inFamous 2 teszt

  • Írta: Ca$h
  • 2011. június 23.
  • infamous 2, ps3, teszt
Link másolása
Két évvel ezelőtt derült égből, villámszerűen – szó szerint – csapott belénk a felismerés, mikor rájöttünk, hogy minden várakozásunkat felülmúlva az inFamous bizony egy piszok jó játékra sikeredett. Ahogyan az lenni szokott természetesen várható volt a folytatás, és egy ilyen ütősen eredeti és remek befejezés után mi ezt tűkön ülve vártuk...

Az első kellemes dolog rögtön a játék elején fogad minket, ugyanis aki rendelkezik még az első rész kimentett állásával, az pár kellemes kis bónusszal vághat majd neki a kalandnak, némi XP, Karma pont és egy extra speckó tulajdonság formájában. A következő meglepi maga a kezdés lesz, amikor a jól megszokott és szeretett képregényes animáció után atombombaszerűen kerülünk bele a történésekbe. Tudtuk, hogy a szörnyeteg (beast) előbb vagy utóbb megérkezik, de azt nem, hogy ilyen hamar. Hiába minden erőfeszítésünk, legyőz minket, korházba kerülünk, elveszítjük minden erőnket, és kezdhetjük a kiképzést elölről. Szerencsére csak szinte elölről, mert cimboránk, Zack, készít nekünk egy botszerű fegyvert (Amp), amivel fel tudjuk erősíteni képességünket és keményen el tudjuk kenni a rosszfiúk arcát.


Az újszerű és erőteljes kezdés után azonban sajnos nagyon visszaesik a játékmenet, és tulajdonképpen olyan érzésünk lesz, mintha az inFamous első részének egy küldetéslemezével nyomulnánk éppen. Csak a sziget, maga a helyszín változott, első körben nem sok újdonsággal fogunk találkozni. Kell a játéknak egy izmos 2-3 óra, míg úgy komolyabban beindulnak az események, míg ráérzünk arra, hogy ha nem is második, de egy másfeledik résszel játszunk éppen.


Számomra a legkedveltebb újítás a képességek rendszere volt. Gondolom emlékeztek még a „kaszkadőr” (stunt moves) mutatványokra, amiknek korábban csak annyi értelme volt, hogy jópofák voltak, plusz pont járt értük és trófeát is kaphattunk, ha mindet megcsináltuk. Ezúttal ennél sokkal nagyobb szerepük lesz, hiszen a rengeteg képességünket csak akkor tudjuk megvenni, ha elértünk egy bizonyos fejlettségi szintet, illetve ha ezeket a mutatványokat bizonyos számban produkáljuk is mellé. Ezzel nagyon feldobták a játékmenetet, hiszen nem elég csupán XP-t szerezni, még változatosan is kell játszanunk ahhoz, hogy megszerezzük a legütősebb speckókat. Szerencsére a képességeink is nagy fejlődésen mentek keresztül, hiszen minden korábban megszokott gombnyomásra jut majd 2-3 fajta, amiket a D-Pad balra nyomásával tudunk váltogatni. Illetve természetesen attól függően is változnak, hogy éppen jó- vagy rosszfiú irányban mozgattuk el a történések szálát.


Ha már szóba került a döntés dolog, mindenképpen beszélni kell róla pár szót, hiszen jó előre beharangozták a készítők, hogy ezúttal ez a vonal mennyire zseniális lesz. Az első részben szerettük ezeket a részeket, hiszen néha komolyan el kellett gondolkoznunk azon, vajon mi lehet a helyes döntés. Ezúttal itt ilyen nem lesz, egyszerűen csak annyi lehetőségünk van, hogy eldöntsük – némely sztori küldetésnél –, hogy a jó illetve a rossz megoldásnak futunk-e neki. A két változat között nem sok a különbség, igazából csak a karma-mutatóra lesz hatással, amit csinálunk. Nem tudom mi értelme volt a régi rendszert megváltoztatni, hiszen kifejezetten szerethető és különleges volt. A második részben ennek már szinte semmi értelme nincsen…


Ahogyan azt előre tudni lehetett, beleraktak a játékba egy nagyon kellemes és könnyen kezelhető küldetésszerkesztő opciót, melynek csak a fantáziánk szabhat határt. A legkedveltebb és legtöbb ember által kipróbált küldetések bele is kerülnek a kampányba, gondolom valamilyen szinte véletlenszerűen, hiszen ahhoz kissé sokat csináltak a játékosok, hogy mindegyik benne legyen. Ez egy nagyon jópofa ötlet, egy ideig szeretni is fogjuk őket, hiszen némelyik zseniálisan jóra sikeredett, de kétlem, hogy 5-10-nél többel nyomulnánk egy végigjátszás alatt.


Sajnálatos módon sikerült a történetet is túlspilázni, és olyan irányba vinni, ami sokkal inkább hasonlít egy elfuserált Heroeshoz, mint hogy képes legyen felvenni a fonalat, amit az első részben abbahagytak, vagy hogy méltó folytatása legyen az előzményeknek. Lehet, lesznek olyanok, akikre hatással lesz, de engem szinte semmilyen szinten nem mozgattak meg az események, ami bevallom, eléggé elkeserített. Hiszen az inFamous első erőssége a történetben rejlett.


Változást tulajdonképpen csak az időnként jelentkező filmszerű játékmenetben fogunk észlelni, a speciális képességek választékában, az Amp-fegyverrel való harcban és az elrontott döntés-rendszerben. Minden más maradt a régi, amit korábban annyira szerettünk itt is meglesz. Időnk javarészében szilánkokat fogunk gyűjtögetni, parabola antenna helyett postagalambokat fogunk lövöldözni, mellyel háttérinfókat szerezhetünk az előzményekből, mellékküldetéseket csinálunk, hogy a várost megtakarítsuk a bűnözőktől. Maradt a végtelen szabadság, a fantasztikusan élvezetes játékmenet, de sajnos két évvel később ez már kevés az üdvösséghez.


Ahogyan az lenni szokott, ami korábban hihetetlen sikereket ért el mind a felhasználók mind pedig a szaksajtó köreiben, az másodjára már nem muzsikál túlságosan erősen. Amiket igazán szeretni fogunk a folytatásban, azok a dolgok lesznek, amiket korábban is szerettünk. Nem tud eleget nyújtani ahhoz, hogy megérdemelje a korábbi pontszámot, viszont még mindig elég minőségi ahhoz, hogy egy erősen jó értékelést kapjon. A rajongók semmiképpen se hagyják ki, akik meg ettől várják a megváltást kissé csalódni fognak, mert ez már nem az a játék, amit annyira szerettünk…

101.
101.
DON GONDOCS
Nem tudom mit vannak úgy sokan elájulva ettől a játéktól, akár ps fan vagy HnS rajongók is. Ez annyira egy fájdalmasan közepes játék hogy ordít róla hogy húzunk le még egy rókabőrt az első részről szaga van 6 pont: Ennél már csak a Killzoneban csalódtam nagyobbat.
100.
100.
pettung
Rohadt nagy game , nem vágom miért kapott ilyen kevés pontot ... igaz h izlések és pofonok , de a 7.5 akk is leamortizáló ... számomra minimum 9 pontos ... iszonyat joooo
99.
99.
D5000
Iszonyat szar teszt, iszonyatos félre értékeléssel...ennél olvastunk már jobbat is ezen az oldalon.
98.
98.
reptile110
7.5?:O még az ign is 9.0 adott a játékra :D
97.
97.
Mortician
#95: És mi köze van az Alice-nek az inFamous pontszámához? Két különböző stílusú játékot akarsz összehasonlítani? Fogalmad sincs a dolgok menetéről, de okoskodsz... :D
96.
96.
Sheodon
#86: Az utolsó mondatra csak annyit, hogy nem egy ismerősöm színtévesztő (nem színvak, látja a színeket, csak pl. a kéket-lilát, vagy a pirosat-narancsot keveri). Nekik megmutattam, és nem vették észre a különbséget a kétfajta hasáb között. Ezt nem bántásként írtam, hanem csak észrevétel, hogy van, akiknek tényleg nem egyszerű megkülönböztetni a kétfajta üzenetet.
95.
95.
armino8
#94: 7,5 azóta,hogy egy alice is többet kap.Nyugodj meg te nem vagy nevetséges!:)
94.
94.
Mortician
#81: 7.5 pont mióta középszerű? Nevetségesek vagytok az ilyen hozzászólásokkal... :)
91.
91.
Netsu
#90: Ja, szóval folyamatosan kézimunkázik a kivételes bánásmódért. :-D

NagymesterP, itt a megoldás! Legyél te is K2 Köcsöge. :-D
90.
90.
K2 The Highest
#89: InGen egy kis Köcsög és neki azért szabad XD
86.
86.
drakecsaj
#80: A nagyon nagy poén inkább az, hogy téged egy cseppet sem zavar, hogy az inFamous és az Alice gyakorlatilag két különböző világ. ***Persze egyszerűbb két ilyen fröcsögő sort leírni, és azt hinni hogy ezzel megváltottad a világot.***

#84: Jó, elmagyarázom, de csak azért mert olyan szépen kérted...
A modik és szerkesztők kommentje világosabb kék színű mint a sima userek kommentje. Remélem már látod a különbséget. Ez bizony azért van, hogy meg lehessen különböztetni minket, és nem azért mert Vanish-t használtunk a tagok mosásánál, és mi kifakultunk.
Ha színvak vagy, és ezt ezért nem látod, akkor sorry...
85.
85.
Dragonborn
#44: Azért nem tetszett mert fogalmad sincs, hogy milyen. Mellesleg az Alan-es képből egyből észre lehet venni, hogy x360-as vagy!
83.
83.
Dragonborn
Én is mindig a tesztek után vettem meg a játékot de ennél nem bírtam kivárni és nem bántam meg 3. favorit játékom
82.
82.
turleysqt
#80: Facepalm, komolyan olyan jó következtetéseket von itt le néhány tájékozott ember, atyaég..
81.
81.
armino8
Teljesen úgy van értékelve mint vmi közèpszerű játék,amikor meg kijött az 1 akkor meg sz....ták na mind1,7,5 kevès végigtoltam és egy 8,5et megér sztem!Gameinformeren is 8 felett van!Eddig mindig úgy vettem játékot hogy gamekapocs teszt és utàna megvettem avagy nem a teszttől függően...De ezek után nem biztos,hogy így lesz!
80.
80.
Tokodboy
Azért az nagyon nagy poén, hogy az Alice több pontot kapott mint ez.
Amikor az még a középszerűséget is csak alulról nyaldossa.
79.
79.
molnarlolo
7.5??? :O Érdemelne többet is :/
78.
78.
hegyomlás78
Azért egy 8 pontot Mindenkép megérdemel
77.
77.
Donpedro
OFF: A BF 3-at PC-n tesztelitek majd ugye ;)
76.
76.
Dragonborn
Én már végig toltam, és nem igazságos a teszt! Aki bizonytalan nézzen utána máshol is, a történet továbbra is fordulatos ráadásul azt meg sem említik mennyire változatos a környezet az első részhez képest+kidolgozottabb!
74.
74.
sayainbarni
a játék nem rossz 8-ast adnék rá!
73.
73.
Shadowkill
#64: Van benne szavatosság,de ez nem egy Witcher 2,szinte ugyanazt csinálod mint az elsö végigjátszáskor,csak pár küldetés változik,még a párbeszédek sem,pedig az 1-ben más volt a párbeszéd a 2 ut között.
És a döntéseknek tényleg szinte semmi értelme nincs,az egyetlen döntés aminek értelme van,az az hogy a tüzes vagy jeges képességeink legyenek kb. a játék felénél.
Tényleg csak a karma-mutatóra van hatással,amit csinálunk,nem nézett be senki semmit,sajnos ez a játék pont olyan,mint amilyennek leirja a teszt,jó játék,de ennél sokkal többet ki lehetett volna hozni belöle.
72.
72.
hala
Miért moderálnak ki, ha nem is írok semmi csúnya szót??

[A fórumszabályzat egyik első pontja, hogy kerüljük mások sértegetését a személyeskedést, a GameKapocs is egy személynek bizonyul, ha nem szeretsz minket olvasni, akkor angolosan távozzál tőlünk, ne pedig sértegess. Mert akkor ez az oldal NEM neked készült! Köszönjük! - Szerk.]
71.
71.
kekvillam
Én nem játszotam a játék első részével, de kiprobálnám.
70.
70.
hakydakillah
67. igen, velem :-) Blogoknál annyi volt a gond, hogy alap dolgokra, mint segítség kérés, bemutatkozás, youtube link, 3mondatos szöveg..stb, ilyenekre ott a fórum, híreknél a komment, és a profil szerkesztése. Tartalmasabb dolgokra nyugodtan használhatjátok a blogot. Törlés esetén én például eddig mindenkit értesítettem PÜ-ben.

68. küldtem be már én is ezer hírt, és rengeteg nem jelent meg az oldalon, mivel valaki kielőzött... A másik dolog, ha küldesz be hírt, akkor ott a sok infó, és olvastad ezt a részt:
"Fontos! A beküldött anyagok nem kerülnek ki automatikusan a címlapra. A szerkesztőség fenntartja magának azt a jogot, hogy értesítés nélkül törölje és/vagy ne használja fel a beküldött anyagokat, ha azok hírértéke, formája vagy tartalma nem éri el a Gamekapocs által képviselt minőségi szintet."

Szerintem ezt soha nem olvastad el, mert akkor nem írtál volna ilyeneket...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...