Nintendo Wii U - exkluzív teszt

  • Írta: Daks
  • 2012. október 13.
  • game city, teszt, wii u
Link másolása
Kontrollerbe épített érintőképernyő, vérfoltos kanapé, félbehagyott ebéd. Vörös fény pislákol halványan a nappali sarkában, a szétszóródott tárgyakat látva egy család élhetett itt, rég halottak már. A kis fehér konzol halálos játékra csábít, ujjad remeg a ravaszon, indul a ZombiU.

Két óra utazás nem nagy áldozat egy exkluzív tesztért, a Nintendo kicsiny országunk nyugati szomszédjánál, a wienerschnitzel hazájában, Bécsben mutatta be legújabb játékkonzolját. ZombiU, Rayman Legends, Pikmin 3, Legends of Zelda: Battle Quest, Wii Fit U, New Super Mario Bros U, Donkey Kong’s Crash Course, búcsúzunk az öreg Wii-től, elérkezett a generációváltás ideje. 


Erősebb hardver, forradalmi kontroller, nagyfelbontású játék, a Nintendo Wii U teljesítményben, és látványban is felzárkózik végre a nagytestvérekhez. Az amerikai E3 és a németországi Gamescom kiállítások fényképes, videós beszámolói után végre személyesen is kipróbálhattuk a konzolt, a szexi szappanforma olyan élményt kínál, mint semmi más. Kérjük a hostesslányokat nyalogatni, a kontrollert pedig nem elejteni, indul a játék.


Vér és reszketés fogad a ZombiU exkluzív bemutatótermébe lépve. Az elhagyatott nappalinak berendezett szoba kegyetlen kivégzésnek lehetett a színhelye, a sarokban egy lovacska hintázik előre, s hátra, a tévé előtt még ott van a családfő félbehagyott húslevese. Elmenekülni se volt idejük, olyan gyorsan jött a támadás, hátborzongató környezet egy horrorjáték teszteléséhez. 


Az új kontroller tapintásra kellemes érzést nyújt, szokatlan, de szerethető. Mintha egy gamepaddal keresztezett tabletet tartanánk a kezünkben, a tepsi két szélén marokforma domborulatok biztosítják a kényelmes tapintást, ujjaink a megszokott gombokra simulnak, míg középen érintőképernyő gondoskodik az új játékélményről.


Sötét és nyomasztó a ZombiU játékvilága. Rettegve tesszük meg első lépéseinket a csatorna emberi ürüléktől bűzlő, nyirkos folyosóin, elemlámpánk csak minimális foltokat enged láttatni. A folyamban lebegő holttest látványától hősünk legszívesebben elokádná magát, a kijárat a túloldalán van, át kell úsznia rajta, itt egy percet se hajlandó tovább maradni. Táskáját a feje fölé emelve talpast ugrik a szarlébe, innen néhány lépés, hogy London belvárosának panorámája kitáruljon előtte.


A fények rég kihunytak, nincs itt már élet. Az utcákon zombik portyáznak, az első fenevad a kikötőben támad ránk, sörétesünk egyetlen lövéssel robbantja szét a koponyáját, nem messze innen gyülekeznek a társai, végeznünk kell mindegyikkel, különben végünk. Ellenségeink távolról lassúnak tűnnek, de a közelünkbe érve hamar megmarhatnak, dühösek és éhesek, érdemes őket lőfegyverrel leszedni, de ha nincs más, a puszta testi erő is megteszi. 


A holttestek átkutathatók, a megszerzett tárgyak hősünk táskájába kerülnek. A Wii U új kontrollere itt kap szerepet először, a kézi képernyőt használva kutathatunk a táskában, magunkhoz vehetjük a frissen megszerzett fegyvereket, felhasználhatjuk a talált kötszert, vagy ha lopakodni akarunk, itt kapcsolhatjuk ki az elemlámpát is. A tárgyak elhelyezése klasszikus inventory slotok alapján történik, ha betelnek a szabad helyek, akkor nincs tovább, csak ha megszabadulunk valamitől, de jópofa érdekesség, hogy itt találjuk a térképet is. A map követi hősünk pozícióját a pályán, a zombikra viszont nem figyelmeztet, a halál bármelyik sarkon ott leselkedhet.


A ZombiU tesztelése során a kontroller egy másik funkcióját is sikerült felfedezni. Ha mesterlövész puskát használunk, akkor a távcső képét a kézi kijelzőn láthatjuk, fel kell emelni, s magunk elé tartva, kézzel bemérni a célt. Rettenetesen egyedi és hangulatos az egész, a zombi farkasszemet néz velünk, s mire felfogná, hogy ennivalót lát, már holtan is zuhan össze, a vacsora ma este elmarad.


A második képernyő lehetőségeit a New Super Mario Bros U is kihasználja. Maga a játék a klasszikus részek hangulatára épül, a kis vízszerelőket oldalnézetből irányítva teknősök és húsevő növények hadán kell átverekedni magunkat, imádnivaló minden perce, aki szeret nosztalgiázni, az ne hagyja ki. A kiállításon nagyszerű perceket töltöttünk vele, három pályát lehetett kipróbálni, a legizgalmasabb pedig a supportive multiplayer volt. Ezt választva az első játékos a hagyományos Wiimote-tal irányítja a hőst, míg a második az új tepsin támogatja őket. A kisképernyőt nyomkodva meg lehet zavarni az ellenségeket, fejre állnak, vagy megvadulnak tőlünk, de téglákat is rakhatunk le, melyek a nagyobb szakadékok átugrásánál, vagy a magasan lévő, rejtett részek felfedezésénél jönnek jól.


A Pikmin 3, a Legends of Zelda: Battle Quest, a Wii Fit U, és a Donkey Kong’s Crash Course a jól megszokott Wii hangulatot és élményt nyújtotta, a főtéren kiállított konzolsorból viszont a Rayman Legends volt még kiemelkedő. Nagyon aranyos zenés, ügyességi játék lesz az új rész, rengeteg mini kihívással, az irányításhoz pedig ezúttal is lehet használni az érintőképernyőt, illetve a mozgásérzékelőt.


Aki attól félne, hogy a kontroller nem elég erős egy teljes értékű kiegészítőnek, azt meg is nyugtatnám. A ZombiU, a New Super Mario Bros U és a Rayman Legends tesztelésénél is hibátlan teljesítményt nyújtott, nem akadt meg, nem késett, maga a játék pedig a kisképernyőn ugyanolyan szép volt, mint TV-n.


A Wii U teljesen új élményt visz a konzoljátékok világába, a második képernyő lehetőségeinek kihasználása viszont a fejlesztőkön múlik. Az eddig látott eredmények mindenesetre bíztatóak, a UbiSoft és a Nintendo is nagy erővel készül a november 30-i megjelenésre, utána pedig özönlenek majd a játékok, ebben biztos lehet mindenki. S hogy mennyibe fog kerülni? Hivatalos hazai ár még nincsen, a várakozások szerint azonban 90 és 110 ezer forint között lehet majd hozzájutni a csomaghoz, attól függően, hogy hány játék, és milyen kiegészítők kerülnek a csomagba. Várjuk!

Kapcsolódó cikkek

56.
56.
Seggeszkexkluzív
90 és 110 ezer forint között lehet majd hozzájutni a csomaghoz. Hát igen itt kezdődnek a komoly gondok. Egy ilyen alul támogatott és gyenge konzol még most a megjelenés után is 90-100 között árulják holott egy 50-60 lenne a reális ár. És külföldön se jobb a helyzet. Shitendo javíthatatlan optimista vagy.
55.
55.
Seggeszkexkluzív
Nincs mit szépíteni, akármilyen játékot kiadhatnak wiiUra ha az csak egy átlagos platformer/akció játék. A kontroller sincs kihasználva ráadásul még az ára is pofátlanul pofátlanul drága a játékokról nemis beszélve, továbbá sok alternatíva sincs rá. A shitendo bebizonyította hogy már nem tud hova fejlődni (pedig nekik aztán télleg nem kéne sokat felmutatni)
https://www.youtube.com/watch?v=FS1p7W5dmBE
45.
45.
Kumite
#44: Nálam csak a két Galaxy tudja leszorítani a képzeletbeli dobogóm legfelső fokáról, de csak 3-as befutós célfotóval :)
Az utánuk következő Zelda Skyward Sword "messze" lemaradva ér be a 4. helyre, igen szoros versenyben a Red Steel 2-vel.
44.
44.
Daks
#43: Az én kedvencem a Donkey Kong Country Returns, ha még nem próbáltad, ne hagyd ki! Igazi 10 pontos játék!
38.
38.
Kumite
#37: Még ami kimaradt: késleltetés egyáltalán nincs a GamePad-en, sőt a TV-nél kb 5-7 képkockával előbb jeleníti meg ugyanazt a képet, gondolom a technológiai különbségek miatt.
Az érintőképernyő érzékelője gyakorlatilag 0ms késleltetésű. Ez azért van, mert rezisztív technológia, nem pedig kapacitív, mint a Vita vagy bármelyik mai okostelefon képernyője, amelyek 100ms késleltetéssel rendelkeznek.
Bár a rezisztívségből nem következik egyenesen, de a képernyő single touch, azaz csak egy helyen érzékeli a böködést. 3DS-es tapasztalatok alapján ujjal is kényelmesen lehet használni, enyhén kell csak erősebben rányomni a kezed, mint pl. a Galaxy S2-nél.
34.
34.
T3te
#33: Köszönet érte a Nintedonak :D
33.
33.
T3te
Úgy néz ki nem csak mi mentünk ki Bécsbe megnézni a Wii U-t :D
32.
32.
Chocho
#16: Ez most még oké, de ha kijön a Sony és az MS gépe, megint lemaradásban lesz a nagy N, legalábbis third partyk terén. Ezért is gondolom, hogy a 2013-as E3-on nagyon sok múlik a Nintendónál. Ha sikerül előrukkolni pár király játékkal (Zelda pölö), vagy ne adj' isten még új IP-re is telik (bár ezt erősen kétlem), akkor fel tudnak jönni, mert a konzolban megvan a potenciál.

Azonban ettől függetlenül is nagyon drágának találom. 250 és 300 euró... Inkább 15 és 200 lenne reális. Főleg, hogy 32 GB semmire sem elég manapság.
31.
31.
randall13
Hát ez elég érdekes egy "tesztre" sikerült, konkrétan több szó esik a ZombiU-ról, mint magáról a konzolról.
30.
30.
jszili32
Nagyon jol meg lett írva a teszt, teljesen beleéltem magam :)
Gratulálok!
29.
29.
Yanez
28.
28.
Gamelord
#27: Erre egyszerű a válasz. Nem csak Nintendo volt jelen.
27.
27.
Yanez
#14: Playstation all stars meg mit keres a Nintendón?
26.
26.
shatterhand
#25: az kimaradt aki nem tudná a cabella's játékban a puskára vonatkozik a pulzusmérés
25.
25.
shatterhand
Forradalom ide vagy oda, semmit nem ér,ha nem használja ki a játékok többsége. Itt van ez a Cabella's új része amiben a pulzust is nézi a játék és remeg a cél. nem lenne pofás ilyennel játszani codot vagy BF3at? Dehogynem. Mégse fogunk,mert bár élvezetes nem passzolna bele a pörgős játékmenetbe.
Kojima már 12éve arról álmodozott,hogy hangfelismerő rendszert kéne betenni a játékába. Oda nem tették, más játék meg igen (mégse lett sikeres).
24.
24.
turi
#21: én is ezt sajnálom.ezeket a tényeket eddig is tudtam
23.
23.
Racsni1987
#9: Én ezzel a kijelentéssel vigyáznék, ha a jelenlegi generáció tapasztalataiból indulunk. Tény hogy kinect más mint a ps move és wii remote, és az is tény ps move technikailag a legfejletebb, és mindenki ezek miatt a wii játékélményét eltemette. De pl. a kinect még az xbox fanok közül is csak keveseknek jön be a játékfelhozatal végett és a ps move-ot a saját kiadója sem támogatja. Nekem van ps-em így tudom. A nintendo jobban támogatja a classic controllert pro vagy xl-t mint a Sony a saját mozgásérzékelőjét. Smartglass-tól én személy szerint nem várok csodát.
22.
22.
Racsni1987
#6: Mi vagy Nostradamus? Egyébként én úgy olvastam hogy az unreal 4-et bírja. Meg se jelent még, semmi konkrétum, de te azért tudod hogy ps4 és xbox 720 is milyen lesz.
21.
21.
ikaralyos01
Én azt sajnálom, hogy ebből az irományból semmi újat nem tudtam meg a gépről és a játékokról. Ez minden csak nem teszt. Sorry
20.
20.
p3ti
Nekem nagyon tetszik a gép , valami új , valami más . Szerintem megvan a karácsonyi ajándékom :D
19.
19.
DON GONDOCS
Ha kijön valami arcade/slim változat fele enyiért bisztos veszek egyet, mert a játék felhozatal is több mint kiválló de most vettem a ps-t is még asztis kikell használni.
Batman Darksiders Ninja gaiden. Alig várom.
17.
17.
DevilGamer
Amit olvastam abból kiderült számomra hogy, a Wii U egy kellemes csalódás számomra. A Zombi U a közelharci lehetőség, az inventory slot-ok és a lőjük szét a zombik fejét abból kicsit egy amolyan Resident Evil tovább fejlesztve hangulatot áraszt felém.
16.
16.
Daks
#15: Mert a többi nem a hardcore gamereknek szólt. Lesz mindkét stílusban sok jó game: http://www.nintendo.com/wiiu/games/ - Bár a legtöbb cím egyelőre portnak tűnik csak.
15.
15.
Chocho
Csak hogy köcsög legyek: a ZombiU címében nincs "e" betű. ;)

Mindazonáltal a gép vegyes érzelmeket hagyott bennem. Tetszett, hogy könnyű a kontroller és hogy a két kép tökéletes párhuzamban követi egymást. A játékok közül viszont csak a ZombiU-t találtam igazán érdekesnek. Meglátjuk.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...