The Walking Dead: E1 - A New Day teszt

  • Írta: zoenn
  • 2012. május 14.
  • pc, teszt, the walking dead
Link másolása
Kevés olyan megbízható frencsájz létezik, melynek minden darabja annyira mesteri, mint Robert Kirkman eredeti képregénye. Ilyen az AMC drámai filmsorozata és most a Telltale Games videojátéka, mely a minőséget tekintve pontosan beleillik a sorba. Magával ragadó, okos, intenzív és felnőtt mese.

Honnan is indult a kaliforniai stúdió? Egyszerű, letölthető kalandjátékokkal erősítette meg jelenlétét, s egyszersmind stabilan kitartott a döglődő műfaj mellett. A humor után viszont egy erőteljes huszárvágással a zombi apokalipszisben próbálnak gyökeret verni a The Walking Dead videojátékkal. Az epizodikus megjelenési ütem megmaradt, az első rész, A New Day valóban ráillik a brigád történetére is, elvégre ez lesz az első eset, amikor felnőtteknek szánt címmel jelentkeznek. Képesek valódi emberi érzelmeket is kiváltani alkotásukkal, mely elsősorban nem a filmsorozatra, hanem a Robert Kirkman eredeti képregényeire emlékeztet. A sztori párhuzamosan zajlik az eddig ismert szereplők vívódásaival, több ponton találkozunk a már ismert karakterekkel is – rajongók számára maga lesz a Kánaán.


A nyitány Lee Everett történetét mutatja be, aki egy színesbőrű elítélt. Éppen Atlantából szállítják át egy rendőrautóval egy másik intézménybe – pont, amikor beüt a zombi-világvége. A rendőr anekdotái közepette nem vesz észre egy úton átsétáló járkálót, majd hamarosan a közeli erdőben találják magukat összetörve. Hősünk életben marad, ahogy a közeg is, ám utóbbi már teljesen más formában van. Hörög és nyöszörög, csillapítatlan étvággyal szeretne „füstölt” húst enni.  A kezdeti sokk és szabadulás után, sebesülten a közeli kertvárosban lyukadunk ki, s védőszárnyaink alá veszünk egy Clementine nevű kislányt, aki hiába várja szülei visszatérését. Számos közjáték után, jobbunkon a leányzóval mi magunk is megváltást keressük, és ami a legfontosabb, túl kell élnünk, bármi áron. Eljutunk Hershel békés farmjára is, lepacsizhatunk az ottani helyfoglaló családdal és váratlan helyzetek tömkelegébe csöppenünk. S igen, a híres pajtában hajtjuk álomra a fejünket.


A történet azonos ütemben hömpölyög, mint a sorozat – s bár többször összeakasztjuk a bajuszt a járkálókkal – váratlanul, ami külön öröm –, de itt sem az akción lesz a hangsúly, hanem a jellemábrázoláson, a döntéseken és a párbeszédeken. Lesz egy fejezet, amikor egy vegyesboltban esünk csapdába – a reménytelen helyzet összezördíti a társaságot, nehéz bárkinek is igazat adnunk; érdekek feszülnek egymásnak, megmaradunk-e józannak az adott helyzetben? Miként kezeljük a gyámságunk alá került kislányt? Kinek adunk müzli szeletet, amikor mindenki éhezik. A sztori hihetetlenül mély és erős, a szereplők rengeteg hibával és egyedi identitással rendelkeznek, de ami a legérdekesebb az az, hogy a játékosok milyen hőst kreálnak Lee-ből. A dialógusokban adott válaszok és a feszes döntési helyzetekben hozott cselekedeteink határozzák meg, hogy hová jutunk az epizód végére. Ha valaki meghal, hát meghal – úgy is marad, még a következő részben is. Csak az adott fejezet újrajátszásával változtatható meg a kimenetel. A jövő kulcsa a kezünkben van – a Telltale nem túloz.


Mozgásterünk nem túl nagy, sőt kifejezetten kicsi. Azok a ritka percek, amikor szabadon bóklászhatunk, meglehetősen behatárolt területen zajlanak. A kurzort irányítva vizsgálhatjuk meg szanaszét heverő tárgyakat, a karakterekre rámutatva pedig beszélgethetünk velük, netán adhatunk nekik valami tárgyat. Kereshetünk kaját, elemet a rádióba, ám voltaképpen sínen halad a játék, a szabadságról el lehet feledkezni. Nem mehetünk bárhova, csak oda, ahová a történet szólít. Ha pedig egy járkáló elkap, kezdhetjük előröl a legutóbbi mentéstől. A harcok nem rosszak, bár erősen scriptelt közjátékok. Rendszerint a harapásuktól próbálunk megmenekülni: rúgunk, ütünk, taszítunk, ahogy a képernyőn felvillanó QTE lehetővé teszi, ám a filmszerűség is nagyon megrendítő tud lenni. A kihívás nem túl nagy, s ha figyeljük a felbukkanó jeleket, nem érhet meglepetés bennünket.


A rejtvényeket nem bonyolították túl: az egyik szereplőnek segíthetünk elemeket találni a rádióba, mi magunk pakolhatjuk bele a készülékbe az áramforrást (figyelve azok prioritására), Netán el kell sunnyognunk egy csapat járkáló elől, nehogy észrevegyenek minket. S mivel a mozgástér szűk, túl sok tárgyat sem találunk, kombinálni sem tudjuk őket, így nagyobbrészt a történetre koncentrálunk. Talán a jövőben a Telltale nagyobb hangsúlyt fektet a puzzle-ökre, de így eltekinthetünk attól a műfaji besorolástól, miszerint kalandjátékkal van dolgunk. Nem igazán játék ez: az interaktív film besorolás közelebb állna a valósághoz. A készítők folytatják a Jurassic Parkkal elkezdett hagyományt, s a The Walking Dead mindenre rápakol egy lapáttal. Ugyanakkor nagyobb befolyásunk van a képernyőt látható jelenetekre, viszont a lényeg nem változik.


Lee és Clementine közti kapcsolat lassan apa-lánya viszonnyá alakul. Meg kell próbálnunk alkalmazkodni az új világhoz, s a gondoskodás a legjobb út erre. Állást foglalhatunk a más szereplők közti vitában – a válaszra meglehetősen kevés időnk van, így körmönfont feszültséggel bonyolódnak a diskurzusok is. A rendszer jól működik és lendületben tartja a dolgokat, a többiek emlékeznek a tetteinkre. Nincsenek üresjáratok, mint a TV-ben. Az ismerős karakterek között feltűnik a koreai srác, Glenn is – aki továbbra is ügyesen futárkodik, amikor gyógyszert kell hoznia egy közeli patikából. A Telltale jó érzékkel találta meg az összetevőket, azokat, melyek a képregényt is naggyá tették. A túlélők kompániáját torzsalkodó szereplők alkotják, érhető motivációval, elkeseredéssel – nincs szükség feleslegesen túlbonyolítani a sztorit, s bár sokat építenek az adott szituációra, nem árt figyelni és észrevétlenül is kötődni fogunk az néhányukhoz, még akkor is, ha ez a másik életébe kerül. Drámai döntés az, hogy kit mentenél meg és kit ítélsz halálra?


Külön jó pont, hogy a design terén a Telltale követte a kézzel rajzolt képregényes vonalat, amibe a játék tökéletesen beleillik. Az animációk remekül közvetítik a szereplők érzelmeit, ijedtségét, pont olyan stílusban, mely a fejlesztők korábbi munkáira is jellemző volt. Könnyen kitalálhatjuk, hogy ki a megbízható vagy ingatag személyiség, ráadásul a vérrel és a szétloccsanó koponyákkal sem spóroltak. A hangok is sokat hozzáadnak a hangulathoz, akció esetén hatáskeltő zenékkel, békés pillanatokban pedig vidéki dallamokkal operálva. A szinkron kiváló, a zombik továbbra is hátborzongatóan hörögnek.


A The Walking Dead legkiválóbb erénye az, hogy a számos döntésnek köszönhetően többféle, szövevényes úton teljesíthető a történet, még akkor is, ha a lényeges szál mindig ugyanaz. Bár igazából a következő részekben teljesedik ki a játék, már az első epizódban is megtapasztalhatjuk a következményeket. Oké, lehet, hogy ellenségeket szerzünk – de legalább remek újrajátszhatósági értékkel rendelkezik a program. A történet megható, zsigerekig hatol, a grafika egyedi – nyugodtan mondhatjuk, hogy jelen darab megtalálta a helyét a frencsájzban. Öt dollárért olyan minőséget kapunk, ami tényleg páratlan. Ugyan több interakciót és szabadságot elviselt volna – nem is kimondott játékot kapunk a pénzünkért, hanem egy 2-3 órás filmet, ami erősen megosztja a rajongókat is. Tény, hogy az univerzumot más szemszögből élhetjük meg, de nem olyan kötetlen formában, mint azt szeretnénk. A következő epizódokra természetesen visszatérünk egy-egy villámteszt erejéig.

Kapcsolódó cikkek

17.
17.
logic5
#16: A játék, amely önmagát játssza. Bámulatos, hol tart már a tudomány...
16.
16.
Scal
#15: jah, azt mondja mindkettő, hogy azok nem másfél óráig tartottak, és nem saját magukkal játszottak mint ez, komolyan ha nem érek az egérhez, ez akkor is elvan félórákig :D

a grafikája, története jó, de a választásai lehetőségei nagyon szarok

pl amikor a farmon a srácot, vagy a kiskölyköt mented meg? érdekes módon akárhogy próbálok Shawn-on segíteni mindig felzabálják a zombik, a kis rohadék meg mindig megmenekül... hol itt a választás lehetősége? a csaj a motelban vagy magát lövi le... vagy magát lövi le... WTF? a játék talán kevesebb választást ad mint egy átlag kalandjáték, mert ott legalább van időd és kipróbálgathatod a különböző válaszokat, itt meg folyton egy epizódot le kell játssz csakhogy meghallgass más kérdésekre adott más válaszokat... nagyon remélem nem ilyen marad a maradék 4 epizód... mert ez így a szabadság hazugsága :D persze jól hangzik, de ott van a Fahrenheit, ott megmutatták hogy kell ezt csinálni, vagy a Shadow of Memories, sőőőőt ezek az interaktív filmek a 90-es évek végén szaporák voltak, csak akkor még a kivitelezés volt pocsék, ha valaki emlékszik Xena, meg Ace Ventura kalandjaira
15.
15.
norbi1989
Emberek ez nektek egy szar játék? Akkor még sose játszottatok kalandjátékokkal. Monkey Island vagy Sam and Max mond nektek valamit? Az agyatlan shooterken kívül is vannak még játékok.
14.
14.
joshsolman1993
Maga a sztori nekem tetszik.De annyira sokszor veszik el az irányítást a játékosoktól,és annyira sok az "interakció" hogy kicsit unalmassá is válhat a játék.
12.
12.
Gearssj2
#10: Például én háromszor toltam végig :)
Egyszer magam, a maradék kétszer meg spanoknak meg tesómnak mutattam meg :D
11.
11.
joshsolman1993
Tényleg jó játék,de kevés benne a játék xD Szal értitek :D Egy animációs horror mesének elmegy.400 ms-t simán megért szerintem.
10.
10.
Jinbobo
Ez tipikusan az a műfaj, amit valaki vagy nagyon szeret, vagy nagyon utál. A Jurassic parkot is csak energiaitalokkal tudtam végigvinni mert úgy voltam ha már megvettem, végigviszem. Mindenesetre ilyen műfaju game, ami tényleg csak a reflexjátékokból áll, max egy végigjátszásra valók. Jó dolog a QTE, de ne csak abból álljon egy játék. Biztos van akinek tetszik, de őszintén, ki az, aki másodszorra is neki áll ennek a játéknak? Ráadásul továbbadni sem lehet, mert csak letölthető game.
9.
9.
Freed
ŐŐŐŐ...most akkor ez a játék már kint van? Meg lehet venni lemezes formában? És milyen platformokra jött ill. jön ki?
8.
8.
NemTudomMiLegyen
Nagyon bejött az első rész, a sorozatot is szeretem szóval vártam is. Húgommal játszottuk végig, tetszett neki a rajzolt grafika, akciónál inkább elfordult :D
7.
7.
KeXxX
nekem tetszett az első rész. de persze nem "tisztességes" módon jutottam hozzá...
6.
6.
K2 The Highest
A Telltale adott Jurassic park-ot, amit a hibái ellenére imádtam...Most adta ezt...És Azóta betegre aggódtam Magam, hogy mikor jön már az Episode 2 :D IMÁDOM és kevésnek tartom a 8 pontot :)
4.
4.
Szerintem borzasztóan rossz, majdnem, hogy értékelhetetlen. Tipikus iskolapéldája a "hogyan NE csináljunk számítógépes játékot"-nak. 2.7 / 10.0 és akkor nagyon, de nagyon jóindulatú és engedékeny voltam.

Az egész ötlet, az alapfelállás egy nagyon jó játékkal kecsegtet, de szinte mindent elb@sztak benne amit el lehetett !
- A "harcos részek" idegesítő QTE és lőj / üss ugyanoda a zombi fejére 5x mire hajlandó meghalni.
- A "döntés helyzetek" időhöz kötése miatt az ember kapkodva dönt igazából volt, hogy a harmadik mondatot még el sem olvastam, olyan ideges voltam már előre.
- A "bejárható terület", olyan, mint a hörcsög ketrece, vagy a madár kalitkája. Lehetőséggel nem igazán kecsegtet, pedig ott volt a potenciál, hogy nyugis időben előbukkanó zombival hangulatot fokozzanak.
- A párbeszédek néha olyan szinten semmitmondóak, sablonosak és feleslegesek (pláne amikor a semmiről beszélnek fél órán keresztül, nekünk meg nincs más választásunk, csak várni mire befejezik a büfögést. (Persze ad adrenalin megy fel az emberben és néha sajnálom, hogy nincs nálam legalább egy MP40 ! :))
- A szituációk inkább frusztrálóak, idegesítőek, néha irritálóan bugyuták, mintsem hangulatot teremtőek. Nem azért vagyok folyamatosan ideges, mert meg akarok valakit menteni, vagy életben akarok maradni egy nyomorult világban, hanem mert iszonyatosan korlátozottak a lehetőségeim. Nem egyáltalán nem jó játszani ezzel a játékkal ! :(((
3.
3.
Hubert Cumberdale
Kipróbáltam a "játékot" és a hangulata az tényleg a toppon van végig, de ebben nem tom mi a játék. Kb. mint egy animációs film, amit csak akkor tud az ember végig nézni, ha folyamatosan nyomkodja a play gombot. Valakinek ez biztos élvezetes, de nekem ez nem játék.
2.
2.
Hondoro
Nagyon jo a gem. Tenyleg, probaljatok ko
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...