Max Payne 3 teszt

A lakás nagyszerű, tényleg komfortos. Csak szeretnék valahol letelepedni, és rendbe rakni az életemet. Igen, ez minden vágyam. A szobában monoton hangon zúg a légkondi, körülnéztem, és leheveredtem a kanapéra. Kedvet kaptam egy unalmas iszogatáshoz, őszinte leszek, gyakran kiütöm magam. Sok év telt el azóta.

Kényes téma egy korszakalkotó játékhoz folytatást készíteni, még akkor is, ha a Remedy hagyatékát a Rockstar Games vitte tovább. Kilenc év irtózatosan sok idő, a kultúra és az elvárások változnak, a tősgyökeres rajongói kívánalmak viszont nem. Könnyen rossz irányba billenhet a mérleg nyelve, a harmadik rész nehéz úton indult el a beteljesedés felé, helytállósága megkérdőjelezhetetlen. A műfaj alapvetései – az ádáz lövöldözés, a moziszerű tálalás, a feneketlen bűnözésbe ágyazott noir elemek – továbbra is tetten érhetők. Max Payne arcán sokasodnak a ráncok, az egész ember úgy néz ki, mint egy félig üres whiskys pohár: lelke megtört, két korty után készen van, bekap két szem fájdalomcsillapítót, tekintete mámoros, a körvonalak elmosódnak. Csak a szobában bekapcsolt háztartásai eszközök zúgását hallja, valahol mélyen tudatosul benne a tíz éve elhunyt felesége és lánya sikolya. A New York-i nyomozó Dél-Amerikában kezdett új életet, bosszúval, árulással és drámával átitatott történet ez, mely megmarad hamisítatlan Max Payne-játéknak. A jó és rossz értelemben véve.


Ha két világban akarsz élni, előbb-utóbb azzal szembesülsz, hogy széttépték az életed. Már az első pillanatoktól kezdve szokatlan, újszerű tálalásban üt fejbe a játék. Olyan, mintha lehúznál két scotchot, és rászednél némi Valiumot. Az átvezetőkkel meg kell barátkozni, hiszen tetemes részét képezik a dramaturgiának, az elkeseredett hangulatról a homályos képek, elcsúszó kontúrok, pillanatnyi kihagyások tanúskodnak – tényleg teljesen filmszerű az egész, ráadásul döbbenetesen prezentálja azt a vizuális hatást, amit csak a tudatmódosító szerek váltanak ki. Persze nem saját tapasztalatokból építkezünk… Az első képsorokból bontakozik ki a főmenü, egy perc megállás sincs. A Dan Houser által levésett monológok nem nélkülözik Max belső nyugtalanságát, az elharapózó alkoholizmust, a zavartságot és a belső démonokkal való vívódást. Nyílván hősünk is idősebb lett, a lejtőn lefelé indult, pár ezer kilométerrel az otthonától új életre vágyik. Próbál a munkára koncentrálni, de rossz lóra tett, a rutinmunka nem vezet a jól megérdemelt, ötvenéves korban jelentkező májelégtelenséghez, vagy szívrohamhoz, hanem egyfajta kapcsolat alakul ki közte és szerencsétlenül járt megbízói között. S ezzel sorsa is megpecsételődött.


Max régi barátja, Raul Passos invitálására fogadja el Brazilia egyik legbefolyásosabb üzletemberének számító Rodrigo Branco állásajánlatát, így ő lesz a család testőre. A maffia azonban korán beleköp a levesbe, és elrabolják Rodrigo imádott feleségét, Fabianát. Naná, hogy szép váltságdíjat követelnek a családfő trófeájáért, de a bankókra persze egy másik társaság is feni a fogát. Az igazat megvallva a família többi tagja inkább megnehezíti Max sorsát: a huszonéves fiatalok csak a piának és a bulizásnak élnek, olykor magánhelikopteren ruccannak el a legmenőbb nightklubba – nem okozunk túl nagy meglepetést, amikor azt mondjuk, a parti vérfürdőbe torkollik. Minden karaktert érdekes és sajátos kapcsolatot ápol hősünkkel, ugyan Max szarhatna az egész bagázsra, mégis érthető a motivációja. Csak sodródunk az árral, balszerencsés közjátékok folyton akcióba torkollanak, s mindez olyan hihetetlen precizitással van megkomponálva, amitől megemeljük a kalapunkat.


Hiába a társadalmi ellentétek, a csillogás és gazdagság mögött beteg és üres világ ez, ami saját magát fertőzi meg és írtja ki az emberség utolsó írmagját is. Max nem csupán végrehajtó, hanem aktív részese a játszmának. Az elbeszélés lényegre törő, brutális és legalább olyan kínzó, mint a múltbéli kalandok. Meg kell barátkozni a gondolattal, hogy az átvezető jelenetek elég hosszúra nyúlnak – talán túl hosszúra is, de mégsem várjuk türelmetlenül az újabb golyózáport, hiszen szinte eggyé olvad a dráma és interakció. Főszereplőnk szinkronhangjaként ismét visszatért James McCaffrey, és döntő szerepe van abban, hogy szinte mi is magunkon érezzük az önmarcangolás fájdalmas perceit. Az akció és animáció olyannyira gördülékeny, amire eddig nem volt példa a videojátékok történelmében. Hiába lineáris a játék, a tempó rendkívül feszes és csiszolt, néha szeretnénk pihenőt fújni, máskor kidagadnak az erek halántékunkon, vérünkben fortyog az adrenalin. Egy pillanatra sem kell töltőképernyőt bámulni – az átvezetők alatt betöltődik az adat, nincs, ami megállíthatná a szórakozásunkat.


Ahol igazán ragyog a Max Payne 3, az a sorozat védjegyének számító, külsőnézetes lövöldözés és igazán örvendetes tény, hogy a Rockstarnak sikerült megtartani a korábbi részek kimunkáltságát, nyakon öntve a modern minőségi elvárásoknak megfelelő újdonságokkal. Rengeteg fegyverünk lehet, ám egyszerre csak két maroklőfegyver, vagy géppisztoly és egy nagyobb mordály. A sikeres ölések után folyamatosan töltődik fel bennünk az adrenalin, amit a bullet time aktiválására költhetünk. Ilyenkor szépen lelassul az idő, eltáncolhatunk a golyók elől, és lesz időnk több célpontot is leteríteni – iszonyúan hangulatos effekt kíséretében. Visszatér a vetődés is – sarkokból kiugorva lephetjük meg az ellenfelet. A mozdulatsor végén a földön maradunk, ahonnan tovább oszthatjuk az áldást, akár tovább görgetve testünket. Több esetben egy lassított killcam mutatja az áldozat vergődését, ahogy golyók szakítják át testét. Az Euphoria és a NaturalMotion segítségével a harci fizika teljesen döbbenetes. A lövedékek ledöntik lábukról a szerencsétleneket, átbucskáznak egy közeli tereptárgyon, nekipattannak a falnak – soha nincs két egyforma összeesés. Max kunsztjaira is hatással vannak a tereptárgyak: nem szorul bele a falba, hanem természetes módon teste is úgy hajlik meg, ahogy az ellenállás lehetővé teszi. Korrekt és kifinomult rendszer dobog a játék alatt, s egyben új távlatokat nyit. Végre van értelme az interakciónak.


Végre egy olyan játék, amely tényleg halálos. A Max Payne 3 nehézsége mára már régimódi – a szó pozitív értelmében. Nincsen gyorsan visszatöltődő élet, még normál módban is kellően képes megizzasztani – újoncok, CoD-os vérpistikék effajta kínzása felbecsülhetetlen. Kár, hogy nem láthatjuk az arcukat. Életerőnek fájdalomcsillapító tabletták szedésével rakhatjuk helyre – pont, mint kilenc éve. A kamera elhomályosul egy pár másodpercre, míg hat a szer. Számuk erősen limitált, éppen ezért nagyon is megfontoljuk, hogy mibe megyünk bele. A bekapott lövések pedig szigorúan apasztják életünket, s amíg nem kapunk be újabb gyógyszert, úgy is maradunk. Nem kell feleslegesen kockáztatnunk, mérlegelnünk kell, hogy milyen ádáz akcióba megyünk bele, és főleg hogyan. A fedezékek használata az újdonság erejével hat a sorozatban, kevés időnk lesz mérlegelni, amikor a brazíliai bűnbandák tetemes hányada lohol a nyakunkban. Az okos döntésekre pedig szükség van, elvégre az ellenség intelligenciája tényleg korrekt: körbekerítenek, nem hagyják magukat olyan könnyen levadászni. Amilyen kötött a sztorimód, legalább akkora szabadságok kínálnak a tűzharcok. Egy-egy konfliktust többféleképpen is lezavarhatjuk. Dinamikus rendszer ez, bármilyen mozdulatot akarunk előcsalni, nincsenek félkész vagy béna megoldások, egy gyorsan hömpölygő folyam az egész, de nem adott mederben csörgedezve, hanem szabadjára engedve annak pusztító erejét, minden irányban.


Hősünk annyi mindenen ment már át élete folyamán, ami több embernek is elég lenne. Pechszériája nem áll meg, hiába a napsütéses Dél-Amerika, a hangulat komor, cinikus és kiszámíthatatlan. Jó néven vettük a visszatekintéseket, melyben ismét visszatérünk a folyton esős, borongós New York utcáira. A rendezés magával ragadó, a noirból sohasem elég – az egész játék egy irdatlan hangulatbomba. A mondanivalónkat nyomatékosítva még a képernyőn is megjelennek a kulcsszavak, feliratok formájában.  A legapróbb részletekben is képesek vagyunk elveszni, a helyszínek és a lehetőségek változatosak. Amikor megérkezünk a nightclubba, a villogó fények és a helyi DJ produkciója a vérünkbe ivódik, vagy amikor egy helikopteren lengedezve szórjuk a tetőn kolbászoló gazfickókat, netán távcsövessel fedezzük társunkat a teljesen lemodellezett focistadionban, az minden pénzt megér.


Habár a motor nem friss, mégis olyan szinten részletes a legapróbb tereptárgyig, hogy azt már tanítani kéne. S amikor a városból kimerészkedünk a természetbe, na, ott tesszük le a hajunkat végérvényesen. Sikerült élettel megtölteni az egész produktumot. Ráadásul a két lemezen terpeszkedő adathalmaz az átlagnál jobb szavatosságot biztosít: az játékidő bőven tíz óra felett van, a kihívást megnyitható, durvább nehézségi szintekkel fokozhatjuk, illetve a célzásrásegítést is két fokozatban adhatjuk meg, vagy a teljesen szabad célzást is bekapcsolhatjuk. Mind a 14 chapter totálisan emlékezetes marad számunkra. S ha ez nem lenne elég, arany-fegyveralkatrészeket is gyűjtögethetünk, s ha megvan mind, akkor a munícióval sem lesz gond az újbóli végigjátszáskor.


A sztori mellett lehetőségünk lesz némi pontvadászós mókára is az Arcade módban. A Score Attackban a kampány fejezeteit játszhatjuk végig újra – minél látványosabb kunsztokat mutatunk be egymással kombinálva, annál magasabb lesz a szorzó. Gyorsabb és pontosabb játékmenetet előtérbe helyezve, a jutalmak folyamatosan inspirálnak bennünket. A New York Minute-ban pedig hatvan másodpercről indul a számláló, minden megölt ellenséggel további másodperceket nyerünk, de az idő gyorsan fogy, és emellett a rosszfiúk sem tétlenkednek. Hasonló mókában már a Fall of Max Payne-ben is részünk volt, ám itt teljesedik ki igazán a recept. Bármikor nyomulhatunk egy kicsit benne, ha ránk tör a shooter-hiány.


A kompetitív multiplayer sem egy összedobott valami, s bár nem váltja meg a világot, legalább szerves részét képezi a játéknak. Komplett Deathmatch és a King of the Hill mellett nyomulhatunk történetalapú Gang Wars módban is, logikus célokkal és dominancia megszerzéséért. A Rockstar Social Club segítségével saját Crew-ba is összeállíthatunk barátainkkal. Vendetta is van, ha olyasvalakivel akadunk össze, aki már többször is megölt bennünket, bármikor megtorolhatjuk. XP-alapú fejlődési rendszer dolgozik a többjátékos porció alatt, rangokat és készpénzt szerezhetünk, valamint fegyvereket unlockolhatunk. A jutalmazás rendkívül addiktív, rá leszünk kattanva a célok teljesítésére. Léteznek úgynevezett Burst-ök, melyek a Max Payne perkjeinek felelnek meg, sőt a bullet time neten keresztül is működik három szinten keresztül, további adalékként erősítve a taktikázást. Jól sikerült meghonosítani, nem töri meg a játékmenetet, ráadásul a tálalás és az iram is követi a single mechanikáját.


Hiába a koros RAGE-motor, a látvány kifinomult és design terén egy kibaszottul eltalált, fifikás koncepció. Ezt kérem, látni kell: elkezdődik minden a bevezetéssel, és meg sem áll a némileg elkapkodott fináléig. Fényjátékok, a karakterek mozdulatai, a legutolsó ráncok Max arcán, mind a helyén vannak. A drog és pia hatását szinte mi is érezzük. Bár mimika terén az L.A. Noire mindent vitt, ám az elmosódó képek és az előtörő belső képzelődések mind-mind teljesen egyedi, mással össze nem téveszthető alkotás képét festik le előttünk. A textúrák lehet, hogy nem a legélesebbek, legalább elfogadható szinten vannak, ráadásul framerate-problémákba sem ütköztünk. Néhol viszont kihagyott a script, és csak az újraindítás segített, ennek ellenére technológiai szempontból a Rockstar legjobb alkotásával van dolgunk. Nem is firtatnánk, hogy a PC-s verzióból mit fognak kihozni, amikor már a konzolos változat is egy csillogóra polírozott termék. Mindent nyakon öntenek a zenék: visszatér a jellegzetes hegedűs és nagybőgős téma, amitől még mindig lúdbőrösök leszünk, de brazil miliőből kölcsönvett betétek is példaértékűek.


Rengeteg jelzővel illethetnénk a Max Payne 3-at: félelmetes, végzetes, beteg, erős és teljesen megdöbbentő alkotás. Ilyen izgalmas és kellően hosszú, megtestesült rémálommal, valóra vált belső félelmekkel csak nagyon ritkán találkozunk videojáték formájában. Az iram barátságos, ha a lövöldözés mellett még a sztorit sem skippeled el, akkor ez a te játékod, máskülönben térj vissza az üres kedvenceid mellé. A bullet time és a fedezékrendszer párosítása, valamint a harcrendszer kifinomultsága teljesen profi, nincs, ami elronthatja a vele töltött órákat. Na, jó, néha már túl sok az átvezető, ám a cím egy eddig szokatlan oldaláról mutatja be az interaktív film fogalmát. Néhány karakter emlékezetes marad, mások halálát gyászoljuk, a pillanatok íze mindig más, nagyszerűen keverednek a dolgok. Max minden nap dementor-részegre issza magát, a zuhanást viszont felemelkedés követi. Habár az iram nem mindig engedte, imádtunk elveszni a részletekben, a golyók záporként süvítettek, sima animációkkal szlalomoztunk közöttük, a fizika és a tehetetlenség törvényének tiszteletbe tartásával. A frencsájz hírnevét tovább öregbítette a Rockstar. Még a Remedy sem csinálta volna jobban, Év játéka gyanús. Alkoholisták leszünk mi is.

9.3

Max Payne 3 teszt értékelés 9.3

Pozitívumok:

  • Hihetetlen, semmi mással össze nem téveszthető hangulat
  • Elcseszettül jó design
  • Remek, régimódi kihívás, parázs tűzharcok, bullet time és fedezékrendszer
  • Magával ragadó és hosszú történet
  • Használható multiplayer

Negatívumok:

  • Néha már túl sok átvezető jelenet
  • Egy-két scripthiba
  • Vájtszeműek beleköthetnek a látványba
127 komment - szólj hozzá!