Counter-Strike: Global Offensive teszt

„Az anti-terroristák nyertek, befellegzett a köcsög araboknak!” – bizonyára ismerősen cseng az örömittas győzelemmámor, ha valaha is megfordult a gépeden a CS 1.4 ikonikus magyar szinkronja. A szimpla Half-Life modként indult játék hónapok alatt eszméletlen sikerre tett szert még az ezredforduló táján, azóta teljes értékű, kereskedelmi címmé nőtte ki magát, amit az idő múlásával folyamatosan toldozgattak-foltozgattak a készítői. 2004-ben engine-t váltott a játék, a Source előrenyomulása csak lassan indult be (sokan még mindig az 1.6-os verzióra esküdnek), ám a legújabb rész, a Global Offensive sem szakad el a Valve nyolcéves motorjától. Igaz, jelentősen felpolírozott, a modern igényeknek megfelelő, e-sport kompatibilis folytatást kaptunk a kezünk közé, aminek meg kell állnia a helyét a kurrens konzolok világában is. Bigott arcok számára ez már felér egy érvágással, de tapasztalataink alapján aggodalmaink alaptalannak bizonyultak. A fejlesztést ezúttal a Defense Gridről elhíresült Hidden Path Entertainmentre bízták. 


Az alapok szerencsére semmit nem változtak: adott két szembenálló csapat, az anti-terroristák és a terroristák, akik egymás ellen küzdenek változatos játékmódokban és pályákon. Öljük egymást, bombákat rakunk le, vagy éppen hatástalanítunk, túszokat ejtünk, vagy szabadítunk ki. A hagyományos valuta a pénz, ezzel tudunk új és jobb fegyvereket vásárolni magunknak. Kezdetben 800 dollárral indulunk, amely csak egy sima pisztolyra futja, s több pénz üti a markunkat ölésért, a célkitűzések teljesítéséért és a győzelmekért. Ami viszont az újvonalas hullám beköszöntét jelzi, hogy már az ölésben való közreműködésért is pénz jár. A teljesség igénye végett muszáj volt leírnunk az évek óta ismert rigmusokat, mert tisztában vagyunk vele, hogy az újoncoknak minden vicc új. 


A Global Offensive fejet hajtott a kezsüel igények előtt: a játéknak van egy Casual játékmódja, melyben a legfontosabb változás a Classic módhoz képest, hogy a baráti tűz sebzését leredukálták 100 százalékról 50 százalékra. Emellett a pénzjutalom is magasabb, valamint a kevlármellény az alapfelszereltség része. Csak ebben a módban érhető el az exkluzív sokkoló fegyver, mely egyetlen lövéssel is azonnal kiüti a delikvenst. Jó móka és meglehetően humánus megoldás. Kezsüeleknek még azt sem kell elviselniük, hogy egy társunk rossz helyen áll, hiszen a testek között nincs komolyabb interakció. A játék egyértelműen nyit a szárnyukat bontogató felhasználók felé, remekül vezeti be őket a hardcore szabályokba, ami jó ötlet, mivel a veteránok is megmaradnak a saját felségterületükön, és fordítva. 


A Counter-Strke: Source-ban debütált mod immáron hivatalosan is a felhozatal részét képezi – ez pedig az Arms Race, melyben minden játékos ugyanolyan fegyverrel kezd a meccs elején, majd minden frag után újabb mordály üti a markát, persze nem fokozatosan erősödő sorrendben. A kör végén egyetlen késsel kell érvényesülnünk. Az Arms Race teljesen új élménnyel kecsegtet, halál esetén azonnal újjáéledünk, a pályák is inkább arénákra emlékeztetnek – ritka az ilyen pergős játékmenet a CS életében. Leülsz mellé egy félórácskára és máris repkednek a kill-ek. Öngyilkosság esetén visszafelé haladunk a saját progressziónkban. Nyilvánvaló, hogy a fegyverek megismerésére keresve sem találunk jobb elfoglaltságot, s akkor is jól jön, amikor belefáradtunk a komoly összpontosítást megkövetelő harcokba, és csak kötetlen lövöldözésre vágyunk. 


Az előzőekre rákontrázva ugyancsak új belépő a Demolotion játékmód, melyben szintén új csúzlikat zsákmányolhatunk, ám azokat csak a következő körben használhatjuk. A játékmenet magva viszont hagyományos, nem pusztán a daráláson van a hangsúly, elvégre vannak célkitűzések is: bombákat kell telepítenünk, s a gránátok bevonásával új ízt kap az egész. A Global Offensive-ben egyébként két új gránát kapott helyet: az egyik a molotov koktél, amivel szó szerint pusztító tűz alatt tarthatunk szűk tereket, de csak pár másodpercig. A közeledő ellenséget megfékezhetjük, de biztosíthatjuk hátunkat is. A Decoy gránátok utánozzák a nálunk lévő fegyver hangját, ezzel elcsalhatjuk a terroristákat a túszok mellől. A két új játékszer stratégiai jelentősége minimális, de tudjuk, néha ez is elég a győzelemhez. 


Természetesen a játékmenet lényegi magva nem változott: a legkedveltebb pályák visszatérnek, és egy csokor új mordállyal bővült a felhozatal. Néhányuk kicsit triviális és nem túl hatásos, mások igazán pusztító gyöngyszemek. A sörétes puskák repertoárja is kibővült - ha valaki igazán közel szeret lenni a tűzhöz, keresve se talál hatékonyabb játékszereket. Apróság, de sokaknál talán felérhet egy öngyilkossággal, hogy az M4-esünkre már nem pakolhatunk hangtompítót. Tessék, kimondtam. Bizonyára vannak olyan régi rajongók, akiket ez elszomorít. Friss térképeket csak a Demolotion módban találunk, a többieket valamilyen formában már láttuk korábban. A Nuke, Aztec, a Dust, az Italy, az Office és sok más jellegzetes helyszín apró módosításokon esett át. Találunk alternatív útvonalakat is, amiket öröm lesz felfedezni – kezdetben nagy meglepetésekben lesz részünk, amikor nem várt irányból kapjuk az áldást. Mondanom sem kell, ezen helyszínek hozzátartoznak az alapműveltséghez, ha példát keresünk a sokoldalú, több játékmódban is bevethető térképek között, akkor a CS: GO pályái megkerülhetetlenek. 


A Global Offensive semmiképpen sem nevezhető csúnyának, holott a Source Engine valódi matuzsálem. A pályákkal nincs gond, öröm felfedezni a kisebb-nagyobb módosításokat, mi is meglepődtünk azon, hogy mennyi mindent ki lehet csikarni a motorból. Kis adalék minden sarokban, egy finomabb skin a kedvenc fegyverünkön, s máris úgy érezzük, hogy egy új játékban vagyunk. Persze csak képletesen szólva. Az animációk simák, a karaktermodellek realisztikusak, igaz össze sem lehet hasonlítani korunk slágertermékeivel, bár a CoD szintjét azért sikerült megütni. A fegyverhangok megszokottak, itt-ott némi újrakeverés hallható – összességében nem egy grafikai mérföldkő, de nem is kérnek el érte annyi pénzt, mint az audiovizuális csodákért. Főleg, hogy a gépigénye gyakorlatilag nulla – még egy céges laptopon is elfut. 


A Counter-Strike továbbra is egy megbízható multiplayer eposz, ami vénekre jellemző, cinikus bölcsességgel tekint a regenerálódó életerővel és tömény arcade játékmenettel felvértezett új trónkövetelőkre. Furcsa, de igaz, hogy kasztok, perkek és mindenféle sallang nélkül is lehet bitang kemény, addiktív formulát fecskendezni az online vigaszságokra vágyók vénájába. A Global Offensive pedig egy stabil dózis, letisztult összetevőkből, évek során kialakult hagyományokat tiszteletben tartva. Nem rugaszkodik el túlzottan a valóságtól, mégis egyedülálló élményt nyújt, egyszerűsége nem a negatívumok közé tartozik – a régi idők egyik utolsó mentsvára, de az újoncokat is tárt karokkal fogadja. Lehet, hogy nincs lényeges újítás, de nem is kell mindenáron megerőszakolni egy jól menő frencsájzt - nem sok minden maradt abból a korszakból, amikor még tudtak online shootert csinálni. De a Counter-Strike: Global Offensive közéjük tartozik.