Final Fantasy XIII-2 demóteszt

  • Írta: Ca$h
  • 2012. január 16.
  • demóteszt, final fanasy xiii-2, ps3, xbox 360
Link másolása
A Final Fantasy tekintélyesen nagy múltjában csak egy rész volt, ami megélte a második részt, és az sem volt véletlen. Az FF X sokak szerint a legjobban sikerült Végső Fantázia. Nem hinném, hogy bárki is gondolni merte volna, hogy a második ilyen a XIII lesz. Eljött az ominózus játszható demó megjelenési dátuma, és én azonnal rá is repültem nem egyszer, hanem rögtön kétszer.

A Final Fantasy XIII legfőbb célja az lett volna, hogy kompletten megreformálja a jól megszokott és bejáratott receptre készült összes korábbi részt. Tény, hogy ez sikerült neki, az viszont már másik kérdés, hogy a nagyközönség ezt hogyan fogadta. A hardkórban szenvedők egyértelműen eret vágtak a szörnyülködéstől, a hozzám hasonló szimpla rajongók pedig maximálisan elégedettek voltak vele, minden percét élvezve beletoltak vagy nettó 100 órát. Sajnálatos módon azonban hardkórósokból volt a több, a cím csúfosan megbukott, olyan szinten, hogy a megjelenés után pár hónappal már minden sarki éjjel-nappaliban ingyen osztogatták a sportszelethez. Hullottak a fejek, zajlottak a harakirik; ezt a csorbát helyre kell hozni, mondták a kölkök ott a Square-nél. Így született meg az ötlet, hogy akkor legyen FF XIII-2. Lássuk, mennyire sikerült felcsiklandozni az érdeklődésünket a vadiúj demóval.


Az elégedetlenkedők problémái a következők voltak: lineáris játékmenet, a szabadon bejárható hatalmas területek teljes hiánya, túlságosan leegyszerűsített, unalmas harcrendszer, kihalt városok, nulla NPC-vel. Ezek voltak a legfőbb gondok, amiket a demó alapján úgy érzem, sikerült kijavítani. A bejárható terület továbbra is eléggé lineáris, de legalább mindig lesz egy, vagy esetleg kettő alternatív útvonal, ezzel megadva nekünk a szabadság illúzióját. A harcrendszer maradt a régi paradigma-váltásos megoldásra alapozott, de ezúttal már lesznek harc közbeni QTE események (quick time event, avagy az időre gombnyomogatós, illetve irányt megadós akcióorientált rendszer) amiknek köszönhetően az eleve filmszerű harc még látványosabbá válik. Illetve idővel képesek leszünk különböző szörnyeket is magunk mellé állítani, akik ugyancsak részt fognak venni a harcban, és az adott képességeiknek megfelelően egy kicsit mélyebbé fog majd válni a paradigma-rendszer, végtelen számú kombinálási lehetőséget biztosítva számunkra.


Úgy vettem észre, hogy a karakterfejlődésen is javítottak valamennyit, egy kicsivel átláthatóbbá vált, viszont továbbra sem véltem felfedezni benne alternatív útvonalakat, a szereplők egy irányban tudnak csak fejlődni, a különbséget továbbra is az fogja eredményezni, hogy melyik osztályokra (commando, ravager, saboteur, medic, sentinel) helyezzük a hangsúlyt. A hozzám hasonló multiplatformos embereknek bizonyára fontos kérdés lesz, hogy melyik változatot vegyék meg, mert mint tudjuk, egyrészt a Square, ha portolásról van szó, mindig katasztrofális munkát szokott végezni, másrészt pedig az FF XIII xboxos változata több, mint rettenetesre sikeredett. Gondoltam rátok, szóval kétszer is kitoltam a demót, alaposan odafigyelve a részletekre, mind PS3-on, mind pedig Xboxon. Sajnos azt kell, hogy mondjam, az eredmény szinte ugyanaz, mint az előző résznél. A boxos verzió homályos, a felbontásbeli hiányosságokat blur effektel próbálták eltüntetni, a textúrák minősége sokkal rosszabb, mint PS3-on. Míg az eredeti Sony konzolján teljes pompájában, tűéles grafikával élvezhetjük majd a játékot, addig a portolt Xbox-verzió továbbra is csak silány árnyéka az eredetinek, és tekintve, hogy a végleges játék már megjelent Japánban, ezen már nem is nagyon tudnak változtatni.


A demó hossza egyébként több, mint kielégítő, a második fejezetbe nyerhetünk egy kis betekintést, már rögtön az elején egy iszonyatosan látványos harcba folyhatunk bele, olyan pörgős és atomgizda zenével végigkísérve, ami miatt mindig is imádtuk ezt a játékot. Ha nem vagy ismeretes a történésekkel, akár 2-3 órát is el tudsz tölteni vele, mindenkivel beszélgetni lehet, a legtöbbjük mellékküldetéseket is adni fog majd. Érdemes minden harcba belefolyni, nem pedig menekülni előlük, illetve megcsinálni pár mellékküldit is, mivel a végén lévő kőkemény bossharcban kelleni fog a tapasztalat. Ugyanis hiába sikerül a boss életerejét 10%-ra csökkenteni (nem spoilerezném le hogyan), ha nem leszünk képesek megtörni a védelmét (Stagger), akkor nyerni több, mint esélytelen ellene. Nekem volt, hogy fél óra harc után se sikerült.


Miután kitoltuk a demót, látni fogunk egy kedvcsináló videót, melyből tisztán lejön, hogy az X2 rengeteget fejlődött ezalatt a pár év alatt, megpróbáltak minden korábbi hibát kijavítani, például tele lesz pakolva jópofa mini-játékok seregével is. Sokkal több benne az élet és tovább mélyült a játékmenet is, de attól félek, hogy a kőkemény hardkóros rajongók most sem lesznek megelégedve vele. Nekem viszont, aki az első részt is imádta, több mint kielégítő a játék. Már tűkön ülve várom az elvileg február. 3-i európai megjelenést.

Kapcsolódó cikk

18.
18.
hl89x9
az eladások kiábrándítóak a hírek szerint, és a japán játékosoknak sem jön be még így se a játék
a karakterek meg olyan üresnek, kidolgozatlannak és idiótának néznek ki, hogy
senki nem fogja megkedvelni őket és inkább abbahagyja
kétlem nyugaton jobbak lesznek az eladások
17.
17.
simon 555
amugy most nézem,hogy vannak benne párbeszédek?:D
a XIII-ben nem voltak.ez csak jó.bár még nem fejeztem be mert elakadtam benne,de majd egyszer tuti beszerzem ez tis.
16.
16.
Raam989
Én az FFXIII-t meguntam 30 óra után a bugyuta egygombos harcrendszere miatt. Mindenben fejlődött, csak ebben nem és ez sajnos számomra elegendő ahhoz, hogy az uborkaszezonra csússzon a játék...
15.
15.
Naridar
13: Ja igen, olyan szempontból tényleg csak 3 karakter van (mint a XIII-ban), de a szörnyet szabadon váltogathatod és Serah és Noel mind a 6 féle paradigmát meg tudják tanulni (2 karakter fix, 1 váltogatható de csata közben is, amolyan Shin Megami Tensei jelleggel, ráadásul főleg a játék elején a szörnyek borzalmasan erősek az emberekhez képest). A karakterfejlődésben igenis lehet erőre/mágiára/életerőre gyúrni aszerint, hogy a nagyobb kristályokat a crystariumban melyik szerep erősítésére használod (ezt a demo tutorialjában említik is). Játszottam a japán verzióval, onnan tudom. Amúgy tényleg igaz hogy a 360-as grafikailag most már ugyanolyan (látványos a felbontásjavulás az eredeti XIII-hoz képest, viszont a képkocka/másodperc arány emiatt kicsit rosszabb). Vannak neten egymás mellé tett screenshotok, nincs látványos különbség.
13.
13.
Prézli21
#12: Azt irtam allitolag:P Egyebkent itt van:

http://player2.freeblog.hu/archives/2012/01/02/FFXIII-2_-_a_japan_jatekosok_szerint/

vitatkozz veluk:D
Most igy vegigolvasva a cikket, a boxos reszt nagyon beneztetek. Ha a technikai oldala jon szoba, mindenhol ki van emelve, hogy az elozo resszel ellentetben, most a ket verzio kozott szinte semmi latvanykulonbseg sincs. Ezt a Square is rengetegszer elmondta, sot a kiallitasokon a boxos verziokat demoztak. A cikkiro talan azt latta, amit latni szeretett volna, mert az tuti, hogy ugyanolyan eles. Van rola egy rakas teszt meg analizis neten :P
12.
12.
Naridar
#7: Ha szerinted 150 féle szörny 1 karakternek számít akkor igen.

#10: Hasonlóan működik, a lényeknek is van crystariumuk (amit különféle tárgyakkal lehet fejleszteni), illetve az egyik feláldozásával fel lehet erősíteni a másikat (passzív képességeket lehet átadni).
11.
11.
simon 555
amugy ez nem csak simán Final Fantasy XIII-2? minek oda az az X a 2 elé?
sehol sem láttam még így.
10.
10.
zola2000
ez a "képesek leszünk különböző szörnyeket is magunk mellé állítani, akik ugyancsak részt fognak venni a harcban" dolog úgy néz ki mint ami a dragon quest 5-6ban van?
9.
9.
Ca$h
#8: Sebaj ... majd jön akkor az FF XIII-X3 ... ;)
8.
8.
zaz
#7: Igen :(
Marha gyorsan el kéne felejteni minden az SE-nek ami FF XIII és továbblépni!
Sürgősen!
7.
7.
Prézli21
#5: A gagyi story meg hagyjan, de allitolag pofatlanul rovid, harom iranyithato karakter van vegig, a helyszinek ismetlodnek es nincs rendesen balanszolva. Mellette nekem meg mindig nem fekszik ez a real-time dolog. A demoban nem volt komolyabb problema vele, de ha az elozo reszt veszem alapul, akkor a vegere fenysebesseggel kell majd paradigmakat valtani es ha veltlenul melleboksz jo esellyel bukta az adott harc. Verciki volt az egesz neha. Asszem erre mar nem nevezek be.
6.
6.
@darkking@
Kipróbáltam és nagyon bejön,istenem nagyon tetszik!Én már alig birom kivárni hogy meglegyen! :)
5.
5.
zaz
Alakul a dolog.
Jobbnak tűnik,mint a 13, de ugye az nem nagy szám.
Leírások alapján a történet ismételten mérhetetlenül ostoba...
Ja és még annyi ,hogy a játék japánban egy izmosat bukott, és már féláron osztogatják.......
Én adok neki egy esélyt, de szerintem a Kingdom of Amalur megjelenésekor dobom fel a polcra.
4.
4.
drakecsaj
#3: Nem, egyáltalán nincs veled baj :D
Azért érezd a törődést:
http://www.youtube.com/watch?v=mSDfxde8fSg&feature=share
3.
3.
walaki
Egy pillanatig azt vártam, hogy az őr majd elmeséli mennyire szeretett volna kalandozó lenni mielőtt a térdébe állt az ominózus nyílvessző. Baj-e van velem?
2.
2.
drakecsaj
A videóban a pasi ahogy kommentál...behalás :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...