Final Fantasy XIII-2 teszt

Ha grafikonon kéne ábrázolni a rajongók felháborodását, akkor az eredmény közel száz százalékos lenne, leginkább csak azokat sikerült megnyerni az FF XIII-mal, akik nem számítottak hardkóros fannak. Ilyen vagyok én is, bevallom, imádtam az első részt. De a statisztikák botrányosak lettek mind Japánban, mind a világ minden pontján hatalmasat bukott a cím. Hullottak a fejek, lecserélődött egy csomó ember, ezt a hibát ki kellett javítani. Ezért is történhetett meg a sorozat történelmében másodjára, hogy az alapvetően egymástól teljesen független részek egyike kaphasson folytatást. Az FF X esetében ez a nagy siker miatt történt, az FF XIII-nál pedig pont ellenkező okokból kifolyólag. Pár héttel ezelőtt leteszteltem nektek a demót, ami egész ígéretesnek tűnt, azóta kezeim közé került a teljes változat és nem voltam rest azonnal rácuppanni, természetesen PS3-on.


Vanille és Fang az életét adta azért, hogy Ragnarokká változva legyőzzék a gonoszt. Lightning minden idők legnagyobb hőse lett, mikor feláldozta magát, hogy Cocoon lakosai megmeneküljenek. Serah-nak azonban volt egy látomása; szeretett nővére állt előtte, rámosolygott, az arca boldog volt és kiegyensúlyozott, a kezét felé nyújtotta, majd eltűnt a homályban. Snow volt az egyetlen, aki hitt neki, biztos volt benne, hogy ez nem csak egy látomás volt. El is indult megkeresni őt, és megkérte Serah-t, hogy várjon rá, míg vissza nem tér. Három év telt el azóta, a szeretett vőlegény pedig nem jött vissza. Cocoon lakosai új életbe kezdtek Gran Pulse csodálatos vadonjában, az égen kristállyá változott lebegő város örökké emlékeztetni fogja őket arra, ami a múltban történt.


A játék egy hihetetlenül hangulatos és elképesztően látványos csatajelenettel kezdődik. Lightningot látjuk fénylő páncélban, ahogyan eposzi harcot folytat Caius Ballad, a legyőzhetetlen ellen. Ekkor jövünk rá, hogy Lightning nem halt meg, csak egy alternatív valóságba került, melynek neve Valhala, célja legyőzni ezt a titokzatos férfit, akinek indítékai egyelőre ismeretlenek. A harc hevében, pont mikor minden veszni látszik, az égből zuhanva megjelenik egy Noel néven futó fiatalember, s egy gyors életmentés és ismeretség után Lighting már pontosan tudja, mit kell tenni. Megkéri a srácot, hogy menjen vissza a kapuba, keresse meg a húgát, és hozza el őt ide, mert csak együtt lesznek képesek legyőzni ezt a hihetetlen hatalommal rendelkező harcost. Noel nem vesztegeti tovább az időt, rögtön elindul, mert pontosan tudja, hogy cselekedeteivel talán képes lesz megváltoztatni a jövőt, a jövőt ahonnan jött, ahol nem maradt már semmi élet szeretett bolygóján.


Mint azt gondolom a bevezetőből is kiderült, az FF XIII-2 tipikusan olyan eset, amikor a japók csinálnak egy kicsit sablonos történetet, ami miatt a rajongók felháborodnak, majd úgy döntenek, hogy mélyíteni akarnak egy kicsit rajta, de erre igazából képtelenek, mert vagy csak sablonost, vagy csak túlbonyolítottat képesek alkotni. A második rész sztorija nagyon összetett, zavaros, és ember legyen a talpán, aki tökéletesen megérti. Az alapfelállással már a második fejezetben tisztában leszünk, megtudjuk, hogy mi történt Serah-val, a barátaival, ahogyan azt is, hogy Noel a jövőből jött egy titokzatos kapun keresztül, ugyanis valaki  létrehozott egy paradoxont az idő folytonosságában, ami miatt a különböző idősíkok összekeveredtek. Vannak lények, amik eltűntek, és vannak olyanok, amik váratlanul megjelentek. A két főszereplő célja, hogy helyreállítsák ezeket a hibákat az idő folytonosságában, majd végül eljussanak Lightninghoz.


Úgy vélem, ennyi elég is volt a történetről, mindenki döntse el maga, hogy tetszik-e neki vagy sem, szerintem túl lett bonyolítva és sajnos olyan szereplőket vettek ki belőle akiket a korábbi részben nagyon megszerettem. Szerencsére mind Serah, mind pedig Noel szerethető karakterek, jó érzés látni ahogy kapcsolatuk egyre szorosabb és mélyebb lesz, illetve szerencsére egy rövid időre a legtöbb régi hősünkkel is találkozni fogunk, de ez legyen inkább meglepetés.


Mint ahogyan azt a demótesztben is írtam, meglehetősen sokat fejlődött a játék az előző rész óta. Az első legszembetűnőbb ezek közül a harc lesz. Sajnálatos módon azonban nem fejlődött olyan sokat, hogy akik idáig utálták, most megkedveljék. Igaz, bevezették a nagyon ötletes „szörnyszelídítést”, aminek köszönhetően mi dönthetjük el, hogy melyik legyen az a három lény, akiket a csapatba építve, fejlesztve segítsenek minket harc közben. Illetve végre valahára képesek leszünk bármikor váltani a karakterek között. Ezeknek köszönhetően kicsivel taktikusabb és élvezetesebbek lettek a csaták, de továbbra is borzalmasan könnyű ez a része a játéknak, olyan érzésünk lesz, mintha csak egy interaktív moziban vennénk részt. Nekem az első rész küzdelmei is nagyon tetszettek, úgyhogy most is elégedett voltam vele, de akik ezt utálták a legjobban, azoknak most se fog megváltozni a véleménye. Teljesen automatikusan történik minden, egy-egy nagyobb küzdelem során rendesen bele tudunk fáradni abba, hogy csak a paradigmák változtatásával tudunk beleszólni a történésekbe.


Sokan panaszkodtak arra, hogy az FF XIII teljesen kipusztult világgal rendelkezett, sehol nem volt egy NPC, alig voltak melléküldetések, egyszerűen nem volt nevezhető szerepjátéknak. Ezt a gondot sikerült nagymértékben orvosolni, hiszen bármerre járunk, rengeteg emberrel fogunk találkozni, szinte mindenkivel le tudunk majd állni beszélgetni, akadnak olyanok, akik küldetést is adnak nekünk, nem is kis számban. Illetve nekem nagyon tetszett, hogy beleszólásunk is lehet időnként majd a párbeszédekbe. A játéknak több alternatív befejezése is van, de megnyugtatnék mindenkit, hogy a válaszok nem fognak rajta változtatni, ezzel csupán annyi volt a készítők célja, hogy némileg mi dönthessük el, milyen irányba menjen tovább a beszélgetés, ne kelljen tehetetlenül néznünk percekig egy olyan párbeszédet, ami esetlegesen érdektelen a számunkra.


A változatosságot és a folyamatosan megújuló környezetet magának a történetnek köszönhetjük, hiszen egyik kapuról fogunk a másikig utazni, és minden egyes érkezéskor egy új idősík új helyszínén fogjuk találni magunkat, szóval ezen a téren nem leszünk csalódottak. Számtalan mini-játékot is tettek az anyagba, ezek közül a kedvencem az volt, mikor a második fejezetben egy szerkezetet csak úgy tudtunk bekapcsolni, ha a belsejébe teleportálva egy háromszintes logikai feladványt teljesítettünk. Itt A pontból kellett eljutni B pontba úgy, hogy közben a lábunk alatt leszakadnak a platformok,  miközben persze fel kell szednünk minden egyes elénk rakott kristályt.


Gondolom, nem mondok senkinek sem újat azzal, ha halálra dicsérem a játék grafikáját, ami akárcsak az első részben, döbbenetesen gyönyörű. Ugyancsak piros pont illeti a zeneszerzőket is, hiszen nem sok olyan játékkal találkozni ahol ennyi stílust sikerült volna egy címbe rakni, legyél akár az elektronikus, akár a rockosabb zenék kedvelője, itt mindent meg fogsz találni. A csodás látványnak, művészi pályatervezésnek, pompázó színeknek és az aláfestő zenéknek köszönhetően az atmoszféra döbbenetes és lenyűgöző. A készítők mindent megtettek azért, hogy kijavítsák azokat a hibákat, amikkel idáig elégedetlenek voltunk, szerintem ez sikerült is nekik. Sajnos azonban valami miatt nem köt le annyira, amennyire azt az első rész tette. Túlságosan könnyű, és sajnos nagyon rövid is. Már az FF XIII is rövidnek számított - Final Fantasy mértékben - a nagyjából 45 órás játékidejével, ez most kb. olyan 25-30 órára csökkent, még akkor is, ha elvállalunk pár melléküldetést is. Olyan szereplőket vettek ki a történetből, akiket korábban nagyon megszerettünk és olyanokat rakta be helyettük, akik igaz, szerethetőek és érdekesek, de nem pótolhatják a korábban kialakult szövődményes kapcsolatrendszert. Mindenki nagy kedvence, Lightning is csak nagyon ritkán fog feltűnni, pedig az ő története tényleg nagyon érdekes. Ellenfeléről, Caiusról nem is beszélve, aki végre egy igazi, vérbeli FF-főgonosz, összetett és komplex karakter, akit nem leszünk képesek feltétel nélkül utálni, hiszen a motivációja teljesen érhető, átérezhető és néha még sajnálni is fogjuk őt sorsa miatt.


Úgy gondolom, hogy ha megtartották volna a teljes régi csapatot, ha többet szerepeltetik a Caius-Lightning vonalat, ezzel jóval meghosszabbítva a játékidőt, illetve kicsit komplexebbé teszik a harcot, akkor talán még jobb is lehetett volna az első résznél. De így minden kellemes újítás ellenére csak egy erősen jó pontozást kaphat tőlem, mert nem tudott annyira lekötni, mint amennyire elvártam volna tőle. Akik szerették az első részt, ezt is szeretni fogják, akik pedig utálták azok szerintem most is nagyon csalódottak lesznek, talán meg se veszik majd. Kár érte, mert szerintem kihagyhatatlan kalandokat ígér, minden hibája ellenére.

Kapcsolódó cikk

• Final Fantasy XIII-2 demóteszt