PlayStation Vita sajtóbemutató

  • Írta: fojesz
  • 2012. január 25.
  • playstation vita, sajtóbemutató
Link másolása
Február 22-én Magyarországra érkezik a Sony újgenerációs kézikonzolja, ennek apropóján a gyártó hazai képviselete bemutatót szervezett a magyar újságíróknak. Bár a hétvégén alaposan szemügyre vettük a PlayStation Vitát, kaptunk az alkalmon, hogy újra kézbe vegyük a kütyüt.

Férfiember nem használ térképet a tájékozódáshoz, a levegőbe szippant, tündeszemével megfigyeli a madarak mozgását, és érzésre indul el úticélja felé. Valahogy így voltunk mi is InGennel, mikor a Sony bulijára indultunk január 24-én. A budapesti Széchenyi térre persze könnyű odatalálni, elég a belvárosi szállodák előtt parkoló Maseratikat követni, onnan már el sem lehet téveszteni. A PlayStation Vita magyarországi sajtóbemutatóját a Creol Bárban tartották, és a Sony magyarországi képviselete jól választotta meg a helyszínt, a csinos hostesslányok mellett és a puha fotelekben másodperceknek tűnt az a fél óra, mire végre hozzájutottunk ahhoz a Vitához, amin az Uncharted futott.


Meg kell jegyeznünk, nekünk személy szerint tartogatott meglepetést a bemutató, hiszen a hétvégi exkluzív Vita-teszt nagyon rövid volt, ezért inkább nem lógtunk Daks nyakán, hagytuk, hogy időben elkészüljön a cikkel. A PlayStation Vitát mi kedden vettük először kézbe, megtapogattuk, megnyalogattuk, összezsíroztuk a kijelzőt, és kipróbáltuk a Sony nyitócímeit. Ha nem ártott meg a sonkás szendvics, és jól számoltuk, a bulira öt darab Vitát hozott magával a cég, ez az összes konzol, amivel a hazai képviselet rendelkezik, ezeket fogdoshatták meg az estére érkező szerencsés rajongók, és ezekért állhatnak majd sorba a hazai szaksajtó képviselői a következő hetekben, ha tesztelni szeretnék valamelyik slágergyanús játékot.


A rendezvényt Sándor Csaba, a PlayStation üzletág magyarországi vezetője indította, a Vita általános ismertetőjét hallhattuk felvezetésként, aminek persze a vége érdekelt minket leginkább: mikor játszhatunk már, és különben is mennyibe kerül itthon ez a szörnyeteg? A PlayStation Vita kétségkívül impozáns konzol, remekül néz ki, hatalmas a kijelzője, de mégis jól áll a kézben: bár zsebre nem feltétlenül fogjuk vágni, egyáltalán nincs olyan érzése a júzernek, hogy körülményes lenne a használata. A kezelés kényelmes, az érintőkijelző csodákra képes, a játékoknál pedig két analóg kar áll rendelkezésünkre, ami a PSP egyetlen csökött korongja után mindenképpen előrelépés. Bár abban egyetértettünk, hogy a hátsó tapipad a világ leghaszontalanabb dolga, tapasztalataink szerint a játékokban ez is jól és pontosan működik.


A Vita alapvetően játékkonzol, Csaba sem győzte ezt elégszer hajtogatni, ugyanakkor ma már egy kütyü sem létezhet plusz szolgáltatások és „eye candy” fícsörök nélkül. Ahogy a PSP-n, úgy az új konzolon is nézhetünk filmet és fotókat, hallgathatunk zenéket, a LiveArea-t feltúrva pedig olyan alkalmazásokra bukkanhatunk, mint a Facebook, a Twitter, a FourSquare vagy a Skype saját bejáratú kliense. Mint ismeretes, a Vitába a Wi-Fi-vevő mellé 3G-adapter is került, ezzel természetesen bővül az online lehetőségek tárháza, más kérdés, hogy mennyire imponál majd a játékorientált vásárlóknak ez az újdonság: kifizetik-e a nem csekély árkülönbséget azért, hogy bárhol tudjanak internetezni? Én személy szerint kíváncsi lettem volna rá, de úgy tűnik, hogy Magyarországon egyetlen mobilszolgáltatóval sem kötött megállapodást a Sony úgy, mint mondjuk Japánban vagy Amerikában, de magunk között szólva, erre lehetett számítani, mert értelme nem feltétlenül lett volna. A Vita egyébként kártyafüggetlen, bármilyen SIM-kártyát beletolhatunk, hogy élvezzük a mobil szélessáv örömeit.


A bemutató során jutott a „legekből” bőven: tudjátok, ez lesz mindenidők legtöbb játékával rajtoló konzolja, ezen lesz legelőször ez a szolgáltatás, ezen lesz legelőször olyan király az a szolgáltatás, de anélkül, hogy kötekednénk, elmondhatjuk, hogy valóban lesz miből választaniuk a vásárlóknak. A Sony ígéretei szerint – ha a forgalmazók és a kiskereskedelmi partnerek is úgy akarják – a PlayStation Vitához 25-30 játék jelenhet meg a launch időszakban, amihez a japán gyártó stúdiói hét címmel járulnak hozzá. Mi ezek közül próbálhattunk ki néhányat, mindegyik kiállított konzolon más-más játék futott: bepillantást nyertünk az ötletes minijátékokkal hódító Little Deviantsbe, az első blikkre óriási ökörségnek tűnő, de mégis végtelenül szórakoztató Reality Fightersbe, a kötelező hangulatot és játékélményt hozó WipeOut 2048-ba, és persze az Uncharted: Golden Abyssbe, ami várhatóan a Vita legsikeresebb címe lesz, nem véletlen, hogy az érdeklődés miatt a bemutatón is két gépet kapott a játék. A részletesebb ismertetőktől most eltekintenék, hamarosan több cikkünk, tesztünk is taglalja, hogy mit nyújtanak ezek a programok.


A játékboltok kínálatát pásztázva bőven találunk még érdekességeket. Megjelenéskor, vagyis már február 22-én érkezik a Square Enix Overlordja, az Army Corps of Hell, de Vita-verziót kap az Asphalt, az F1 2011, a FIFA, a Michael Jackson: The Experience, a ModNation Racers, a Rayman Origins, a Ridge Racer és a Virtua Tennis is. A felhozatal a későbbiekben folyamatosan bővül majd az ígéretek szerint, kapunk Mortal Kombatot és Resistance-t többek között, de a Sony korábbi nyilatkozatai alapján közel 100 játék készül a PlayStation Vitára, ami tényleg tetemes mennyiség – még akkor is, ha ez a szám nemcsak dobozos programokat takar, hanem mindenféle, PSN-ről letölthető nyalánkságot is.


Ahogy utaltam rá, a bemutató leginkább várt pillanata a PlayStation Vita hazai árainak bejelentése volt természetesen: bár számolgatni lehetett, és becsléseket is olvashattunk, a Sony kedd délutánig nem jelentette be formálisan a hazai ajánlott fogyasztói árakat. Ezek alapján a kézikonzol nem lesz olcsó: a kizárólag Wi-Fi-vevővel szerelt Vita 79.990 forintot kóstál majd, míg a 3G-s kütyüért – kapaszkodjatok meg – 102.990 forintot kell kicsengetni. Ezek az árak forintban számolva soknak tűnnek, de nagyjából összhangban vannak a PlayStation Vita korábban bejelentett 250-300 eurós árcímkéivel. (És igen, persze mindenki tud olcsóbban szerezni, de ez a hivatalosan ajánlott fogyasztói ár, tudjuk, mit jelent a fogalom, nem állunk le vitatkozni.)


A PlayStation Vita nem lesz olcsó mulatság, abban viszont kiegyezhetünk az eddig látottak alapján, hogy maga a gép nem okoz csalódást. Brutálisan erős, kényelmes (a PSP-hez képest legalábbis mindenképpen), első látásra szerethető, a többit pedig eldöntjük, ha még több játék jelenik meg rá, és élesben használhatjuk a különféle szolgáltatásokat. Gamerként még mindig szurkolunk a kézikonzoloknak, hogy tudjanak valamit felmutatni ezekben az ínséges időkben: a Vita eleinte itthon biztosan úri huncutság lesz, a nagy kérdés az, hogy meddig tart majd ez az időszak.

Kapcsolódó cikkek

31.
31.
Gamerdavid
29.
29.
lukaka
Ma kipróbáltam a Console Corner-be és engem elbűvölt,már lő is van rendelve,mindenkinek ajánlom ,hogy nézze meg mert semmit nem veszthet vele(teljesen ingyen van,csak mondod és megmutatják).
28.
28.
Quent1n
#27: Attól mert nem jut el az iphone a 3. világba az égadta egy világon nem veszítenek semmit az emberek. :) Afrikában pl. ez a legkisebb gond. A 3. világ emberei hiába kapnák meg azokat az információkat mint mi, nem tudnának velük mit kezdeni egyszerűen. Idő kell még és sok segítség.

Ha az Apple 200 dollárért árulta volna az Iphone-t akkor se jutott volna el sok helyre. :) Én sajnálom, hogy meghalt,mert egy igen kreatív ember volt aki előrébb vitte a dolgokat és nagyon jól ráérzett az emberi igényekre. Tény és való, hogy túl volt hype-olva a halála, mert halt meg nála jelentősebb IT-s személy is. Név szerint Dennis Ritchie akiről 10ed annyi szó nem esett pedig ő "csak" a Unix és a C atyja volt... Plusz szinte tény, hogy Jobs halála megelőzhető lett volna. Mindegy kár mindkettőjükért.

Iphone-ra visszatérve én akkor se vennék ha 40ezer lenne, mert nekem túl kötött. :)
27.
27.
cannondale
#25: Nemsajnalom,h meghalt.Digitalis korszak lenyege, LEHETNE az informacio minnel tobb helyre eljuttatasa,de neki nem inkabb a haszonszerzes tipikus alakja...
Ha a 3.vilag emberei is agyilag ugy informalodhatnanak,mint mi (iphone) akkor nemkene tulnepesedestol tartani...12 gyerek a nyomornegyedekben...mert nincs es nem is lesz nekik Iphone Informacios eszkozuk....
26.
26.
Motörhead
#22: ".inkabb belehal Steve Jobs,mintsem learazza a termekeit a 3. vilag embereinek..."

Én meg azt hittem,hogy rákban halt meg!
25.
25.
Quent1n
#18: Max el kell olvasni több oldal tesztjeit is (én így szoktam ha valami nagyon érdekel) :)

Johnny1987: Kumite, bár érezhető hogy merre fele viszi a szíve, de az egyik legjobb vitapartner itt mostanában aki nem személyeskedik nem anyáz stb. :) Ha emiatt itt vki berág rá az elég gáz, mert ő legalább indokol és kifejt, még ha ő is tévedhet. :) DE persze mi is! :)

cannondale: Steve Jobs amellett, hogy már meghalt igen egyszerű ok miatt nem akciózta le a termékeit. Mert az iphone egy ilyen brand és ennyiért még a gazdagabb réteg is viszi. Státuszszimbólum :) És igazából ha van rá pénzed nem egy rossz befektetés mert jól tartja az árát. Okostelókat nem szerencsés összemérni egy ilyen géppel, mert egymás mellett is megférnek simán, meg amúgyis ez picit luxuscikk.
22.
22.
cannondale
Karacsonykor bizti MEGINT lejjebb megy a PSVita a'ra...mert akkor jelenik meg a Nintendo Wii U kezi konzolja is...es ha lepest akar tartani bizti addigra le kell, h vigye az arakat 30%-al...

A 100ezer ft feletti Iphone-tol meg varhatod,h leakciozzak:D Soha a Budos eletbe...inkabb belehal Steve Jobs,mintsem learazza a termekeit a 3. vilag embereinek...
21.
21.
ikaralyos01
Szerencsémre ott lehettem az esti bemutatón! Kipróbáltam és kiváló a gép. Ilyen minőségű kézi konzol még nem volt. Mondhatnám azt is, hogy első érintésre beleszerettem. Az áráról meg csak annyit, hogy mennyibe is kerül egy iphone vagy egy hasonló okosteló? bőven 100k fölött. (és most nem 10000ft-os előfizus szolgáltatóárakra gondolok). És ez messze túlmutat egy telefonon.
20.
20.
Kumite
#19: Nem magyarázom tovább (egyáltalán nem azért mert nincsenek érveim), részemről a téma lezárva.
19.
19.
InGen
#15: Azért az kicsit furcsa, hogy a GK-n egy darab linkre ennyire rá tudsz kapni, de a Prohardveren, ahol még az egyes rovatoknak meg teszteknek is külön támogatója van, teljes bannerrel, az egyáltalán nem gyanús neked :)
18.
18.
Kumite
#17: Elfogadom, hogy szerinted így van ;)
17.
17.
Quent1n
#15: Mert ők cégektől és nem boltoktól kapják ennyi. Ők közvetlenül egy gyártó magyar képviseletétől is kaphatnak terméket a GK meg csak boltokból, ergo nehezen tudnának másmilyen linket berakni. Ha a PH is boltokból kapná a cuccot akkor a bolt linkje lenne ott. Lásd mobilarena ahol spedshop és xxlgsm linkek mindig kitéve amik bizony boltok. Tehát teljesen ugyanaz.

A GKsok még szívességet is tettek azzal, hogy nem sima linket raktak be hanem olyat amibe beírták keresőbe, hogy ps vita így rögtön odavisz. Az, hogy konzolokszervize.hu vagy egy ilyen link van kint szintén tökmindegy ha valaki rákattint akkor úgyis a vitára kíváncsi. Az egész cikkbe egy szó se volt a boltról csak a végén egy link. Ha mondjuk ilyen "nyalakodás" lett volna, hogy ők a legjobb bolt a legjobb árakkal stb a cikkbe akkor mondanám, hogy túlzás, de így szerintem, és hangsúlyozom SZERINTEM teljesen rendben van. :)
15.
15.
Kumite
#10: A ProHardveren az van a cikkek végén, hogy kinek, melyik cégnek köszönik a tesztre bocsájtott terméket, céglinket megadva, nem konkrét vásárlási linket a webshopban, nem pedig az, hogy "Klikkelj ide, ha gépet akarsz venni. Ha meg játék kell, akkor ide klikkelj".
Nem ugyanaz.
14.
14.
Kumite
#13: Egyetértek vele :)
13.
13.
D5000
12.
12.
Kumite
#9: "Ezek alapján a kézikonzol nem lesz olcsó"
"Ezek az árak forintban számolva soknak tűnnek"
"míg a 3G-s kütyüért – kapaszkodjatok meg – "
"A PlayStation Vita nem lesz olcsó mulatság"
"a Vita eleinte itthon biztosan úri huncutság lesz"

Nekem ebből egyik sem sugallta, hogy annyira nagyon jó ára lenne, míg az exkluzív teszt alapján teljesen az jött le, hogy nem is drága a cucc.

#Mindenki:
Többet ne írjátok le, hogy jó a gép, mert mint már én is leírtam, egyetértek vele. Feleslegesen koptatjátok a billentyűzetet...
10.
10.
Quent1n
#8: Attól mert a tesztben kint van a link ahol meg lehet venni még egyáltalán nem fizetett hirdetés. A prohardver is ki szokta rakni, hogy kiktől kapják tesztelésre a cuccokat linkel együtt, ez így működik. Mivel a magyar online oldalak nem túl nagyok ahhoz, hogy mondjuk a Sonytól kapjanak egy Vita-t így kénytelenek más forrásokat keresni. A teszt nem volt fizetett hirdetés és ez teljesen egyértelmű a Vita egy igen ütős minőségi cucc lett. A pontozással lehet vitatkozni talán de, hogy jó e a konzol az eddig elég egyértelmű. Ami gáz volt azt le is húzták ahogy kell ld. gyenge kamera, videokimenet hiánya.

Hogy megéri e az árát? Ha valakinek van rá 80k-ja akkor igen megéri. Ez semmilyen ellentétben nem áll azzal, hogy itthon úri huncutság lesz. Akinek van rá pénze az nem fogja megbánni, hogy megvette ez a lényeg.

Nekem mindkét írás nagyon tetszett annyi, hogy időrendben szerencsésebb lett volna ha ez után jön a teszt, de annyi baj legyen. Többszöri olvasás után se tűnt a teszt reklámnak. Bár nincs szükségem ilyen kütyüre de ha kéne akkor ezt venném meg az hétszentség :)
9.
9.
InGen
#8: A "tökéletesen megéri az árát" és az "itthon biztosan úri huncutság lesz" pontosan miért üti egymást?
8.
8.
Kumite
#6: A további okoskodásokat megelőzendő: "tökéletesen megéri az árát" és alatta link a vásárlashoz VS. "itthon biztosan úri huncutság lesz". Ez a kettő eléggé üti egymást. És mintha az itteni első kommentemet azzal zártam volna, megértem, aki ilyet akar, tehát elismerem azt, hogy jó cucc (annak ellenére, hogy engem hidegen hagy).

Van még egyéb ilyen és ehhez hasonló "okos" kérdés vagy észrevétel?
7.
7.
Yami
6.
6.
drakecsaj
#5: Nyugi én is ezen röhögök már egy ideje. Szóba se jöhet hogy valami jó...neeem, biztos hogy fizetett hirdetés. Egyébként természetesen minden szerkesztőnek küldik a milliókat a számlájukra egy ehhez hasonló cikk után. Ahogy egyszer az is felmerült, hogy akik részt vesznek a GK találkozókon azok is kapnak egy fix összeget (kézbe természetesen)...

Az én pénztárcámat is taszítja sajnos, pedig az UC: Golden Abyss-re nagyon kíváncsi vagyok. Idővel talán jóval olcsóbb lesz, és több játék fog rá megjelenni ami miatt megfontolhatja az ember a kis drágaság megvételét.
5.
5.
altF4
Fizetett hirdetés... De az az opció hogy mondjuk ez a kütyü tényleg ütős, az biztosan ki van zárva. Egyébként jónak tűnik, csak drága, nagyon drága. Legalábbis az én zsebemnek... Mondjuk biztos nem a Kelet-Európai régiónak szánják... :D
4.
4.
ZsupiDav
#2: Én néha ugyan ezt érzem, csak a másik oldalról (azaz, mintha a microsoft pénzelne egy-két hírt). Vagy mind a ketten képzelgünk, vagy ez egy rejtett reklámhadjárat, amit mind a két konzolforgalmazó bevet. Minden esetre az egyensúly szerintem megvan és így mind a két tábor boldog lehet! :D
3.
3.
Daks
#2: Nem volt elrejtve a reklám, mert nem reklám volt. Egy hétvégére kaptam meg a gépet és kurva jó volt, erről készült a cikk :). Ez nem a Wikipédia, hogy csak tényeket és adatokat írjunk.

"Egy preview-nak ilyennek kell lennie, mint ez." - igen, ez egy preview, az egy review volt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...