – persze csak, ha szerencsénk van. A legtöbbször nem lesz ilyen egyszerű megtalálni az elkövetőt és annak indítékait. A lehető legtöbb nyomot be kell gyűjtenünk a helyszínen, a legapróbb cigarettacsikktől elkezdve, ám nem minden tárgy lehet perdöntő bizonyíték. Egyszerű képek, banki szelvények, névjegykártyák, gyufásdobozok eltárolásra kerülnek naplónkban, melyekre a későbbi kihallgatások során hivatkozhatunk is.


Minden szereplővel, aki a nyomozás során fontos lehet, beszélgetnünk kell, vagy szerencsés esetben a gyanúsítottat már kihallgathatjuk, rávehetjük, hogy ismerje be a tettét, persze ehhez döntő bizonyítékok kellenek és minden apró mozaikdarabnak a helyére kell állnia. Az L.A. Noire használja elsőként a MotionScan technológiát, egy példaértékű rendszert, amellyel 400 színész mimikáját, reakcióit rögzítették – erre szükség is van, elvégre a nyomozás során a legkisebb arcrezdülésekből, félrenézésekből és a tekintet árulkodó jeleiből kell eldöntenünk, hogy vádlottunk igazat mond-e, nem hiszünk neki, vagy netán nyilvánvalóan hazudik. A karakterek szemei mozognak, álluk is megremeg, ráncolják homlokukat egy csapásra eldönthetjük aktuális hangulatukat. S mint egy jó nyomozónak, nekünk kell eme jelekből kikövetkeztetni, hogy ki a bűnös, ki nem mond igazat – a megszerzett nyomok és bizonyítékok alapján összerakott kérdésekre kapott válaszokból. Irányulhatnak ezek a delikvens motivációjára, alibijére („Hol volt tegnap este?”), milyen kapcsolatban állt az áldozattal, hogy függ mindez össze a fontos helyszínekkel stb. Elég kiterjedt a skála, jelen cikkben hiábavaló próbálkozás lenne az összeset felsorolni. Egyetlen játékban sem volt eddig ennyire jelentős a megérzéseinkre való hagyatkozás, ennek kiismerése alapos próbatétel elé állítja a játékost, sokszor vallunk kudarcot is, s bizony jó emberismerőnek kell lennünk ahhoz, hogy mindig sikeresen abszolváljuk a szóváltásokat. Ha valakiről nyíltan állítjuk, hogy hazudik, azt bizonyítékokkal kell alátámasztatunk, ha nincs ilyenünk, már el is veszítettük a kezdeményezést, nem tudunk meg semmit a partnertől, s ezen csak az eset újraindítása segíthet (vagy drasztikus módon a konzol resetelése). Mentális próbatételek tekintetében az L.A. Noire brutálisan nehéz játék.


Nem minden alkalommal kell a gyanúsítottakhoz békés eszközökkel hozzáállni – több alkalommal is kézitusába, vagy tűzharcokba bonyolódunk. Előbbiek viszonylag egyszerűcskék, csupán a jó időzítésre és a védekezésre kell figyelnünk. Máskor utcákon, épületek belsejében, falak, kerítések megmászásával üldözőbe vehetjük a célszemélyeket, indítva a csetepatét némi jóízű autós üldözéssel, miközben partnerünk igyekszik kilőni az ellenfél gumiabroncsait. Gyalogos futásnál némileg egyszerűbb a helyzet, Cole szinte siklik az akadályok között, s tart mindez addig, míg a gyanúsított magától nem keveredik velünk harcba. Máskor még futás közben, tiszta helyzetben a bal ravasszal becélozhatjuk az ellenfél hátsóját, s mire a kis számláló körbeér, le tudunk adni egy figyelmeztető lövést, minek okán a delikvensnek inába száll a bátorsága és megadja magát. Ha minden kötél szakad, marad a GTA-ből és a Red Dead Redemptionból ismerős fedezékharcos lövöldözés – a fegyvereinket egyébiránt rendőrautónk csomagtartójából halászhatjuk ki – a mordályok túl kicsi visszarúgásával és némileg együgyű mesterséges intelligenciával.


Ha az esetek a mi elgondolásunknak megfelelően zajlanak, teljesítményünket osztályozza a program, s ha 5-csillagra fáj a fogunk, akkor részletekbe menően az összes nyomot és minden megnyert beszélgetést fel kel mutatnunk. Társunk sok esetben árulkodó tippeket ad, nem okozhatunk komoly anyagi kárt a városnak, mivel ez rontja a végeredményt. Végtére is az L.A. Noire csak nagyvonalakban lineáris cucc, a beszélgetések sok esetben másképp zajlanak, ha újbóli végigjátszás során újabb bizonyítékokat szerzünk meg, újabb átvezetőkben gyönyörködhetünk. A kihallgatásokon nyújtott, minden frappáns megmozdulásért, észérvek felsorakoztatásáért és fontos bizonyítékok megszerzéséért a játék intuíció-pontokat ad, melyeket fakultatív segítségekre válthatunk be. Például eltávolíthatunk egy helytelen következtetést a vallatás során, vagy kikérhetjük a Rockstar Social Clubos ismerőseink véleményét is. Az L.A Noire nem vezet megoldhatatlan esetekhez, a játék talán túl sokat is segít nekünk, bármikor képes továbblendíteni a történetet egy jótékony szkripttel. Ha túl szőrszálhasogatóak szeretnénk lenni, kicsivel több beleszólást szerettünk volna az események végkimenetelébe – de tudjuk, így is nagy elismerés jár a Team Bondi szinte mindenre kiterjedő fáradozásaiért.


Minden neves detektív belefáradhat a sorozatos agyalásba, ideje tehát némi önfeledt bolondozással is foglalkozni a történet mellett. A Rockstar mindig is nagy volt ebben a tekintetben, most sincs ez másképpen, igaz a mellékküldetések is igazodnak az L.A. Noire sajátos ritmusához. Mint már említettük, a véletlenszerűen kapott negyven darab utcai bűntényt is felgöngyölhetjük, mely során ámokfutókat kergethetünk, bolti lopást akadályozhatunk meg, netán túszejtőket semlegesíthetünk. Komolyabb kihívást nem tartogatnak, de cserébe kellően változatosak és mindhez tartozik jól megrendezett átvezető jelenet is. Cole fejlődéséhez is hozzátesz: amint ő szintet lép, elismertsége is nagyobb lesz, valamint új, elegáns ruhadarabokkal bővíthetjük a repertoárját. Gyűjtögető maximalisták nyeregben érezhetik magukat, elvégre 95 autentikus jármű várja, hogy megszerezzék őket, valamint Los Angeles 30 jellegzetes látnivalója vár felfedezésre és 50 arany-filmtekercs is megtalálható. Minden extrát megkereshetünk a kampány során, vagy a freeplay módban is – utóbbi a történet befejezése után válik elérhetővé. A Rockstar közösségi gyülekezőhelye, a Social Club nem csak arra való, hogy más játékosok trófeáit, statisztikáit és gyűjteményét hasonlítsuk össze, hanem – mint már említettük – sok kérdés megválaszolását segíthetik a barátok.


A feelinget már csak azzal tudták volna tovább fokozni a designerek, ha kizárólag fekete-fehérben tálalták volna a játékot – szerencsére opcionálisan erre lehetőségünk van, viszont látvány terén igencsak felemásra sikeredett az L.A. Noire. Kezdjük a rosszal, azaz Los Angeles megvalósításával, mely túl szürke és szögletes, kevésbé részletgazdag, mint a Rockstar korábbi portékái. Az érem másik oldala az, hogy talán minden eddiginél is terebélyesebb úthálózattal rendelkezik, de hiányzik a plusz belőle, nem eléggé elragadó és a párhuzamosan futó sugárutak szinte ugyanúgy festenek. Néhány jellegzetességre ráismerhetünk, elhisszük, hogy a ’40-es évek végén így nézett ki eme kaliforniai metropolisz, de tény, hogy tudtak már jobbat is csinálni a fejlesztők. Az autók vezethetősége túlságosan is segítőkész, indokolatlanul gyorsak és jól manőverezhetőek, s a fizikájuk a GTA 4-hez képest visszafejlődött. E tekintetben még mindig a Mafia viszi a prímet. Cole irányításával nincs probléma, kicsit lassan reagál, nehezen veszi rá magát a futásra, lassan ugrik fedezékbe – összességében viszont nem érheti szó a ház elejét. A házon belüli engine ráncait már semmilyen szemránckrém nem tudja eltüntetni, s a szokásosan lassú textúra-betöltéstől még mindig szenved.


Az érzelmekkel, apró, kontrollálhatatlan emberi reakciókkal teli arcmimika mindent visz, hiába hangoztatják sokan, hogy a MotionScan technológiánál már tudnak jobbat a rivális stúdiók, kézzelfogható köntösben a Team Bondi csapata viszi a prímet. Az ajakmozgástól kezdve, minden elhangzott mondat összhangban van a látottakkal – talán ez is indokolja a hatalmas adatmennyiséget. Lehet, hogy némileg túljátszott a színészek arcjátéka, végtére is, csak így vehetjük ki egyértelműen, hogy mi játszódik le bennünk a felszín alatt. A szinkronmunka tökéletes, ahogy a korhű zenék is, mindegy, hogy hol üti meg a fülünket: az autórádióban, egy füstös bárban, vagy sejtelmesen, a nyomozás közben. Tényleg úgy érezzük magunkat, mintha visszamentünk volna az időben, minden részlet a helyén van. Végül az utolsó siralmunk az, hogy a multiplayer és a kooperatív lehetőségek kimaradtak a repertoárból, pedig hatalmas vigaszság lett volna, ha Cole partnereként egyik cimboránk ugrik be nyomozni, közös erővel kutakodva az árulkodó jelek után.


Az L.A. Noire-ral új megvilágításba került az akció-kaland műfaja, s bár megvannak a maga hibái, azért azok eltörpülnek az újdonság erejével ható játékmenettel szemben. Lesz idő, mikor úgy érezzük, hogy a cucc túlzottan is lineáris, csapkodjuk a kontrollert, mikor a beszélgetés sorozatos kudarcba fullad, várod az izgalmakat és az akciót – de azok csak nem akarnak eljönni. Minden, ami az L.A. Noire-ban történik, annak oka van, ezt senki ne feledje. A sztori folyamatosan formálódik, soha nem csap át monotonitásba – ha többet vártál ettől a Rockstar játéktól, akkor bizony elnézted a műfajt. Los Angeles botrányoktól teli alvilága a söpredéktől járhatatlan egy detektív számára, nem elég a felszínt karcolni, oda kell tenni magunkat, akár fegyverrel adva magunknak nyomatékot, akár a szavak szinte kifogyhatatlan muníciójával. Eltelik egy kis idő, mire kiismerjük benne magunkat, személyesen is átérezzünk a karakterek szenvedését, sikerét, bukását és felemelkedését; de minden percet garantáltan megér.

8.9

L.A. Noire teszt értékelés 8.9

Pozitívumok:

  • Valós, korhű bűncselekményeken alapuló sztori, a noir műfajának hamisíthatatlan ismérveivel
  • Félelmetesen életszerű nyomozás, emberi reakciókon alapuló kihallgatások
  • Az arcmimika a MotionScan segítségével új szintre lépett a játékokban
  • A szokásos, magas minőségű szinkron és zenék

Negatívumok:

  • Los Angeles városa kicsit puritán és szögletes
  • Gyengébb autóvezetés, mint a GTA 4-ben
  • Néha bitang nehéz, nincs multi
  • Technikai jellegű apró gikszerek
78 komment - szólj hozzá!