Dance Central 2 teszt

  • Írta: Daks
  • 2011. november 17.
  • dance central 2, teszt, x360
Link másolása
Megcsinálták a Guitar Hero-sorozatot, forradalmasították a stílust a Rock Banddel, majd a Kinect megjelenésekor elhozták a valaha volt legjobb táncjátékot, a Dance Centralt. A Harmonix csapata egy játékkal csak egyszer tud nagyot alkotni, a folytatásaik viszont ugyanolyan ütősek.

Most is ez a helyzet. A Dance Central 2 örökölte az első rész minden jó tulajdonságát, eszméletlen zenék vannak benne, a Kinect érzi minden mozdulatunkat, a játék szórakoztat és kikapcsol, az ember annyira el tudja magát engedni, mintha tényleg egy diszkóban lenne. Viszont az újdonságok sora, hát az bizony igen végesre sikerült. Nem feltétlenül baj ez persze, a játék már tavaly hibátlan volt, egyszerűen minden megvolt benne, amit egy táncjátéktól elvárnánk. Ami pedig egyszer bejött, azon minek változtatni, nem igaz?


Az október utolsó hetében megjelent folytatás ismét a házibulik kedvence lesz, a legjobb pedig, hogy a sok hasonló stílusú címtől eltérően jóval kevesebb alkoholmennyiség kell ahhoz, hogy átadjuk magunkat az élvezeteknek. A játék profi koreográfiákat vonultat fel, könnyű módban mindegyik eltáncolható elsőre, egy kis ikon jelzi nekünk folyamatosan, hogy milyen mozdulat jön, nekünk pedig csak le kell utánozni a képernyőn látott karaktert, ennyi az egész. De természetesen az se fog unatkozni, aki komolyabb kihívásokra vágyik, a nehézségi szint növelésével a mozdulatok is bonyolódnak, a játék kevésbé lesz velünk elnézőbb, maga az eredmény pedig döbbenetes minden esetben. Úgy táncolunk, mintha egész életünkben ezt csináltuk volna.


A Dance játékmódot választva három lehetőségünk van. A Break It Down a tanító mód, a játék begyakoroltatja velünk a mozgásokat, részekre bontva, akár lassítva is, a Dance Battle a kétjátékos összecsapások otthona, míg a Perform It gombra nyomva sima tánc vár ránk. Minél jobban követjük a mozgásokat, a játék annál több ponttal jutalmaz, a profik megcélozhatják az ötcsillagos skála tetejét, de aki nem a teljesítményre, hanem az egyszerű szórakozásra megy, és érzi a ritmust, az se fog háromnál kevesebbet kapni soha. Újdonság a második részben, hogy ezen a játékmódon belül minden szám azonnal elérhető, nem kell a karrierben külön megszerezni őket, illetve jó hír, hogy a kihívás se olyan kemény; régen teljesítenünk kellett a tanító módot minden számhoz, hogy ne essünk ki fél percen belül, itt ilyen nincsen, bárki hamar ráérezhet a mozdulatokra.


A második, Crew Challenge játékmód rejti a karriert. Nincsen túlbonyolítva a dolog, egy bizonyítási vágytól fűtött fiatalt alakítunk a játékban, a feladat pedig tánccsapatokhoz csatlakozva megmutatni a világnak, mire is vagyunk képesek. A játékban összesen 5 csapat kapott helyet, végig kell táncolnunk a hozzájuk tartozó számokat, csillagokat gyűjtünk, és szintet lépünk, egyszerű a recept. De hasonlóan könnyed a harmadik, és egyben utolsó mód, a Fitness is. A játék számolja, hogy hány órát játszottunk, és ezzel mennyi kalóriát égettünk el, különböző fantázianevű és hosszúságú edzésprogramok várnak itt ránk, három-négy számot mindegyik tartogat.


A dallista nagyszerű lett. A játék összesen 44 számot tartalmaz, az előadók listájában pedig olyan hírességek vannak, mint Lady Gaga, La Roux, David Guetta, Sean Kingston, Usher, Bruno Mars, Donna Summer, Missy Elliot, Mary J. Blige, Rihanna, Akon, Daft Punk, Britney Spears, vagy Ludacris. A Lips és Rock Band sorozatokhoz hasonlóan, a DLC formában korábban letöltött számok automatikusan megjelennek a Dance Central 2 dallistájában is, 400 MS pontért cserébe pedig importálhatjuk az első rész eredeti 32 számát is. Aki szeret vásárolgatni a LIVE-on, az így akár 100 fölé is dagaszthatja a játék zenei felhozatalát. Csak azt tudnánk, hogy Justin Bieber, és az O-Zone mi a fenét keres itt.


A karakterek között vannak ismerős, és új arcok is. Összesen tizennégy szereplővel fogunk megismerkedni a végigjátszás során, Blodie, Glitch, Jaryn, Kerith, Li’l T, CYPH-78, CYPH-56 és CYPH-Elite újoncként csatalakozik hozzánk, Angel, Dr. Tan, Elimia, Mo, Miss Aubrey és Taye pedig visszatérő táncos, hét csapatra osztva ők alkotják barátainkat, s ellenségeinket. A Lu$h egy tengerésznek öltözött formáció, a Flash4ward egy lányokból álló hip-hop csapat, a Riptide egy sportolói különítmény, a Hi-Def egy utcai fiúbanda, a Glitterati egy igazi ellenszenves, versengő brigád, a D-Cypher pedig egy robottrió, kik a karriermód végeztét követően tűnnek fel a színen.


A grafika jól sikerült, a színek és a fények szépek, a meseszerű, de mégis emberközeli látványvilág pedig nagyon illik a játékhoz, s a hangzás miatt sincs okunk panaszkodni. A dalok nagyon szépen szólnak, nem szabad a tévé hangszóróin hallgatni a játékot, ki kell kötni a Hi-Fi-re, és maximumra tekerni a hangerőt, hadd forgolódjanak az ágyban a szomszédok, ez a mi esténk.


Hibátlan játék lett a Dance Central 2. A dallista szuper, a látvány remek, a koreográfiák tökéletesek, a játék dobozában még egy 260MS pontra szóló redeem kód is van, ha DLC-t akarnánk venni. Ami pedig a legfontosabb, hogy kielégíti a teljesítményhajhász, profi táncosok igényét, és szórakoztatja a részeg vendégeket is. A Kinect eszméletlen jól veszi be minden mozdulatunkat, egy pillanat késés sincs az egészben, ilyen tökéletesnek kéne lennie minden mozgásérzékelős játéknak, akar a franc fagyival és távkapcsolóval a kézben játszani, én vagyok a kontroller!

3.
3.
Motörhead
"... az előadók listájában pedig olyan hírességek vannak, mint Lady Gaga, La Roux, David Guetta, Sean Kingston, Usher, Bruno Mars, Donna Summer, Missy Elliot, Mary J. Blige, Rihanna, Akon, Daft Punk, Britney Spears,..."

Hírességek!Ez jó.Még most is küszködöm a könnyeimmel mert ekkorát már régen röhögtem.
2.
2.
randall13
megszédültem a trailertől oO
1.
1.
Yanez
Kezdődjék a buli!Na hol az a féldeci!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...