The Amazing Spider-Man teszt

  • Írta: Ca$h
  • 2012. augusztus 17.
  • teszt, the amazing spider-man, x360
Link másolása
Mozifilmből játékadaptációt készíteni szinte az első pillanattól fogva halott ügynek számít. Olyan nagy az esély a bukásra, hogy az ember, aki a vásárlás mellett dönt szinte minden esetben megbánja tettét. Szerencsére a Pókember-játékokban idáig még nem kellett csalódnunk… túl nagyot.

Peter Parker örökérvényű történetét és kalandjait szerintem a fejlett civilizáció fennmaradásáig újra és újra fel fogják dolgozni. Hálás a téma, ez nem vitás, és minél fejlettebb a számítógépes technológia, ez annál jobban szórakoztat majd minket. Emlékszem, nem is olyan régen még a Spider-Man 3-mal toltam órákon, napokon, heteken keresztül, egyike volt az első olyan játékoknak, amikkel képes voltam a végtelenségig nyomulni. Mert kevés ahhoz fogható élmény létezik az életben, mint New York gyönyörű épületei között pókhintázni. Aki kipróbálta, az pontosan tudja, hogy ez nem túlzás. Szóval a Pókember-játékoknak ezt a részét mindig komolyan vették, és a lehető legjobbra csiszolták. Úgy érzem, újfent felül sikerült múlni az elődöket, hiszen a Csodálatos Pókember grafikája egészen fantasztikus. Figyelembe véve, hogy egy nyitott sandbox világról beszélünk, ami az esetek többségében a megjelenítés kárára szokott menni. Ezt én most egyáltalán nem éreztem, mert a látvány egészen döbbenetes.


A játék érdekes és forradalmi módon FPS-ben, avagy belső nézetben kezdődik, ekkor még nem igazán értjük, miért van erre szükség, azt hisszük, ez valami hatásvadász bevezető videós dolog akar lenni, mint mondjuk a Chronicles of Riddick kezdő perceiben. Sajnos azonban nem erről van szó hanem arról, hogy a játék kétségbeesetten akar olyan lenni, mint a nagysikerű Batman: Arkham Asylum és Arkham City. Ugyanis a belső nézet átvált majd váll feletti TPS-be, és az irányítást zárt falak között vesszük majd át. Ekkor még azt fogjuk hinni, hogy ez csak egyszeri eset volt, de sajnos nem. Rengeteg olyan küldetésünk lesz, amikor a megszokott tökéletes szabadságot szűkös falak között kell túlélnünk. Akárcsak a Batman esetében, vadásznunk, lopakodnunk kell, ezek a részek még jól is működnének, de mikor menekülésre kell adni a fejünket, kissé bezártnak fogjuk érezni magunkat a hatalmas ugrással, a falra tapadással és a kellemetlenkedő irányítással, ami eleinte nem hogy segítene nekünk, inkább csak felidegesít minket. Miután persze megtanultuk az alapokat és tisztába kerültünk a legjobb vadászati stratégiákkal, esetlegesen még fejlesztettünk is valamicskét a képességeinken, akkor már nem fog olyan nagy gondot okozni a bezártság. De úgy vélem, ezt úgy, ahogy van, kihagyhatták volna a játékból.


Nem csak a “szuperhős-zárt-falakon-belül” dologgal akarták majmolni Batmant, de még magával a harcrendszerrel is. Nem tudom miért volt erre szükség, mikor a Pókember-játékok mindig is legendásak voltak az élvezetes bunyóikról. Nem tudom miért kellett ellopni az egygombos verekedés és kikerülés kombinációiból felépülő harcrendszert, de egy valami teljesen biztos; ami remekül működött a bőregérnél, az a nyolclábúnál kissé nyögvenyelős lett. Ugyanis könnyebb fokozatokon elképesztően könnyű, míg nehezeken meg szinte játszhatatlanná válik tőle az anyag. Én vérbeli hardkór kockaként természetesen Super Hero fokozaton álltam neki, és nem kellett sok idő ahhoz, hogy rájöjjek, ha már olyan tíznél több ellenfél ront rám egyszerre, a legjobb esély, ha a plafonra menekülve a csöndes elkapások mellett voksolok, és a lopakodást választom. Mert ilyenkor kőkemény reflexek és tapasztalat kell ahhoz, hogy sima bunyóval győzni tudjunk.


Amilyen rosszul áll a játéknak a lopott harcrendszer, olyan eredetiek, látványosak és döbbenetesen élvezetesek lettek a bossharcok. Ezzel már szinte rögtön az első órában szembesülni fogunk, amikor nekünk ront egy óriás harci robot, melynek a legyőzése nem csak az agyunkat fogja megmozgatni, de az állkapcsunkat is rendesen megdolgoztatja majd, lévén folyamatosan a padlóra fog esni a hihetetlen látványtól. Úgy gondolom, ezen a vonalon kellett volna maradni a bunyók terén is, belevinni valami eredetit, esetlegesen több QTE-mozdulatot vagy éppenséggel filmes kamerákat. Persze ízlések és pofonok, bizonyára lesznek olyanok, akik örülni fognak a Batmanes bunyók pókfejes változatának.


Természetesen, mint minden jó sandbox címnél, itt is akadnak majd bőségesen felfedezni- gyűjtögetnivalók, és persze mellékküldetések. A döbbenetes számban jelentkező képregények összegyűjtése nem egyszerű feladat, főleg, hogy akadnak köztük olyan szemtelen fajták is, amik jobbra balra repkedve – igen jól olvastad – szabályosan el akarnak menekülni előlünk. Szerencsére az újdonságnak számító és szerintem remek web rush mozdulat – ember legyen a talpán, aki ezt értelmesen lefordítja magyarra – sokat fog segíteni nekünk a gyűjtögetésben, hiszen ezzel képesek leszünk pár másodpercre lelassítani magunk körül a világot, majd könnyedén kiválasztani a következő célpontunkat pókhintázás közben. A mellékküldik sajnos pontosan olyan repetitívek, ötlettelenek és könnyen megunhatóak lettek, mint az összes eddigi részben. Nem tudom miért nem képes senki értelmes küldetéseket kitalálni egy sandbox játékban. De sajnos ebben az esetben sem ettől fog erősödni a játékélmény.



Látványos, élvezetes, humoros, ezzel egyetemben sajnos ötlettelen, innováció nélküli és egyben lopkodós is lett - amiről tudjuk, hogy csak akkor szabad megtenni ha jól is csinálják. Ez lenne az új Pókember, vagy nevezzük inkább Pókevérembernek?! Rajongóknak kötelező darab, hiszen ők értékelni fogják az újdonságokat, annak aki meg nincsen oda az ilyen játékokért, ugyancsak ajánlani tudom, hiszen iszonyatos pangás van most nyáron a piacon.

40.
40.
B!B!B!B!
hogy lehet letölteni ? valaki külgye el emailon a linket
bolgarbalint98@freemail.hu
38.
38.
2pacal
Batman féle harc rendszer...:)))Na ezeken szoktam mindig yókat röhögni...
Batman féle harcrendszer=Prince of Persia The Sands of Time harcrendszer!
Egy az egybe azt nyúlták le,de mindegy...
Batman Arkham Asylumtól klausztrofóbiám volt meg hangyányit uncsi volt már a vége felé...Az Arkham City meg már túlzottan nyomasztó lett szerintem.. A gagyi főellenfelek és kis "játszótér" se győzött meg nagyon,de ami nálam nagyon poénos volt,hogy a mellék küldetéseket sokkal jobban bírtam mint a főtémát...
Persze manapság nem nehéz Batmannek lenni,mert Nolan úr azért isteni filmadaptációkat csinált a denevérből és azért ez bőven ráment arra,hogy mindenkinek bejönnek ezek a gémek...Meg évjátéka meg hasonlók,persze yó volt mind 2 rész,de szerintem nem annyira mint aminek be volt és van állítva...
Én sokkal jobban szórakoztam ezen a pókos cuccon mint a bőregeren ennyi...
34.
34.
Rabit Wars
#33: Jó kis játék, a grafikán meg kapcsold ki a függőleges képszinkront(vsync) illetve a motion blur és jó lesz, amúgy szeptember 12.-re ígértek a pc-és változathoz javítást, nekem megy rendesen ezeket ki kapcsolva,többi meg highon-on van beállítás és fut remekül akadás nélkül! ;)
Nekem is atom erőművem van és csodálkoztam mi a p....a hogy szaggat ,de optimalizálatlan úgy hogy várjuk a szeptemberi javítást! :Đ
33.
33.
Uhu123
Egész kellemes kis játék. Kár, hogy a PC portot így el*aszták. Úgy akad, hogy nem igaz, pedig nem gyenge a gépem. Sőt.

A legjobb pókember játék a Playstation 2-es Spider Man 2 volt.
30.
30.
Freed
Imádtam gyerekkoromban a pókember képregényeket gyűjtöttem őket az elsőtől egészen úgy kb a 140. számig ha jól emlékszem, ott kúrták el és kezdett zavarossá válni számomra a klónos dologgal. Valaki hol meghalt 10 szám után meg már ugyan úgy szerepelt mintha mi sem történt volna (aki olvasta a képregényt tudja miről beszélek) egyszóval zavaros lett. Aztán jöttek a filmek majd a játékok. A filmben nem találtam túl jónak a főhőst kissé nyálas volt a képregényes Peter Parker hez képest. A 3. részben meg Venom figuráját kúrták el de nagyon...A játékok viszont siralmasak amik pókemberről készültek. Nekem mindig is a grafika húzta le nagyon a pókemberes játékokat ill az hogy miért nincs élet a földön!!!??? A járókelők mintha élettelen robotok lennének buta mozgással, amikor meg a levegőben vagyok és lenézek kocka házak és agyonra pixelezett kép fogad :-( Miért nem lehet úgy megcsinálni egy játékot mint pl a Batman gameket? Ott a graf rendben volt mind a két résznél és a játékmenet is izgalmas volt nem úgy mint a Pókemberes játékokban.
29.
29.
mrxten
"Pókember-játékokban idáig még nem kellett csalódnunk… túl nagyot."
egy értelmes valamire való pókember játékkal sem találkoztam még
mondjuk az egész pókember kultusz idegen tőlem a filmeket is beleértve de attól még leköthetne ha jó lenne
28.
28.
Drazhar
Kb ugyanezt gondoltam róla én is, bár nekem a komolyabb hangvételű történet és a Batman-harcrendszer mind-mind bejött; a játék a Prototype-szintű kritikán aluli mellékküldiknél vérzik ki, a képregények gyűjtése még oké, de a fertőzöttek/páciensek begyűjtése A-tól B-ig valami legalja volt.
Jah és ugye mindenki kiakad rajta, hogy az égbe lövi a hálót... Ki nem szarja le? :D Mármint tényleg ez a legnagyobb bajotok -.-
10/7
27.
27.
Ben-G
#24: ugyan így érzek:D..az a két játék számomra megunhatatlan:D
26.
26.
hedzsooo
Amugy az iranyitas nekem vegig OK-nak tunt, KIVEVE a jatek legelejet, mert ott bizony a kameramozgas nem segitett, nagyon rossz volt iranyitani a pokfejet a belso terekben az elejen. Erdekes hogy kesobb viszont mar nem talaltam frusztralonak az iranyitasta a belso terekben sem, csakis a legelejen, de akkor nagyon. :D
25.
25.
hedzsooo
Szerintem eddig a legjobb a Web of Shadows óta, legalább 8 pontot adnék neki, persze mindenki döntse el maga!^

2 videót már feldobtam belőle a YouTube-ra, lesz majd még 1-2 vidim belőle később is, csak másabb jellegűek picit! ;D

http://www.gamekapocs.hu/tag/hedzsooo/blog/3111/the_amazing_spider_man_2012_on_pc_spoilers_tweaks_amp_settings_gameplay_instead_of_demo

+

http://www.gamekapocs.hu/tag/hedzsooo/blog/3123/the_amazing_spider_man_2012_on_pc_in_full_hd_swing_show
24.
24.
ptmilan
#20: A Batman Arkham Asylum-ban azért mese a történet mert ez NEM filmadaptáció hanem képregényekből lett összerakva... De ettől függetlenül nekem egyetlen egy unott percem/másodpercem sem volt a Batman Arkham Asylumban és a City-ben.
20.
20.
Jinbobo
#16: hát szerintem az Arkham asylum nem lett valami jó game. Egyszer végig lehet vinni 5db energiaital segítségével, de semmi olyan ritmikus dolog nincs benne, amitől olybá elővenném végigvinni.
A lopakodás unalmas és frusztráló benne, a verekedés 3 gomb nyomkodásával zajlik, a történet meg egy nagy mese.
Azt tudom hogy sikeres lett, de nem nagyon értem miért?! Nekem nem fért bele az élvezeti faktoromba...
No de ez a pókember game elég jónak néz ki! Ha lemegy 5ezer forintra az ára és adnak mellé egy doboz pókemberes gabonapelyhet, talán megveszem:)
16.
16.
Ben-G
#10: Ez neked komolyan jobban tetszik, mint a Batman AA/AC??
A fent említett játékok nincsenek túlsztárolva csupán mindenki beszél róluk,mert bődületesen jók. Megértem,hogy Pókember fan vagy, de ez a játék kanyarban sincs a két Denevérember kalandhoz képest, ez tény.Ezt szerintem még a Shattered Dimensions is üti.
15.
15.
Gu3sT2
Ki a tökömet érdekli hogy a semmibe lövi a hálót? és akkor mi van? ha meg nyílt téren kéne szaladgálni azért sírnátok... vagy azért mert nem tudjátok hova lőni a hálót...
12.
12.
markoci555
én a 2-essel játszottam kiskoromban, nem volt valami nagy játék, a harc monoton volt, és a játék sztorija rövid, gondolom javítottak sok dolgon, de inkább ki se próbálom, nem tudna lekötni
11.
11.
DON GONDOCS
Vártam hogy felülmúlja a shattered dimensions és a web of shadows által felállított mércét de most elmaradt. De még ígyis bőven jó játék, meg az új pókember stílusa is vállalható.
10.
10.
2pacal
Húúúú,de gáz hogy az égbe meg a semmibe lövi a hálóját jújjjj nem is játszok ilyennel...
Nehezen tanulható irányítás?
Mi van?
Max nagyanyámnak lehetne nehéz...
Mit keres Pókember zárt helyeken?
Mert?
Ő nem mehet le egy csatornába?
Olvasta itt valaki a képregényt?
A mellék küldetéseket leszámítva egy nagyon korrekt játék lett és sokkal jobban élveztem,mint az agyon sztárolt Batman játékokat...
9.
9.
pstomi
A Web of Shadows az egyértelmüen veri az összes Spiderman játékot, de főleg ezt! Ott volt normális egybe függő történet, gyönyörü grafika, a hálót nem az égbe lövi (AS-ben az égbe lövi, ami 2012-ben elég gáz), a harc rendszer tökéletes volt és fejleszthető. Boss fightok ott voltak a legjobbak eddig, nem volt az a hülyeség mint a többinél, h minden ellenfélnek van 1 gyenge pontja amit kihasználva kell legyőzni.
8.
8.
adamsfamily
Nem rég kipróbáltam és szerintem ha valaki jó pókemberrel akar játszani akkor inkább játszon a spider man 2-vel mert az mérföldekkel jobb lett mint ez a szutyok,hiába előző generációs játék.Eleve ez a játék okádékul néz ki,amit el is nézne neki az ember ha élvezet lenne vele játszani,de sajnos olyan monoton és annyira idióta az irányítása,ráadásul rém unalmas huszadjára is megnézni ahogy pókember ugyanazzal a 2 mozdulattal veri le az összes ellenfelét.Próbálták lemásolni a batman játékok akció-reakció alapon működő harcrendszerét de annak csak egy elég gagyi koppintását sikerült megcsinálniuk.
Ami viszont egy másik zavaró tényező a játékban az pedig az,hogy pókember a semmibe lövi a hálót.
7.
7.
renato999
#4: Boltokban már egy jó ideje kapható PC-re, csak steamen nem.
5.
5.
Racsni1987
Szerintem az adaptációk kora régen lerjárt, akkor volt jó amikor kizárólag platform irányban mozogtak szinkron mindenféle történet nélkül. Gondolok Bugs life-ra Tarzan-ra Toy sotry2-re stb.

Szerintem ez nem is igazán kötődik a valódi video játékok világához. Erről hogy teszt van, az nem baj, de sok olyan alapmű van aminek a tesztelését ez a fórum kihagyta.
4.
4.
Rabit Wars
Pókember fun vagyok úgy hogy nagyon kíváncsi vagyok a játékra és, ezért is vagyok mérges a szájba Activision-re hogy ba..ák meg jelentetni Pc-re amikor agusztus 10-re volt ki írva jól szájba rúgnám a játék fejlesztőket hogy hitegetik itt a népet! :@
3.
3.
Yanez
Biztos,hogy csak 7 pont az a 7 pont?Szerintem 8-at is megér,minimum!
2.
2.
JacoB
itt a trailer zenéje ha valakit érdekel : http://www.youtube.com/watch?v=bFN6_F_HlHI
:D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...