FIFA Street teszt

Négy éve a FIFA Street 3 mondhatni megpecsételte a széria sorsát - nem véletlen, hogy idén már sorszámozás nélkül lát napvilágot a frencsájz következő darabja, lévén rebootról van szó. A játék lényege az, hogy kötetlen formában élvezzük az utcai foci szabadságát, s az évről-évre érkező, sorszámozott FIFA mellett eme mellékág jobb pozícióból indul, elvégre nem egy év alatt kell összerakni. A címmel eltöltött első órák tényleg egy kiforrott, élvezetes program képét festik le előttünk, majd egyre jobban megvilágosodnak a kényes részletek, amik rontják az élvezhetőséget, s egyszersmind azt, hogy maradandó alkotássá váljon.


Üdvözítő tény, hogy designváltásnak köszönhetően elfelejthetjük a karikatúraszerű karaktereket, hiszen a FIFA Street ezúttal egy könnyed műfaj hardcore szimulációjával kecseget. Adva vannak az elszigetelt gangokon vívott összecsapások, ahol nagybetűs sztárokkal vívhatjuk meg a meccseket. A játék a körmönfont cselekről és trükközésről szól, nem csupán a győzelemről. Emellett az irányítás is könnyed: nagyon könnyű belerázódni, de igazi profinak csak akkor mondhatjuk magunkat, ha kellően beletanulunk. A tanulás pedig elsődleges: a jó teljesítmény fejébe nyithatjuk meg az újabb trükköket, amikkel az ellenfelet meglephetjük. Ezzel egyedi stílust fektethetünk le, ugyanakkor a világsztárok fénykorára jellemző kunsztokkal elegyítve a receptet megtalálhatjuk azt az irányt, melyen el szeretnénk indulni. Freestyle foci ez, nehezebb szinteken pedig a kihívás is egészen kellemes. Van bennünk motiváció, hogy XP-t gyűjtsünk és fejlődjünk.


Egy gombbal kivitelezhetjük a lövéseket, a passzokat és a trükköket is. A kutya ott van elásva, amikor mindezt kombináljuk, és bevetjük szemtől szemben. Mivel a pályák sokkal kisebbek, s kevesebb játékos van jelen, így a kiélezett szituációkon áll, vagy bukik a meccs sorsa. Egy jól irányzott passzon sok múlik, illetve a feladat az, hogy egyenként kicselezzük a kínosan közel került ellenfelet. A fő játékmód a World Tour névre hallgat, különböző stílusú játékosok kerülhetnek a gangra, Ronaldo és Messi egymással néznek farkasszemet, s olyan cseleket mutatnak be egy mérkőzésen, amiket két-három év alatt összesen sem. Kiválaszthatjuk a csapatkapitányt és kompániáját - kezdetben hétvégi pattogtatásunkban veszünk részt, ám később sorra nyílnak meg a komolyabb tornák, majd az egész világot is meghódíthatjuk. Az XP gyűjtés mellett újabb mezek és felesleges cicomák nyílnak meg, viszont a pályák változatosságába tényleg nem érdemes belekötnünk. Itt brillíroz a játék.


A FIFA Street érhetetlen módon arra épít, hogy milyen jó móka játékosaink öltöztetése, holott nem az. Minden mérkőzés után el kell költenünk a kapott pontokat újabb kunsztokra, s elsőre csak vakarjuk a fejünket, nem tudván, hogy az ötletesnek látszó mozdulatsorok közül melyik fekszik nekünk. Képtelenség fejben tartani mindet, nem tudnánk megmondani, hogy csapatunk egy adott tagja most milyen extrát tud a lábaiból előcsalni. Már akkor nyeregben érezzük magunkat, ha négy-ötféle hatásos kunsztot be tudunk mutatni. Azért nem kötelező élesben betanulni mindent, egy elszeparált gyakorlóarénában kitanulhatjuk az új cseleket - de ez még mindig kevés. Nem vagyunk japán droidok.


Ennek dacára a mesterséges intelligencia is hagy némi kívánnivaló maga után. Képes egyik végletből átesni a másikba. Néhány csapatot bitang nehéz megverni, másokat meg nevetve lenyomunk. A nehézség enyhén szólva is hullámzó, netán maga a játékos teljesítménye kiegyensúlyozatlan? Inkább az előző verzió az érvényes. A csapattagok is hülyén helyezkednek, olyan mintha teljesen más dimenzióban fociznának. Ráadásul a megfelelően lenyomott gombokkal képtelen felvenni a ritmust a képernyőn látható akció. A focista nem reagál olyan gyorsan, mint azt szeretnénk, hiába táncolunk végig a pályán, amikor a kapu előtt elvérzik a delikvens. Furcsálltam a dolgot, megnéztem még egyszer a csapatomat, s nem azt láttam, hogy magyar játékost választottam volna. A hard nehézség csak az igazán profiknak szól, itt szinte nem is birtokoljuk a labdát, a közepes viszont túl könnyű. Érthetetlen, hogy a játék miért épít csak a támadásra, egy komplettebb védekezési szisztémát bőven elviselt volna.


Amikor a dolgok jól mennek, s a tanulás meghozza a gyümölcsét, a FIFA Street igen kedvünkre való elfoglaltságnak tűnik. Ha okosan megfigyeljük, hogy az ellenfél milyen trükköket vet be, bármikor válaszolhatunk rá. Rengeteg apró momentum erősíti bennünk azt az érzést, hogy egy profi címmel van dolgunk, az animációk figyelemreméltók, soha nincs egy perc üresjárat sem, mint a nagytestvérben. A Futsal mellett marad még játékmód: a Freestyle, a Last Man Standing (a gólszerző kiáll a játékból, ügyes) és a Pannának köszönhetően mindig akad némi változatosság, ha már ráuntunk a sima focira. A World Tourban van a legtöbb potenciál, elvégre a különböző pályák más és más hangulattal rendelkeznek. Ráadásul más és más nehézségeken eltérőek a megnyerhető kiegészítések. Minden adott tehát ahhoz, hogy hosszú időre lekössön bennünket a játék, persze ha elég türelmesek vagyunk.


Aktív internetkapcsolat esetén a karriermódnak van egy szociális típusú vadhajtása, melyben a csapatunk felkerül az EA szervereire, s bármikor vívhatunk azonos képességű ellenféllel egy baráti mérkőzést. Bár a két egyszerű játékmódban lehetetlen rendezett keretek között különféle bajnokságokat vívni. Talán idő hiányában nem volt elég kurázsi egy tisztességes online porciót rakni a játék alá – s ez pedig fájó pont, hiszen a FIFA 12 követendő példa lett volna házon belül. A közösségi élményekben lett volna még potenciál, nem feltétlen arra gondolunk, hogy minden egyes gólunkat a Facebookon is kiposztolhatjuk, mert az tényleg hülyeség lenne. De ha éjjel felriadnánk, még akkor is jobb megoldást találnánk arra, miként vonjuk be barátainkat a közös játékba.


A FIFA Street szerencsére megörökölte a nagytestvér friss Impact Engine-jét, ami bizony a látvány terén is előnyére válik. A fizika terén már kevésbé: a motor több esetben is komikus pillanatokat okozott egy-egy ütközésnél. Mindezek ellenére a könnyedebb mellékág tényleg megállja a helyét, a hangulat óriási, s külön jó pont, hogy nem egyszerűsítettek le mindent egy szimpla arcade-játék szintjére, hisz a kötetlen műfaj kötött szimulációt takar. A FIFA Street jó irányba indult el, s ha a sikerül az apró bakikat tökéletesíteni, valódi célokat lebegtetni előttünk és belevinni némi motivációt a csapatunk fejlesztésébe, akkor szinte tökéletes címet kapunk legközelebb. Addig pedig érjük be ennyivel – konkurencia hiányában ez nem is lesz nehéz.