Assassin's Creed: Revelations teszt

Az első Assassin’s Creed Altair történetével teljesen elvarázsolt, igaz, egy kicsit hitetlenkedve fogadtam hatalmas Prince of Persia-rajongóként. Nagy siker lett, nem volt kérdéses a folytatás. A második részben ismerhettük meg Eziót, aki olyan karizmatikus és szerethető karakter volt, hogy a srácok ott a Ubisoftnál úgy döntöttek, trilógiát csinálnak a kalandjaiból. A tavaly megjelent Brotherhood nekem személy szerint nagyon tetszett, képes volt a már eleve tökéletesnek tartott második részt még jobbá tenni, igaz, nem nyújtott olyan sok újdonságot, hogy felülmúlja azt. Éppen ezért féltem egy kicsit, mikor kiderült: még ezt is folytatni akarják és a valódi harmadik rész egyelőre várat magára.


A Revelations egy meglehetősen komplex történet, mivel egyszerre három főszereplőt is megpróbál futtatni egy levegővétel alatt. A Brotherhood megdöbbentő vége után szerencsére rögtön Desmonddal kezdünk, akinek az arca valami megmagyarázhatatlan oknál fogva megváltozott. Tekintettel arra, hogy a lelke elvált a testétől és az Animusban ragadt, próbáljuk meg ezt elnézni a készítőknek. Ennél azonban már sokkal nagyobb baj, hogy az ő története ezúttal rettenetesen unalmas és kissé időhúzásos szájízt ad az egész sorozatnak, mintha erre a részre már nem tudtak volna kitalálni semmi érdekeset. Célunk vele az lesz, hogy összeszedjük az emlékeinkben azokat a momentumokat, amik befejezetlenek maradtak, ezzel visszakerülve a testünkbe. Az Altair- és Ezio-vonal már lényegesebben jobban sikerült, szinte fellélegzünk, mikor végre visszakerülünk hozzájuk. Felváltva tudunk majd velük játszani, kis mértékben Altairral és a legtöbbet természetesen Ezióval, végül pedig egy rendkívül megható, ütős és minden szempontból méltó befejezést kapunk, ami miatt mindenképpen érdemes végigtolni a játékot.


Nem véletlenül írtam azt, hogy érdemes, hiszen sajnos sokan lesznek, köztük a sorozat nagy rajongóival, akik lehet, belefáradnak majd a játékba. Mert hiába akadnak olyan kellemes újítások, mint mondjuk a kampós kard és a bombakészítés – az előbbivel még élvezetesebbé válik a platformozás és rengeteg új mozdulatot is köszönhetünk neki, az utóbbi hiába jópofa dolog, ha egyszer már így is olyan táposak vagyunk, hogy sose fogjuk használni –, ha igazából nem képes már lekötni minket. Pedig a Brotherhoodban bevezetett bérgyilkos-tanonc iskolát is sikerült feljavítani annyira, hogy ezúttal már érezni is fogjuk a súlyát az elvállalt küldetéseknek. Ellentétben azonban ott lesz az ugyancsak új „Tower Defense”-szerű mini-játék, ahol a célunk egy adott bázis megvédése lesz. Mindezt egy háztetőről irányítva tehetjük meg, és a folyamatosan növekvő morál segítségével – ami egyfajta fizetőeszközként fog működni – tudunk egyre erősebb és hatékonyabb embereket elhelyezni stratégiailag fontos posztokon. A dolog nem is lenne olyan rossz, de egy Assassin’s Creedben kicsit olyan furán hat, valahogy nem illik bele. Szóval újítások terén a Revelations egyik kezével ad, míg a másikkal elvesz, kicsit megfosztva minket az elégedettség érzésétől.


Igen, ha lehet ezt így mondani a Reveletations egy kicsit csalódás lesz minden rajongó számára, de korántsem annyira, hogy rossz jelzővel tituláljuk. Az új helyszín Konstantinápoly– a mai Isztanbul –, melyet a létező legapróbb részletekig kidolgoztak, mind a város, a környezet és úgy ámblokk az egész játék grafikája döbbenetesen gyönyörű. Akárcsak az alatta szóló csodálatos muzsika, ami, ha kell melankolikus, ha kell szívbemarkoló, és a lehető legjobb pillanatokban pörög fel, ezekre aztán végképp egy rossz szavunk se lehet. Ahogyan eddig, most is rengeteg a tennivaló, felfedeznivaló és persze gyűjtögetnivaló a városban. Az igazi fanatikusok – köztük én is – képtelenek lesznek ezek felett érdektelenül elsiklani. Mindenképpen meg kell említeni, hogy bár a rókabőr elfogyóban van, még mindig van benne elég potenciál ahhoz, hogy egy élvezhető és jó játék maradjon.


A multis élményekről korábban már írtam nektek a bétatesztben, akik eddig szerették, most is imádni fogják, akik meg hozzám hasonlóan nem képesek felfogni, hogy mit keres ez a lehetőség egy Assassin’s Creedben, azoknak továbbra is érdektelen lesz, hiába van a sok újítás meg polírozott játékmenet, 5 percnél tovább nem voltam képes élvezni. Sajnálom!


Egy jól meghízott fejőstehénből rengeteg tejet és később húst is lehet készíteni, de idővel ő is elfogy, nem képes minket tovább táplálni. Úgy érzem, tényleg elérkezett az ideje, hogy az Assassin’s Creed II-től érzékeny búcsút vegyünk, és végre valahára elkészüljön a valódi folytatás. Erre a készítőknek legrosszabb esetben is adott volt három év. Izgatottan várom, hogy jövőre mivel tudnak majd előrukkolni a srácok ott a Ubisoftnál, mert a Revelations sajnos már nem hozta azt a színvonalat, amit joggal várhattunk volna tőle.

Kapcsolódó cikkek

• Assassin's Creed: The Ezio Collection teszt
• Assassin's Creed: Revelations bétateszt