Sleeping Dogs teszt

Történetünk Főhőse Wei Shen, a beépített rendőr, aki olyan régóta volt már bűnözők között, hogy szinte már ő is azzá vált. Klasszikus történet ez, nincsen benne semmi eredeti, a szuperjóképű, szuperjófej, Amerikában felnőtt, szíve szerint mégis vérbeli kínai srác, aki őrlődik a rend őrsége, és a gyerekkori bűnöző kölköknek ígért hűsége között. Láttunk már ilyet a Donnie Brascoban, láttunk már sok helyen, főszereplőként átélni mégis újra és újra örökzöld élménynek számít.


Akárcsak a True Crime-sorozat, úgy természetesen a Sleeping Dogs is csak egy GTA-klón, nem vitás, ezen összeveszni felesleges, de én inkább úgy fogalmaznék, hogy a GTA teremtett egy stílust, amit némi siker reményében sokan megpróbálnak követni, ezek közül cikkünk alanya igencsak jól teljesített. Igaz, nem hozhatunk fel semmi olyan különösebb tulajdonságot, ami miatt eredetibb vagy jobb lenne, mint a megérdemelten kasszasiker Nagy Autólopás. Összességében nézve azonban, játékélmény szempontjából meglepően jó lett.


A demóban is kipróbálható harcrendszerre különösen nagy hangsúlyt fektettek a készítők, igaz, ez se mondható túlságosan eredetinek, hiszen a leginkább csak két gombot használó Batman bunyózásaira emlékeztet. Ahogyan korábban azt már az új Pókembernél is írtam, veszélyes egy ilyen rendszert leutánozni, hiszen, ami jól működött az eredetiben, koránt sem biztos, hogy nálunk is jól fog. A támadunk- és ellentámadunk-szisztéma alapvetően jól hozza a kötelezőt, az egyetlen gondom csak a gombfigyeléssel volt, hiszen a játék nem mindig veszi észre, ha nyomtunk ellentámadást, míg a Batman esetében kivétel nélkül mindig. A különösebb problémák akkor kezdődnek, amik valami speckó mozdulatot szeretnénk véghez vinni, mert mondjuk éppen szintet léptünk, és ki szeretnénk próbálni az új mozdulatunkat. Na, ekkor jönnek a gondok, hiszen ebbe a végtelenül egyszerű, kétgombos rendszerbe nehezen fekszenek bele ezek a „nyomjunk több gombot együtt a megfelelő pillanatban, majd hirtelen nyomjunk egy harmadikat is” dolgok. Nem fogja mindig megcsinálni az emberünk, amit szeretnénk, és sokszori kudarc után inkább a legegyszerűbb mozdulatoknál maradunk. Emiatt a fejlődésnek nem sok értelme lesz, hiszen mindig csak ugyanazt fogjuk csinálni, beleverjük ellenfeleink fejét a falba, betonba, vagy éppen ami a közelben akad. Nem tud kialakulni egy olyan gyönyörű verekedéses jelenet, mint ami a Batmanben rendszeresen, mikor mozdulataink szinte már szimfóniaszerűen szólnak a brutalitás virtuális színpadán.


Lehet, hogy velem együtt ti is csalódni fogtok egy kicsit a harcrendszerben, de hogy a vezetés élményével semmi gondotok nem lesz, abban biztos vagyok. Legyen itt szó motorról vagy éppenséggel autóról, vezetni Hongkongban elképesztően élvezetes. Igaz, a forgalom pont fordítva van, mint nálunk, ami eleinte kissé fura jeleneteket fog képezni, de én inkább csak nevettem rajta, minthogy idegeskedjek. Vezetni a városban nagyon hangulatos, főleg, mikor meghalljuk a rádióban a kínai rap, vagy éppenséggel rock muzsikákat. Illetve ekkor fogjuk csak látni igazán, hogy milyen hatalmas a bejárható terület, milyen rengeteg felfedeznivalóval és gyűjtögetnivalóval lesz dolgunk.


Az alap rendőri és bűnöző küldetéseken kívül számtalan mellékszállal találkozhatunk majd, a város tele lesz segítségre szoruló emberrel. A karakterfejlődést is nagyon jól kitalálták, hiszen külön fejlődünk, mint rendőr, külön, mint bűnöző, harcművész, illetve ott lesz még az általános face-szintünk is, ami tulajdonképpen mindentől fejlődik és a játékmenet tekintetében nagyon fontos képességeket nyújt nekünk minden egyes szintlépésnél. A gyűjtögető életmódot szerető emberek egyenesen el lesznek ájulva, hiszen akadnak majd pénzes táskák, életerő szentélyek, harcművészeti szobrok, illetve kamerák, amiket meghackelve nyakon csíphetünk pár rosszfiút.


A Sleeping Dogs számomra a nyár nagy meglepetése volt, nem számítottam semmi extrára, és egy igazán nagyon élvezetes játékot kaptam cserébe. Igaz, hogy csak egy GTA-klón, igaz, hogy nem nagyon tud semmi eredetit felmutatni, de ahogyan azt már sokszor megmondtam, ötletet lopni nem bűn, ha azt jól csinálják. A szereplők szerethetők, az őket szinkronizáló színészek igazán minőségi munkát végeztek, a történet magával ragadó, az egyetlen gond vele talán csak a hosszában rejlik. Ennél a stílusnál egy kicsivel tartalmasabb sztorihoz vagyunk hozzászokva. Minden hibájával együtt azonban a végeredmény egy igazán jó játék, melyet érdemes beszerezni!