Pro Evolution Soccer 2013 teszt

Most, hogy tűkön ülve várjuk a konzolgyártók soron következő fejlesztését, lassan mérleget vonhatunk az évek óta tartó FIFA-PES párbaj állása kapcsán. Míg a PS2-éra idején a Pro Evolution Soccer jókora rajongói bázist épített ki magának, az elmúlt öt-hat évben aligha szerzett újakat. A FIFA egyértelműen elhúzott, a Konami pedig játékmeneti hiányosságokkal és technikai problémákkal küszködött, a licenckérdéssel nem tudott mit kezdeni, továbbá meggyőződésem, hogy mindennek tükrében a futballkultúra visszaadása sem ment olyan gördülékenyen neki.


A Pro Evolution Soccer 2013 viszont kifejezetten jól sikerült. Régóta áhított fejlesztéseket kaptunk meg végre, a játékmenet élvezetes, és bár gyakorlást igényel, még az is jól érzi majd magát játék közben, aki korábban rendszeresen FIFA-zott. Ugyanakkor még mindig nincs meg az a plusz benne, ami miatt, ha választanom kellene, nyugodt szívvel böknék a ronaldós borítóra. Ezzel együtt ugyanis más területeken elfogyott a lendület.


A Konaminál a sláger a játékmenet továbbfejlesztése volt, amivel nincs is probléma, az EA is így tett – már vagy egy-két éve. Hogy továbbmenjek, még a kulcsfontosságú újdonságok is átfedésben vannak a FIFA újításaival, jóllehet a japánok igyekeztek mindent a saját szájízük szerint megformálni, szóval az újdonságfaktor megvan. Belenyúltak a mesterséges intelligenciába, a labdavezetésbe és a cselezésbe, valamint úgy egyáltalán a virtuális játékosok stílusát is igyekeztek egyedivé varázsolni, hogy az jobban emlékeztessen az eredeti játékukra.


A játékmenet érezhetően finomodott, még inkább tudatos játékot követel meg az előtte ülőtől. A támadó és a védekező mesterséges intelligencia fejlesztésével az ellenfél játékosai rést keresnek a védősoron, nemcsak tartják az ütemet egymással, de előrehúzódás közben arra is ügyelnek, mikor tudnak kiugrani, hogy túlerőben rohanják le a kapusunkat. A védelem viszont épp ellenkezőleg, nem ugrál feleslegesen, türelmesen hátrál, és fog közre, hogy a megfelelő pillanatban elcsenje a labdát.


Természetesen ennek megfelelően mi is egy sor új mozdulatot kapunk, amiket a gyakorlórészben tesztelhetünk, tanulhatunk be. A fókusz a labda magasabb szintű kezelésén van, a lényeg, hogy úgy is érvényesülni tudjunk a ránk törő játékosokkal szemben, hogy simán elhúzzuk mellettük a labdát. Háromszázhatvan fokban, gyakorlatilag bármilyen irányba tekereghetünk a játékszerrel, ügyes ritmusváltásokkal bárkit lehagyhatunk, a megfelelő erősség és irány mellett pedig könnyedén indíthatjuk a mellettünk szaladó focistát, aki azután szintén gondosan kipécézheti a kapu üres sarkát. Természetesen a labdaátvétel is abszolút manuális, amivel egyszersmind – kvázi előregondolkodva – eldönthetjük, következő lépésben merre és hogyan indulunk majd el. Ennek tetejébe jön még a Player ID, ami elsősorban a látványnak ad némi löketet: Cristiano Ronaldo jó választás volt a főkolompos címére, elvégre az ő mozgása jellegzetes, a sprintelése vagy a biciklicsele például éppen úgy köszön vissza a játékban, ahogy a tévében is láttuk.


Mindemellett meg kell jegyezni, hogy bár a Pro Evolution Soccer 2013 irányítása a némileg átalakult játékmenet miatt jobban támaszkodik az analóg karokra, és emiatt sokkal inkább lehetővé teszi az intuitív módon történő kezelést, továbbra is sok ponton manuális beavatkozást igényel. Míg a FIFA-ban a hasonszőrű fejlesztések miatt megszaporodtak a véletlen és kiszámíthatatlan szituációk, addig a Pro Evolution Soccer maximálisan tudatosan játszható, aminek a focirajongók – akik azért vesznek ilyen játékot, mert a focitudásukat méretnék meg – nagyon fognak örülni. Olyan, mint egy verekedős játék: eleinte becsúszhat egy-két győzelem a gombok rendezetlen csapkodásával, de végső soron úgy válsz jó játékossá, ha megtanulod a kombinációkat, és a megfelelő helyzetekben alkalmazod őket.


Rendben, van szerethető játékmenetünk, viszont ami nincs hozzá, az a tartalom; a FIFA után közvetlenül kifejezetten üresnek hat a program. A játékmódokat semmilyen változtatás nem érte, fikarcnyi újdonsággal sem találkoztunk, pedig a Pro Evolution Soccer felhozatala már-már alapvetőnek tekinthető: a gyorsmeccsen kívül játszhatunk bajnokságot, lesz karriermód, és a saját játékos ápolgatásának lehetősége is visszatér, mindez a kötelező online vetülettel együtt. A Konami kezében súlyos fegyvertény, hogy továbbra is magáénak tudhatja a Bajnokok Ligája, az Európa-liga és a Copa Libertadores licencét, nem véletlen, hogy külön játékmódokat is szentel nekik.


Ezzel elérkeztünk a Pro Evolution Soccer egyik kardinális problémájához, a licenchiányhoz. Valahol persze nem korrekt ezt felemlegetni, hiszen nem igen látunk bele az ezzel kapcsolatos folyamatokba, üzletelésbe, és lehet ugyan vitatkozni, hogy az EA Sports galád módon mindent kisajátít, de jobban meggondolva a Konami feladata lenne, hogy ütőképes alkupozíciót alakítson ki magának, és különben is fontos tartalmi kérdésről van szó. Az új rész ezen a téren bővít, kifejezett újdonságnak a húsz brazil csapat bevonása számít; ők – azt hiszem, ha a brazil bajnokságra gondolok, nem túlzok – az olyan ismert játékosok miatt lehetnek érdekesek elsősorban, mint Neymar.


A látvány kapcsán ugyanilyen vegyesek a tapasztalataim. Egyes részletekre, apróságokra hihetetlenül ráfekszik a Pro Evolution Soccer, másutt viszont annyira felületes, hogy még rágondolni is rossz. A grafikától nem tettem le az állam, sőt a hibák elfedése érdekében agyoneffektezett kép olyan szinten sterilnek hat, hogy teljesen kiöli a hangulatot a játékból, és maximálisan hátráltatja a beleélést. Közben az arcok modellezése valamivel jobb, mint a FIFA-ban, a textúrák élesebbek, és az animáció is sok helyen jóval finomabb. A visszajátszások – bár egy kaptafára épülnek – irgalmatlanul hangulatosak; látványos kamera-beállítások, pörgés és rivaldafény, jóllehet cserébe alacsonyabb framerate-tel és a töltést elfedő PES-logó kötelező megtekintésével kell fizetnünk.


Prezentáció terén is van mit tanulnia a Konaminak. Úgy érzem, a japánok átestek a ló túloldalára, mikor a puritán menürendszert néhány résszel ezelőtt giccses, de átláthatatlan kezelőfelület váltotta fel, és bár tartalmi hiányosságok vannak, a rengeteg választható lehetőség láttán garantáltan úgy érezzük, hogy többet kapunk. Pedig nem. A mérkőzések a játékmenet révén szórakoztatók, de a körítés harmatos: a licencelt bajnokságok, mint a Bajnokok Ligája, háttérszelét remekül eltalálták a srácok, a jól ismert himnusztól kezdve az eredményjelzőn át az utolsó PlayStation Vita-reklámig mindent hitelesen ad vissza a játék, aztán más kérdés, hogy a közönség halk morajlása nem lelkesít, és a kommentár sem úgy szerepel, ahogy várnánk, így az ominózus hatás elmarad. A FIFA minden egyes kockájában lélegzik és pezseg, és bár szőrszálhasogatásnak tűnhet, valójában nagyon is sokat nyom mindez a latba; a PES túlságosan is statikus, egyszerű, amit ma már – mikor a felhasználói élmény, mint olyan, rendszerint marketinges kulcsszó – legfeljebb az aktuális Office-csomagtól nézek el.


És talán éppen ez a merevség az, ami miatt a PES természetszerűen hátrányba kerül a FIFA-val szemben. A FIFA sem tökéletes játék, sőt! Ugyanakkor bizonyos hiányosságai mellett hajlandóak vagyunk eltekinteni, mert cserébe jut más, és a hozzáférhetősége is jobban imponálhat az újoncoknak. A Pro Evolution Soccer 2013 viszont ennek ellenére nem sikerült rosszul, a játékmenete kifejezetten élvezetes, a labda manipulálhatósága valami elképesztő, ezt nem kapod meg máshol, ahogy a Bajnokok Ligája-hívők is kénytelenek lesznek a Konamira voksolni. Ugyanakkor technikai problémái, illetve a tartalom és a körítés gyengesége miatt ez a játék is egy réteget fog érdekelni, ők pedig a bevezető kardforgatói.