X-Men: Destiny teszt

  • Írta: Daks
  • 2011. október 9.
  • teszt, x-men: destiny, xbox 360
Link másolása
Békés demonstrációnak indult, de háború lett belőle. Egy hatalmas robbanással kezdődött minden, megnyílt a föld, épületek dőltek le, ártatlanok vesztek oda, tán igazuk volt, kik azt mondták, nem szabad bízni a mutánsokban, pusztító erejük egy napon az emberiség végét fogja jelenteni.

San Francisco utcáin a félelem és a rettegés az úr, X Professzor halálának évfordulóján a kiegyezés hívei hatalmas szoborral állítottak emléket a békés együttélésnek, a Mutánsok Testvérisége pedig lecsapott, hogy ki a jó, és ki a rossz, az a közvéleményt nem érdekli, az ellentüntetők most minden korábbinál hangosan üvöltik, a kívülállóknak veszniük kell. A káosz pedig új hősöket szül, három fiatal a nézők soraiból akkor döbben rá, hogy különleges képességekkel rendelkezik, mikor életük a tét, ösztönszerűen cselekednek, maguk sem hiszik el, hogy mire képesek. 


Az X-Men: Destiny az ő történetüket meséli el. A trió legfiatalabb tagja Aimi Yoshida, a japán árva, ki egy tankerhajóval érkezett San Franciscóba, mutáns szüleit bebörtönözték, tán meg is haltak már, életét meneküléssel töltötte, nem bízik senkiben, és semmiben. A nyers testi erőt Grant Alexander, a feltörekvő kamasz fiú képviseli, korábban nem érdekelte őt a mutánshelyzet, egész életét futballkarrierjének építésére szentelte, de most harcolnia kell, csak úgy, mint Adrian Lucának. A törvényen kívüli aktivistát úgy nevelték, hogy megvesse a mutánsokat, szülei a tiszta-vérűek lázadásakor vesztették életüket, micsoda fordulat, hogy egyetlen fiuk is az ellenség közé tartozik.


Négyfrontos háború dúl a játékban, az emberi oldalt a kiegyezés hívei, és az ellentüntetők képviselik, míg a mutánsvilág az X-Men csapatot, és a Testvériséget küldi csatába, ma éjszaka nem lesz béke itt, az egészen biztos. A három fiatal harcos egyikének bőrébe bújva a mi feladatunk, hogy véget vessünk ennek a káosznak, magányosan indulunk útnak, de igazi legendákkal találkozunk, a kalandok során Küklopsz, Árnyék, Jégember, Gambit, Forge, Mystique, Pixis, Pyro, Higanyszál, Sarkcsillag, Kolosszus, Rozsomák és maga Magnetó is színre lép, ki barát, ki ellenség lesz, minden rajtunk múlik.


A játék a platformer stílus elkötelezettje. Küldetésünket ellenségek tucatjai igyekeznek folyamatosan megakadályozni, speciális képességeink segítségével át kell verekedni magunkat rajtuk, előrenyomulásunkat a minimális ügyességi részek sem akadályozhatják meg, eltévedni nem lehet, csak egyetlen út van, az előre. Tipikus Marvel cuccot kaptunk ezúttal is, a komoly képregényes világ gyerekes megvalósítással párosul, felvonultatva a B-kategóriás konzoljátékok minden kliséjét, hogy a megvalósításról ne is beszéljünk.


Az irányítás tragikus, csak püföljük a gombokat, hősünk pedig ugyanazokat a mozdulatokat ismétli kifulladásig, néha ledermed egy pillanatra, majd újra akcióba lendül, a játék a képernyő sarkában még számolja is, hogy az adott helyszínen hány ellenséget kell kinyírnunk, mikor állhatunk tovább. Élvezhetetlen, monoton és unalmas az egész, a framerate állandóan leesik, a karakterek mozgása darabos, kidolgozásuk pedig silány, de hasonlóan rondák a pályák is. Maszatos textúrák, életlen sarkok, s ronda speciális effektek várnak ránk, bárhová is nézzünk, az X-Men: Destiny olyan, mintha egy öreg és jelentéktelen PS2 játékot tolnánk, HD felbontásban.


A fejlődési lehetőségek azért javítanak valamit az összhatáson, karakterünk a végigjátszás során egyre több trükköt sajátít el, vannak közte piszok jó dolgok is. A mutant power menüpontba ellátogatva nyolc különböző képesség vár ránk, a harcok során bezsebelt tapasztalatpontokért cserébe mindegyik ereje több lépcsőben növelhető, de rendkívül hasznosak az X-gene fejlesztések is. Nagyobb ütés, több sebzés, jobb állóképesség, gyorsabb mozgás, hamarabb újratöltődő mutánserő, csak hogy néhányat említsünk ezek közül, a kiegészítők tökéletesen ellensúlyozzák minden gyengeségünket, segítségükkel nincs, ki szembe merjen velünk szállni.  


Aimi, Grant és Adrian keresi helyét a világban, hőseink éppen csak, hogy ráleltek emberfeletti képességeikre, máris egy hatalmas háború közepében találják magukat. Fiatalok és befolyásolhatóak, a játék ezért nem is ítélkezik sorsukról, a kalandok egy részén azonban elérkezik a döntés pillanata, választanunk kell, hogy az X-Men csapatot, vagy a Mutánsok Testvériségét kívánjuk-e a továbbiakban képviselni. A végkifejlet is ettől függ, két befejezést fogunk látni, a világ sorsa egy pillanat alatt a mi kezünkbe kerül, nem könnyű teher ez egy tinédzsernek.


Isten irgalmazzon minden normális embert a Marvel játékaitól. Az X-Men: Destiny egy kidolgozatlan, gyerekes, igénytelen hulladék, melyet csak a képregény rajongó kiskölykök fognak megvetetni maguknak, hiába adja a történethez a Legacy sorozat alkotója, Mike Carey a nevét, ez most nem egy olyan alkotás, amit bármelyikünk szívesen nyomna. Kérjük vissza Logant!

 

20.
20.
DON GONDOCS
Jöhetne egy folytatás, kiforrotabb játékmenettel.
19.
19.
DON GONDOCS
Kellet egykis kitérő a Silicon Knightsnak, de ennél jobban is összekaphatták volna magukat.
17.
17.
LtGlove
Nekem kellemes 6 órát nyújtott, amíg végigtoltam. A grafika elmegy, a sztori képregény szintű, a harcrendszer a végletekig egyszerű, mégsem volt nekem uncsi. Egy szombat délutánt megért, nem többet. Viszont nekem a Gears of War 3 kb. 20 percig kötött le. Na az a csicsás bugyutaság, pedig arra biztos adni fognak 8-9 pontot.
16.
16.
Dercsi
Szerintem tudták hogy majd a Batmannal kerűl egyszerre kiadásra, ezért inkább azt mondták hogy úgyis minden, legyen www kategória :D
15.
15.
Daks
#12: Őőő, nem, csak harcra használható képességek vannak, de Árnyék szerepel benne.
13.
13.
Macifasz
Bántam, hogy nem jött PC-re, mert nagyon vártam, de elolvasva a cikket, lehet még is csak jót tett az idegrendszeremnek, hogy kimaradt a PC-s szórásból. :-D
12.
12.
Harkat
A játékban van lehetőség olyan képességek fejlesztésére, amik teleportálósak? Tehát megcsinálni a 3 karakter közül az egyiket Árnyék szerűre?
11.
11.
sheamus
Én a Rage tesztet várom már!
10.
10.
Dominko
legalább Co-op van benne ???
9.
9.
hedzsooo
#8: Mondjuk ennel tobb emlitest, hirt nem is erdemelnek az ilyen minosegu jatekok. :P

Szegyen, kiadhatnanak mar vmi utosebb X-men jatekot is, lehetoleg RPG-t, amit tobbszor is vegig lehetne tolni, kulonbozo karikkal is ! :D Persze, csak almodik a...
8.
8.
Gábor36
Már amikor a grafikát megláttam milyen lesz, akkor tudtam ez nekem nem kell. Ahogy látom nem is maradok le sokról.

4, 5, 6: Szokott róla hír lenni itt a Gamekapcson néha - néha. Én ez év őszén vagy nyarán tudtam meg, hogy lesz ilyen, mikor megláttam róla itt egy hírt.
7.
7.
Mr.C
jól le lett húzva eddig se nagyon akartam, de így már ki se próbálom...
6.
6.
krisztian66666
Hát erről még én se hallottam..... Nem csoda!
5.
5.
LnB
#4: Énsem, de a pontok alapján nem maradtunk le semmiről :)
4.
4.
Giga0509
Én erről eddig nem is hallottam O_o
3.
3.
pjoco
Wolverine anno odabaszós lett!
2.
2.
givi6
Hát ez (ismét) nem jött össze...
1.
1.
noswear
Az ötlet nem rossz... csak hát...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...